2009. augusztus 30.

Melegszik a helyzet

13 nagykövetség állt ki budapesti melegfelvonulás mellett

Két dolgot is felvet a jelenség. Az első, hogy mint rég jóslom, a fidesz tagjai, képviselői egy olyan politikai erőtérben vannak, ahol a fideszes bázist, az "alul levőket" már régóta a Jobbikkal és más hazafias erőkkel fémjelzett irányvonal vonzza, orientálja, míg a pártvezetés kitart a PC, Európapárti, neokon stb. szalonképes irányvonala mellett. Ez csak pártszakadáshoz vezethet, ha a hazafias bázis nem veszi át a hatalmat a pártban, vagy Orbán nem áll az élére a szélsőjobbosítási mozgalomnak a fideszen belül. Ékes Ilona az egyik első feltűnő dezertálni készülő fideszes.

A másik dolog, hogy már nyíltan banánköztársaságként kezelnek minket a globális PC-terror helytartói, nagyon nem szokás nagykövetségeknek belepofáznia állomáshelyük országos belügyeibe. Még a látszatára sem ügyelnek, hogy formálisan mi szuverén ország lennénk. Az összehangolt akció nem véletlen.

érdemes kicsit elcsámcsogni ezen a mondaton:
"Nyílt levélben [1] fordult Sólyom László köztársasági elnökhöz és a parlamenti pártok vezetőihez a Magyar Helsinki Bizottság is azért, hogy jutassák kifejezésre: fontosnak tartják a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű polgárok másokkal egyenlő jogait és emberi méltóságát."

Korábban már hivatkoztam itt a precedensre, ahol az amerikai bíró egymillió dollárral csökkentettea Woody Allennek "jó hírneve megsértéséért" megítélendő kártérítést, elfogadva az alperes védője érvelését, hogy a köztudottan saját nevelt, adoptált lányával nemi életre lépő illetőnek egyáltalán nincs jó hírneve.
Csak én gondolom, hogy a buzifelvonulás résztvevői az emberi együttélés normáiba ütköző viselkedésükkel rendszeresen magukat fosztják meg emberi méltóságuktól?


MSZP: a Fidesz hívja vissza Ékes Ilonát az emberi jogi bizottságból!


Ha a Fidesz lenne szíves eleget tenni a maszop felhívásának, nem kizárt, hogy meglenne a Jobbik első parlamenti képviselője...
Nyilván érzik ezt a Fidesznél is, ezért nem reagálnak.

24 megjegyzés:

Bobkó Csaba írta...

Két dolgot fűzök hozzá a bejegyzéshez utólag.

Az első Bogár László briliáns, tömör helyzetképe, az idézett mondat vonatkozik a Lidlet követelő vidéki magyar tömegemberekre is:

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=177067

Bogár László: A "szabadság" rabsága

"A nyugatias modernizáció kapitalizmusának létroncsoló stratégiája két pillérre épül. Az egyik az anyagi és szimbolikus értékeket az emberi közösségekből folyamatosan kiszívni képes szivattyúk beüzemelése. A másik az ily módon kifosztott alávetettek féken tartása. Mivel mindezt költségtakarékosan kellene megcselekedni, az a legcélszerűbb, ha a kifosztási folyamatot szabadságnak, felemelkedésnek, jólétnek álcázzák az alávetetteknek. Így azok nemcsak hogy nem lázadnak, de ők maguk igyekeznek mindent elkövetni saját kifosztásuk és alávetésük érdekében. "

A másik dolog, hogy felmerült bennem a hír első láttán, hogy vajon Ékes Ilona akciója nem abba a sorba illik-e, mint pl. Semjén aug 20-i "gyarmatosítós" beszéde, melynek keretében a Fidesz belső munkamegosztásban kiosztja a harci feladatot erre tartott embereinek, hogy nyúlják le a Jobbikos (és hasonló) témákat, szóhasználatot, hogy valamennyit megtartsanak a radikálisabb szavazókból.

Azonban ráakadtam erre a korábbi, június 10-i hírre:

http://kecskemetitv.hu/hun/sa_kecskemet/i_kecskemet_2/i_genderideologia_az_oktatasban_15680/t_Genderideol%C3%B3gia%20az%20oktat%C3%A1sban/index.html

Genderideológia az oktatásban

"Akár már a következő tanévben tanulhatnak a diákok abból a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kiadásában megjelent kiegészítő tankönyvből, mely a genderideológia (dzsenderideológia) alapjait, és tanait foglalja össze. Ékes Ilona országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), az emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottság tagja, ennek veszélyeire hívta fel a figyelmet az előadásában."

Úgy tűnik, a képviselő asszony komolyan, elvi elszántsággal ment neki a dolognak, nem taktikai okból kapott ilyen harci feladatot és tényleg zavarba hozhatta pártja vezetőit. Persze tévedhetek, de ez esetben talán a Jobbik vezérkar már felhívta Ékes Ilonát? Személyes beszélgetések alapján tudom, hogy a Fidesz ezt a választási kampányt a fősodor szalonképeség, a PC-dogmák korlátain belülmaradva készül megvívni, tehát az ilyen, elveiket komolyan vevő fideszesek esetébben valóban felmerül, hogy elveikhez, vagy a Fideszhez ragaszkodjanak-e. Érdemes lenne tán egy Jobbik-frakciót összehozni már most, a választás előtt...

Bobkó Csaba írta...

A link még egyszer:

http://kecskemetitv.hu/hun/sa_kecskemet/i_kecskemet_2/i_genderideologia_az_oktatasban_15680/t_Genderideologia%20az%20oktatasban/index.html

"Véleménye szerint különösen vészjósló, hogy a német parlament egy 2006-os döntése értelmében a társadalmi nem kétségbe vonása a rasszizmushoz, a homofóbiához és az antiszemitizmushoz mérhető bűn."

Szépen szaporodik a Gondolatbűnök listája... Egyre szabadabbak vagyunk Európai Utópiánkban, Elvtársak!

Do-Mi írta...

A bejegyzés olvasása közben bevillant,hogy felhivom figyelmét Bogár prof.briliáns...igy:"briliáns" fejtegetéseire...
Kinyitom a "Megjegyzést" és olvasom :
"briliáns"...egy az egyben !
"Jólesett" !!!

Bobkó Csaba írta...

Kedves Do-Mi, örülök, ezek szerint egy húron pendülünk!

A vak is látja, hogy ugyanott tartunk, mint a szocializmusban, ahol volt pár alaptabu, nem lehetett nyilvánosan pl. a Szovjetunióhoz fűződő viszonyt, vagy magát a rendszert bírálni. Most tán még több tabu van, csak választhatunk, hogy melyik párt lehessen az elnyomó Birodalom heyltartója. A szocik ezzel a buzipátyolgatással már megint készek átzavarni x szavazót a Jobbikhoz. Hogy a Jobbik egyáltalán létezhet ezzel a rendszerenkívüliségével, a tabuk jókora részének nyílt megkérdőjelezésével, az a rendszer súlyos megrendültségét jelzi. Természetesen, ha nem bizonyulna mostani baja véglegesnek, vagy erőszakkal, vagy korrumpálással pacifikálná a rendszer a Jobbikot és más hasonlókat.
A Jobbik sem igérhet azonban vért, szenvedést és könnyeket (pedig ép ésszel ma mást nem lehetne igérni!) mert az általános választójog elve az ilyen politikai öngyilkosokat kiszelektálja. Tehát a hazugság falán még a Jobbik is csak behatárolt nagyságú rést üthet...

Do-Mi írta...

404.Not Found....létezik,hogy eltünt?

szd írta...

"A másik dolog, hogy felmerült bennem a hír első láttán, hogy vajon Ékes Ilona akciója nem abba a sorba illik-e, mint pl. Semjén aug 20-i "gyarmatosítós" beszéde, melynek keretében a Fidesz belső munkamegosztásban kiosztja a harci feladatot erre tartott embereinek, hogy nyúlják le a Jobbikos (és hasonló) témákat, szóhasználatot, hogy valamennyit megtartsanak a radikálisabb szavazókból."

Szerintem nem. Ha jobban megnézzük a gender-indeológia szélsőségesen liberális alapelveit, akkor azokkal hazai viszonylatban legfeljebb az SZDSZ tud azonosulni. Nem retorikaszinten kommunikálja az elutasítást a Fidesz, a liberális szárnya is van olyan konzervatív, hogy elutasítsa. Itt egy kellőképpen gyomorforgató könyv a témáról:

http://www.piarista.hu/system/files/A_nemek_forradalma.pdf

Bár a skandináv országokban a gender fogalmat már alkalmazzák a törvényhozásban, nálunk ennek még a fontolgatása is kiverné a biztosítékot, feltéve ha a döntéshozók hatástanulmányként beleolvasnának ebbe a könyvbe...

A kelet-közép-európai szavazó gyomrának egyenlőre még tényleg emészthetetlen ez a sok liberalizmus, itt még (egyenlőre) kifütyülik Madonnát , ha a romák integrációja mellett szólal fel. Még Czeizel Endre agykutató, aki nem a konzervatív nézeteiről ismert, úgy nyilatkozott egy interjúban a fia homoszexualitására irányuló kérdésre, hogy a szexuális beállítottság születéstől fogva kódolt, de az egyénen múlik az, hogy a hajlandóságával azonosul-e. Rosszul esett neki, hogy a fiát megdobálták a tüntetésen, de szerinte nem kellett volna engedélyezni a felvonulást.

Bobkó Csaba írta...

És vajon miért szólította fel a rendőrség nyilvános közleményben a felvonulás szervezőit az erkölcsi normák betartására, egybőlfenyegetőzve, hogy ha ezt megsértik, közbelépnek, eljárást indítanak? A szivárványakármi vezetője, mint szervező nagyon zokon is vette, nem ilyesmihez szoktak ők az utóbbi években a hatósági közegek részéről!
Vajon a sok tiltakozás ért el valamit, vagy a rendőrök csak felsőbb utasításra cselekszenek, az MSZP tudja, hogy az ő bázisának is kifordul e bele a buzimenettől és nem akar több választót átzavarni a Jobbikhoz, amióta tudja, hogy van átjáró a két párt szavazóbázisa között? (elég egyirányú...)

szd írta...

Pont a sok tiltakozás volt az, ami tudatosította az MSZP-ben, hogy esetleg a saját szavazóbázisa sem támogatja egyöntetűen a felvonulást.

Do-Mi írta...

Kedves szd.!
Engedtessék meg,hogy ne higgyek a fent emlitett,hires agy?kutatónak a homo-ság RNS kódoltságával kapcsolatosan...
Mi is emlősök vagyunk,nemde ?
Látott valaki homokos v. meleg emlőst ?
Röhögni kezdtem mert szennyes fantáziámban megjelent két franciázó nöstényfarkas... "nanehülyéskedjünk"!!!!
....ez egy komoly blogg...
Ezt a gerder izét is csak...
"ténylegmeghülyültmármindenki" ?
alapállásból tudom (széles vigyorral) tudomásul venni....

Elnézést Csaba... nem tudtam megállni,hogy ne hőbörögjek egy kicsit...
inkább vissza Bogár Lacihoz...

Bobkó Csaba írta...

Kedves Dóri, ez nem pontosan így van, hogy "esetleg a saját szavazóbázisa sem támogatja egyöntetűen a felvonulást." Inkább úgy néz ki a helyzet, hogy a szocik arra döbbenhettek rá, amivel nemsokára a Fidesznek is szembe kell majd néznie, hogy egy párt vezérkara nem teheti meg örökké büntetlenül, hogy politikájában, retorikájában szembemegy saját bázisa értékrendjével. A tipikus szoci szavazónak hosszú éveken át nyomták le a torkán a cigánypátyolgatást, miközben felmérések és alulnézeti tapasztalataink szerint valószínűleg még dühösebbek is a cigányokra, mint a jobboldaliak, a buzipátyolgatást, miközben az átlag szoci szavazó nem deviáns és nem támogatja ezt, és még sorolhatnám, nyilván az izraelitabarát dolgok is ide tartoznak. Éveken át volt érthetetlen lojalitás nagy szavazótömegekben olyan pártelit felé, amely leszarta az ő értékrendjüket. Az azonosulás valami bonyolult múltbeli, érzelmi alapon, illetve az ellentábor, vagy annnak vezetője elleni sikeres démonizálás eredménye volt. Ez vált hatástalanná, amikor már nem tűrhették tovább a hétköznapi életükben az ellentmondást. Konkrétan a szoci szavazó egy rendpárti típus (most nagyon leegyszerűsítve, mert nincs "a" szoci szavazó), a ballib kormányzás folyamatos káoszbasüllyedést hozott, a Jobbik PC-mentes rendpárti üzenetei meggyőzők voltak és őket még nem értek rá a ballib PR-osok démonizálni. Most meg már késő. Remélem...

A fidesznél hasonlóan, van rá 5 percük, hogy áthangolják PC irányvonalukat bázisuk zömének lelkivilágához, vagy búcsút mondhatnak nekik. Ékes Ilonától se kellett volna elhatárolódni, nem kelllene ortodoxzsidótelepítő Lázár nevét miniszterjelöltként emlegetni, a Gárdának pofont igérni, stb.
Ráadásul ezt úgy kéne most az erre rendelkezésre álló 5 percben megfontolnia a Fidesz vezetésének (na jó, viccelek, Tulajdonosának), hogy mozgó célra kell lőni, be kell számítani, hogy pár hónap múlva a Fidesz-bázis meghatározó zöme inkább el lesz tolódva a nemzeti radikális rendpárti irányba, mint ma.

Kedves Do-Mi, mondanom sem kell, hogy a tudományos ismeretterjesztő média tele van cikkekkel az állatvilágban "tömeges" homoszexualitással, transszexualitással, stb. Okosabbak ezek annál, hogy kihagynák a tudatdeformálásnak ezt a csatornáját.
Természetesen nem lévén e téren tudományosan képzett, csak annyit mondhatok, hogy el tudom képzelni, hogy a természetnek e téren is van bizonyos hibahyányada, ahogy x tízezreléknyi utód mondjuk nyitott gerinccel születik, úgy nyilván van, aki meg szexuális ferde hajlammal, talán a halak és madarak, netán farkasok körében is, meg az embernél is. De érdekes módon a féllábúak nem rendeznek menetet, hogy az ő fogyatékosságuk előnyeivel próbálják a nagyközönséget meggyőzni, hogy gyere közénk, vágasd le te is a lábad, ez így "normális". Természetesen a homoszexuálisok se mind vonulnak fel, egész témájukat csak megragadják a gonosz hívei.

Az állathomoszexet gyakori jelenségként tálaló lengyel Tudomány és Élet folyóirat rendszeresen közöl a vallást lejárató gúnycikkeket is, pl. hogy a Názáreti szó a "késelő" arámi szóból származik, stb. A lengyel történelmet is röhejes balfaszkodások sorozatának álljtják be történészeik, van tippem, milyen templomba járt a dédnagyapjuk. Ezek mindenhol ezt csinálják.

szd írta...

Az állathomoszextől visszakanyarodva (ha e nívós blog 10. bejegyzése után idáig jutottunk, mi lehet másutt?!:) Bogárhoz:

"A nyugatias modernizáció kapitalizmusának létroncsoló stratégiája két pillérre épül. Az egyik az anyagi és szimbolikus értékeket az emberi közösségekből folyamatosan kiszívni képes szivattyúk beüzemelése. A másik az ily módon kifosztott alávetettek féken tartása. Mivel mindezt költségtakarékosan kellene megcselekedni, az a legcélszerűbb, ha a kifosztási folyamatot szabadságnak, felemelkedésnek, jólétnek álcázzák az alávetetteknek. Így azok nemcsak hogy nem lázadnak, de ők maguk igyekeznek mindent elkövetni saját kifosztásuk és alávetésük érdekében. "

Helyzetelemzései során Bogár sosem feltételezi az összeesküvő látens komprádor elitről, hogy az a saját céljai érdekében képes hosszú távon gondolkodni. A bogári elitben fel sem merül, hogy az érték- és pénzszivattyú hosszú távú üzemeltetéséhez önmagában nem elegendő az egyéni szabadságjogok kiterjesztése, elfogadható szinten fenn kell tartani a szociális hálót. Már rég nem arról van szó, hogy a létroncsoló intézkedéseket patikamérlegen adagolják, elkerülendő a feszültségeket a társadalmi rétegek között.

Do-Mi írta...

Rég túl vagyok a dackorszakon... tehát a kritika ellenkritikája passssz...

De mert már rég túl vagyok rajta azt is tudom,hogy az emberek bizonyos körülmények között nem azért beszélnek (irnak) ,hogy a gondolataikat közöljék hanem,hogy megtudják mit gondolnak mások...
..de azért Isten neki,ahogy az én "falumban" mondták....
Ön:"Bogár sosem feltételezi az összeesküvő látens komprádor elitről, hogy az a saját céljai érdekében képes hosszú távon gondolkodni."
Én: Nem feltételezi,tudja!!! ...irásaiban betart bizonyos PC szóhasználatot(?).Talán fél. Megértem...az Iván már le is fasisztázta...
Azt se értem,hogy miért "látens" az elit amelyik komprádor ugyan de bújkálni nem bújkál.Sőt pimaszul pöffeszkedik.
Az összeesküvők látensek,nem pöffeszkedők, csendesek...ezek századokban gondolkodnak...
Ön:"...elfogadható szinten fenn kell tartani a szociális hálót."
Én: Szerintük nem kell.Pusztuljon a "férgese" ! Sok az ember,kevés a fóka !A föld tartalékai nem elegendőek ennyi embernek. stb

...elnézést,megy a vonatom...majd!

szd írta...

Bogár egyáltalán nem tartja magát a pc-szóhasználathoz, azt az általa becsmérelt mainstream kommunikációs szokásának tarja. Csak annyit tesz, hogy kerüli a napi politikai csatározásokat, a kisebbségi kérdéseket, ehelyett a hosszú távú gazdasági folyamatok elemzésével törődik, abból vezet le mindent. Ez az, ami miatt a könyvei nem válnak elavulttá még egy évtized után sem. Bogár már kikerült a nagypolitikából, nincs egzisztenciális félnivalója, úgy véli, amit tud, az ebben a formában a Fidesz számára kimondhatatlan igazság, és egyáltalán, ma egy mérsékelt középpárt keretei között vállalhatatlan. A félelme abban nyilvánul meg mindössze, hogy előszeretettel használ és alkot új idegen szavakat, nyakatekert mondatokat. Emiatt az írásai még értelmiségi körökben sem annyira népszerűek, mint kéne, nem váltanak ki olyan vitákat, amilyenek a mondanivalójuk miatt várhatóak lennének. Idegen szavak nélkül az írásai bizonyosan tömegeket mozgatnának meg, de ugyanakkor nagyobb támadási felületet hagynának. Bár a neokonok úton-útfélen igyekeznek lejáratni őt, és beskatulyázni egy ideológiába, képtelenek rá. Titulálták már neomarxistának, anarchistának, antiszemitának, populistának, de nem tudtak egységes ellenvéleményt formálni róla a köztudatban. Bogár nagyon józanul látja a helyzetet, de Drábikhoz és más makrofolyamat-elemzőkhöz hasonlóan hajlamos néha abba a csapdába esni, hogy ott is összeesküvést keres, ahol nincs. Engedtessék meg a részemről ennyi kritika…

Névtelen írta...

Do-Mi irta.
Igaza van .Kösz a kiigazitást.Nem PC stb...(én is tettem mellé egy kis kérdőjelet-éreztem,hogy sántit!...)Magyarázatát elfogadtam, beépitettem!

Ön: "hajlamos néha abba a csapdába esni, hogy ott is összeesküvést keres, ahol nincs"
Én: Összeesküvéshez összeesküvők, céljai megvalositásához gépezet szükségeltetik.A gépezet,ebben az esetben,lehet egy idegrendszerhez hasonló hálózat pl. amelyik az AGY felé informál mig visszairányba parancsokat közvetit.
Ahol a "dolgok" elképzeléseinek "megfelelően" alakulnak ott miért "venné át az irányitást" "miértesküdnénekössze"?
A makrogazdasági folyamatok elemzésekor,akár aktiváltak az összeesküvők akár nem,(mivel a"trendnek"megfelelnek), ezek is beleférnek az "összképbe".
Ha más magyarázattal szolgál szivesen fogadom.

B.Cs.-nek.Északmexikóban találtak olajak.A Jólét-Kanyec kitolódik pár évvel...

Bobkó Csaba írta...

Kedves Do-Mi,

a jóléti társadalom bukása nem egy konkrét időpont, hanem egy már zajló folyamat. Hogy konkrétan mikorra várhatók egyes durvilási szakaszhatárok és hogy az konkrétan milyen változásokkal jár, azt nehéz lenne megjósolni. Azt hiszem, az új mexikói olajlelet szinte semmit nem befolyásol az egészen. bár persze valami elvileg kitolhatja pár hónappal az egyes dlogokat, szakaszhatárokat. Azt vegyük észre, hogy a fennálló rendszer manipulátorai minden módon igyekszenek fenntartani a világ közvéleményének hitét a válság mielőbi elmúlásában, a növekedés folytatódásában. Ennek a manipulációs stratégiának a része, hogy párhavonta bedobnak egy-egy új óriás olajmező-felfedezést, hol Brazil, hol mexikói, hol makói, hol jeruzsálemi. A közös bennük a ködösítés, a felfújás.

Visszatérve régebb óta itt is hangoztatott megfigyelésemmel, hogy egyre nagyobb a repedés a definíció szerint PC fidesz-vezetés (a tulaj és köre), illetve a "lent", a nép körében élő fideszesek között, arra egy újabb példa az edelényi polgármesteré.

http://barikad.hu/node/35850?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Ez sem tud beleilleni a fidesz munkamegosztásába, mert bármennyire is hiteles tény, amit Molnár Oszkár mond, emellett se állhat ki a PC Fidesz. Tehát nem kért rá engedélyt pártbeli főnökeitől.
Ha valaki jobban tudja, informáljon...

szd írta...

Kutatók szerint jelenleg 5 % az esélye annak, hogy vannak még feltfedezetlen kőolajkészletek. Itt van egy szemléletes ábra arról, hogy melyik évben hány gigabarrelnyi kőolajat fedeztünk fel.

http://postcarboncities.net/files/images/graph-conventional-oil-discoveries-production.preview.gif

A "nagy" brazil mezők felfedezése ellenére is ennek az előrejelzésnek megfelelően alakultak a felfedezések. Kitolódást egy ekkora felfedezés nem okoz. Ha kétszer annyi kőolaj van a föld alatt, mint amennyit a szakmai körökben elfogadott német kutatócsoport, az EWG mond, akkor is a kitermelés csúcsa mindössze 9 évvel tolódna el. (ref: Bartlett: Math. Geol. Vol. 32. 2000.)

Kedves Do-Mi, értem az érvelést, egyetértek, csak ingatagabbnak találom a makrofolyamatokra épülő elméleteket...ezt később majd kifejtem, miért, most dolgom van...

És kérem, tekintsünk el a magázódástól. Én a tegeződést tartom célszerűnek a blogműfajban, persze ha valaki másképp gondolja, azt is megértem...

Do-Mi írta...

1.Érdekes a lavirozása OV-nek...

http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=47706&mode=nested

http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=47731&mode=nested

Félek!
Határozottan félek!"A politikában és a gazdaságban nincsenek véletlenek."(utálom Ch-t.)
"Belekényszeritik" a magyarságot a "radikalizálódásba"? Cui prodest?
(költői kérdés!)
2.Kedves Sz.D. (Kösz.megtisztelő,tehát):
Te:"ingatagabbnak találom a makrofolyamatokra épülő elméleteket..."
Én: Mostmár én is...A Föld erőtartalékai végességének függvényében elemezni a makrofolyamatokat megér,nem csak egy röpke elmefuttatást hanem egy egész misét.

szd írta...

"A Föld erőtartalékai végességének függvényében elemezni a makrofolyamatokat megér,nem csak egy röpke elmefuttatást hanem egy egész misét."

Vannak az erőforrás-válságnak egzakt és ugyanakkor szemléletes bizonyítékai. Pl. ez az ábra, amelyet célszerű megmutatni az energiaválságban kételkedő ismerősöknek:

http://farm1.static.flickr.com/39/105252179_a4d8e1248b_o.png

A világ GDP-jének éves változása és az egy főre jutó kőolaj-felhasználás éves változása. A két görbe 99 %-os korrelációt mutat!!! Ha csökken az olajfogyasztás, csökken a GDP is.

Do-Mi írta...

Ha "...kétszer annyi kőolaj van a föld alatt, mint amennyit a szakmai körökben elfogadott német kutatócsoport, az EWG mond..." és ez a feltevés is csak 9 évvel hosszabbithatja meg az "agonizálást"
akkor extrapolálva a fenti link görbéit... a legjobb ha gyorsan leülök és teszem magam,hogy elkezdek gondolkodni...
Krudy (?) szerint bolond aki túlélte Ferenc Jóskát...

szd írta...

Még egy rossz hír, Do-Mi, amit kifelejtettem: aki kétszer annyira becsli a világ kőolajkészleteit az az USA geológiai szolgálata (USGS). Nemrég bejelentették, hogy túlbecsült adatokkal végeztek számításokat. A kőolaj-készletek túlbecslése előnyös a piacon lévőknek, akik több vevőre találnak, ha biztosítanak a zavartalan ellátásról. Az USGS ilyen manipulált adatokkal dolgozott.

Jó éjt, ha lehet ezek után...

Do-Mi írta...

Kösz az infót...Pár hétig még sok rohangálnivalóm van,de máris körvonalazódik a gondolat,hogy BL
tisztában van a valós helyzettel...
Szeretném ha tisztázni tudnám meggyőzően ezt a bennem mocorgó gondolatot.Ezt már csak azért is mert kiábránditó lenne ha egy ilyen "nagykaliberű" gondolkodónk egy ekkora "tételt" kihagyna....
Nálunk már fél kettő van !
Jó reggelt (?) Mindenképpen a legjobbakat kivánom !

Do-Mi írta...

Elnézést kérek ha hosszú ez az idézet de azt hiszem ilyen B.L. elmélkedések jutottak eszembe előzetes bejegyzésemkor.

Közhely, hogy korunk a megvalósult abszurditások világa, nem lenne szabad léteznie, mégis létezik. Pontosabban nem is létezik, csak fennáll. A létezőnek ugyanis van ontológiai talapzata, korunknak pedig már nincs! Valamikor kiskamaszkoromban jelentek meg a magyar televízióban az első amerikai rajzfilmek. Két dolog maradt meg bennem különös élességgel. Az egyik, hogy a rajzfilmfigurák állandóan rohantak, ami különös, megmagyarázhatatlan és kissé nyomasztó élmény volt. Ma már sejthető, hogy a lusta, elmélázó, merengő, még mindig túlságosan tradicionális tempójú perifériák emberét kívánták így felkészíteni a rohanó tempó, a modernitás, a gyorsuló idő, magyarul a pénz forgási sebességét gyorsító öngerjesztő fogyasztás befogadására.
A rajzfilmekhez kapcsolódó másik élményem egy abszurd és groteszk mozzanat.
A rajzfilmfigurák gyakran a szakadékhoz érve, a fölött, a levegőben is folytatták eszelős rohanásukat. Egészen addig, míg egyszer csak hirtelen megdermedtek maguk alá pillantva - Szűzanyám! -, és már zúgtak is lefelé, hatalmas csattanással földet érve a szakadék mélyén. Korunk embere is egyre inkább ilyenformán tűnik fel számomra. Messze bent rohan már a szakadék felett, és még nem sejthetjük, mikor néz majd maga alá... És mi lesz majd azután?!
Bogár László

Do-Mi írta...

Hátha !
Egy nepáli 18 éves fiatalember :
"Új napelemében nincsen szilícium, ami eddigi drágaságuk fő oka volt. A modellben melanint használnak, vagyis azt a pigmentet, ami az emberi haj színét adja. A haj utánpótlása szinte végtelen."

Bobkó Csaba írta...

Akkor megfejtették Sámson titkát! :-)