2011. március 18.

A reaktormagok leolvadását a világgazdaság leolvadása követi

Két elemzés szerint is, bár lehet, hogy az első olvasta a másodikat:

Chris Martenson:  Riadó: Zajlik a nukleáris (és gazdasági) Leolvadás

Europe 2020: Globális rendszerválság: 2011 második félév – "leolvad" az USA kincstárjegy piaca

Lehet, hogy Fukuyamának végül igaza lesz és saját hazájában vált "prófétává", bár ő se így képzelte: Japán számára talán "véget ér a történelem"...
Természetesen nemcsak Japán számára, hanem az egész "modern világ" számára.

további fontos olvasnivalók a témában:


“Politikai helyzetével és szokásaival is küzd Japán”

Japán sebezhetősége
Sem a kormány, sem a bürokrácia nem ura a helyzetnek.  "A két évvel ezelőtt hatalomra került Japán Demokrata Párt azt ígérte, hogy véget vet a nyilvánosság ellenőrzésének alá nem vetett bürokraták uralmának, és a saját kezébe veszi az ország kül- és védelmi politikájának az irányítását. Nos, már a jelenlegi katasztrófahelyzet előtt is nyilvánvaló volt, hogy a régi – valóban tarthatatlan – rendszert sikerült működésképtelenné tenni, annak viszont bőven maradt még annyi ereje, hogy működésképtelenné tegye a kormányt.
Itt tartunk most."
Japánnak ez a fajta kiszolgáltatottsága pedig a világgazdaság Titanicjától pár centire levő másik jéghegy, az Arab/Perzsa Öböl térségi konfliktus:
Legalább ennyire fontos (ha nem fontosabb) azonban az ország gazdasági, pontosabban geoökonómiai sebezhetősége. A világ harmadik legnagyobb ipari hatalma (az Egyesült Államok és – néhány hónap óta – Kína után) gyakorlatilag semmilyen stratégiai fontosságú nyersanyaggal nem rendelkezik. Ráadásul az ország energiaellátása szempontjából döntő fontosságú kőolajat Japán kizárólag a Perzsa-öböl térségéből szerzi be, ahol – most éppen a kicsiny Bahreinben – Szaud-Arábia és Irán néz egymással farkasszemet.
Az Öböl táján pedig forrósódik a helyzet:

Irán „minden hatalmát beveti a bahreini nép elnyomásának megállítására”

Hossein Naqavi, iráni törvényhozó a következőket nyilatkozta a Press TV-nek:
„A szaudiak tudhatnák, hogy Teherán minden erejét és katonai hatalmát kénytelen lesz bevetni a Bahrein népe ellen folyó erőszak megállítására.”

Nincsenek megjegyzések: