2009. december 15.

Strasbourgba megy a gárda...

De nem úgy.

Gárda vs. állam: Strasbourgba viszi az ügyet a mozgalom

"A Legfelsőbb Bíróság (LB) - helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős döntését - feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet és Mozgalmat a felülvizsgálati eljárásban kedden kihirdetett határozatával. Ez egyben azt jelenti, hogy a szervezettel kapcsolatban a nyáron hozott döntés marad életben, vagyis a gárda jogilag nem létezik."

"Az Egyesület jogi képviselője jelezte: az Emberi Jogok Európai Bíróságán támadja meg ezt a soha nem látott nemzetközi és belpolitikai nyomás körülményei között született döntést. Hiszünk abban, hogy a nemzetközi precedensjog, mely számtalan alkalommal megváltoztatta az egyes nemzeti hatóságok döntését immár nem csak jogot, hanem igazságot is szolgáltat, és elmarasztalja a társadalom jelentős részének igazságérzetével szembehelyezkedő döntséekért a magyar államot."

Csípjetek belém, ébresszetek fel, de ha tudok olvasni, akkor ez AZ az Európai Bíróság, amelyik nemrég a keresztek levételére utasította az olasz iskolákat és gondolom futószalagon hozza a hasonló felvilágosult multikulti döntéseket.

Hát mindenkinek muszáj 5 perc észnéllevés után azonnal hozzáhülyülnie a kordivathoz???

Először is természetesen nem ismerjük el ennek a "Bíróságnak" a joghatóságát senki felett Európában, még az olaszoknál sem, de nálunk aztán főleg nem!!!
Ha egyszer annak a közegnek, melybe a Magyar Gárda is beletartozik, az az egyik legfontosabb jelszava és alapvető programpontja, hogy Magyarország (legyen) a magyaroké, akkor éppen ebből a közegből nem szaladunk a straszburgi óvónénihez siránkozva, hogy a csúnya másik kölyök a fejünkre szórta a homokot, ha egyszer magyar állampolgárokként valami bajunk van a mai bitorló magyar kormánnyal, akkor saját hatáskörben kell elzavarnunk, amíg lehet és úgy ésszerű, addig parlamentáris eszközökkel. Épp az idegen befolyás ellen harci dobot verő Kurucinfó közli helyeslően, hogy a szuverenitásunkat lépésről lépésre megszüntető EU bíróságához megy a Gárda? Milyen jót röhögnének a markukba az uniós "bírók", hogy ezek a marhák önként jönnek helybe a pofonért. Egy hasonló nemzetközi multikulti háttérhatalmi bíróság már ellenünk ítélt, amikor még a trianoni és párizsi békeszerződéseket is megsértve ellopták tőlünk a szlovákok a Duna vízkészletének zömét és a nemzetközi hajózóutat. Erre a PRECEDENSre hivatkozik a gárdaegyesület agyalágyult jogi képviselője?

Épp ebből a hülye, emberellenes jogvédő dumából van elegünk, abból, hogy a Nemzetközi Közvéleményre, meg mindenféle felvilágosult PC-kódexekre hivatkozva ugatnak bele nyikhaj áljogvédő fedőszervezetek az egyes államok belügyeibe, pl. a minareteket betiltó Svájcéba. Épeszű emberek, pártok és önvédelmi harci szervezetek a saját kezükbe veszik közösségeik, hazájuk bajainak megoldását (a nemzetközi realitásokkal és erőviszonyokkal természetesen számolva, ha lehet, külső szövetségeseket keresve) és céljaik közé tartozik a háttérhatalmakat szolgáló, nemzetrontó nemzetközi álbíróságok bojkottálása, felszámolása.

Remélem, a Gárda keres magának egy új jogi képviselőt.

Nincsenek megjegyzések: