2011. február 21.

A következő forrongó arab országok: USA, Kína? Ki a soros? (vagy Soros...)

Forrongó közhangulat Wisconsinban

A tüntetők elfoglalták a törvényhozást és körülvették a kormányzó házát
Egyre feszültebb a helyzet az amerikai Wisconsin állam fővárosában. Már több ezren tartják megszállva az állami törvényhozást. Vasárnap legalább 70 ezren tüntettek a kormányzó ellen, ugyanakkor mellette is. A republikánus Scott Walker szerint csőd fenyeget, ezért elkerülhetetlen a kemény kiadáscsökkentés. Elemzők szerint Wisconsin a kezdet, a megszorítások elérhetik a többi amerikai államot is.

A madisoni törvényhozást elfoglaló több ezres tömeg lelkesen üdvözölte a demonstrációhoz csatlakozó tűzoltókat. Az utcán már feltűntek a munkavállalói jogkért tüntető rendőrök is"

"A kormányzó viszont azzal riogatja a wisconsiniakat, hogy csőd fenyeget. „A dolog egyszerű” - közölte, amikor a felbőszült tömeg az ő családi házát is körülvette - „Tönkrementünk.”


Közben Virginia állam törvényhozása a FED és a dollár összeomlására készül, ez teljesen hivatalosan szerepel a napirendjükön:

Menekülés a dollárösszeomlás elől – Az USA tagállama, Virginia kezdi a nyitányt

ugyanez angolul pl. itt.

Sokat lehet olvasni  az arab "Facebook-forradalmakról", arról, hogy az eseményeket gyanúsan a modern hírközlés eszközeivel keltik, vagy minimum rászerveznek a spontán indult folyamatra.
Ezt az "összeesküvéselméletet alátámasztani látszik az egyébként cionista-közeli amerikai STRATFOR hírelemzése:

"Kína: Egy kínai "Jázminos forradalomra" való felhívás nyomán több városban, közte Pekingben és Sanghajban gyülekeztek az emberek február 20-án. Fontos, hogy a kínai gyűléseket ne csak a tunéziai és egyiptomi stílusú "forradalmak" lencséján át nézzük. Honan jött a felhívás? Miért nem voltak jelen szervezők a bejelentett gyülekezőhelyeken? Miért választották ki a 13 várost helyszjnül és miért hagytak le másokat a listáról? Miért terjesztenek Kínában egy tömegtiltakozásra felhívást weboldalakon és blogokon, amiekt általában blokkolni, vagy megfigyelni szoktak az országban?  Volt külső beavatkozás? Ez egy egyszeri akció volt, vagy további probálkozásokat jelez előre, illetve jelez egy potenciált egy Kína-szerte fellépő szélesebb mozgalomra?"

VALAKIK mintha világméretű destabilizálásban lennének érdekeltek...

Nincsenek megjegyzések: