A japán kormány a főváros áthelyezését fontolgatja Tokióból???

Frissítve

Szinte tegnapi hír volt, hogy a fukusimai atomkatasztrófa megkapja a 7-es, csernobili szintű, tehát eddig legmagasabb súlyossági fokozatot.

Azonban, ha a bolgár Novinite.com hírügynökség által az orosz Itar-Tassz hírügynökség hírére hivatkozva közölt információ hiteles, akkor igazából nem sokáig lesz 7-es, hanem máris lehet bővíteni a skálát egy 8-assal:

Japán a katasztrófa miatt aggódva fontolgatja a főváros áthelyezését

Április 14, kedd
Miközben újabb nagyerejű földrengések rázzák meg Japánt és a sugárzás szintje növekszik Tokió környékén, az ázsiai ország döntéshozói megfontolják a főváros áthelyezését egy másik városba.
A legvalószínűbb helyszín egy új főváros számára az Itar-Tassz szerint Oszaka, vagy Nagoja. Mindkét város nemzetközi repülőtér mellett helyezkedik el. A fő feltételek, hogy az új fővárosnak legalább 50 ezer fős lakosságúnak kelle lennie és elegendő kapacitással kell rendelkeznie a parlament, a kormány, a Császár rezidenciája és a külföldi diplomáciai képviseletek elhelyezéséhez.
Szakértők szerint, ha egy 7,2-es erősségű földrengés sújtaná Tokiót, a halálos áldozatok száma 11 000 körül lenne, a sérülteké 210 ezer, az anyagi kár pedig körülbelül egymilliárd dollár.

Enyhén szólva demoaralizáló hír a tokiói agglomeráció kb. 35 millió lakójának, hogy a fejesek elhúznak délre (mint a vadlibák), őket meg sorsukra hagyják. Bármilyen fegyelmezettek is a japánok, ez egy erősen népfelkelés-esélyes helyzet lenne...

Az önmagában egy magától értetődő és minden komoly országban kötelező elem, hogy léteznek forgatókönyvek, tervek a kormányzat folytonosságának fenntartására természeti csapás, terrortámadás, háború, stb. esetére, és ezek a forgatókönyvek természetesen tartalmazzák a kormányszervek földrajzi áthelyezésének lehetőségét is.

A hírt, ha jól látom, egyelőre nem vették át a "komoly" hírügynökségek, a Google a cikk címét mindenhol e bolgár ügynökségre hivatkozó helyeken dobja ki. A dolog lehet tudatos dezinformáció is, de lehet hiteles szivárogtatás is.

A kitelepítési tervet indokolhatják az alábbbi infók, vélemények is:

"A fukusimai reaktorok időpzített bombák, a japán kormány tagadja a tényeket"  Beszélgetés Michio Kaku japán-amerikai atomfizikussal


Korábban elismerték, hogy a 2-es reaktorban ellenőrizetlen láncreakció zajlik időnként.
A Zerohedge blog olyan forrásokra hivatkozik, melyek szerint a 4-es reaktornál, amely le volt állítva a földrengés idején és nincsenek benne a fűtőelemek, a kiégett fűtőelemtározóban indult be a láncreakció!!! Mindez a szabad ég alatt, hisz hűtővizét elvesztette és épülete felrobbant...

A TEPCO megerősíti, hogy a 4-es reaktor használ fűtőelemtározója most egy ellenőrizetlen nyíltszíni maghasadási folyamat

Frissítés:

Érdemes a fenti hírt egybevetni a Europe2020 legutóbbi elemzésének a Japán katasztrófára vonatkozó részével:

Globális rendszerválság: 2011 második fele - az USA kincstárjegy piacának leolvadása várható

A globális infláció tekintetében öt utat ismerhetünk fel, amiken keresztül a japán válság erősíteni fogja a jelen inflációs nyomásokat:

• a polgári nukleáris iparág terjeszkedésének drasztikus befejeződése világszerte rohamosan fokozni fogja a nyomást az olaj, földgáz és szén árára [15].

• A gyárakat és szállítást befolyásoló áramkimaradások [17] miatt sok létfontosságú elektronikai alkatrész hiánya, magasabb árakat jelent az elektornikai termékeknél a számítógépektől a lapos képernyős TV-kig  [16]).

• növekvő nyomás a világ élelmiszer- és energiaáraira, [18] a japán élelelmimport (főleg rizs) növekedése miatt, mivel az atombaleset által érintett terület egyike az ország fő mezőgazdasági régióinak.

• A világgazdaság további hanyatlása  a japán gazdaság majdnem teljes leállása következményei miatt, (Japán az export és a "just in time" szállítások terén is kiemelkedő) [19], ami éppannyira korlátozni fogja  a "deflációs" hatást a globalizált kereskedelemre. [20]

• és végül, a Bank of Japan masszív  likviditásinjekciói miatt zuhanó jen  és a pénz "kölcsönzési költsége" világméretű növekedésének kettős jelensége (magasabb kamatok), Japán hatalmas újjáépítési szükségletei miatt.

Ezek az előrejelzések értelemszerűen nem veszik figyelembe a legrosszabb katasztrófaforgatókönyvet, amely szerint a Tokiói-régiót súlyos sugárszennyeződés érné a fukusimai erőmű  robbanása miatt.[21]. Egy ilyen eset Csernobilhoz hasonlóan egy lezárt zóna létrehozását eredményezné, ami érintené ezt a több, mint harminc millió lakos által lakott régiót, és amely a globális alapvető szükségleti cikkek áramlásának szivében található,  és ami egy történelmileg példátlan humanitárius katasz trófához , továbbá a  globális  áru- és pénzügyi piacok azonnali ellehetetlenüléséhez vezetne.  Egész egyszerűen: nincs "B-terv" a Tokió és környéke által képviselt globális csomópont "hirtelen leállása" esetére.

Bodrogköz

Ez ugyan nem töredék, de kilestem egy félig sem nekem szánt "beszélgetést", és arra gondoltam, megajándékozom Dorkát egy Vajdácskai történettel. Tán nem lesz haszontalan.

Felvezetőül Pásztor Attila Bodrogközi költő Új sivatagi népek c. versét választottam, amely akár a töredékek ars poétikája is lehetne:

Új sivatagi népek

Szíveinkre, ha eljön az éj, a világ beleroppan
Ahogy a boglya gyufára válaszul égni ha késik
Majd hamvadnak az álmok a hajnali égremegésben
S estre a munka oltja el újra az új verítékkel
De minden reggelre kevesebb marad már a kazalból
S egyre kevesebb aki hőn melegedni szeretne
Mosolyt vigyorrá cserez a szél, amit a gépsivatag küld
Papírkeselyűk kémlelik légyköpte érzeteinket
A látás virágaiból már nem szakíthat a távol
Mosásban összement létünk a kényelem kötelén leng
Majd e tér új urai e ronggyal lovuk csutakolják
Kik körbeállják, de nem értik soha templomainkat
Pásztor Attila

S a beígért történet:

Az aranylábú madár nyomában

Az egyik ér, olyan, mint a másik, s egyik fűszál sem hasonlíthat jobban a másikra, mint ahogy a part menti fák hasonlítanak egymásra a járatlan utazó szemében. S bizony, ha az erek kunkorodnak, egymásba fordulnak, ha a széles, biztosnak tűnő ág, hirtelen posványba, mocsárba fúl, vagy épp végeláthatatlan tóba torkollik, nehéz, hanem lehetetlen meglelni a kijáratot. Nincs könnyű dolga tehát az utazónak, járjon bár vízen, vagy szárazon. Mert midőn az ember úgy véli, biztonságos partra ért, s innen tán gyalog is folytathatja útját, hamarosan vizek, lápok dágványok állják útját, s örülhet, ha a csónakhoz visszatalál. Csoda, hogy a vándor, ki oly csodásnak látta tegnap a tájat, ma már pokolba kívánja a lápi világot? Szerencsénkre élelemnek és víznek híján nem vagyunk, különben nagy árat fizetnénk ezért az útért. Így is három napon át bolyongunk a lápban, mire emberjárta helyre érünk. A háton egy kocsiút kanyarog, előttünk jár is valaki. Később megtudjuk: Géresi Ferenc úr az, a jászóvári prépostság ispánja. Fel is kéredzkednénk mellé a kocsira, ha nem sietne oly nagyon. De sürgős dolga akadhatott, mert csak a porfelhőt látjuk utána. Hanem most már nem egyedül rójuk az utat. A csónakot lenn hagytuk a Füzes-éren, s indulunk előre, no, nem toronyiránt, mert azt itt nem lehet, de azért jól kivehetően a szemközti magaslaton emelkedő templomtornyok felé. Az út nem sokára néhány viskó közé téved. Halászkunyhók ezek, pár család él bennük, hanem is urasan, de tisztességgel. Szóba elegyedünk az itteniekkel. Eleinte bizalmatlanok. Idegenek vagyunk, fiatalok, ruhánkat alaposan megviselte az út. Kiejtésünk városias, ahogy mondják. Nem magyarázkodunk, meghagyjuk őket e hitben, hozzáfűzve: a vidéket mérjük fel. Ezt talán nem kellett volna mondani. Attól kezdve mérnöknek – inzsellérnek – néznek. Szentül meg vannak győződve, hogy az adókivetés végett jöttünk. Hosszasan beszélgetünk anélkül, hogy a hitüket megingathatnánk. A környékbeliek azt beszélik, a király a vizekre, lápokra is adót akar vetni, holott abból a szegény embernek semmi számbavehető haszna nincs. – Előbb elviszik a vizeket – mondjuk erre – s csak aztán adóztatják a földet.

Több se kell nekik, mosolyognak, sugdolódznak a hátunk mögött. Azt még csak elhiszik valahogy: a korona adót akar húzni a vízből. Hisz húzhat is. A halból fizetnek rendszeresen, és ad mást is a rét, legalábbis annak, aki ismeri. A piacon nemcsak a hal kél el, a csík, a madártojás, a lúd, a réce s a daru is. Aztán ott a méz, a gyümölcs, vagy a kosarak, a szakajtók, a fűzből és gyékényből font eszközök, használati tárgyak. Ad a rét, a láp, annak, aki tudja, mit kell elvenni tőle. S ha a király ezt valahogy megorrontotta, nem csoda, hogy adót akar kivetni rá. A rét gazdagságából Vajdácska címerébe is jutott. Nem véletlen áll ott az az aranylábú madár. S ha most a király is részesedni akar a lábára tapadt aranyból, hát lelke rajta. Jut is, marad is. Legalábbis így volna, ha a réten gázolva szedné össze, miként az aranylábú madár. De a király szemmel láthatóan a madár lábáról szeretné lekapargatni. Ez már nem nyeri meg a helyiek tetszését. Tenni ellene nem tudnak, de félnek tőle. Azt viszont végképp nem hiszik, hogy a király, vagy az inzsellérek el tudnák vinni a vizet. A víz mindig is itt volt. A víz, a lidércek, a tündérek és a sárkányok. Arra, hogy valamikor a szél és a homok volt itt az úr a legöregebbek sem emlékezhetnek. Azt pedig hogy a vizeket igen is távol tarthatja e földtől töltés, földhát, vagy az emberi kapzsiság és ostobaság, elképzelni sem tudja senki. Erről nem is tudjuk meggyőzni őket. Az új adót viszont, melyet a víz és a nád után kell majd fizetni, szentül hiszik. Az ellenérveket meg sem hallják. Nem győzködjük őket a magunk igazáról, búcsút veszünk a tanyától és lakóitól, majd folytatjuk utunk a közeli dombokon emelkedő Vajdácska felé. A faluban takaros, rendezett porták jelzik az aranylábú madár nyomát. Ezt a nyomot követi Géresi Ferenc is, midőn minden telkes gazdához bekopogtat. A vajdaiak szomjazzák a híreket, s belesápadnak, amikor látják: legvadabb félelmiek valóra válnak. Mert a jászói prépostság ispánja megerősíti: bizony megadóztatják a terméktelen lápokat, vizeket. „De – nyugtatja meg rögtön a helyieket – isten nem hagyja el a maga báránykáit. A prépost segítséget nyújt a rászorulóknak, nem hagyja el a falut, s ha a község is úgy akarja, átvállalja a vizeket, lápokat. Változni nem fog semmi. A falu továbbra is járhatja a rétet, az eret, a berket, ha úgy akarja. A rémhír e perctől kezdve úgy terjedt, mint a szél hajtotta tűz, vagy a vidéket elborító ár. Körbefonta a telkes gazdákat, s elnyeléssel fenyegette őket. S e nagy fenyegetésben ott állt megmentőként a prépostság, mely, miként ígérte: nem hagyja el a falut. Nem kellett hozzá egy hónap, hogy a vajdaiak megpuhuljanak, s lemondjanak egyetlen kincsükről, az aranylábú madárról. Géresi Ferenc uram, ki miután így megpuhította őket, pár hét után néhány hordócska pataki borral tért meg. A nedű meggyőzőerejével, no meg simaszóval, hamis magyarázattal elszédítette a gazdákat. Így aztán odakerült a vajdaiak kézjegye a lemondó nyilatkozat alá. A prépostság pedig tartotta a szavát, tényleg nem hagyta el a falut, s első dolga volt levágni az aranylábú madarat. „A lecsapolás után – ahogy Balassa Iván írja – a fondorlatosan megszerzett vizek helyén olyan 1100 holdas birtok keletkezett, melyet még 1945-ben sem tudta könnyűszívvel odaadni. A vajdiak meg már csak akkor eszmélkedtek, amikor az aranylábú madár nem csak falu címeréből kopott ki, de az egész határban sem lehetett nyomára akadni.

Igaz, a bodrogköziek sokszor elmondták a híres átkot, mely a föld igazságtalan bitorlóinak szól, de hát sokáig úgy látszott, hogy negyvennyolc után az átoknak nincs foganatja:

Szántsa fel Pluto
vesse be Drómó,
Teremjék bodzát, labodát,
Rossz nehéznyavalyát!

Így mondták el a visszaemlékezők a hatalmas birtokok kialakulását, melyek szinte az egész Bodrogközt elborították. Valóban a legnagyobbak éppen ott sarjadtak ki, ahol valamikor a nádasok, tavak, vízmegfutotta szigetek adták ingyen a szegény nép megélhetőségét”.

A vajdai határban még ma is látszanak az egykori erek medrei, vannak még rétek is, s felszaporodtak szépen a szántók. Megélni azonban a falu nem tud belőle. Az emberek eljárnak dolgozni, míg van hová, s tán már nem is álmodnak az aranylábú madárról. Az egykori erdők, tavak rétek, lápok torz maradványai a gát mögé, a Bodrog hullámterére szorulva várják sorsuk beteljesedését. Körbe nézve a határban, itt is, ott is az újvilág nyomait véljük felfedezni. A régire alig emlékszik valaki, alig emlékeztet valami; egy-két lassan feliszapolódó holtág, néhány természetszerű erdőmaradvány, a semmi bevesző, mégis így romjaiban is gyönyörű ér. S lassan az átok is megfoganni látszik. Mert a föld sokszor már labodát, bodzát sem terem. Vagy a víz viszi el a termést, vagy a szél fújja ki a gyökerek közül a homokot. Az elemek visszatértek, s újra harcolnak a Bodrogköz feletti hatalomért. S e harcnak ma még csak a vesztesei látszanak. A tündéreiktől elfordult, ám új uraiktól magukra hagyatott emberek…

A Fukusimai helyzet fokozódik, a japán kormány kommunikációs stratégiát vált

A TEPCO a bűnös.

Egyelőre angolul tudóknak:
"Az atomkatasztrófa első napjának hiteles története", nem az utóbbi hetekben megszokott kormánypropaganda:

Daily Yomiuri Online: A TEPCO szerencsétlenkedett az atomerőművi vészhelyzet során


Elképesztő vakrepülésben volt a japán (és talán a globális) atomipar, csak idő kérdése volt, mikor következik be ilyesmi. Hihetetlenül felkészületlenek voltak bármilyen üzemzavarra, és az utórengések körüli események mutatják, hogy továbbra is azok. Amikor a gazdasági miniszter elrendelte, hogy a dolgozók kézileg nyissák ki a szelepeket, hogy kieresszék a radioaktív gőzt, ami már a maximum megengedett kétszeresével feszítette a reaktort (áram híján nem tudták a normális módon kinyitni), a dolgozók csak lassan haladtak, mert sötétben kellett matatniuk...

A más erőművekből odairányított áramfejlesztős autókat nem tudták csatlakoztatni, mert túl rövid kábeleik voltak...
Horror, ami előre borítékolva volt. Kuroszava közel 30 éve megjósolta utolsó filmjében.

Nyilvánvalóan elég drámaian rosszabbodik a helyzet, hogy a cenzúra kiengedte, pontosabban a kormány megíratta ezt a cikket.

Itt a "leleplező cikksorozat" második része:

Daily Yomiuri Online:  A TEPCO vezetők távolléte késleltette a döntő lépéseket


Már egymás fejére borogatja a bilit a kormány és a TEPCO vezetése. A kormány a TEPCO-ra hárítja a felelősséget, hogy miért tökölt 15 órát a biztonsági szelepek megnyitásával, a TEPCO pedig arra hivatkozik, hogy a miniszterelnök másnap reggeli személyes jelenléte az erőműben hátráltatta a radioaktív gőz kiengedését, mert nem akarták őt is lefúvatni az ocsmánysággal...

Természetesen ez a cikksorozat is a kormánypropaganda része, kormánytagok és hasonlók nyilatkoznak "teljes nyíltsággal" az újságnak, ellentétben az eddigi hetekkel, ami csakis parancsra történhet és nyilván most is nagyon megválogatják, hogy mit mondanak látszólag "teljesen őszintén".
A TEPCO-ra hárítja a kormány a teljes felelősséget, ezért e második cikk részletesen rágcsálja, hogy a cég két elsőszámú vezetője az első két napon távol volt, egyikük Kínában. A cikk arra célozgat, hogy a TEPCO habozott tengervizet engedni a reaktorba, hiszen az attól tönkremegy és egy ilyen reaktor százmilliárd jenbe kerül... Meghogy egy ilyen döntés előtt "ki szokták kérni a részvényesek véleményét". Ez propagandafogás.
Természetesen a TEPCO felelőssége nem kérdés, azonban a kormány az első órában állami irányítás alá vehette volna az egész ügyet és ezt meg is kellett volna tenniük.

A helyzet rosszabbodásának a jele a taktikaváltás a propagandában, most nem kisebbítik a veszélyt (mert már nem lehet, Hawaiiban a tejben a megengedett hétszeresét mérik sugárzó izotópokból), most bűnbakot kell találni.

Most már magától értetődően 7-esre, csernobili fokozatúra emelték a katasztrófa besorolását is, de igazából hetek óta javasolják független szakértők egy 8-as kategória bevezetését, hogy Fukusima  megfelelő helyre kerülhessen...
A 9-es fokozat a Duncan-féle  Olduvai Energiaszakadék, a globális áramellátási összeomlás idejére marad, amikor világszerte fenntarthatatlannak bizonyul a reaktorok és kiégett fűtőelemtározók hűtése, karbantartása...

Töredékek a fenntarthatóságról

Messze túl mindenen, az Üveghegyen, az Óperenciás-tengeren, a világ túlsó felén, hová a Bodrogköz népe csak könyvek, újabban képernyők segítségével juthat el, élt egy félelmetes ragadozó. Erszényes ördögnek hívták. Csúf volt, mint a sötét éjszaka, de erős, mint a medve. Meg volt mindene, amit a természet egy ragadozónak adhat. Egy kutya bizony nem vehette fel vele a versenyt. Nyílt küzdelemben, ha sor került volna ilyesmire, minden bizonnyal felülkerekedett volna egy egész falkányi dingón, ahogy az elvadult kutyákat hívják azon a messzi-messzi vidéken. Mégis, ha ma valaki arra vetődne, nyomát sem lelné az erszényes vadaknak. Sem az ördögnek, sem testvérének, az erszényes farkasnak. Nem az ember végzett velük, a kutyák irtották ki őket valami fondorlatos módon.

A körülöttünk lévő világ valamennyi elemét összekapcsolja egy sajátos együttműködés. Az egyes élőlények nem egyszerűen a környezetükhöz alkalmazkodnak. A környezethez ugyanis „magától értetődő módon nem csak egy adott térség szervetlen alkotóelemei tartoznak hozzá, hanem annak összes élő lakója is. Tehát egy élettér valamennyi élőlénye alkalmazkodott egymáshoz.” Jobban megértjük mit is jelent ez, ha hozzánk közelebb álló példát választunk. Körbe nézve szűkebb közösségeinkben azt láthatjuk, hogy egy adott családon belül az anya, az apa, a gyerekek vagy korábban az egymás mellett élő nemzedékek nem csupán, sőt nem is elsősorban környezetük fizikai-társadalmi valóságához alkalmazkodnak, sokkal inkább egymáshoz. A tudomány nyelvén fogalmazva úgy mondanánk: ez az együttműködés sajátos rendszert hozott létre, s az egyén, e rendszeren keresztül kapcsolódott a világ egészéhez. E rendszer, amit egykor falunak, később – midőn a tartalom lassan kiüresedett – nagycsaládnak, végül pedig – midőn a forma is felbomlott – családnak hívtak, határozta meg a mindennapi élet kereteit. Védte, óvta tagjait, igyekezett kiegyenlíteni mind a természet, mind a társadalom felől érkező szélsőségeket. Olyan állandó tért teremtett, mely hosszútávon is azonos maradhatott önmagával, és biztosíthatta a benne élők létfeltételeit. Ez persze elég semmit mondó. Tán valamivel közelebb visz bennünket e lényeghez és az alkalmazkodás-együttműködés páros felfogásához, ha felelevenítünk egy falusi disznótort. Ha emlékeink nem csalnak meg, régebben ilyentájt összejött a szélesebb értelemben vett család. Emlékszem keresztanyámnál ott volt mindenki, aki számított. Nagyanyám, a fronton elhalt nagyapám emléke, s persze apám testvérei, ha nem is mindig teljes létszámmal. Előző este érkeztünk, s mivel szűk volt a hely, nem is csak egy helyiségben, de egy ágyba kényszerültek az unokatestvérek. Reggel aztán a hagymásvér illata ébresztette a későn kelő gyerkőcöket. Az ügyesebbje már az életét sirató disznó sivalkodására felkélt, s óvakodott kifelé, hogy le ne maradjon a megperzselt disznófülről, mely akkoriban igen csak finom csemegének számított. Böllért nem igen hívtak. Minden valamire való családban értett valaki az állat szúrásához, feldarabolásához. A tor maga megállás nélküli munka volt. A perzselés, a felbontás, a belek tisztítása, előkészítése hurka-kolbász számára. A szalonna, a tartósítani való összerakása. Mélyhűtőt akkoriban még elképzelni sem lehetett. Amit nem füstöltek fel, annak egy részét lesütötték, s bödönök mélyén, levegőtől elzárva, saját zsírjába rejtve őrizgették. A maradék ment kóstolóba. Az együttműködést egyfelől a közös munka jelentette, másfelől azonban épp a kiporciózott maradék. Emlékszem, mily féltő gonddal rakosgatták az adagokat. Mert közel sem volt mindegy, ki mit kapott. Volt kinek csak kolbász és hurka jutott, mások emellé tepertőt, tarját is kaptak, megint másoknak a combból vagy tarjából jutott, volt akinek pecsenyének való zsírós hús lett az osztályrésze, s akadt gazdája a karajnak is. Szemre úgy tűnt, a disznyó javát bizony szétosztotta keresztanyám. Valahogy úgy, mint az egyszeri ember, ki a fizetésének egy részét kútba dobta, egy részét megette, egy részét a jövőjére tette félre. Mert bizony, bármit is vitt el a városi rokon, abból – legalábbis ebben a formában vissza nem jött semmi, de a faluban szétosztott kóstolók a disznótor időszakában annak rendje s módja szerint visszaköszöntek. Ma az ember – ha vág disznót magának – midőn rántott húsra fáj a foga, kinyitja a mélyhűtőt, előveszi a lefagyasztott karajt, kiolvasztja, bepanírozza, kisüti, tálalja, s már eheti is. Annak idején meg kellett várni, míg a kóstolókból vissza nem ér az elküldött karaj. Mert visszaért, ha nem is mindig onnan, ahová annak idején indult. A húst szabályos rend szerint osztották szét, s e rendben mindenki adott, s mindenki kapott. A fagyasztó nélküli világban így kerülhetett minden héten friss hús az asztalra. Ma mindez a mélyhűtőtől, a bolttól függ, akkoriban azonban a családon belüli együttműködés rendjétől. S e rend az élet minden területét át- és áthatotta. „Valóban – mondhatjuk Tamási Áronnal – olyan életforma ez, melyben a közösség az első és legfőbb személy, s lélekben változatlan, csupán az atyák és fiak cserélik egymást.” Ilyesfajta együttműködés hozta létre és tartja fenn, mindazt, mit mi – eléggé meggondolatlanul – természeti adottságnak nevezünk. Mert hisz valóban, belenőve a család rendjébe, számunkra adottság, hogy egy-egy disznótor során kinek milyen kóstolót adunk, s kitől milyet kapunk, csakhogy ez az adottság csupán addig marad fenn, amíg fennmarad a családon, nemzettségen belüli együttműködés. Ha ennek keretei szétesnek, a kóstolók el fognak tűnni. Hasonló a helyzet a természeti jelenségekkel is. Példának okáért az esők hasonló folyamatok, kölcsönhatások következtében érkeznek hozzánk, mint annak idején a kóstolók, csak ezeket kicsit nehezebb átlátni. Néhány részletet példának okáért saját megfigyeléseink alapján is sejtünk. A víz, az erdő lehúzza az esőt, a kiterjed kopár vidék legyen az bár száraz gyep, szántó, taszítja. A mozaikos tájszerkezet – melyben egymás mellett húzódnak gyepsávok, erdőfoltok, tavak, lápok – segít a víz egyenletes eloszlásában, éppúgy, ahogy a kóstolók rendszere biztosította, hogy tartósítás, fagyasztás nélkül is rendszeresen friss húshoz jusson egy adott időszakban az ember. Az egynemű szántóterületek kialakítása ezt a rendszert borította fel. Amikor a Bodrogköz középső vonulatán élők irigylik a környező hegyaljai, Bodrog-Tisza menti vidékeket az esőért, bizonnyal nem gondolják végig, de úgy vannak vele, mint az egyszeri ember, aki csak magának vág disznót, s hiába várván a kóstolókat, a többieket hibáztatja, hogy neki nem adnak, holott maga magát zárta ki az együttműködésből.

Az együttműködés azonban nem mindig érhető ily formában tetten. Vannak élőlények, melyek szemmel láthatóan ellenségek. Nehéz lenne megfogalmazni, miként működik együtt a nyúl, az őt üldöző rókával. Nehéz, de nem lehetetlen. „Közelebbi vizsgálat során kiderül, hogy ezek a lények, ha fajként, nem pedig egyedként vizsgáljuk őket, nem károsítják egymást, sőt (…) érdekközösséget (…) alkotnak. Egészen magától értetődő módon a táplálkozónak égető szüksége van a továbbéléshez arra a zsákmányra, melyet fogyaszt, legyen az állat vagy növény. Minél kizárólagosabban specializálta magát egy táplálékfajtára, annál szükségszerűbb ez az érdek.” Természetesen az adott esetben – mint a természetben mindig és mindenütt – kölcsönhatásról van szó. Csakhogy a rendelkezésre álló táplálék mennyisége általában csak közvetve és késleltetve hat vissza egy-egy faj egyedeire. Ha egy növényevő állat túlszaporodik, s nagymértékben visszaszorítja az őt tápláló növényzetet, a folyamat előbb-útóbb visszahat rá, s a túlnépesedett állomány összeomlik. Az egymást követő túlszaporodások és összeomlások azonban nem csak az adott hatást elszenvedő egyedekre, de a faj egészére nézve is káros hatásúak. Egy-egy ilyen kataklizmában ugyanis igen kevés szerep jut a természetes kiválasztódásnak. A tűzvészben minden elég – tartja a mondás, s hogy mely egyedek menekülnek meg sokkal inkább a szerencse, mint az egyéni adottság dolga. Ilyesformán a ragadozó és a zsákmányállat kapcsolata nem csak a ragadozó szempontjából lehet elsőrendű érdek. „Egy halász, aki valamely élővíz hozamából él, okosan teszi, ha mindig csak annyira halássza le, hogy a túlélő halak az ivadékoknak még éppen azt a maximumát hozhassák létre, mely a lehalászott mennyiséget újra kiegészíti. (…) ha túl keveset halásznak a tó túlnépesedik, és nem növekszik fel elég ivadék, ha túlhalásszák, akkor meg kevés tenyészállat marad ahhoz, hogy azt az utódmennyiséget előállítsa, mely az adott élővízben táplálkozhatna és felnövekedhetne”. Ragadozóknál e kölcsönhatás sokkal világosabban tettenérhető. Egy halász sokkal hamarabb tönkre megy, mint hogy az utolsó halat is kifogná a tóból. A ragadozók „a zsákmányállatot sohasem képesek véglegesen kiirtani. Egészen biztos, hogy az utolsó ragadozó már régen éhen pusztulna, még mielőtt a zsákmányállat utolsó párjával találkozhatna. Ha a zsákmánynépesség bizonyos szint alá csökken, a ragadozó elveszíti életterét.” Így járt az erszényes farkas és az erszényes ördög is. „Amikor a dingó, mely eredetileg házi kutya volt, Ausztráliába bekerült, és ott elvadult, egyetlen általa fogyasztott zsákmányállatot sem irtott ki, de kiirtott(a e) két nagy ragadozót. Ezek a meglehetősen félelmetes állkapcsú ragadozók a harcban sokszorosan felülmúlták ugyan a dingót, de (…) a zsákmányállatok sokkal nagyobb népességét igényelték, mint a (…) vadkutya. Utóbbiak nem tudták amazokat halálra marni, viszont halálra konkurálták, kiéheztették őket.” A vadkutya és a zsákmányállatai között kialakuló új együttműködés pecsételi meg az erszényes ördög és farkas sorsát. Olyan ez, mintha szívünk választottja másnak adná a kezét, s a család összeomlik, mielőtt még létrejött volna. De végső pusztulást nem csak az együttműködés kereteinek változása hozhat egy fajra, vagy tájra. Midőn az ember a vizeket lecsapolta, megszüntette a tündérek, sárkányok, s az ember között korábban fennállt együttműködést. Az aranylábú madár nemcsak Vajdácska címeréből veszett ki, eltűnt e vidékről is. Az egymást követő évek, évtizedek csak rosszat hoztak a Bodrogköz népének. De mindig akadtak, kiknek e rossz valami jót is jelentett, s kik éppen ezért dicsőítettek minden változást. Mintha nem vették volna észre, mintha ma sem látnák mindazt, amit a változások méhükben hordoztak, s ami ma végre megszületni látszik. Úgy tűnik, nem csak a Bodrogköz tündérei, sárkányai osztoznak távoli testvérük az erszényes ördög sorsán, hanem a Bodrogköz népe is. Új sivatag van születőben. Míg Sárospatakon patakokban folyik a víz az utakon, míg a Tisza partját néhány óra leforgása alatt 120 mm-nyi eső öntözi, addig innen is, onnan is tíz-tíz km-re csak a szél viszi a párát és a homokot. Esőnek, víznek alig van valami nyoma. Aztán egy év kettő múltán visszatérnek a lápok: a Bodrogköz egyaránt szenved a víztől, és annak hiányától… (Idézetek: Konrád Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne.)

Töredékek a vándorlásról

Minden családban akadnak bővérű, hirtelen emberek, kiknek hamar eljár a kezük, s nem ritkán bicska, tőr vagy szigony is akad benne. Nagy átok ez a családra nézve, mert mindenkinek egyemberként kell helytállnia a heveskedőért. A régi szép időkben az ilyes ifjakat katonának adták. Túl a hegyeken él egy krónikás. Sienkiewicznek hívják. Ő beszéli el az ozorai zászlós, bizonyos Andrzej Kmicic történetét. Nagy gazember volt őkelme. Gyújtogatott, fosztogatott, nőrablásra adta fejét. Hogyne, hisz erőszakos volt, indulatos, vakmerő. Nem féltette ő vásárra vinni a bőrét, s vélt vagy valós igazáért erővel is kiállt bárkivel szemben. Egyszóval kiérdemelte őkelme a legsúlyosabb ítéletet ember, s talán Isten előtt is. De daliás időkben, mikor oly nagy szükség van fegyverforgató kézre, e hibák könnyen bizonyulnak erénynek. Kmicic uram lehetőséget kapott, hogy önön vérével mossa le bűneit, hogy meggondolatlan ifjúságának minden hevességét, minden vakmerőségét hazája s királya védelmében kamatoztassa, s így a bűnbocsánatot kiérdemelje. De vajh, mit kezdhet magával egy fiatalember, ha hamar eljár a keze. S nem egyszer, nem kétszer. A család elnézi, míg nézheti. De ha emberhalál lesz a vége, nincs mit tenni. Egy választás marad csak, a nád, a láp, ahová nem merészkedik be pandúr, csak a magamfajta szegénylegény.

Évezredekkel előbb, mikor a nád és a láp még nem uralta a tájat, a nyughatatlanok sorsa másként alakult. Akkoriban a nép lenn élt a síkokon, s a hegyek peremén. Az örök tél eltakaródóban volt. A visszahúzódó jég nyomát követte a tajga, s a lombos erdők. Észak-északkelet felé vonult minden. A növények, az állatok. Akkoriban, ha egy-egy maroknyi ember nem találta helyét, vagy túl szűknek érezte az öt folyó közét, felkerekedett, s ment a zsákmány után. Vitte magával mindenét. Az eszközeit és a tudását. Amit maga szedett össze, s amit a tündérektől tanult. Ment előre, ameddig a lába bírta. Aztán letelepedett egy tágasabb völgyhajlatban, valami folyó mellett, s halászott, vadászott, élte az életét, ahogy ősei tették. A vér szava – akár most – akkor is erős volt. Ha messzire mentek, hírekért vissza-visszatértek. Hoztak is, vittek is, ahogy én teszem, midőn hetente egyszer leevezek a Malom-érhez, hogy szót váltsak az otthoniakkal, s a portékáimat olyasmire cseréljem, ami nem terem meg a nád között. A szálak nehezen szakadtak el, az elvándorlók szemében az otthon távolinak, elérhetetlennek, ugyanakkor csodával telinek tűnt. Tündérkertnek, a Világ aranyos szegleté­nek, hová visszavágyik a szív, akkor is, mikor már csak a vér emlékezik, az ember maga nem, hiszen soha nem látta azt a tájat. Számára mást jelent az otthon. Messzi puszták végtelenjét, hatalmas folyók széles sávját, rengeteg erdők homályát, tengerek mormolását, égbenyúló szirtek magasát. De a tudás, az ősi tudás bennük él még. Nem feledték a tündéreket, s vágytak vissza az Aranyos szegletbe, ahogy én is vágyom atyám házába. Éjszaka, ha feljön a Hold, s ragyognak a csillagok, arra gondolok, ugyan ez a Hold néz atyámra, s ugyanezek a csillagok ragyogják be az éjszakáját. Ha itt a lápban néha el is feledkezik az ember arról, honnan jött, egyszerre csak vad ürességre ébred, a hiányra, mely nem pótolható. S nem így lehetnek ezzel a népek is. Nemzedékeken át nyugodhat e láng, hogy egyszerre csak eleven tűzként lobbanjon fel, s űzze, hajtsa vissza, az egykor elvándoroltak fiait. Mert nézzenek csak körül az öt folyó honába. Van ettől szebb Tündérkertje Isten Országának. Akik itt születtek, a Teremtőtől tanultak élni, ölni is szeretni. S e tudást vitték magukkal. Ezért találhatja meg Jankó János a magyar halászat nyomát szerte a vidéken, egészen a keleti tengerekig, s ezért s ezért találnak itthon mindig sajátjaikra a vissza-visszatérők, nevezzék bár őket hunnak, avarnak, magyarnak.

Töredékek a társadalomról

Ma már közhely, az élet vízhez kötött. Közhely, mert a szó valódi tartalmát már nem értjük, nem éljük. Ha a vízre gondolunk, lelki szemeink előtt egy csap jelenik meg, melyből, ha úgy akarjuk korlátlanul – vagy csupán anyagi lehetőségeink által behatárolva – folyik a víz. Hogy készleteink végesek, kiapadhatnak, maradékaik elszennyeződhetnek, mindössze elmélet, amolyan szófiabeszély. Végiggondolni sem tudjuk, végiggondolni sem merjük... Ha tudnánk, vajon ellocsolnánk-e az ivóvizet a kertünkben, a kocsinkra, felhasználnánk-e mosásra, ipari célokra, avagy azzal öblítenénk le a mellékhelyiségeinket?

A régmúltban, mikor az árteret az emberi önzés, kapzsiság, hozzánemértés, szűklátókörűség nem osztotta ketté hullámtérre és mentett oldalra a vízhez kötöttség közvetlenül megélt szükségszerűség volt. A mondat: a víz az élet, nem egyszerű okoskodást hordozott, épp ellenkezőleg, a mindennapok tartalmát öntötte formába. Az ember együtt élt a vízzel, az élővízzel. Mondhatni létét alapvetően az élővilággal és az élővízzel való kapcsolata határozta meg. Ma sincs ez másként, csak ma nem tudunk róla. Egykor azonban e tudás természetes volt és általános.

Az ember akkortájt nem állt és nem élt egyedül. A társadalom sajátos szerkezetű volt, s ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk mindennapjaiban, ezt a sajátos szerkezetet kell meg és felismernünk. A közösségi élet alapja ma is és minden társadalomban, hogy a társadalom egésze kiket tekint jogalanynak, azaz kiket ruház fel jogképességgel és cselekvőképességgel. E két fogalom szigorúan jogi kategóriának tűnik, holott sokkal többről van szó. Az emberek önrendelkezéséről. A társadalom ugyanis csak a jogalanyok egymás közötti viszonyába szól bele, azok kapcsolatrendszerét, viselkedését szabályozza. Nem mindegy tehát, hová helyezzük e kategóriát. Ha az egyén jogképes és cselekvőképes, akkor a társadalom az egyének viszonyrendszeréig igyekszik beleszólni az ember életébe, ha jogalanyisággal csak közösség rendelkezik, akkor az állam csak e közösségek egymáshoz való viszonyát szabályozza, a közösségen belül teljes az önrendelkezés. Tudnunk kell ezt, mert e tétel az élet alapjait jelenti. Addig, amíg a jog csak a falvak egymásközti viszonyáról rendelkezett, a törvényeink csak a falvak viselkedéséről szóltak, arra nézve határoztak meg követendő normákat, a falvak valóban maguk rendelkeztek önmagukkal.

De mit is jelent mindez számunkra, vagy az egykori falvak lakói számára? Ahhoz, hogy kérdésünkre választ kapjunk, tudnunk kell, mit is neveztek akkoriban falunak. – „A falu szó régen nem közösséget, helyhez kötött települést jelentett, hanem a nép, had, nem, ág kifejezések csoportjába tartozott s vérközösségen alapuló, együvé települt társadalmi egységet jelölt… a magyar nagycsalád eredeti neve (…) a falu volt.” - (László Gyula: A Honfoglaló magyar nép élete.)

A falu tehát a nagycsalád, az egymás nyomdokaiban lépő nemzedékek sora „olyan életforma (…), melyben a közösség az első és legfőbb személy, s lélekben változatlan, csupán az atyák és fiak cserélik egymást.” – s a jog, mintegy ennek elismeréseként csupán a falu, a nagycsalád viszonyrendszeréig szabályozza a társadalom életét. Mindez igen súlyos felelősséggel jár. Az egyén – jogi értelemben persze – nem érinthet, nem bánthat meg senkit. A sértést mindig a nagycsalád egésze követi el. S fordítva is igaz: az egyén önmagában soha sem sérülhet, csak a nagycsalád. Ha valaki – mondjuk egy kocsmai verekedés során – embert öl, az áldozat nagycsaládjának okoz sérelmet, melynek joga és kötelessége elégtételt venni. Mindez hosszúidőn át a vérbosszú intézményében él tovább, akkoriban azonban, midőn az ember még látta a tündéreket, az angyalokat, értette szavuk, s tanításaik szerint rendezte be életét, az ilyen esetekben a két nagycsalád egymás között rendezte el az ügyet. A törvény ez esetben csak segítséget nyújtott nekik ehhez, illetve korlátokat állított fel, hogy a sérelem ne torkolhasson esztelen vérontásba.

A nyelvészeti, településtörténelmi és a régészeti eredmények tehát összeértek egy pontba: a magyar település eredeti formája a nagycsalád települése volt. Ezt a felismerést további értékes eredmények felé aknázhatjuk ki, akkor, ha korai törvényeinknek a falura vonatkozó részeit megvizsgáljuk. Nyilvánvalóvá válik, hogy e törvények legtöbbje a nagycsalád rendjét veszi alapul. Lássunk néhányat közülük. A törvény szövegében a falu szó után mindenütt zárójelbe teszem a nagycsalád szót, hogy az eddig megismert törvényszerűségekkel könnyebben azonosíthassuk a lényeget.

A nagycsalád feje, mint korlátlan úr: „Ugyan a papok meg az ispánok hagyják meg mindenfelé a falusbíráknak (a nagycsaládok vagy aulok fejeinek), hogy vasárnaponként az ő felszólításukra minden ember, apraja, nagyja, férfija s asszonya mind templomba menjen, kivéve azokat, akik a tűzhelyet őrzik” (Szent István II. 8. ) Láttuk, hogy a szent tűzhely őre a nagycsalád legkisebb fiúgyermeke. Ez a kifejezés közvetlenül mutatja, hogy nagycsaládról esik szó ebben a törvényben.

A nagycsalád, mint mágikus egység: „Ha pedig a falu távolabb esik, és a falu népe nem mehet a templomba, mégis egy kö­zülük menjen el mindnyájuk képében”(Szent László I. 11: 1.).

A nagycsalád egyetemes felelőssége és kiengesztelése: „Ha (t. i. gyóntalan megholthoz) a rokonok és a hozzá közel állók (nagycsalád) mulasztanának el papot hívni… keserüljék meg az ő gondatlanságokat böjtöléssel a papok tetszése szerint (Szent István II. 11: 1.). „Ha az ispánok valamelyike megöli a feleségét, felesége rokonságát (nagycsaládját) engesztelje meg 50 tinóval. Ha valamilyen vitéz teszi ugyanezt 10, ha közrendű ember, 5 tinót fizet az asszony atyafiságának” (nagycsaládjának). (Szent István II. 14.) „Ha a falu (nagycsalád) valakit tolvajnak kiállt ki, ha nem igaz a vád, egységesen fizet, ha igaz, egységesen részesedik a tolvaj vagyonából” (Szent László II. 4:1.). „Ha pedig a faluban (nagycsaládban) ellopják egy utasember lovát, a falubeliek egységesen térítik meg a kárt” (Kálmán I. 63.). „Ha valaki embert öl, annak minden vagyona, (szőlői, cselédsége, családja, szolgái) kétharmad része a megölt rokonságát (nagycsaládját) illeti” (Szent László II. 8., hasonló: II. 11.)

A büntetésben is egységes a falu: „a tolvajságért ama falu lakosai tizen, tizen csoportoznak, és a tizedik hordozza meg a kilencért a tüzes vasat. Ha tiszta lenne, a többi kilenc is tiszta leszen, ha vétkesnek tetszenek meg, mindegyik magáért álljon próbát” (Szent László III. 1:2.).

Ugyanaz a mágikus egység gondolata hozta létre azt a törvényt, hogy a család tíz tagja helyett egy tehet próbát, amelyik megengedi, hogy a családot az isten előtt is egyik tagja (való­színűleg a családfő vagy helyettese) képviselhesse. - László Gyula: im.

A törvény azonban csak keret, melyet a két nagycsalád egyessége töltött meg tartalommal. A kártalanítás pontos mértékét, és módját mind-mind közösen határozták meg. S ezzel az ügy végére is jártak. A tényleges felelős megbüntetése már a falu hatókörébe tartozott, abba bele nem szólhatott senki. A család kitaszíthatta renitens tagjait, de akár meg is ölhette őket. Természetesen a dolgok nem fajultak idáig. A legsúlyosabb büntetés a kitaszítás volt, de erre sem került túl gyakran sor. A nagycsaládon belül a családtagok csak a családnak magának tartoztak felelősséggel és engedelmességgel. Ugyanakkor helyt kellett állniuk valamennyi családtag cselekedeteiért. S minderre példánk is akad, ha nem is épp a helyszínen, de pár napi járóföldnyire keletre.

Történt egyszer Csíkban, hogy összeszurkáltak volt egy legényt a kocsmában. Meg is halt, szegény azon helyben. A két család aztán el is rendezte egymás közt a dolgot, ahogy illik, de a királynak ez nem volt elég. Az osztrák törvény ilyen esetekre 25 év várfogságot írt elő kenyéren és vízen, amit bizony valakin be kellett hajtani. Jöttek tehát a perzekutorok és keresték a tettest. Hanem a fiatalembert, ki a bűnt elkövette, kiadni nem lehetett. Házasember volt őkelme, s két szép kicsi fiacskája. Azt már senki nem nézheti jó szemmel, hogy egy botlás miatt, ami a rend szerint jóvá is tétetett, e gyermekecskék apa nélkül nőjenek fel. Viszont élt a családdal egy öreglegény, kinek még mennyasszony sem nézett ki. Hát ő adta fel magát az öccse helyett…

Ha a falu a társadalmi élet alapsejtje, akkor a faluközösség, vagy nemzetség a gazdálkodásé. A gazdálkodás alapja ugyanis nem a falu, hanem tíz falu közössége. Ahogy a társadalmi kapcsolatok szabályozásakor az állam csupán a falvak szintjéig avatkozik a társadalom életébe, úgy a gazdasági szabályozás is megreked a faluközösségek szintjén. Egy-egy faluközösség szabadon gazdálkodhat saját határában. A határ nem más, mint a település hatóköre, egy-félnapi járóföldnyi terület, amely emberi léptékkel átfogható, gondozható, s amely biztos megélhetést tud nyújtani a benne élőknek. E hátáron belül a gazdasági haszon­vételek megszervezése, a tényleges gazdálkodási tevékenység folytatása a községben élők joga és feladata, abba senki bele nem szól. A közösség a saját rendje szerint szedi a folyók, a tavak, az erdők, a rétek, a mezők hasznait, szervezi és hajtja végre e hasznok érdekében végzendő munkát. Az élete így egy részt helyhez kötött, hisz a határain túl nem terjeszkedhet, más részt tevékenység függő, mert az embernek mindig ott kellett lennie, ahol épp munka adódott. Képzeletbeli utazásunk során jártunk halász-szálláson, melyet körbe tanyának is neveznek a Tisza mentén, de láttunk épp üresen álló szállásokat a gyümölcsényben, az erdőkben, s a rétek mentén. Az élet e szállások között vándorol. Mindig oda, ahol épp tenni kell valamit, ahol emberi munkára van szükség. A szállásváltás rendje meghatározott. Nem ötletszerű, nem tetszőleges. Térben sem az, és időben sem. A közösség csak a saját határán belül mozoghat. Itt azonban minden kötöttség nélkül. A nép ugyan szolga, de Isten szolgája. Urat sokáig nem ismer el maga fölött, s nem is kell elismernie, hiszen közülük kerülnek ki e táj királyai. Bodrogkeresztúrban, épp oly települések, tellek emelkednek, mint a távoli Mezopotámiában, s ahogy Úr városában, úgy a Bodrogközben is szekérsírba temettetik magukat a föld királyai. Ránk kései utódokra mindebből csak a földből kikapart emlékek maradnak, mit éppúgy mérgez az emberi kapzsiság, és tudatlanság, mint a Bodrogköz egykor oly gazdag, oly tiszta vizeit. Igaz, a világ csak lassan változik. Vizek sokáig szabadon folynak, mint ahogy a nép is szabadon él. Hosszú-hosszú időn át senki bele nem szólhatott abba, mit tesz egy település a saját határain belül. Az ember szabadon szedhette haszonvételeit, legyen szó, bár a vizekről, az erdőkről, a rétekről. Maga dönthette el, hol váj fokot, eret, hová teszi rekeszeit. Szedhette a nádasok, az erdők, a tavak, a rétek hasznait, ideértve a halászatot és a vadászatot is. Ha valamely földesúr mégis adományként kapott egy-egy ilyen közösséget, az se többet, se kevesebbet nem jelentett az adószedés, s robotoltatás jogánál. A földesúr nem mondhatta meg, hogy mit, hogyan tegyenek jobbágyai, csupán a tizedet szedhette be tőlük, s ha voltak birtokai nemzettsége jogán, azon dolgoztathatta őket a törvényben meghatározott ideig

Töredékek

Korábban megjelent pár írásoma a FFEK oldalán, amelyek nem elsősorban tudományos elemző munkánk. Nem is annak szántam őket. Születésüket a Bodrogköz öt folyó ajándéka c. munkám töredékeinek köszönhetik. nagyjából abban a formában és keretben írtam valamennyiüket.

A FFEK viszont többé-kevésbé tudományos műhely. Eleinte úgy véltük, hogy ennyi gondolati és műfaji sokszínűség még belefér egy honlapba, a reakciók viszont rádöbbentettek: tévedtünk. Ugyanakkor a FFEK oldalán dolgozó illetve publikáló kollégák rajtam kívül elsősorban tudományos kutatók. Szeretnénk elkerülni, hogy írásaim jellege miatt bármiféle hátrány érje őket, amolyan Piszkos Fred barátai helyzetbe keveredjenek, ezért ezeket az írásokat levesszük a honlapról és a továbbiakban a töredekéket itt teszem közzé. Kezdve a Bodrogköz töredékeivel, folytatva a FFEK-en megjelent írásokkal és majdan a rákövetkezőkkel.

Újabb rossz hírek

Hawaiin a tejben a radioaktív cézium és jód egyaránt legalább hétszerese az USA érvényes megengedett határértéknek!!! A japán kormány a baleset súlyossági fokát 5-ösről 7-esre, a csernobiliével azonos szintre emelei, mivel a kibocsátott sugárzás szintje ezt indokolja. Az orosz fináncok Vlagyivosztokban visszafordítottak Japánba egy radioaktív használtautókból álló szállítmányt. Egy független francia sugárzáskutató csoport szerint a fukusimai kibocsátás által okozott egészségügyi kockázat Európában már nem "elhanyagolható": "Az ápr. 7-én kibocsátott dokumentum nem javasolja esővíz fogyasztását és javasolja, hogy a veszélyeztetetttebb csoportok, mint gyerekek és terhes, vagy szoptatós anyák ne fogyasszanak nagy levelű zöldségeket, friss tejet és krémsajtot."

Újra van láncreakció az egyik (leolvadt...) fukusimai reaktorban, az egyik olvadt reaktormag talán már áttörte a padlót

Gundersen:
"A TEPCO új adatai bizonyítják, hogy a fukusimai 1-es reaktorban időszakonként van láncreakció"

"A Kiotói Egyetem Nukleáris Intézetének professzora meggondolta magát: Kezdem úgy vélni, hogy újra zajlik maghasadás... újra kritikus" (azaz megint van - szabályozatlan - láncreakció)

"Interjú Akira Hiroshi Koide professzorral, a Kiotói Egyetem Kutatóreaktor Intézetétől (Nem szó szerinti fordítás)

“A Fukusima I atomerőmű baleset egyáltalán nincs lecsengőben. Úgy vélem, meg kell változtatnom korábbi véleményemet, ami túl optimista volt.”

[kérdező:] Mi volt túl optimista?

“Azt gondoltuk, hogy a reaktorban "hidegleállás" történt, ami azt jelenti, hogy az uránium maghasadás leállt. De most kezdem úgy gondolni, hogy a maghasadás újraindult. Más szóval a reaktor újra "kritikussá" vált, amit "újrakritikusságnak" nevezünk.”

[kérdező:] Koide professor, az Ön véleménye az volt, hogy nincs "újrakritikusság".

“Igen és megváltoztattam a véleményemet. Lehet, hogy van.” …

“Először is: a jód[-131] szint nem csökken, hanem nő. A jód[-131] felezési ideje 8 nap. A baleset óta több, mint 3 hét telt el, tehát a Jód-131 szintjének a kezdetben mért egytizedének kellene lennie. Másodszor, a turbinaépület sugárszennyezett vizében klór-38-at mutattak ki. [nem mondja, melyik reaktoréban].” …

“Nos, ha klór-38-at mutattak ki [a TEPCO szerint], az csak "újrakritikusságot" jelenthet”. … "

Ez nem minden.

A LATOC egyik utódfórumán tegnap idézték a Reuters hírét:

"A fukusimai reaktor magja keresztülolvadt a nyomásálló tartályon, mondta Edward Markey demokrata kongresszusi képviselő a nukleáris katasztrófa ügyében tartott meghallgatáson szerdán."

"Úgy tájékoztattak a Nukleáris Szabályozási Bizottságtól, hogy a kettes reaktor magja annyira felforrósodott, hogy egy része valószínűleg keresztülolvadt a nyomásálló reaktortartályon," mondta a Kongresszusban Markey, egy vezető atomenergia-ellenző képviselő.

Azóta persze van helyreigazítás (nemcsak az elírt reaktorgyártó neve miatt):


"HELYREIGAZíTÁS - 2. FRISSíTÉS- A demokraták aggodalmukat fejezik ki az atomerőművek kapcsán"

részlet:

"Nukleáris Szabályozási Bizottság- A FUKUSIMAI REAKTORTARTÁLY NINCS ÁTTÖRVE

A meghallgatáson Edward Markey, az atomenergia-ipar közismert kritikusa elmondta, a Nukleáris Szabályozási Bizottság jelezte, hogy a fukusimai 2-es reaktor magja valószínűleg keresztülolvadt a reaktortartályon, a radioaktív anyagok elzárva tartásának egy kulcsfontosságú elemén.

Azonban Martin Virgilio, (a Nukleáris Szabályozási Bizottság reaktor- és készültségi programja igazgatóhelyettese ) elmondta, hogy ez a Bizottság Tokióban tartózkodó szakembereinek információi alapján még nem történt meg.

"Naponta többször kapunk helyzetjelentést kiküldött csapatunktól, és a jelen pillanatig nem véljük úgy, hogy a mag áttört volna. mondta Virgilió az újságíróknak.

"Úgy véljük, hogy szignifikáns fűtőelemkárosodás történt mindhárom reaktornál és mind a négy használt fűtőelem-tározónál. Nem hisszük ebben a pillanatban, hogy a reaktormag elhagyta a tartályt" - mondta."

Jellemző, hogy a bizottsági fickó végig a "we believe" (hisszük, véljük) szót használja, nem valami határozott, kijelentő, tényt jelentő kifejezést. Én emeltem ki a "még" szót is az olvadt reaktormag áttörésének cáfolatánál is.

Ez az atomipari felügyeleti szerv nemrég küldte ki csapatát Japánba, hogy az USA kormányának szeme és füle (GM-mérője...) legyen, mert érthetően nem bíztak a japán kormány által szolgáltatott (ál)információkban. A jelek szerint a harcias atomellenző kongresszusi képviselővel (mint "munkaadójukkal") őszintén (és naívul) hiteles infót közöltek a kiküldött szakemberek (lehet, hogy nem hivatalosan), amit a Reuters világgá is repített, miután a képviselő a kongresszusi meghallgatáson nem habozott kimondani a rossz hírt.

A Bizottsággal és a Reuterssel rövid időn belül cáfoltatták a hírt, de a dolog kint van, mint a fing az ebédlőasztal mellett...

Egy magyarra fordított cikk a magolvadásról:
Idők Jelei: Olvadás Fukusimában és legfrissebb EURAD animáció

18 ezer százalékkal lépi túl az eső radioaktív jód-131 tartalma az ivóvíz határértékét San Franciscoban!!!

Az esővízminta radioaktív Jód-131 tartalma San Francisco közelében 18.100%-al haladta meg a szövetségi ivóvíz-határértéket

Nem elírás, az ivóvíz határértékét TIZENNYOLCEZERSZER EGYSZÁZ SZÁZALÉKKAL lépi túl az eső radioaktív jód-131 izotóp tartalma, amit a San Francisco közeli Berkeley egyetem atombuheráló tanszéke épületének tetején mértek, tehát ezek nem amatőrök, van hozzá műszerük és tudják, hogy kell leolvasni!!!

UCB Esővíz Mintavétel Eredménye, University of California, Berkeley, Nukleáris Műszaki Tanszék:
Jód-131 szint az esővízmintában, mintavétel helye: UC Berkeley campus Etcheverry Hall épületének teteje, March 23, 2011 from 9:06-18:00 PDT

20.1 Becquerel per liter (Bq/L) = 543 Picocuries per liter (pCi/L) — Átszámító itt.
A szövetségi ivóvíznorma Jód-131esetén 3 pCi/L. (Sajtóközlemény)

Tehát az esővíz radioaktív jódizotóp tartalma az ivóvízben az USA területén megengedett érték 181-szerese.
 Kéréds, hogy mennyi ideig fog ilyen durván radioaktív eső esni az USÁ-ban és nyilván nálunk is?
A japán katasztrófaelhárítás nyilvánvalóan vagy teljesen tehetetlen, vagy ügyetlenkedésükkel még fokozták is a bajt. A vízágyús "akció", ahogy a helikopteres "vödrözés" is egyértelműen csak a kameráknak rendezett cirkusz volt, ezekkel semmit nem lehetett elérni, csak egy kis időt akartak nyerni, hogy pár nappal tovább húzzák a tokiói, japán országos, majd globális pánik kitörését.
Az alábbi hír szerint a minapi bejelentés, hogy a Fukusima Daicsi erőmű négy reaktorát "kivonják a használatból"  a sajtó értelmezésével ellentétben nem azt jelentette, hogy a TEPCO cég (amit érthetetlenül máig nem volt a japán kormány állami, vagy katonai ellenőrzés alá!!!) már nem számít rá, hogy ezek többet áramot termelnek, hiszen ez szinte kezdettől fogva nyilvánvaló.
A bejelentést ez a hír úgy értelmezi, hogy a japánok nem látják többé esélyesnek, hogy a megolvadt reaktormagok és használt fűtőelemtározók "lehűthetők", az ezzzel való kísérletezést hagyják abba és mostantól a stratégia a betonszarkofággal való betemetés.
A hír nem mellesleg beszámol arról, hogy az erőmű körzetében talált kb. ezer holttesthez a hatóságok nem mernek hozzányúlni, mert olyan erősen sugároznak:

'Meghalunk, ha az ország megmentése ezt követeli': Az "50 fukusimai" csapat tagjai arra számítanak, hogy "heteken belül" meghalnak a sugárbetegségtől

Ezen a videón egy szakértő elmondja (angolul), hogy miért csapdahelyzet az erőműnél a hűtési kényszer (hogy ne forrósodjon a megolvadt fűtőelemek anyaga még tovább): mert a napi 200 tonna bevitt hűtővíz sajnos törvényszerűen ki is jön vissza, vagy "kivérzik", radioaktív vízpára, vagy víz formájában és viszi magával a környezetbe a sugárszennyezést. Pl. San Franciscóba, meg felénk is...

URGENT - MUST SEE - Updates on Fukushima -- Fairewinds Associates, Inc -- March 31, 2011

Mi a valós helyzet Fukushimával? Tibor bá bejegyzése

Az alábbi bejegyzést Antalffy Tibor bá blogjáról veszem át, mert olyan jól összefoglalja a japán atomkatasztrófa jelenlegi állását és kilátásait, ahogy én nem tudtam mostanában összeszedni. Igaz, kevés olyan olvasó járhat a blogomon, akik ne ismernék Tibor bá blogját, de hátha valaki itt bukkan rá:

Tibor bá blogja - Mi a valós helyzet Fukushimával?

Publikálva 2011.márc.30. | Tibor bá blogja |

Az alábbi írásnak nem egy adott forrása van, hanem a lényeget különböző országokból, különböző szakértők véleményéből ötvöztem össze. A végső következtetés, hogy a Fukushima Daiichi atomerőműben a helyzet folyamatosan romlik, a katasztrófa méretére fokozatosan derül fény. Vasárnap (03.27.) a Tokyo Electric Power Co. Szóvivője közölte, hogy a 2. Reaktor blokknál a szivárgó tengervíz radioaktivitása százezerszerese a normál értéknek. Emiatt a kárelhárító munkásokat kiparancsolták a helyszínről. A fűtőelemek teljes leolvadásának esélye - ami beláthatatlan következményekkel járna - valószínűbb, mint eddig. Amennyiben a elhasznált fűtőelemek a hűtés hiányában fellobbannak, a hatalmas hő radioaktív párát fog feljuttatni az atmoszférába, vagyis szétterül az egész Földön. Ez az igazi lidérces álom, hónapokon át radioaktív porfelhők keringenek az atmoszférában, ahonnan szép csendben aláhullnak. Ráadásul a NewScientis arról számol be, hogy a Bécsi Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet szerint a folyamat már el is kezdődött.

A Fukushimai megsérült reaktorokból radioaktív jód és cézium olyan mennyiségben távozik, ami az osztrák kutatók szerint, pillanatnyilag az 1986-os Csernobili katasztrófát követő kiáramlástól alig marad el. A pontos mérések azt mutatják, hogy az jód izotóp  kiáramlás a csernobilinek 73 százaléka, míg a cézium kábé 60 százaléka. Tehát a radioaktív anyag már fertőzi az egész Földet. Csernobilhez képest azonban van némi változás, a megszökhető radiaktív anyag Fukushimánál tízszer több. Egyértelmű, hogy a jelenlegi világkatasztrófa lényegesen nagyobb. Csernobilben 180 tonna radioaktív anyag volt, Fukushimában 1760 tonna van.  

A CNN arról számolt be pénteken, hogy a 3-as blokk fűtőelem tartálya „valószínűleg” felrepedt. Mivel az épület lerobbant, a tartály felrepedt, a fűtőelem és az atmoszféra között nincs semmi, ami megakadályozhatná a nagytömegű kiáramlást.  

A New York Times szerint: „nevét elhallgató atomerőmű vezető azt állítja, hogy a fűtőanyagtartályon egy hosszú, függőleges repedés tátong, ami a vízszint alatt is folytatódik, amin keresztül radioaktív folyadék és pára áramlik ki.” Tehát a repedés valóságos, és a repedéseknek van egy furcsa tulajdonságuk, hogy egyre nagyobbak lesznek, nem pedig kisebbek.

Ugyanakkor a mainstream médiánál jelentkezik a BP olajplatform robbanási szindróma. Mindent megtesznek, hogy a bajt lekicsinyítsék, és megnyugtassák a tömegeket a baj bagatellizálásával, illetve téves információk bekeverésével. A cél a katasztrófa minimalizálása az atom lobby érdekeinek a megvédése. Don’t worry, be happy. Ugyanakkor a mérések felfedték a reaktorokból származó radioaktív anyagok jelenlétét Észak Amerikában, sőt már Európában is.

A Reuters szerint: „Csak néhány nap kérdése és az egész északi féltekén jelen lesz a radioaktív hamu.” Hivatkozva a Norvég Légköri Kutató Intézet közleményére. Ezek szerint az a tény, hogy az atomkatasztrófa 20.000 kilométerre történt, egyáltalán nem megnyugtató.  A Washington’s Blog szerint, bár Kolorádóban se a növényzetben, se a levegőben nem találtak jód-131-et, a szarvasok pajzsmirigyében már kimutatták. A „füstölgő” Fukushimai reaktorok tökéletes gyilkoló gépekké váltak. „….a talaj szennyezettsége nagy, az erőműtől 40 km-re a talajban ezerszer több jód-izotópot találtak, de cézium esetében ez 4000-szeres”. Ismétlem, 40 km-re, de ez a hivatalos. A Kyoto Kísérleti Reaktor Intézetből Dr. Tetsuji Imanaka szerint az ő mérésük ennek az értéknek legalább a dupláját adják. Ekkora értéknél Csernobilben kötelező volt elhagyni a házat. Ismételjük meg, a Csernobili érték kétszeresével állunk szemben, és a katasztrófális folyamat még hónapokig fenn fog állni. A helyzet sokkal rosszabb lesz, mint ahogy most áll, és ahogy hivatalosan be van állítva. Miközben a katasztrófamentés egyhelyben áll, úgy tesznek, mintha történne valami, de valójában nem történik semmi.

Ezt viszont normális észjárással könnyen meg lehet érteni: Az iszonyatos mennyiségű radioaktív fűtőelemet (elhasznált és még aktív) víz alatt kell tartani, és folyamatosan el kell vezetni a felforrósodott vizet, amit hideg vízzel kell folyamatosan felváltani. A felhasznált vízmennyiség iszonyatosan sok, percenként több köbméter. Ezt a fantasztikusan sok vizet nem lehet tömegoszlató vízágyúval 50 méterről belőni csak úgy vaktában a megfelelő helyre, ami különben meg van rongálódva. Közelebb menni természetesen nem lehet. A helikopterről történő beloccsantás pedig már vicc kategória. Minden jel szerint fogalmuk sincs, hogy mit lehetne tenni. Tudhatták volna, mert a radioaktív anyag az, amit nem lehet lúggal, vagy savval közömbösíteni, elégetni, lebontani, átalakítani, elföldelni. Ha egyszer valami radioaktív lesz, akkor csak egyet lehet csinálni, hagyni kell, hogy szép csendben elsugározza magát, ami néha évtizedek, vagy akár évmilliók. Szóval ezt vállalta fel az emberiség a kényelem, a mindenre használható elektromos energia kedvéért.

Viszont a Katrina hurrikán után, a Fukushima atomkatasztrófa egyértelműen bizonyítja, hogy a kormányok a bajba került állampolgárokat egyszerűen leírják, mert számukra fontosabb a tőke kiszolgálása. Arra is fel kell figyelni, hogy ide jutunk, ha a szociális vívmányokat feladják. Vasárnap a japán miniszterelnöknek annyi volt a mondanivalója, hogy a „helyzet komoly”. Valóban az és még sokkal komolyabb lesz, amit a következő adatokból érzékelni lehet. Csernobilben ha a talaj sugárzása elérte a négyzetméterenkénti 550.000 Bq-t (ami jó 5 ezerszerese a normálnak) akkor oda nem mehetett be senki, mert „erősen fertőzöttnek” volt ítélve (és ugye az oroszoknál nem a legnagyobb érték az ember). Nos ilyen fokú fertőzöttség 30 km-es körzetben volt található. Japánban ezt az értéket a reaktoroktól északra már 50 km-re is meg lehet találni, és még nincs vége a „szivárgásnak”.

A sugárbetegségről a legújabb ismereteket holnap fogom posztba szedni.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

Kiakadt a mutató a sugárzásmérőn Fukusimában

A legutóbb emlegetett tízmilliószoros sugárzást természetesen cáfolta a japán kormányszóvivő és nyilván példásan megbüntették a gonosz leolvasószakit, ő az oka minden bajnak!

"Csak" százezerszeres volt a sugárzás a normálishoz képest, tehát itt az ideje az örömnek, mint a kutyánál, aminek épp abbahagyták a verését, vagy a kalapáccsal önkielégítő fickónál, amikor melléüt.

Viszont van a neten (március 27-i közzététellel) egy angol alámondásos felvétel, amin a japán TV-hírben bemondták, hogy az azóta cáfolt tízmilliós túllépés mérésekor a mérőműszer kijelzője elérte a skála maximális pontját..
Lehet, hogy nem is "csak" tízmilliószoros volt (?) a túllépés???!!!

"A TEPCO képviselője elismeri, hogy a radioaktivitás a 2-es reaktornál túl magas ahhoz, hogy mérhető lgyen - meghaladta a mérési tartományt"



A Hubbert's arms fórum nyomán.

A sugárzás a normális tízmillószorosa, de "aggodalomra semmi ok" !!!

msnbc.com: A sugárzás a normális érték tízmilliószorosa a japán atomerőműben
"A dolgozókat evakuálták a fukushimai 2-es blokknál, a víz 'majdnem biztosan' a magból szivárog"

Tibor bá szerint ez "óránként 1000 mSv. 3 óra és azonnali halál."

De nehogy megijedjünk:

"A Fukusima Daiicsi erőmű mellett a tenger sugárzási szintje a normális szint 1850-szeresére nőtt   a katasztrófa óta eltelt két hét alatt, jelentette a japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Hivatal.
Azonban egy vezető hivatalnok szerint a radioaktív részecskék szétszóródnak és feloldódnak, nem okozva veszélyt a tenger élővilágára, vagy az élelmiszerbiztonságra.

"Nincs ok aggódni az egészségügyi kockázatok miatt" mondta Hidehiko Nishiyama."

Közben a hír áttörte a hazai média falát is, bár nem látom se az Indexen, se a Hírszerzőn:

Világgazdaság online: Vészhelyzet Fukusimában: tízmilliószoros a sugárzás

"A Tokyo Electric Power Company közleménye szerint a Fukushima Daiichi atomerőmű 2. számú reaktoránál a vízben a megengedett szint tízmilliószorosára nőtt a radioaktív sugárzás.
Az üzemeltető, a TEPCO  azt állítja, hogy 2,9-milliárd becquerelnyi sugárzást mértek egy köbcentiméter vízben  a kettes számú reaktor turbinaépületének pincéjében. Ez a szennyezettség körülbelül ezerszerese annak, amit az egyes és hármas reaktor turbinaépületeinek pincéjében mértek a kiszivárgott vízben. Minden mentőmunkát azonnali hatállyal felfüggesztettek"

Jó pont a Világgazdaság Onlinenak, hogy a hír végére nem raktak "optimista farkat", de nem fognak ezért a paksi fejesek haragudni? 

Kuroszava előre látta a fukusimai katasztrófát

A Llamedos fórum nyomán:

"Vöröslik a Fuji-hegy"




Ez teljesen megdöbbentő. Akira Kuroszava filmrendező egyik utolsó filmjében, az 1990-es  Dreams - Álmok címűben lényegében megjósolta, prófétálta a fukusimai atomkatasztrófát, (még hat reaktorról is van benne szó, bár lehet, hogy a tipikus japán erőműnek hat reaktora van).
Sőt, a látomás Japán pusztulását is jelenti, de feltételezhetjük, hogy az emberiségét is...

A reaktormagok leolvadását a világgazdaság leolvadása követi

Két elemzés szerint is, bár lehet, hogy az első olvasta a másodikat:

Chris Martenson:  Riadó: Zajlik a nukleáris (és gazdasági) Leolvadás

Europe 2020: Globális rendszerválság: 2011 második félév – "leolvad" az USA kincstárjegy piaca

Lehet, hogy Fukuyamának végül igaza lesz és saját hazájában vált "prófétává", bár ő se így képzelte: Japán számára talán "véget ér a történelem"...
Természetesen nemcsak Japán számára, hanem az egész "modern világ" számára.

további fontos olvasnivalók a témában:

“Politikai helyzetével és szokásaival is küzd Japán”

Japán sebezhetősége

Sem a kormány, sem a bürokrácia nem ura a helyzetnek.  "A két évvel ezelőtt hatalomra került Japán Demokrata Párt azt ígérte, hogy véget vet a nyilvánosság ellenőrzésének alá nem vetett bürokraták uralmának, és a saját kezébe veszi az ország kül- és védelmi politikájának az irányítását. Nos, már a jelenlegi katasztrófahelyzet előtt is nyilvánvaló volt, hogy a régi – valóban tarthatatlan – rendszert sikerült működésképtelenné tenni, annak viszont bőven maradt még annyi ereje, hogy működésképtelenné tegye a kormányt.

Itt tartunk most."

Japánnak ez a fajta kiszolgáltatottsága pedig a világgazdaság Titanicjától pár centire levő másik jéghegy, az Arab/Perzsa Öböl térségi konfliktus:

Legalább ennyire fontos (ha nem fontosabb) azonban az ország gazdasági, pontosabban geoökonómiai sebezhetősége. A világ harmadik legnagyobb ipari hatalma (az Egyesült Államok és – néhány hónap óta – Kína után) gyakorlatilag semmilyen stratégiai fontosságú nyersanyaggal nem rendelkezik. Ráadásul az ország energiaellátása szempontjából döntő fontosságú kőolajat Japán kizárólag a Perzsa-öböl térségéből szerzi be, ahol – most éppen a kicsiny Bahreinben – Szaud-Arábia és Irán néz egymással farkasszemet.

Az Öböl táján pedig forrósódik a helyzet:

Irán „minden hatalmát beveti a bahreini nép elnyomásának megállítására”

Hossein Naqavi, iráni törvényhozó a következőket nyilatkozta a Press TV-nek:

„A szaudiak tudhatnák, hogy Teherán minden erejét és katonai hatalmát kénytelen lesz bevetni a Bahrein népe ellen folyó erőszak megállítására.”

Apokalipszis - nem csak Japánban

Günter Oettinger az EU energiaügyi biztosa tegnap az Európai Parlament előtti beszédében kijelentette:

"Az apokalipszis egy különösen ideillő szó. Gyakorlatilag minden kikerült a kontroll alól. Nem zárhatom ki a legrosszabbat az elkövetkező órákban és napokban"

A magyar elektronikus hírportálok mai beszámolóikban ugyan megemlítik az energiaügyi biztos nevét és különféle kijelentéseit, de ez a konkrét kifejezés feltűnően hiányzik a híreikből. Nem kérdéses, hogy működik a cenzúra, az agyatlan március 15-i ünnepségek napján, a szabad sajtó nagyobb dicsőségére...

A japán katasztrófa kapcsán egyrészt a világsajtóban is találkozhatunk korunk közgazdasági képzésének tipikus termékeivel, barom drágaöltönyös juppikkal, akik elégedetten latolgatják, mekkora plusznövekedést, konjunktúrát eredményez majd az újjáépítés. Nem ők a gazdasági képzés és világnézet selejtjei, hanem a rendszer selejtes.

Kevésbé elvakult, intelligensebb egyének hazai fórumokon is a ma megszokott sémák szerint gondolkozva hivatkoznak Japán óriási valutatartalékaira, amiből nyilván telik majd az újjáépítésre.

Ezzel szemben a kegyetlen valóság az, hogy:

Japán a katasztrófa előtti állapotába már nem építhető újjá.

Az uralkodó gazdasági paradigma által elvakítottak nem tudják, hogy a pénz csak egy - lényegében szimbolikus - tranzakcióbonyolítási segédeszköz, önmagában semmit nem lehet pénzzel elintézni, csak akkor lehet, ha azt a pénzt elfogadják valami tényleges, belső értékkel rendelkező áruért, erőforrásért, stb. Illetve, ha egyáltalán léteznek ilyen tényleges értékkel rendelkező dolgok, amikre a pénz beváltható.

Bármekkora valutatartalékai is vannak Japánnak, vagy bárkinek, ezek a fiktív eszközök értéküket veszítik, amikor kiderül, hogy pl. nincs elég energia, pl. olaj az újjáépítéshez.
Egyrészt a világ túljutott az olajkitermelés csúcsán és ez visszafordíthatatlan, másrészt a japán katasztrófával egyidejűleg Bahreinben részben a szaudi sereg fegyvereivel elkezdték százasával lelövöldözni az Irán által támogatott siita tüntetőket.
Tehát még a kitermelési plató nagyon szoros olajkitermelése és exportja se igen fog fennmaradni a közeljövőben. Dollárból pedig nem lehet újjáépíteni, oda olaj, szén, acél, cement stb. kellene. Ezek hiányában viszont a világgazdaság nagyon hamar olyan káoszba csúszik (nem használok feltételes módot!!!), aminek örvényéből a káosz miatt elpusztuló termelőkapacitások és infrastruktúra miatt nincs visszaút.

Bevégeztetik...


Ajánlom a témához az alábbi bejegyzéseket:

• Molnár Géza: Végelszámolás (FFEK)
• Tibor bá blogja - civilizációk halála
• Dmitrij Orlov: Earth Shakes, Sea Surges, Nukes Blow
• Energiaklub: Game over?  (láncreakció indult be a reaktorban??? Nem jelent "atombombát", de mégis...)

Ezt viszont most lehozták cenzúra nélkül, lényegében ugyanazt mondja más szavakkal:

"Akihito japán császár: beláthatatlan a helyzet"

Nagyon szokatlan, hogy egy ilyen szakrális király, aki ellentétben a tényleges és szakrális királyi pozícióra egyaránt törő I.Viktorral már egy ősi dinasztia sarjaként az, ilyen , végülis demoralizáló kijelentést tesz.
Ennek csak egyetlen oka lehet, hogy a helyzet tényleg beláthatatlan és ezt végre ki kellett mondani, egy tekintélyesebb vezetőnek (szimbolikus vezetőnek), mint a miniszterelnök, aki tegnap az egyik reaktorrobbanásról csak egy órás késéssel értesült...

 ---------------------

Fukusimában az igazán nagy radioaktív kibocsátás veszélyét a hírek szerint a használt fűtőelemek tározója jelenti. Egyrészt van olyan hír, hogy eredeti kapacitása 4-5-szörösét tartották benne, de a lényeg, hogy a reaktorok robbanása rongálta meg a tározót és annak hűtését.

Tehát kiderült, hogy a lehető legrosszabb ötlet az atomerőmű területén a reaktorok közvetlen közelében tárolni a kiégett fűtőelemeket.
Pakson is az erőmű területén tárolják őket, nem tudom, mennyire közel a reaktorokhoz.
Az egyik tanulság a hazai óvintézkedésekhez, hogy a használt fűtőelemeket a legrövidebb időn belül át kell helyezni a reaktoroktól távolabbra, és olyan körülmények közé, hogy esetleg egy természeti csapás, vagy terrorakció, stb. miatt kialakuló térségi infrastruktúra-leállás se okozzon katasztrófát.

Most látom az infót, hogy Fukusimában a 40 évnyi kiégett fűtőelemet hét folyadékkal teli tározóban tartottták, ebből hat az egyes reaktorok tetején volt elhelyezve, tehát a robbanás szétszórta őket!!!

Alert: Fukushima Coverup, 40 Years of Spent Nuclear Rods Blown Sky High

A mesékkel ellentétben a "kiégett" fűtőelemek nem olyan dolgok, amiket csak úgy "szárazon" leraknak valami "atombiztos" sóbányába, vagy gránittömbbe, a világ használt fűtőelemhegyeit, ezer tonna számra többnyire az atomerőművek területén tárolják, mint Fukusimában, vagy Pakson és állandó hűtést igényelnek.

Az energiabőségre alapozott modern civilizáció évek óta zajló összeomlása elvezet egy olyan helyzethez, amikor a káoszba süllyedő helyi társadalmak nem lesznek képesek fenntartani ezek szakszerű hűtését, kezelését, őrzését és a kiaszabaduló radioaktív szennyezés óriási területeket tesz majd lakhatatlanná!!!

Erről ír Dmitrij Orlov is fentebb linkelt blogjában.

A "fejlődés", a "jóléti társadalom" néhány utóbbi évtizedének kényelméért irtózatos árat kell fizetnünk, nekünk, ma élőknek, az összeomlás kortársainak és utódainknak...

A francia Energiaügynökség javasolja a  japán atomkatasztrófa 7-es fokozatúvá minősítését a maximum 7-es skálán, arra a szintre, amit eddig csak a csernobili baleset ért el!

Nem lesz Csernobil Japánban - mert már van

A mai, március 15-i hírek sajnos igazolták a "magunkfajták" gyanakvását, akik első perctől szépítő kormánypropagandának tekintetük azokat a japán nyilatkozatokat, hogy "volt egy kis hidrogénrobbanás, de a sugárzás szintje nem nőtt jelentősen, nem lehet második Csernobil". (Kb. " a beteg biztos nem halhat meg, csak még a fejét keressük"...)

1986-ban előfelvételisként katonai szolgálatomat töltöttem és a csernobili baleset idején épp a Bakonyban voltunk hadgyakorlaton, két hétig kint laktunk a tüzérségi lőtér mellett barakkokban. Amikor egy nap a lőtéren a lövöldözések szünetében (122 mm-es önjáró tarack irányzója voltam) kihozták a friss Népszabadságot, a címlapján öles betűkkel ez virított:

Már nincs veszély!

Miért, volt??? Kérdezgettük egymást. Ez pár nappal a csernobili katasztrófa után volt, ez volt az első hivatalos információ a balesetről...

A magyar sajtó hazai főszaktekintélyként idézgeti Dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézete igazgatója láthatóan a laikus közvéleménynek szánt ismeretterjesztő tájékoztatóit. Nekem eddig ezek inkább olyannak tűnnek, mintha ő is a japán kormányszóvivői iroda szolgálatában állna, talán a szakma tekintélyét igyekszik kétségbeesetten védelmezni ezzel, de ez most veszett fejsze nyele.

Tegnapi anyagából, ami egy Kanadai konferencián tartózkodó japán főatomfelelős infóin alapult, elég megböbbentő részlet derült ki, amennyiben az információ hiteles. Sajnos teljesen hihetőnek tűnik. Nagyon tanulságos, hogy -ha igaz - milyen jelentéktelen banánhéjon csúszott el a 2-es blokk hűtése, de egy komplex műszaki civilizáció súlyos üzemzavara, hát még összeomlása esetén erre számítani kell:

Helyzetjelentés a japán földrengés atomerőművi következményeiről
"A helyzet bonyolultságát jól szemlélteti a 2. blokk példája: hosszú ideig biztosítani
tudták a 2. reaktor hőtését, annak ellenére, hogy a beépített dízelgenerátorok kiesése után a telephelyre hozott mobil dízelgenerátorok üzeme nem volt stabil. Nemrégiben a hőtırendszer kiesett, mert a mobil dízelgenerátorok tüzelıolaja elfogyott és nem tudták időben biztosítani a dízelolaj-utánpótlást (!). A zóna vízszint a szükséges érték alá csökkent, az üzemanyag hőtése veszélybe került, majd legalább 2 óra idıtartamra a reaktor zóna teljesen szárazon maradt. A 2. reaktor üzemanyaga az eseménysor következtében részlegesen megolvadhatott."

Kicsit azért megdől a nagyon szervezett és fegyelmezett japánok képének túlzó hite is, hiszen az ország a csapás ellenére funkcionál, pont oda nem voltak képesek eljuttatni egy kis üzemanyagot???
Azért nem olyan biztos, hogy ez az infó nem mese, mert például a mai robbanás a Fukusima 1-es eőmű 4. számú reaktorában cáfolja Aszódi egy korábbiinformációját, ami szerint a 4, 5,6-os számú reaktorokkal azért nem történt baj, mert a földrengés idején levoltak állítva karbantartás miatt:

Sajtóközlemény a japán földrengés atomerımővekre gyakorolt hatásáról
A Fukushima-Daiichi atomerımőben összesen 6 reaktorblokk van, ezek közül három
karbantartáson állt a földrengés idején, melyeken nem tudunk problémáról. A három
mőködő reaktor automatikusan leállt, és elindultak az üzemzavari rendszerek.

Ehhez képest először lelrobbant az 1-es reaktor, később a 3-as, aztán a 2-es és ma a 4-es, amiben tűz van. A 4. reaktornak Aszódi információja szerint nyugalomban kellene lennie... Tehát nem lehet komolyan venni SEMMILYEN szakmai tájékoztatást.

Ezt az információt viszont annál komolyabban kell vennünk, és nem sok jót jelez, illetve az atomszakma tekintélyét teljesen és teljes joggal megszünteti:

Állítólag pánikol a japán atomipar
márc. 14. 21:36 Japán

Egy neve elhallgatását kérő atomipari vezető szerint a japán atomipari vezetők "teljesen bepánikoltak", írja a New York Times. A vezető maga nem vesz részt a nehézségek elhárításában, de sok kapcsolattal rendelkezik Japánban. Azt mondta, "teljes a zavar, nem tudják, mit csináljanak". Ezzel egyidejüleg a fukusimai 2-es reaktort újra tengervízzel hűtik. A 2-es reaktor helyzete vasárnap stabil volt, de a 3-as reaktorblokkban történt robbanásban tönkrement három generátor abból az ötből, amelyek a 2-es reaktorblokk hűtését szolgálták. A 2-es reaktornál is robbanásveszély van.(BBC)

Közben kezd a lakosság is pánikolni, Tokióban megrohanták az üzleteket és óriási tömeg vár a városból kimenő vonatokra. Kérdés, hogy a legendásan fegyelmezett japánoknál mikor szakad el a cérna és mikor válik a helyzet olyan kezelhetetlenné, hogy a népharag a hatalom képviselői ellen fordul?

Egy "Olduvai szakadék"  helyi, regionális szinten már most???  Még Duncan is csak 2012-re várta a durvulást...

Frissítés:


Lehet, hogy a sérült reaktorokból kiszabaduló sugárzó anyag eltörpül a megsérült kiégett fűtőelemtározókból kiszabadulni képes mennyiséghez képest???


Az egész  katasztrófa felvet pár gondolatot modern civilizációnk összeomlásával kapcsolatban:

Az egyik, hogy a japán miniszterelnök két robbanással ezelőtti nyilatkozata, miszerint ez a második világháború óta a legsúlyosabb válság az országban, sajnos felelőtlenül szépítő. A valóságban attól most sokkal rosszabb lesz.

A 20. század két felvonásban lejátszott nagy világháborúja ugyanis a nagyhatalmak és kis csatlósaik között még egy folyamatosan növekvő erőforrástorta (nagyrészt fosszilis, és most látjuk, részben hasadó erőforrások tortája) újrafelosztásáért zajlott. A vesztes hatalmak, a németek és japánok még szörnyű emberi és anyagi veszteségeik elenére is elég hamar újjáépíthették országaikat és lakosaikra töretlenül emelkedő életszínvonal várt még bő fél évszázadnyi időre.
Most semmi hasonlóra nincs esély, az olajcsúcson túl egy rohamosan zsugorodó globális erőforrás"tortából" kellene finanszírozni pl. a japán újjáépítést is.  Ez lehetetlenség.  A modern Japán és a modern világ számára ez a vég kezdete.

Érdemes a dolog történelmi összefüggéseit is áttekinteni. Japán a Tokugawa-korszakban a "nagy Felfedezések" óta globalizálódó világtól való elzárkózást választotta, kb. 300 éven át stagnáló népességszám, alacsony, takarékos (kizárólag BELSŐ) erőforrásigény és a nyugathoz képest vonzóan magas életminőség, civilizációs szint mellett.
Amikor a fosszilis energiahordozókat lerabló nyugati civilizáció hajóágyúkkal "nyitotta meg" ezt a bölcsen, etikusan a szakadék felé tartó versenytől elzárkózó Japánt, azzal automatikusan a külső, majd belső agresszió pályájára lökte az országot. Nem meglepő, hogy az iprai forradalomba erőszakkal bekapcsolt, belső nyersanyagforrásokban szegény, de népes és civilizált országnak törvényszerűen kellett agresszív hódító hatalommá válnia a megnyitás után, hogy a "fejlettek" által diktált erőforrászabáló iparosítási, fogyasztási tempót tarthassa. Második világháborús veresége után pedig a Pax Americana rendszerébe betagozódva a fenntarthatatlan fogyasztói társadalmat csakis a jövő felélésével, többek között az atomerőművek és kiégett fűtőanyagtározóik Damoklész-kardjának népe feje felé függesztésével tudta fenntartani.

A bő fél évszázadnyi "hitelre" (a jövőtől vett hitelre) alapozott fogyasztósdiért a Sors most nyújtotta be a számlát...

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy csak a japánoknak...


A mai, március 15-i miniszterelnöki ünnepi beszéd a japán katasztrófa és az arab harcok hátterével kicsit olyan, mint amikor a római város lakói nem hallják, hogy a barbárok ostromolják a kaput, mert a harci zajt elnyomja a tömeg üvöltése az arénában...

Nézzük csak, kit is ünneplünk márc 15-én: nyilvánvalóan azt a Világerőt, amely világszerte szétzúzta a reakciós, feudális mucsai csökevényeket, a Haladás béklyóit és elhozta a Fejlődést mindenkinek.
Ez az erő és hazai 48-a tette lehetővé, hogy a mucsai földbirtok, nemesé és paraszté egyaránt végre hitellel terhelhető lehessen és pár évtized leforgása alatt jókora részét elvigye a kamatoskamat. (kiválasztott kezekbe)

Ugyanez a maradiságot, fejlődéstől elzárkózást nem tűrő (nálunk "48-as") ERŐ "nyitotta meg" az önkéntes középkorában ("Középkorában" - persze ez ott értelmetlen, nem lévén se antik Rómájuk, se Reneszánszuk) élő Japánt. 2011 március 15-re megbukott a Haladás rendszere, illendő volt azért utoljára megünnepelni...

Csernobil-2 van Japánban???

A Stratfor vészriasztása szerint a földrengésben megsérült Japán  Fukushima Daichi atomerőműben nukleáris leolvadás következett be, a helyzet emlékeztet a csernobilira:

Red Alert: Nuclear Meltdown at Quake-Damaged Japanese Plant

Nem vagyok babonás, nemigen vettem komolyan a maja naptár 2012-es "világvége" évszámát, de hátborzongató, ahogy a nyilvánvaló globális lepusztulás folyamatában, az olajkitermelési csúcsot túlhaladva egyre több csapás éri az emberiséget, amik esélytelenné teszik a modern globális fejlett civilizáció fennmaradását...
Egyre kevesebb erőforrás birtokában kellene megkűzdeni egyre nagyobb csapásokkal.

frissítés:

A Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség elismerte, hogy a balesetet csak a reaktormag olvadása okozhatta:

"Japanese Government Confirms Meltdown"

A kormányszóvivő nyilatkozatai rendszeresen tompítják a szakmaibb nyilatkozatokat.


Nem értek hozzá, de egy amerikai fórumon olvasottak alapján és józan ésszel is nyilvánvaló, hogy a megolvadt reaktormagot tengervízzel hűteni olyan elkeseredett lépés, amit csak azért csinálnak, mert más lehetőségük nem maradt.

Könnyű belátni, hogy semmi mást nem kezdhetnek a hűtésnél elhasznált és durván radiokatív tengervízzel, mint hogy visszaengedik a tengerbe, minden tisztítás nélkül. Hova tennék, nincs rá semmilyen tározó tervezve és nem is építhető ki hirtelen. Tehát jókora területen lemondhatnak a halászatról is. Csak kínjukban tehetnek ilyet, ennek a fele se tréfa!

Frissítés, márc.14:

A folyamatról egyre ijesztőbb hírek jönnek:

Robbanás volt a fukusimai atomerőműben

“Robbanás történt hétfőn annak az észak-japáni atomerőműnek a hármas blokkjában, amelyben a három nappal ezelőtti földrengés és szökőár következtében leállt a hűtési rendszer; a detonációban kilencen megsérültek. ”
“Szombaton ugyanennek a Fukusima-1 erőműnek egy másik - az egyes számú - blokkjában következett be robbanás.”
“Elfolyt a Fukusima-1 atomerőmű 2. reaktorának hűtővize is
Emiatt fennáll annak veszélye, hogy robbanás következik be ebben a blokkban is, mint korábban a másik kettőben - közölte az erőművet üzemeltető Electric Power Co.”

Ez eddig három reaktor a Fukusima 1-ben, ahol kettő máris robbant, tehát a leolvadás garantált és a harmadiknál ugyenerre lényegében biztosan számíthatnak, vagy már meg is történt, csak a kormánypropaganda igyekszik késleltetni a vészhírt.

Angol nyelvű (számomra ellenőrizhetetlen hitelességű) blogokon, fórumokon ettől is ijesztőbb kép bontakozik ki, amik alapján itt esetleg nem "Csernobil jellegű", hanem mondjuk 6, vagy 10 Csernobil jellegű folyamatot képzelhetünk el!

Winds at Japan Power Plants should send radiation out to sea

“Vasárnap egy másik japán atomerőműben, Onagawában is rendkívüli állapotot rendeltek el. Az ENSZ atomenergiaügyi hatósága szerint a normálisat meghaladó sugárzási szintet észleltek a pénteki földrengés után.
Az Onagawa erőműben három reaktoregységet tartanak megfigyelés és ellenőrzés alatt radioaktív szivárgás és esetleges leolvadás veszélye miatt.”

Ez egy másik erőmű!!!

De nézzük a Fukusima 1. és Fukusima 2. erőművek összesen 10 reaktorának helyzetét:

Mennyire fekete a japán nukleáris hattyú?
6 reaktor van a Fukushima 1 erőműben és további 4 a közeli  Fukushima 2-ben. A Tokyo Electric (TEPCO)  jelzése szerint hűtési problémák vannak és a nyomás veszélyesen növekszik ezek közül több egységben:

A Tokyo Electric szombaton közölte, hogy egy másik atomerőműben, a közeli   Fukushima Dai-ni négy reaktorában nő a nyomás. Rendkívüli helyzetet rendeltek el és kiengedték a "potenciálisan radioaktív gőzt", de nem tapasztaltak az erőmű környékén megnövekedett sugárzást.

A hűtés megszűnése általános problémának tűnik:

Tokyo Electric Power Co. (TEPCO), a Fukusima atomerőmű tulajdonosa és üzemeltetője közölte szombaton, hogy az erőmű hatodik reaktora veszítette el képességét a reaktormag hűtésére a pénteki földrengés óta. A Fukusima 1-es atomerőmű 3.sz. reaktora  vesztette el hűtőfunkcióját az 1. sz. erőmű 1. és 2. számú reaktora és a 2. sz. erőmű 1, 2 és 4.sz reaktorai után.

 És ha ez kevés lenne, egy harmadik japán erőműben, Tokai-ban is baj van:

 Egy harmadik erőműben állt le a hűtőrendszer

Számoljunk, hány reaktornál van eddig baj összesen: eddig 10!!!
Remélhetőleg nem mindegyiknél jut el a folyamat a magolvadásig.

A Tokai erőműben azóta álljtólag újraindult a hűtés.