2010. november 19.

Csak nem a magyar elnökség ideje alatt fog széthullani az euróövezet???

Fokozódik a nemzetközi helyzet, gyorsul a globális összeomlás tempója, illetve egy újabb fázishatára közeledik rohamosan.
Már Van Rompuy és Merkel is azzal riogat, hogy ha az ír (portugál, spanyol etc. etc.) válság nyomán széthullik az euróövezet, akkor széthullik az EU is. Az ilyen eurokraták korábban a nyelvüket harapták volna le inkább, mnt hogy ilyet mondjanak, az EU bürokratikus rendszere az Egyedül Üdvözítő megoldás volt és fel sem merülhetett, hogy ne tartana örökkön örökké, ámen. Ezek a fickók ebből élnek (elég jól), ha ilyet mondanak, akkor tényleg szörnyű előrejelzéseket raknak a szakértőik az asztalukra.

Nem feltétlenül "komoly hír", de jelez valamit, hogy Matt Savinar, az Olajcsúcs probléma, illetve a globális összeomlásának egyik leghatásosabb tudatosítója lassanként bezárni látszik a boltot a LATOC-nál. Először megszüntette a webhely nagyon aktív és értékes infóforrást jelentő vitafórumját, azzal az indoklással, hogy egyesek netfüggőként ott töltik minden idejüket ahelyett, hogy gyakorlatban készülnének az összeomlásra. Ez egy jogos magyarázat (rám is vonatkozik és olvasóimra is...) de lehet, hogy más oka is volt. Az utóbbi időben pedig vagy meghülyült, vagy (sokkal esélyesebben) hülyének tetteti magát azzal, hogy asztrológiai jóslásokra hivatkozik, melyek szerint 18 hónapon belül nagy eséllyel itt a durva, teljes összeomlás. Külön weboldalt is nyitott asztrológiai tevékenységének, de elég kamunak tűnik.
Szerintem racionális okokból számolja úgy, hogy olyan belátható időn belül itt a nagy összedőlés, hogy fokozatosan bezárja a LATOC-ot és elhúz egy rég kinézett túlélőhelyre a készleteivel a reménytelen Kaliforniából.

Az itt már korábban emlegetett Europe 2020 új előrejelzése  2011 első negyedévére várja a globális geopolitikai összeomlás kritikus szintjének áttörését.
Ír egyrészt a FED "házi őrizetbe helyezéséről", a világ többi hatalmának egyhangú tiltakozásáról amiatt, hogy a FED 600 milliárd dollárért vásárol USA államkötvényeket, mindenki más költségén. A dollár megszünik "az USA valutája és mindenki más gondja" lenni, ami a dollár elméleti aranyraválthatósága megszűnésének 1971-es dátuma óta volt, és egy lesz  a világ valutái közül. Európa-szerte megszorító intézkedéseket és nyomukban tömeges társadalmi tiltakozásokat, felfordulást jósol, ami a politikai radikálisokat hozza helyzetbe, a mai elitek bukását hozhatja.

Szerintem Magyarországon ez nem várható, mert Orbán már régebb óta maga lopja a radikális erők, főleg a Jobbik retorikáját és proigramját, így meg tudja lovagolni a radikalizálódási hullámot. Igaz, hatalmon levő erőként elkerülhetetlen, hogy a dühös, elszegényedő tömeg ne okolja az állampárt (lassan egypárt...) apparátusát, de biztos készen áll rá OV, hogy pár "gonosz" fideszest az oroszlánok elé vessen martalékul, főleg, ha a gonosz szocik és más ballibek már elfogynak, pl. Gyurcsány. Gyurcsány jól sejtett börtönbe vetése szerintem úgy tavasz táján várható, a fentiekkel összefüggésben is. Téved, ha azt hiszi, hogy ebből bármit kovácsolhat...

A Europe 2020 szerint az USA gazdasága jövő tavasszal szükségállapotba kerül, 2012-ben pedig a kínai gazdaság lesz a legnagyobb a világon, megelőzve az USÁ-t. Az ingyenes összefoglaló nem tér ki rá, de szerintem Kína se fogja ezt az új pozíciót sokáig élvezni, mert az összeomlás további fázisai őt is káoszba döntik, de már a jövő év se lesz vidám ott se. Nálunk se....
Az előrejelzés megerősített határőrizetet jósol, méghozzá a gazdasági szükséghelyzet miatt megszűnő szabadkereskedelem, az új gazdasági protekcionizmus miatt az EU külső határain.
Szerintem azonban ez csak egy rövid átmeneti kísérlet lehet, mer hamar ki fog derülni, hogy az EU egészként nem menthető meg és a tagállamok tovább fognak lépni a saját határaikon belüli gazdasági protekcionizmus, az önellátás kínkeservvel való megteremtése felé.
Tehát pl. a magyar kormányzatnak is fel kel készülnie  a határőrizet akár 24 órán belüli helyreállításának lehetőségére, KIEMELTEN A NYUGATI HATÁRON, mert az összeomlás káoszában nyugati szomszédaink esetleg iszlám és más bevándorlók millióit próbálják majd meg ránklőcsölni!

Ennyit arról, mennyire gondolhatta komolyan ORbán, amikor Sárközyvel való tárgyalásán a horvátok EU-tagságát és a schengeni övezet Romániára és Bulgáriára kiterjesztését vetette fel. Duma volt, mert még nem jött el a nyílt beszéd ideje. Egyikük se gondolja komolyan, képben vanak az összeomlásról az EU és a világ többi vezetőjéhez hasonlóan.

Szeszák Gyula a blogján nagyon sarkosan fogalmazza meg az általam itt is rendszeresen felvetett aggodalmat, hogy mire lehet jó rossz esetben a válságban egyébként elkerülhetetlenül kiépülő Viktatúra:
"Amit az izraeli áttelepülés halálos (!) veszélyéről írsz, igaz. Ami Magyarország elnökségét illeti. Orbán 2/3-os győzelme és az SZDSZ "önmegsemmisítése" egy lánc két szeme. A lánc harmadik eleme a totális orbáni diktatúra, amely egyedüli záloga a tömeges (!) áttelepülés megszervezésének és végrehajtásának, vagy legalább megkísérlésének. Orbán azonban nincs könnyű helyzetben. Hosszas tökölés után most jelentette be, hogy Moszkvába megy, ahol "történelmi kiegyezés" készül...
Hiszed e, hogy Putyinnak nem lesz egy - két jó szava a zsidó betelepüléshez?"

Szerintem még nem ennyire egyértelmű a helyzet, bár a veszélye fennáll. A Viktatúra az áttelepülés végrehajtásának és megakadályozásának egyaránt záloga lehet. Az áttelepítés után Orbán nem lenne vezetője az országnak, hülye lenne másoknak kikaparni a gesztenyét a tűzből. A múltban számos helytartó ragadta meg birodalma összeomlását, hogy saját királyi hatalmat építsen ki függetlenné váló provinciájában. Persze a rezsim meghatározó emberei között feltűnően sok a zsidó, vagy embereik.
Az hazafias köreinkben is kevesek által ismert tény, hogy Putyin is a világot uraló zsidó bankárkörök bábja, az orosz vezetés töretlenül zsidóuralom alatt áll 1917 óta, a "kommunizmus bukása" egy hatalmas cirkuszi előadás volt.

E pillanatban még nem tartom kizártnak, hogy a Viktatúra válhat országunk, nemzetünk megmaradásának eszközévé a globális történelmi viharban. Mert ez egybeesik a leendő Uralkodó egyéni egzisztenciális érdekével. Így szeretném...

----------------------------------------------
Frissítés: Közben mások is ezen spekulálnak:

Monetáris unió a szakadék szélén

Nincsenek megjegyzések: