2010. november 8.

Szárnyas piramisok a Nemzet Kőművesétől

Régi mániám, hogy leleplezem Makovecz Imrét, a "zseniális magyar építészt". Írtam már róla itt, a blogon is, hogy szélhámos és titkos okkult szektatanok "beavatottja", hogy gonosz kultuszok titkos jeleit helyezi el valójában alkalmatlan és rémisztő épületein. Hogy a régi mese, "a király új ruhája" egyik mai előadójaként ügyesen teremtette meg saját arculatát, a "zseniális, konzervatív, organikus, népi-nemzeti építész" imágóját.

Több fórumon próbáltam figyelmeztetni szülőföldem, Zemplén közönségét is, hogy miután valószínűleg Sárospatakon követte el legtöbb, egy településen található hazafias-organikus PR-ba, hókuszpókuszba csomagolt épületét, gondolják meg, jó ötlet-e a fürdő rekonstrukciójához is őt meghívni tervezőnek. Mit tervezőnek, géniusznak, hogy érintse meg a kopott fürdőt és Varázsoljon belőle valami hazafias-organikus Csodát...

Korunk régóta a hanyatlás kora és az építészeti modernizmus a leggonoszabb erőkkel, titkos tervekkel áll kapcsolatban, mint arra az építészet és urbanisztika egyik legérdekesebb teoretikusa, a fizikus Nikos Salingaros is rámutatott több tanulmányában, pl. "A 20. század építészete, mint kultusz", vagy "Anti-Architecture and Religion " címűekben.

A titkos háttérhatalmak, sátáni kultuszok jó öreg módszere, hogy pusztító elveiket, tanaikat becsomagolják, hiszen, ha nyíltan megmondanák, mik a terveik, hamar agyonvernék őket, a társadalom egészséges immunrendszere könnyen kivédené a parazita támadást. Makovecz, mint a 20. század legembertelenebb rezsimjeinek (Bolsevikok, Hitler, FED) ideológiai gyökerét jelentő mozgalmak körébe tartozó Rudolf Steiner okkult antropozófiai irányzatával való kacsolatát nem is tagadó álépítész hazánkban e becsomagolás egyik legnagyobb virtuóza. A "zseniális" jelzőt legfeljebb e téren, a becsapás, a gonosz tevékenységet hatásosan pozitív PR-ba rejtés terén érdemli ki, de még ez se biztos. Hiszen jó szélhámosként, tömeghipnotizőrként csak azt mondja, amit közönsége hallani szeretne. Az már a hipnózis eredménye, hogy aztán saját szemüknek se hisznek, agyuk átveri saját magát.

Jellemző, hogy több őszintén hazafias barátom, ismerősöm rökönyödött meg pl. az e blogon Makovecz leleplezése ügyében általam írottakon is. Pedig értelmes és jószándékú emberekről van szó, akik általában látják a Romlás jeleit, eszközeit, valamilyen fokban kivitelező közegeit is a világban és a maguk módján igyekszenek is ezek ellen felvenni a harcot. Azonban Makoveczet ők is, mint a társadalom immunrendszerének sejtjei, "magunkfajtának" tekintették, nem behatoló ellenségnek, aki szöveteink elpusztítására tör.

Tehát miközben én többek között szűkebb hazámban, a szülőhelyemmel szomszédvár Patakon évek óta gondos ördögűzőként hirdettem az igét, rámutatva például az Árpád Vezér Gimnázium épülete által formázott bagoly kedvelt szabadkőműves jelkép jellegére, már két éve látogatom nyaranta a családommal a Makovecz tervei alapján felújított pataki (végardói) fürdőt úgy, hogy csak most, az intézmény új hivatalos logójának láttán ugrott be, mit is helyezett el a két kaput magában foglaló épületek legfőbb látványelemeként.
Miközben kezdettől pocskondiáztam a fontos közcélú létesítmény reprezentatív bejárataihoz méltatlan, nem időtálló, nem esztétikus, nem "organikus", műanyaggal telerakott tákolmányokat, csak most közel két év után tűnt fel, hogy a kapukon és a kapcsolódó épületeken elhelyezett kiugró látványelemek a szabadkőműves-iluminátus-sátánista Új Világrend jelképeként emlegetett PIRAMISOK, méghozzá szárnyakkal övezve!!!
Ahogy a lengyel mondja, néha a lámpás alatt a legsötétebb...

Az alábbi képek az ünnepélyes avatáskor készültek:




Ha jól számolom, összesen 8 darab piramis, közte a 2-2 leglátványosabb pozícióban levő "kapuőrző" piramis szárnyas.

Hasonlítanak ezekre?:








Jó lett a fürdő szakemberek által készített új logója, profi munka:



de még hiányzik egy felirat a szárnyas piramis alá: "Novus Ordo Seclorum"



Az öszeesküvéselméletekből jól ismert fenti szimbólumok az Egyesült Államok nagypecsétjén és az egydolláros bankjegyen találhatók. Elég érdekes, hogy Makovecz, aki mint Nagy Hazafi, közéleti tevékenységében a globalizáció, amerikanizálódás ellen emeli fel szavát, honnan szedi kedvenc titkos jeleit. A nagypecséten a sas/főnix felett látható Dávid-csillag kapcsolata se biztos, hogy hiányzik a pataki piramisok környezetéből. Figyeljük meg az ardói piramisok alapzatát képező íveket a félbevágottan ívelt tetejű oldalsó oszlopokkal. Ez a forma a zsidótemetőkből ismerős, nagyon gyakori típusú "füles" zsidó sírkő formája. (tudom, hogy antik forma, de érdekes, hogy vajon Makovecznek honnan jött)



A hab a tortán a zárókép, a becsomagolás, a PR művészetének egy kedvenc fogása. Nincs nagyobb öröm a státánista titkos kultusz hívei számára, mint amikor okkult szimbólumaikkal megjelölt objektumaikat a történelmi keresztény egyházak papjai áldják meg, ahogy a fürdőátadáskor is történt:


Zárásnak két rövid idézet Salingarostól:

"Van valami veszedelmesen rossz egy társadalomban, amely elmulasztja leleplezni az intellektuális imposztorokat. Ha egy rendszer egy része patológiás, az az egész rendszert veszélybe sodorja. A rendszerkapcsolatok alkalomadtán megfertőzik az egész rendszert, (ebben az esetben a társadalom egészét) és ezáltal elpusztítják azt."

"Az építészeti kultikus szimbólumok virusokként viselkednek, melyek megfertőzik az épített környezetet. Sikerült még a hagyományos vallások parazitáivá is válniuk azzal a következménnyel, hogy a háború után épült egyházi épületek a kultusz ideológiáját terjesztik híveik spirituális értékei helyett."

(A Huszadik Század Építészete, mint Kultusz)

---------------------------------------
Frissítés:
Ez a téma ugyan  része e blog szélesebb témakörének, a modern civilizáció elkerülhetetlne bukásának, illetve azzal is kapcsolatos, miért "modern" egyáltalán civilizációnk és miért jelent ez a jelző szörnyű rosszat, viszont Makovecz leleplezése megér egy külön "misét", méghozzá ördögűző misét.
Ezért létrehoztam egy új blogot Leleplezem Makovecz Imrét, a sátánista álépítészt címmel.
Internetes címe lényegretörően: http://ordoguzo.blogspot.com/
Ott gyűjtöttem össze Makoveczcel foglalkozó eddigi bejegyzéseimet és rövid műelemzéseimet, amiket folytatni is fogok. Az érdeklődőket várom ott is, várom a hozzászólásokat, előzetes moderálás van, véleményemmel szemben kritikus megjegyzéseket lehozok, csak anyázást nem. Az érvelés nélküli, konformista (ne bántsd a mi Nagy Nemzeti Tekintélyünket" típusú hozzászólásokat örömmel közlöm, mert jó indikátorai a szélhámos mimikrije sikerének, hatásosan hitette el magáról azt az arculatot, aminek lelelplezéséhez csak meg kell nézni műveit. De csak mosatlan aggyal látjuk meg, mit is nézünk...

10 megjegyzés:

Intuitív írta...

Nekem sem volt soha szimpatikus ez a Makovecz gyerek, soha nem értettem hogy miért. Azt hittem nincs érzékem a széphez :).

De hogy jön ide Rudolf Steiner? Igaz nem olvastam tőle egész könyveket, csak a neten részleteket, de abban nem nagyon láttam kivetnivalót. Lehet tájékozatlan vagyok.

Bobkó Csaba írta...

Én se vagyok az okkultista mozgalmak szakértője, csak egyszerűen beléjük bukkan az ember, ha elkezdi követni a nyomokat, onnan indulva, hogy nagy bajok vannak világunkban.
Steiner a Blavatsky-féle teozófiai társaság németországi fiókvezetője volt, aztán kivált és megalapította az antropozófia-mozgalmat.
Blavatskyról egyrészt Salingaros is megírja, hogy a modernista építész-szekta születésénél bábáskodott, másrészt a 20. század legmeghatározóbb totalitárius rendszereinek okkultista szellemi gyökerei, hókuszpókuszai mind hozzá és köréhez vezetnek. Például ők halászták elő az ősi keleti és nemcsak keleti hagyományból a szvasztikát, amelyet, mint szimbólumot nemcsak Hitlerék használtak, hanem a bolsevikok és az USA hadserege is. Maga Blavatsky is zsidó volt, mint az összes totalitárius rezsim mögött álló körök meghatározó oligarchái, de ez nem jelenti azt, hogy a világ minden zsidójának jótevői lettek volna, nagyon nem...
Mindenkivel szemben gonosz terveik voltak.
Steiner minimum szélhámos, nagy eséllyel rosszabb.

Névtelen írta...

1. Sztem Makovecz jószándékú ember.
2. Makovecz belső szakrális terei szépek (gótikus fakonzolok)
3. Plaszticizmusa (honfoglaláskori pogány (állat)szimbolumok keresztény templomokban) számomra is zavaróak.
4. csomó műve (pl. Piliscsaba) inkább posztmodern, semmint organikus
5. magánházai nem tetszenek, aránytalanok.
6. az antropozófia sztem is okkult, keresztény-orientalista keverék. de Müller Péternél fejlettebb. : )
7. Wright-tal szemben viszont elfogult vagyok! Alig van rossz műve, a legjobb és legnagyobb építésznek tartom.
8. akik jók Magyarországon, az a második Makovecz-generáció, a posztorganikusok: pl. Jánosi János, Turi Attila, Helyes Gábor stb. kevesebb fa és szimbulizmus és több bontott tégla és magyar századfordulós/Wright hatás. nagyon szépek!
9. a baloldali ideológia terméke a Bauhaus 1940-re megérett, leszürték a technikai és esztétikai tanulságokat és kisérletezgetéseket belőle. itt meg kellett volna állniuk. ami rossz, az csak ezután történt, átestek a ló túloldalára. azért értékelni kell a bauhauslerek szociális, jó szándékát is.

Bobkó Csaba írta...

Kedves "Névtelen" (javaslom nicknév választását), itt több érdekes felvetés is van.

1. én nem hiszem, hogy Makovecz jószándékú lenne, különféle, nyilvánvalóan szándékosan rémisztőnek, környezetétől idegennek szánt művét elemeztem, össze kéne szednem és felraknom valahova, majd itt linkelem. Nézz vissza egy napon belül. Mit szólsz konkrétan a piramisaihoz?

2. nem mind szépek, némelyik szép. MAjd kikeresem, melyik templombelseje (fa) olyan, mintha lenyelt volna minket egy cethal és belülről látnánk a csontvázát. Direkt rémisztő, aki ezt rakja egy keresztény templomba, az sátánhívő...

7. vannak jó művei, vannak modernisták és Salingaros szerint Taliesin is egy kultikus szektaközpont volt. Szintén Blavatsky-ék köre nyomán.

8. az egészséges agyról idővel lekopogat a mosás hatása... Ebben bízok én is.

9: olvastad Tom Wolfe művét a Bauhausról? Vagy Salingaros írásait? Itt van pár link:

http://bobkocsaba.ingyenweb.hu/hagyomanyos_varosepiteszet.htm

A bauhauslerekben épp annyi szociális jószándék volt, mint mozgalmuk politikai szárnyában, a bolsevikokban...

Z írta...

továbbra is állítom Gropius és Makovecz jószándékú (volt), csak tudatlan. értsd: racionalizálni jó dolog, pláne háború után, meg a TBC-vízes falakat (pl. magyar paraszti házak), vmi jobbra cserélni ('20-as német munkáskolóniák), meg több fényt beengedni. ez a jószándék. tudatlanság az, hogy mindezt 2,10 m belmagasságra.

Makovecz érdeme még az is, hogy ismét közösséget/szolidaritást szervezet a vidékre. de nem hiszem, hogy sátánista elvek mozgatják.

a Tom Wolfe írást olvastam anno, nagyon jó, sok mindenre rávilágít. a bauhaus is eredetileg egy zoroasztránus-kézműves-expresszionista iskola volt. ami csak de stijl hatásra mozdult el a kocka felé.

„Makovecz-féle cethal”

Sztem a farkasréti ravatalozóra gondolsz. Sztem azt a hatást akarta elérni, hogy a keleti hagyományban a lélek a gyomorban helyezkedik el, amikor meghalunk, akkor onnan szabadul el az utolsó lélegzettel a lelkünk (lélek = lélegzet), a ravatalozójával így a lélekre utal, mert belülről látunk egy bordát. remélem érthető voltam.

én sem szeretem a népnemzeti neopogányságot, de hagyományként meg kell tartani mindenképpen, ami igaz belőle.

valószínűleg a katolikus teológia azt mondja, hogy ami pogány, az a sátán műve. lehet, de én ebbe nem kívánok belemenni, nem értek hozzá. nem gyakorló római katolikus vagyok.

Olvastam Writh-ot, ott is van természetközpontú ideológia, de én ebből nem éreztem ki kultuszt. a kész művet néztem mindig tőle, s láttam azt is, hogy tájba illeszkedés, a helyi anyagok használata, a takarékosság nekem épp elég jó „ideológia”. ld. Usonian házak (ez kell az Alföldre).

fogalmam sincs, hogy a felesége milyen okkult dolgokat vont be Taliesinbe, de ebben nem értek egyet Salingaros-szal.

bolsik? na ők menjenek a ..., de bauhauslerek csak „hasznos idióták” voltak.

Skype számod van?

Bobkó Csaba írta...

Létrehoztam egy külön blogot Makovecz-ördögűzés céljára, az első bejegyzést majd apránként frissítem, a Nemzet (Szabad)Kőművesének egyes kiragadott műveit mutatja be röviden:

http://ordoguzo.blogspot.com/2010/11/par-makovecz-mu-gyorsertekelese.html

"Leleplezem Makovecz Imrét, a sátánista álépítészt"

Ez szolgáltatja az illusztrációt szöveges ördögűzéseimhez, a bizonyjtékot, hogy itt a Gonosz emberével van dolgunk.

Névtelen írta...

sztem a szárnyas piramis véletlen egybeesés.

Bobkó Csaba írta...

Ez a téma ugyan része e blog szélesebb témakörének, a modern civilizáció elkerülhetetlne bukásának, illetve azzal is kapcsolatos, miért "modern" egyáltalán civilizációnk és miért jelent ez a jelző szörnyű rosszat, viszont Makovecz leleplezése megér egy külön "misét", méghozzá ördögűző misét.
Ezért létrehoztam egy új blogot Leleplezem Makovecz Imrét, a sátánista álépítészt címmel.
Internetes címe lényegretörően: http://ordoguzo.blogspot.com/
Ott gyűjtöttem össze Makoveczcel foglalkozó eddigi bejegyzéseimet és rövid műelemzéseimet, amiket folytatni is fogok. Az érdeklődőket várom ott is, várom a hozzászólásokat, előzetes moderálás van, véleményemmel szemben kritikus megjegyzéseket lehozok, csak anyázást nem. Az érvelés nélküli, konformista (ne bántsd a mi Nagy Nemzeti Tekintélyünket" típusú hozzászólásokat örömmel közlöm, mert jó indikátorai a szélhámos mimikrije sikerének, hatásosan hitette el magáról azt az arculatot, aminek lelelplezéséhez csak meg kell nézni műveit. De csak mosatlan aggyal látjuk meg, mit is nézünk...

Raon írta...

Kedves Csaba!
Jó ideje követem a blogodat, és szívesen időzöm itt, mert általában érdekes és elgondolkodtató gondolatokat lehet itt találni, egyvalami itt most viszont leverte nálam a lécet.

> a 20. század legembertelenebb rezsimjeinek (Bolsevikok, Hitler, FED) ideológiai gyökerét jelentő mozgalmak körébe tartozó Rudolf Steiner okkult antropozófiai irányzatával való kacsolatát nem is tagadó álépítész

Ne haragudj, de ismered te érdemben Steiner munkásságát, hogy ilyet állítasz? Én véletlenül ismerem, ha nem is a maga teljességében, de egy jó adag részét a rózsakeresztes teozófiának. Ezzel a világon semmi baj sincsen - a köré szerveződött társaságokkal annál inkább. Ahogy Blavatsky elméletei is még véletlenül sem mélyliberális agymosott, hanem emberközpontú-felvilágosult dolgokra tanítanak, és itt teljesen irreleváns, hogy zsidó volt vagy sem. Te is nagyon jól tudod, hogy aA hatalom nem válogat, bármilyen eszközt a maga javára tud fordítani, ha lehetősége adódik, így az ő munkáikat is. De ettől nem ezek a munkák lesznek rosszak...

Szerintem óriásit ártasz a hitelességednek, ha ezekről úgy nyilvánítasz véleményt, hogy nem ismered őket.
Például Hamvas Bélát sem érdemes elítélni azért, hogy az alapvetően zsidó gyökerű kereszténységből származtatott szuperfilozófiát emelt piedesztálra, mert a munkássága ettől függetlenül csodálatosan szép és sokat segíthet bárkinek, aki képes gondolkodni és észrevenni az igazságokat.

Névtelen írta...

Rudolf Steiner a szabadkőműves alapítású teozófiából leszármazott antropozófia atyja szinkretista "emberközpontú" nézeteivel és meglehetősen obskúrus szellemi-ideológiai hátterével egyértelműen kereszténység-ellenes gondolkodó (és tegyük hozzá: ügyes manipulátor). Volt szerencsém (vagy inkább szerencsétlenségem) magamnak is olvasni Steinert. Hát nekem eléggé világos, hogy esetében alig leplezett Lucifer-imádatról lehet beszélni. Steiner eszméi tehát igen komoly veszélyt jelentenek nemcsak a kereszténységre és a lelkekre, de a magyarságra is. Kötelező olvasmány (hogy mást ne említsek) a témában: Drábik - A világpolitika okkult háttere (fent van a neten!)
Üdv. egy katolikus
U.i.: Kedves Csaba! Gratulálok a blogjaihoz (a legújabbhoz is). Bár egy-két dologban nem értek Önnel egyet, de egyre fokozódó érdeklődéssel és lelkesedéssel olvasom bejegyzéseit. Tele vannak ragyogó meglátásokkal és merész, de őszinte és megalkuvásmentes következtetésekkel. Nagy kár, hogy a környezetemben, de úgy tünik a magyar netes világban is rendkívül ritka az ilyen tisztánlátó gondolkodó. Ha többen lennének az ilyenek, nem itt tartana az ország. A Mindenható Isten kegyelme tartsa meg az Ön lelkét az igazság szeretetében!