2006. október 26.

A csörgősipka előjoga - „Energiamezők Magyarországon”

Most, hogy már sokadik ismerősömtől, barátomtól kapom meg a Matula „Energiamezők Magyarországon” c. kis remekét, ráadásul olyan kommentárral, amelyből kiderül, hogy nem is naívnak ismert emberek halálkomolyan veszik, úgy tűnik, a téma megér egy misét (azazhogy egy rövid bejegyzést a blogba).

Tehát először is, a Matula egy szatirikus netmagazin, elég ocsmány, mosdatlanszájú, pimasz, de párszor elég jókat röhögtem már rajta én is. Pedig nem vagyok baloldali, amelynek politikusait mintha inkább csak alibiből gúnyolnák időnként. Az „Energiamezők...” természetesen szintén csak tréfa, méghozzá az összeesküvéselmélet-paródia műfajban.

A híreket , eseményeket összekombináló szerzőnek azonban igen jók a képességei és nem kizárt, hogy a jó tréfa közben úgy 90%-ban eltalálta szarva közt a tőgyét. Bizonyos elemek garantáltan igazak. Hogy Putyin komoly gázvezetékeket és elosztótározót tervez M.o-ra az nyilvános sajtóhír. Hogy Orbán nem akar kormányozni, pedig az ölébe hullana, ha akarná, azt látjuk, stb. stb. Ami a politika cirkusz jellegét és háttérből megrendezettségét illeti a málészájú "nép" számára, az egyre kevésbé tűnik tréfának. Az energia stratégiai fontosságát és egyre inkább döntő mozgatórugó szerepét a napi világpolitikai, európai és magyar eseményekben is egész jól kapizsgálja a szerző, miközben a „fősodratú” hazai médiában ez a kérdés teljesen elsikkad, elképesztően agyon van hallgatva.

Lehet, hogy a Matula komolyabb hírforrás, mint az MTI, vagy a Népszabadság!

Ez pedig nem véletlen. A múltban, legalábbis a legenda szerint a király udvarában csak a bolondnak volt szabad megmondania az igazságot. Ezt teszi most a Matula, szerintem nem tudatosan, csak ösztönösen. Egy bolond világban a „bolondnak” van a legtöbb esze!

---------------------------------------------------------------------------------------------

p.s.: időközben az index "leleplezte" a Matula cikkét: Sokan megvilágosodtak a kurva nagy gáztároló sztorijától . Kicsit sótlanul, alábecsülve az energiakérdések központi szerepét a napi politikában. Persze az Index, akármilyen vacak is, "mainstream", tehát ő nem mondhatja ki az igazat. Még paródiában sem.


2006. október 25.

Hét Igen? Hát, nemigen...

Gyorselemzés a Fidesz hét népszavazási kérdéséről a hosszú távú fenntartható gazdaság- és társadalompolitika , leegyszerűsítve: az olajcsúcs-tudatosság szemszögéből.


Alapvetően úgy tűnik, hogy a Fidesz nem alapos megfontolás után állt elő népszavazási javaslatával, mintegy a társadalom legégetőbb kérdéseire adandó válaszok javaslataként, hanem a tragikusan eszkalálódó napi politikai helyzetben „ezt a nyulat tudták hirtelen kihúzni a kalapból”, mivel a rendőrterrorral végződött (és már előre is ijesztő perspektívájú) október 23-i előre meghirdetett tömeggyűlésükön mégiscsak produkálni kellett valamit, ami egyetlen csepp olajat sem jelent az utcai indulatok tüzére, de nem is frusztrálja jobban a párt bázisának radikálisabb, több konfrontációt váró részét, mint amennyire elkerülhetetlen. Ennyiből akár tipikus párja is lehetne a legutóbbi Fidesz-nagygyűlésre kizsonglőrködött „Igen Magyarország Chartának”, ahol lényegében ugyanilyen funkcióval kellett egy fából vaskarikát produkálni. (Emlékszünk még erre a „Chartára”? A többség biztosan nem, mert az még az átkos múlt héten volt. Borítsa a feledés jótékony homálya)

Azonban a kérdések zöme a jelen mély válságának alapkérdéseit érinti, ha nem is közvetlenül feltéve, csak inkább a tünetek felől, ezért egyrészt nem valószínű, hogy olyan könnyen elfelejtődik az ügy, mint a „Charta” és más fideszes PR-kontártermékek, másrészt különösen tragikus következményekkel járhat, ha ilyen alapvető dolgokban a Fidesz most meggondolatlanul, elhamarkodottan beássa magát olyan rosz válaszokba, amikhez utána az arcvesztéstől rettegve görcsösen ragaszkodni fog. Ha pedig józanul felülvizsgálná hibás álláspontjait, akkor az a hiba, hogy miért kellett ilyen kiérleletlenül előhozni ezeket. Ettől függetlenül ez utóbbi hozzáállást javaslom, kisebb presztízsveszteség az elején visszakozni, mint a társadalmat belehajszolni a költséges zsákutcákba. Általánosságban óva inteném a Fideszt attól, hogy olcsó népszerűségszerzési lehetőségnek tekintse a mai tragikus helyzetet, ahol egyszerűen mindent tagadnia, elutasítania kell, amit a kormány javasol (és ami értelemszerűen nagyon népszerűtlen), jobb lenne, ha eljátszana a gondolattal, hogy máris kormányon van és neki kell a nehéz helyzetből valamilyen kivezető utat mutatnia, felelősen, hosszú távon gondolkodva, nem a következő választás távlatában.

A 7 kérdés feltevése és az „Igen” válaszok javaslata arra utal, hogya Fidesz a kormánypártokhoz hasonlóan nincs még tisztában a válság valódi gyökereivel, a fosszilis energiakészletek felélésén alapuló fogyasztói társadalom és gazdasági modell bukás előtti állapotával, a globális erőforráskimerülési válsággal.

Amíg ez nem tudatosodik bennük, csak vaktában adhatnak jó megoldási javaslatokat (ez pl. a termőföldnél be is jött), más esetekben görcsösen ragaszkodnak a fenntarthatatlanhoz, ezzel fokozva a veszteségeket.

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

Nem. De nem is ez a fő kérdés. A tömeges diplomagyártás, a fiatal korosztályok közel felének keresztülpasszírozása az értelmetlenül felpumpált és automatikusan leértékelődött „felsőoktatás” rendszerén tragikus zsákutca. A jelenség része az olcsó olaj korára jellemző irracionális, fenntarthatatlan gazdaságszerkezet kiépülésének. A felsőoktatás történelmileg elitképzési modellként jött létre, a diplomások zöme néhány évtizede még joggal remélhette, hogy a megfelelő x-éves szakmai gyakorlat megszerzése után vezető beosztásba jut. Ez a mai, közel 50%-os beiskolázási arámny mellett természetesen képtelenség, miközben a „felsőoktatás” modelljét lényegében változatlanul hagyták, még mindig a korábbi elitképzési elven, vezetői, kutatói (sőt szinte tudósi) feladatra próbálják felkészíteni a hallgatókat. Ez legtöbbjük esetében természetesen nem is sikerül, egyrészt a tömegesítéssel járó automatikus színvonalesés, másrészt a korábbi kis létszámú elitképzéssel együtt járó nagyfokú szelekció hiánya miatt (a leghülyébbek is bejutnak). Az Olajcsúcs korában a legnagyobb probléma az oktatásügy terén, hogy a társadalom egyre kevesebb tagja rendelkezik olyan kétkezi, praktikus szaktudással, amit a jövőben kínkeservvel a feje tetejéről a talpára álló reális gazdaságban hasznosítani lehet. A mai diplomagyártás áldozatainak zöme haszontalan „tudás”-ra fecsérel el értékes éveket az életéből, értelmetlen kiadásba verve szüleit és saját magát, ha még ráadásul diákhitelt is vett fel! A globalizáció várható visszaszorulása, a nemzetgazdaság kényszerű újralokalizálása megköveteli a leépített iparágak, bányászat, stb. rohamos újjáélesztését, ami főleg szamunkásokat, kétkezi melósokat és a diplomások terén praktikus tudású műszakiakat fog igényelni. Továbbbá sok-sok földművest, mivel az urbanizációs trend törvényszerűen visszájára fordul, nem tartható fenn a túlduzzasztott városi népesség és a kiürült falvak állapota. A tandíj egy szükséges eszköz, hogy minél több delikvenst elriasszunk a „felsőoktatástól”, de az igazi az egy tollvonással való 50%-os férőhelycsökkentés lenne. Első lépésként. A megmaradó képzést a reális, fenntartható gazdaság igényeihez kell szabni, kevesebb kozmetológus, divattervező, több mérnök. A népesség negy része számára egy olcsó, praktikus esti, hétvégi felnőttképzési rendszer kell a meglévő általános és középiskolai épületekben, kertészkedésre, kétkezi szakmákra, bármi hasznosra okítva az érdeklődőket, szintén főleg a fenntartható(bb) gazdaság igényeit szem előtt tartva. A reális méretűre karcsúsított valódi felsőoktatásban a rászoruló, tehetséges diákok kaphassanak majd segélyt, állami ösztöndíjat, közérdek, hogy a legjobb koponyákat továbbra is kiképezzük.

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"

Igen. Vissza kell verni a gátlástalan rablási kísérletet, a profithajhászó rablógazdálkodást. Viszont a mai pazarló egészségügy fenntarthatatlan, semmiképpen sem maradhat minden úgy, ahogy ma van, lásd a következő kérdést.

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?"

Nem. Egyrészt a most bejelentett összeg alacsony, elviselhető, másrészt az egészségügyi költségek elszállásáért a romló demográfiai helyzet mellett a rendszerrel való visszaélés is felelős. Ha vizitdíjat kell fizetni, várhatóan kevesebb lesz azok száma, akik unalmukban, sportból járnak orvoshoz. Biztos vagyok benne, hogy a vizitdíj összege idővel ettől lényegesen magasabb is lehet. Valamit ki kell találni a rászorulók segélyezésére e téren (főleg a gyógyszerárak terén), de be kell látni, hogy az elszegényedő társadalom ilyen drága, pazarló egészségügyi rendszert nem engedhet meg magának. A javasolt „igen” demagóg módon nem néz szembe ezzel az alapproblémával.

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"

Igen. A monopóliumon profitérdekből igyekszenek rést ütni az érdekeltek. De egyidejűleg garanciák kellenek arra, hogy a gyógyszerészek törvény által biztosított monopóliuma nem drágítja a gyógyszereket indokolatlanul, ahogy a gyógyszergyártóknak is alaposan a körmére kell nézni az állami szabályozás eszközeivel (és itt sokkal nagyobb a veszély, mint a gyógyszerészek részéről). A nemzetgazdaság újralokalizálása keretében talán megfontolandó az állami tulajdonú hazai gyógyszeripar újbóli létrehozása is, más szektorokhoz hasonlóan (pl. állami szénbányák, stb). A gyógyszertárak árusítási monopóliuma alól értelmes kivétel lehet az aprófalvak esete, ahol külön-külön életképtelen lehet egy posta, egy gyógyszertár, de néha még egy vegyesbolt is, de mindez összevonva már megélhet. Ehhez egyrészt szigorúan képezni kellene az eladót az alapvető gyógyszerek terén, másrészt korlátozható, milyen gyógyszereket árulhatnának. A komolyabb, veszélyesebb dolgokért mégis el kellene utazni a legközelebbi szabályos gyógyszertárral rendelkező településig. A probléma nem marginális, az Olajcsúcs utáni törvényszerű vidékretelepülési hullám keretében sok aprófalu éledhet újjá, jöhet létre (tanyabokrok, stb.)

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?"

Nem. Ha jól értem, a nyugdíjasok munkavállalásának adómentességéről van szó. Egyrészt a mai nyugdíjrendszer demográfiai okból és az erőforrásválság miatt is fenntarthatatlan, le kell számolni a z eddigi illuzórikusan magas elvárásokkal a jövőbeli nyugdíjat illetően. Másrészt sok a fiatal munkanélküli, ne ösztönözze az adómentesség a nyugdíjasokat arra, hogy előlük vegyenek el lehetőségeket. A nyugdíjrendszer általános válsága, drasztikus összezsugorodása elkerülhetetlenül (és ha konzervatívak vagyunk, nem is elítélendően, sőt!) a régi, hagyományos többgenerációs nagycsalád modelljéhez való visszatérést fogja eredményezni, a „szingli-modell” az olcsó olaj korának tipikus velejárója, ami eltűnik az ezt propagáló pártokkal együtt. A hagyományos elvű nagycsaládban a „nyugdíjasok” (maradjunk annyiban, hogy időskorúak, hogy nyugdíjuk lesz-e, az majd elválik) fő feladata a ház körüli munkákban, az unokákkal való foglalkozásban lesz, akárcsak a családanyáknak, a kereső foglalkozások zömét elsősorban a családapáknak és a még nőtlen fiatalembereknek kell majd meghagyniuk. (Utóbbiak közül persze csak azoknak, akik nem teljesítik éppen kötelező – 36 hónapos??? - katonai szolgálatukat, vagy – Ne adj Isten – nincsenek a fronton.)

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy a – 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint – családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?"

Igen. Viszont a földek esetén a fő kérdés nem is a külföldi társaságok és magánszemélyek, ill. a hazai spekulánsok, tolvajok ( a „spontán privatizáció” haszonélvezői) távoltartása a földtől. Az Olajcsúcs után a föld a kérdések kérdése, ill. a mi földrajzi adottságaink mellett gazdaságunk legfőbb alapja lesz. A fosszilis energiahordozókészletek és más erőforrások (pl. fémek) fogyatkozásával, kimerülésével egy hosszú távú, jó esetben örök időkre fenntartható gazdasági modellben a társadalom, az emberek megélhetésének legfőbb alapja a termőföld. A feje tetejéről a talpára álló gazdaságban helyre kell állnia a társadalmi osztályok olyan pramisszerű sémájának, ahol a legszélesebb talapzatot a társadalom lenűgnépesebb rétege, a földművesek alkotják (egy részük lehet kétlaki, pl. földdel is rendelkező ipari dolgozó, vagy kézműves, vagy akár tanár, stb. is) Gyakorlatilag az emberek túlnyomó többségének kell, hogy legyen valamilyen kapcsolata a földműveléssel, ha a városi, kisvárosi lakosok jelentős része csak saját zöldség,- gyümölcsszükségletének egy részét helyben, szállítási igény nélkül megtermeli, máris sokkal járul hozzá az összenergiaigény csökkentéséhez. Törvényszerű a túlduzzasztott városi lakosság csökkenése, a tömeges falura település. Az állami földpolitika fő célja a vidékretelepülők tömegeinek földhözjuttatása kell, hogy legyen, természetesen szerény méretű kisbirtokokról lehet csak szó, azonban állítólag a legjobb biokertészeti, permakultúrás technikákkal az ilyesmi elég is lehet. A megmaradó városi lakosság is ellátandó kiskertekkel (pl. a lebontott panellakótelepek rekultivált helyén, stb.) A földhözjuttatás az ügyesek, szernecsések számára történhet állami beavatkozástól teljesen mentesen (még most vegyél földet, ha van miből!!!), a nagy tömegek, a röghöz kötendő panelprolik esetén csak az állam részvételével. A jelen helyzetben az államnak (aminek vezetését a multi globalista tőke helytartói, a mai „kormány” bitorolja) termőföldet nem eladnia kell, hanem felvásárolnia az ország minden részén, főleg az elnéptelenedetteken, készülve a későbbi földhözjuttatási programra. A családi gazdaságok növelése sem kívánatos egy bizonyos határon túl, amikor nemsokára százezrek várnak majd földre, tehát elsőbbsége ne ezeknek legyen, hanem a nagy telepítési programra készülő Állami Földalapnak.

  1. "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés – a fegyelmi és kártérítési felelősség mellett – törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjainak speciális, objektív felelősségét is a költségvetés túllépéséért?"

Igen. Az Olajcsúcs utáni jövőben magától értetődő követelmény, nyilván törvénybe, alkotmányba is kell foglalni, hogy az államnak, akárcsak az önkormányzatoknak csakis kiegyensúlyozott költségvetése lehet, tilos eladósodniuk (a jövő nemzedékeket eladósítaniuk). Ugyanez vonatkozik a magánszemélyekre, törvényileg kell szigorú keretek közé szorítani a hitelezést, a mai kamtoskamaton alapuló uzsora-rendszer bolygónk tönkretételének egyik fő oka. A mai pénzügyi szektor jelentős része valószínűleg össze is omolhat a várhatóan kitörő Nagy Válság keretében, ami többek között pénzügyi és valutaválság is lesz. A növekedésalapú modell bukásával, az önfenntartásra törekvés domiinánssá válásával magától értetődővé válhat e követelményem, a természet, bolygónk korlátai szabják azt az elvet, hogy „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”.

Egyébként nem fogadnék nagy összegben arra, hogy a mai kormányzati, adózási, költségvetési , stb. rendszerünk marad fenn a jövőben is, hiszen mindezek szintén az olcsó energia, a jóléti társadalom termékei. Lehet, hogy a jövőben a „kormányzat” feje efféle Intelmeket hagy majd utódjára: „Fiam, uralkodásod során tartsd szem előtt alattvalóid boldogulását és ügyelj rá, hogy ne hamisítsák aranypénzeidet!”

Persze ez már a jövő zenéje.

Addig is a 7 kérdésre 4 igen a válaszom a fenntarthatóság és az Olajcsúcs realitásának szempontjából, ami nem éppen jó arány a Fidesz problémaérzékelésére nézve. Persze miért is várnék tőlük többet. Csak egy párt.


Bobkó Csaba, 2006. október 25.

2006. október 22.

A nyugdíjrendszer brutális kurtítása csak egy szerény kezdet

Gondola: Brutális szigorítás előtt a nyugdíjrendszer - ezt is "elizélik"?

Az a véleményem, hogy saját hazai belpolitikai-gazdasági válságunk nem elsősorban hazai gyökerű, és főleg nem hazug politikusok a döntő tényezői (amit ettől még elítélek!), hanem egyértelműen a globális általános erőforrásválság következménye (aminek az olajcsúcs egy kritikus eleme, de csak az egyik).

Az eladósodás, költségvetési hiány és zsákutcás gazdaságfejlődés a demográfiai helyzeten túl, (aminek más gyökerei is vannak - pl. Trianon, egy visszaszorult nemzet önbizalomvesztése - de részben az is ezzel függ össze) főleg az olcsó olaj korára jellemző autóstársadalom infrastruktúrájának erőltetett kiépítése miatt következett be, az olcsó energia korának már az alkonyán, amikor ehhez nálunk nem volt forrás.
Ráadásul a modell mintájául szolgáló USA a II. Világháború után, az Interstate autópályahálózat kiépítésekor és a "suburban sprawl" tömeges formája kiépülésének kezdetekor a világ első számú olajkitermelője volt és egyáltalán nem szorult importra. Mi soha nem voltunk ilyen helyzetben, amióta az olajnak komolyabb jelentősége van gazdaságunkban.

Mi az autópályákat egy percig se engedhettük volna meg magunknak.

(Persze az USA sem, és most nagyobb bajban is van, mint mi, mert gazdaságát és térszerkezetét teljesen az olajfaló autózásra állította át több, mint fél évszázad alatt és a korábbi modell maradványai már nem alkotnak életképes alternatívát.)

Hogy jön ez a nyugdíjrendszer drasztikus lefaragásához?

Úgy, hogy ez az egyik első jele annak, hogy nálunk is végetér az olcsó energia kora által lehetővé tett fogyasztói társadalom, a jólét (nálunk elég nyúlfarknyira sikeredett) korszaka az erőforrások kimerülésével, az olajcsúccsal. Ahogy ezt a rendszert el kell most kezdenünk farigcsálni, toldani-foldani, úgy követi majd ezt a többi is. Az egészségügy és a kérészéletűként lufivá pumpált tömeges felsőoktatás egyidejűleg van napirenden. Azt, hogy mostantól autópályák helyett inkább gyorsforgalmi utakat kéne építeni, Gyurcsány a minap jelentette be. Szerintem 1-2 éven belül eljutunk a felismerésig és a politikai elit általi beismerésig, hogy már semmi ilyen nem épül, egyrészt, mert nem lesz miből, másrészt, mert a fogyásnak induló forgalom nem fogja igényelni (olajcsúcs!). Sőt, ami eddig épült, az is tragikus pazarlás volt, a borzasztó gazdasági helyzet, mint érte fizetett ár mellett igény se lesz rá az olajárak emelkedése miatt. Az utak mentére kitelepített gazdasági tevékenységek csak fokozták a társadalom energiaigényét - most, amikor egyre kevesebb az energia - és kincsetérő termőföldet pusztítottak el értük - most, amikor rohamosan közeleg a globális éhínség és minden talpalatnyi földre szükség lesz.

A nyugdíjrendszer, egészségügy és a tömeges diplomagyártás ("felsőoktatás") máris bejelentett megszorításai csak a jéghegy csúcsa, egy szerény kezdet. Ahogy fokozódik majd a helyzet, előbb-utóbb be kell majd ismernie a politikus elitnek, hogy vége a "gazdasági növekedés"-nek, a jóléti, fogyasztói társadalom ígéretének, hogy a rendszerváltás óta hirdetett gazdasági-társadalmi modell pilótajáték volt és itt a vége.

Az eddigi modell fenntarthatatlan.

Itt az olajcsúcs, a "növekedés" beleütközött a Föld, mint véges rendszer határaiba. Mikor mondják ezt ki nyíltan? Gondolom, megvárják, míg a tömeg már magától is kapizsgálja, mert addig nem akarnak népszerűtlenek lenni. Kár, ha hamarabb beszélnének nyíltan, kisebb veszteségekkel állhatnánk át egy fenntarthatóbb pályára. De a keserű kijózanodást nem lehet megspórolni. Tudnunk kell türelemmel kivárni és sztoikus nyugalommal elviselni a borzalmas veszteségeket, míg a többség is kihúzza a fejét a homokból.

Addig is: nyugdíjra már ne nagyon számítsatok, inkább tervezzetek többgenerációs együttélést szüleitekkel, gyermekeitekkel!
Csak magunkra számíthatunk.

Bobkó Csaba

2006. augusztus 11.

Harccal a Vasút Felé

Az Index tegnapi cikke szerint (Másnapos józanság) hamar elszálltak a hazai vasutasok és vasútbarátok vérmes reményei a nemsokára megnyíló mesés EU-források vasútfejlesztésre fordítható részével kapcsolatban.

"Május elején kezdett összeállni az NFT II., a Nemzeti Fejlesztési Terv második változata. Ennek a tervnek egyik alfejezete volt a Magyar vasúthálózat fejlesztési elképzelései 2007-2020 fejlécű táblázat. Volt ebben minden, mi vasutas szem-szájnak ingere. Röpködtek a tíz- és százmilliárdok, még keskeny nyomközű tiszai vasúti híd is szerepelt benne, mint a reális távlatban gondolkodók emlékműve." (Csak nem a Bodrogköz és a Nyírség között? Azt magam is támogatom! De kis esélyét látom.)
"A táblázat jobb alsó sarkában szereplő összeg majdnem 5700 milliárd forintot mutatott, amelyből 2007-2013-ig 2800 milliárd forintnyi vasúti beruházás jutott. A költségvetésekben kicsit is járatosabbak jókat mosolyogtak az ilyen táblázatokon, de a vasutasok örültek. Eljött a vasúti Kánaán. Most azután lesz itt minden, ami egy vasutasszívnek kedves, jó, és új pálya, új vonatok, nagy sebesség.
Nem lesz."
"A vasúti tervek készítői elővették a vastag piros filctollukat, és elkezdték kihúzni a megvalósítandók sorából az egy hónappal azelőtt betervezett vasúti álmokat."
"A vasúti felső vezetők feje ellentétben a média képviselőiével és a politikusokéival nem a 3500 kilométer mellékvonalért fáj, hanem azért, mert mai ismereteik szerint fogalmuk sincs, miből fogják legalább a mai szinten, 60 vagy 100 km/h-val fenntartani a hosszú távon is megtartani tervezett 4300 km fővonalat?
Ahogy a dolgok ma állnak, a fővonalakon is egyre sűrűsödni fognak a 60-as sebességkorlátozó jelek."

A cikk a maga módján korrekt, mégis jól rávilágít arra, mennyire tájékozatlan a sajtó, a politikusok és a szélesebb közvélemény arról, mi is vár ránk már a közvetlen közeljövőben az energiafronton és ennek következtében a közlekedés terén is, ami egész egyszerűen MINDENRE drámai hatással lesz, mennyire felkészületlenek vagyunk életszínvonalunk és egész gazdasági modellünk, civilizációnk rohamos hanyatlására. A Gyurcsány-csomaggal kapcsolatos nyafogásaink hihetetlennek fognak tűnni pár év távlatából visszanézve (ha lesz aki visszanézzen, a Közel-Keleti fejlemények alapján elég komoly emberek se zárnak ki akár egy atomháborút sem!), ha valakik ennek alapján az elnyomorodás rémképét vázolják fel, mit fognak arra a helyzetre mondani, amit az Olajcsúcs okoz?
A magyar sajtó hihetetlen, ostobaságból, tudatlanságból és talán cenzúrából szőtt szűrőjén alig jutnak át a világsajtó (de az igazság kedvéért Nyugaton is inkább csak az Internet második nyilvánosságának) hírei, amely szerint az idén már rohamosan csökken a világ két legnagyobb olajmezője, a szaúd-arábiai Ghawar és a mexikói Cantarell, valamint az USA legnagyobb mezője, az alaszkai Prudhoe-öböl hozama. (Ez utóbbi tény gyorsítja az ottani vezetékek korrózióját, a lassabban folyó olaj mellett rohamosabb a folyamat, a BP a kicserélt új vezetéket a régihez képest feleakkora átmérővel tervezi beépíteni.)
Ezek a hírek teljességgel igazolni látszanak Ken Deffeys, a neves nyugdíjas olajgeológus, az Olajcsúcs elméletét kidolgozó King Hubbert egykori munkatársának tavalyi bejelentését, mely szerint tavaly, a Hálaadás Napján volt az Olajcsúcs (amely után már csak csökkenni fog a világon kitermelt kőolaj mennyisége és elég gyors , akár évi 8%-os ütemben, amitől kb. 20 év alatt megfeleződhet!). A hazai sajtó a Közel-Keleten zajló háborúkat (vagy rossz esetben azok előszelét, mert még most jöhet a java, ha nincs szerencsénk) is csak nagyon kevéssé hozza összefüggésbe a Föld általános erőforráskimerülésével és nem jön át túlzottan, hogy ezeket egyes agresszív hatalmak (illetve főleg egy) a maradék ellenőrzéséért indították, aminek a világgazdaság összeomlása, vagy akár atomháború is lehet a vége.

Az erőforrásválság, olajcsúcs és a globális biztonsági helyzet romlása (terrorhullám, erőforrásháborúk) egyik fő következménye a világgazdaság globalizálódási trendjének megtörése, a helyi, regionális, nemzeti, ill. térségi (pl. Közép-Európa) szintű önellátás erősödése, ill. az erre tett kétségbeesett kísérlet lesz. Az energia és a folyékony üzemanyagok drasztikus, esetleg katasztrofális drágulása a közlekedést elviselhetetlenül megdrágíthatja, ami önmagában is a mai hosszú, globális ellátási láncok szétvágásához, lerövidítéséhez vezethet, ill. erre ösztönöz. (Az említett biztonsági helyzet és a globális felmelegedéssel sűrűsödő természeti katasztrófák, esetleg óriásjárványok mellett.) Szinte kizárt a tömeges repülés és tömeges egyéni autózás, ill. tömeges kamionos közuti árufuvarozás fennmaradása.
Az autóstársadalom biztos bukásra van ítélve.

Ezzel el is érkeztem mai konkrét témámhoz, a vasút hazai állapotához, ill. a rávonatkozó fejlesztési (olvasd: leépítési) tervekhez, ill. az erről való döntéshozatalra hivatali pozíciójánál fogva jogosult, de teljesen felkészületlen, tudatlan és alkalmatlan politikai-gazdasági elithez. (Ezt nemcsak a kormányra értem, nagyrészt az ellenzékre is!)
A ránk váró katasztrófahelyzetből az egyik kiutat , vagy inkább mentőövet (mert kiút igazán nem lesz évtizedeken át, csak keserves menekülés egy állandó válság közepette) éppen a vasút jelenti, amely a gazdaság áru- és személyszállítási igényét az autózásnál kisebb energiaigénnyel és környezeti terheléssel képes biztosítani.
Az autóstársadalom összeomlásával és a közuti közlekedés (ill. általában a közlekedés) drámai megdrágulásával a vasút fogja jelenteni a közlekedést a 20-30 km-en túli tartományban. Már ahol megmaradt.

A vasút mai állapotában erre a feladatra érthetően csak alig-alig képes, de nem lesz más választásunk. A "haladás", "modernizáció" bűvöletében évtizedek óta folyik Magyarországon is a tőkekivonás a vasútból és az egykor rá épülő és részben őt kiszolgáló, ellátó termelőágazatokból, az iparból, de a mezőgazdaságból is. A társadalom az utóbbi néhány évtizedben a rendelkezésére álló tőkét, ill. esztelenül a hitelek nagy részét is elsősorban az autózásba, a közuti infrastruktúrába, ill. az erre, autópályákra, elkerülő utakra, stb. épülő, rátelepülő új autóstársadalmi településszerkezetbe ölte bele. (utak menti lakóparkok, bevásárlóközpontok, irodaparkok, ipari parkok, állítólagos logisztikai központok - valójában inkább kamionközpontok, stb.) A gazdaság-és településszerkezet fokozódó elautósítása rohamosan megnövelte a gazdasági folyamatok ill. a mindennapi élet szállítási igényét és ezáltal közlekedési célú energiafelhasználását egy olyan időszakban, amikor már rohamosan közeledtünk az energiakitermelési csúcshoz, mára valószínűleg el is értük azt és most itt állunk az energiaellátási zavarok előtt a korábbinál lényegesen nagyobb energiaigénnyel, ugyanakkor a korábbi nagyfokú önellátáshoz szükséges iparágak (pl. vasuti járműgyártás, acélipar, stb) nagy részét már leépítve.

A vasútra, tömegközlekedésre vonatkozó döntéseket ma egy fájdalmasan megkésett gondolkodásmódú elit hozza, amelynek tudatát még mindig az előző korszak, a gondtalan(nak vélt) energiabőség és a rohamosan kibontakozó autóstársadalom és gazdasági globalizáció uralja, ahol a minél nagyobb fokú "motorizáltság" a "fejlettség" szimbóluma, a vágyott presztízs elérésének eszköze.
Mivel kell szembenéznünk a vasútfronton, amikor eljön a valódi "másnapos józanság", az Olajcsúcs valóságára való keserű ráébredés pillanata az elit és a köznép számára egyaránt?
A most "vastag piros filctollal" kihúzott látványos beruházások nagy részéről ekkor sem lehet majd szó, hiszen jó részük luxusnak bizonyulna majd a Nagy Válság szűkössége, sőt várhatóan TÖMEGES NYOMORA közepette. Korunk kevés, tragikomikus vasuti látványberuházása maga is a zsákutcás közlekedéspolitika része, ahol a vasút egészét hagyják lerohadni, de egyes kiemelt területeken drága luxus-patyomkin-falvakra pazarolják a pénzt (Combinók, 4-es metró, vita, hogy svájci, vagy kanadai vonatokat vegyünk-e).

Nem kérdés, hogy a közlekedés vasútra való visszaterelése hadigazdálkodásszerű nehéz körülmények között fog végbemenni, ahol fel sem merül, hogy mást, mint hazai, vagy legfeljebb szomszéd országbeli járműveket és egyéb létesítményeket vegyünk igénybe (utóbbiakat szigorú ellentételezés alapján). Az igényeket szerény, a minimálisan szükséges kényelmi színvonalon, a lehető legolcsóbban kell majd kielégíteni, az egykori hazai termékekhez hasonló célszerű, egyszerű formák veszik majd át a mai futurisztikus, csillogó-villógó, pazarlóan drága dizájn helyét. (nálunk kevését, Nyugaton többét) Nincs szükség értelmetlenül drága nagy sebességű (TGV-típusú) vasútvonalakra, ami ráadásul az újra kincsetérő termőföldet is pazarolná, elég lenne a II. Világháború előtti haladási sebességeket elérni (de az is elég esélytelen). A szükséges háttériparok kényszerű kínkeserves újjáteremtése (acélipar, szénbányák újranyitása) egyúttal megoldhatja a munkanélküliség nagyranövő problémájának egy jelentős részét is - a mai városi, szélesen vett szolgáltatási szektorbeli munkahelyek jó része megszűnhet egy globális válság esetén. A válság némi esélyt is adhat (ha nem jár teljes, gyors összeomlással) a szállítás vasútraterelésében, mert a csökkenő gazdasági aktivitás miatt esetleg olyan fokban csökkenhet a szállítási igény is, amit képes a kivérzett vasút újra kielégíteni, ha eleinte kínkeservesen is. A teljes mai kamionforgalom néhány év alatti vasútraterelése abszolút képtelenség lenne.

A megszűnésre ítélt mellékvonalak kérdését is eldönti, hogy a közeljövőben az érintett vidékek utasainak már nem fog rendelkezésére állni az egyéni autózás alternatívája, a vasút a buszokkal szemben vihet vegyes (utas+teher) szerelvényeket is, ahogy régen a "viciken" tipikus volt, utasokkal telve (ami garantált) jobb az energiahatékonysága a buszokénál is és végül: az adott vidékek áruszállítását is nagyrészt ezek fogják ellátni. Főleg, hogy felértékelődik a mezőgazdaság, egyrészt, mint munka- és megélhetési lehetőség a lakosság újra növekvő része számára, megfordul az évszázados vándorlási trend és elkezd a túlduzzasztott városok lakossága falura menekülni, másrészt, mint a mi viszonyaink közötti legfőbb megújuló energiaforrás, a biomassza előállítási helyszíne. Ez felértékeli a ma depressziós, "szükségtelenné vált" falusi vidékek mellékvonalait is.

Hangsúlyozom, hogy mindez csak akkor lehet így, ha nem szakad hirtelen akkora válság a nyakunkba, hogy még a 30-40 évvel ezelőtti szintnél sem tudunk megkapaszkodni a visszazuhanásban, mert korábbi szintre a társadalom nem képes teljes szétzilálódás, pusztulás nélkül "visszatérni". A civilizációk összeomlásával kapcsolatos tanulmányok rámutatnak, hogy valódi összeomlás esetén a legtöbb esetben az adott társadalom, civilizáció nem az eggyel korábbi fejlettségi szintjéhez tért vissza, mert már elveszett az akkor általános tudás a társadalom tagjaiból, hanem egy jóval alacsonyabb, primitívebb szintre. Remélem, hogy nekünk még megadatik, hogy az elkerülhetetlen hanyatlás során meg tudunk kapaszkodni a születésem (1967) táján jellemző gazdasági-közlekedési viszonyoknál , az egyszerűség kedvéért a VASÚTKORSZAK-nál. (aminek persze a 60-as évek vége már a hanyatlás komolyabbra fordulása kezdetét jelentette)

A még távolabbi jövőben, a szén- és vasérckészletek ill. egyéb ipari nyersanyagforrások további fogyása miatt esetleg, sőt igen valószínűen a vasút és az ipari gazdaság sem tartható majd fenn és tovább hanyatlik (fejlődik?) majd a gazdaság a mezőgazdaság-alapú ill. mezőgazdaságközpontú, ilyen formában talán már örökre fenntartható modell felé, de az már nem a mi nemzedékeink feladata lesz, a miénk a híd biztosítása a jövő felé, ez pedig egyenlőre a közlekedés terén nálunk csakis VASUTI HíD lehet.

2006. augusztus 6.

Szűzbeszéd (szűzbejegyzés)

Kedves Olvasók!
(Kedves Barátaim - gondolom, eleinte elég szűk körű lesz a közönség)

Ezúton továbblépek az Olajcsúccsal és a kapcsolódó egyéb válságokkal, katasztrófákkal és - jó esetben - reménysugarakkal kapcsolatos igehirdetés útján. Eddig csak egyéni honlapomon ( bobkocsaba.ingyenweb.hu ) és szűk körű e-mail címlistám segítségével próbálkoztam a dologgal, a honlapon részben alkalmazva embrionális blog-elemeket is, de belátva a korlátokat, most elindítom a témával kapcsolatos valódi blogomat is, a legegyszerűbb utat választva, egy profi ingyenes blogszolgáltató (a legnagyobb?) segítségével. Nem akarom a szót fecsérelni, remélem, hogy ezzel is hozzájárulhatok, hogy a rohamosan kibontakozó energiaválság kérdésköréről legyenek magyar nyelvű információk is a Hálón. A blog formát többek között a hozzászólások, a konstruktív vita lehetőségének megteremtése mellett választottam egyéni honlapom eddigi monológjai helyett. E téren nyomatékosan kérem a hozzászólókat a felelős, konstruktív, civilizált hozzáállásra, hogy a blogot arra használjuk, amire való, ne értelmetlen szemétgyártásra, gyalázkodásra! Nagy a kontraszt némely angol nyelvű tematikus (többek között konkrétan Olajcsúcs-témájú) blogok hozzászólásainak kulturáltsági és tartalmi színvonala és egyes magyar nyelvű blogok primitívkedései között. Legszívesebben teljesen nyíltsisakos részvételt szeretnék látni, tehát azt, hogy ha én a valódi polgári nevemmel jegyzem a blogot és véleményeimet, akkor lehetőleg a hozzászólók is tegyék ezt. Ezt azonban nem szabom kötelező feltételként, mert a blogvilágban nem általános követelmény és lehetnek sajátos okok, ami miatt valakik számára ez nem célszerű. Használjuk hát ezt és a Világháló nyújtotta sok másik lehetőséget a ránk, emberiségre váró Nagy Válság hírének terjesztésére, környezetünk, barátaink, ismerőseink, a sajtó és a különféle szintű döntéshozók informálására, az általános tudatosság kialakítására, hogy elkezdhessünk végre felkészülni a hihetetlen, példa nélküli változásra, amelybe egyenlőre vakon rohanunk. Munkára fel!