2009. augusztus 24.

Itt a megváltás!

Lehet, hogy az alábbi megbotránkoztatja egyes olvasóimat, de nem Tóta W.-t akarom utánozni. Magával a szentkoronatannal szemben nincs semmilyen kifogásom.

"A MAGYAROK SZÖVETSÉGE ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK KIÁLTVÁNYA!

Felszólítjuk az Államfőt az Országgyűlést és a Kormányt, hogy október 23-ig kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását!

2 Hónapon belül meg kell indítani az alkotmányozás folyamatát az alábbiak szerint:

A Szent Korona a magyar állam folyamatotonosságát és függetlenségét, a nemzet egységét megtestesítő jogi személy. Teste a magyar nemzetnek, az ország testének, a földnek, a víznek, a levegőnek és az energiának is jelképes megjelenítője, ezért minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség.. A Szent Korona e minőségében a teremtett világ, a természet törvényeinek elsődlegességét, fenntarthatóságát, és ezzel együtt az eljövendő magyar nemzedékek létfeltételeit biztosítja. Az alkotmány a Szent Korona intézményétől semmilyen módon el nem választható.

Az alkotmány történelmi képződmény, azon időszakban is fejlődött, amíg a jogfolytonosság csorbult, így maradéktalanul magába foglalja minden erkölcsi, kulturális és jogi fejlődésünket.
A Magyarok Szövetsége a magyar nemzet nevében az alaptörvény megvitatásával és elfogadásával helyre kívánja állítani a történeti alkotmány jogfolytonosságát.

Az új alaptörvénynek többek között tartalmaznia kell:
1. Kisebb, kétkamarás országgyűlés felállítását
2. A választott képviselők visszahívhatóságát
3. Az önkormányzatok és társadalmi szervezetek gazdasági és politikai függetlenségének biztosítását.
4. Az elszakított területeken élő magyarság magyar állampolgárságának helyreállítását
5. Tegye lehetővé az alkotmány nyugvásának időszaka alatt a nemzeti érdek súlyos sérelmét okozó szerződések felülvizsgálatát.

A további követeléseinket hetente sajtótájékoztató keretein belül magyar és angol és német nyelven közzé tesszük, a sajtóhoz és diplomáciai testületeknek eljuttatjuk.

Amennyiben a hatalmon lévők nem ismerik el a magyar alkotmányosságot, nem indítják el a jogfolytonosság helyreállításának folyamatát 2009. október 23-ig, akkor alkotmányjogi jogos védelemre, polgári engedetlenségre hívunk mindenkit!

Kérünk minden egyént és társadalmi szervezetet, aki ezzel egyetért, hogy ezen követelésünkben csatlakozzon hozzánk! "

-------------------------------------------------------------

A dolog felvet pár kérdést.
Az első, hogy tényleg ilyen erősnek érzi-e magát a MSZ, hogy elég rövid távú ultimátumot ad a hatalomnak, különben irgumburgum. Intő példa, amikor Orbán adott hasonlót a kormánynak a takarodásra az önkormányzati választási győzelme után, aztán nem lett semmi. Tekintélyvesztés úgy felszólítani, hogy nincs utána szankció. Ami meg a tömegtámogatást illeti, szerintem a mai magyar társadalomban még nem mozgat meg valami nagyon nagy tömegeket a szentkoronatan. Egy dolog, hogy hányan mennek ki a pusztai rendezvényre, egy másik, hogy elég-e ez a támogatottság a politikai rendszer komplett átalakításához. Szerintem még nem.

Azt is eltéveszthetik, ha az összes párt ellenes propagandájukat a Jobbikra is értik, mert még saját tömegbázisuk jókora részében is megfér a Jobbik, Gárda és Magyarok Szövetsége-szimpátia. Inkább munkamegosztásban, de minimum békés egymás mellett élésben kellene gondolkozniuk. A jobbik stratégiája bölcsebbnek tűnik, nem becsülik túl az erejüket, nem adnak idei ultimátumot, Vona kedvenc mondása a még nem tudatára ébredt kétharmadról simán bejöhet, ha a válság így halad előre, de nem szabad rohanni, a kétharmad zöme még nem tudja, hogy mennyire "jobbikos" lesz nemsokára. (nem a Jobbik a lényeg, hanem az az irány, amit ma a pártok között a Jobbik képvisel, a nemzeti önállóság, megmaradás programja). A civil szférában meg képviselheti a Magyarok Szövetsége, de akkor ne akarjon párttá válni.
Láthatóan birkózik Vukics azzal, hogy formálisan nincs valami hivatalos vezéri tisztsége (mint amilyen pl. a "pártelnök"), így ezzel az "alapító kezdeményező" címmel kínlódnak, ami kicsit furcsa. Miért nem választatja meg magát elnöknek, tiszta víz lenne a pohárban.

A konkrét javaslatok némelyike azért elgondolkodást igényel ám, így szép lózung.

Kiragadom pl. az önkormányzatok függetlenségét, főleg a gazdaságit. Helyeslem az alapgondolatot, de akkor nyilvánvaló, hogy független gazdaságilag akkor lesz egy önkormányzat, ha egy vasat se kap az államkaszából. Kimondottan egészséges fejlemény lenne abból a szempontból, hogy akkor főleg a depressziós társágekben a kisvárosi polgármester úrelvtárs megszűnne az égimanna helyi elosztócsapjának csaposaként élet-halál ura lenni, mint a vadnyugati filmekben a helyi főmaffiózó, akivel senki nem mer szembeszegülni. Alig várom. Ekkor a polgármester leszállna a választói közé, egyszerű halandóvá válna a mai feudálkommunista istenkirályból, elszámoltatható lenne a helyi adófizetők részéről, mert más forrás felett nem is rendelkezne.
De ezzel automatikusan együttjár, hogy az összes olyan ma önkormányzati intézményt le kellene adniuk az államnak, amelynek fenntartására ma az államkasszából jön az apanázs. Kórház, iskolák, bármi. Az állam nem lőcsölhetné az önkormányzatok nyakába azokat a feladatokat, amiknek arra nem lenne pénze.

Tehát nem tudom, a MSZ lelkes programalkotói is így gondolták-e ezt, mint én.

Egyelőre kicsit a magasban lebeg a nemzeti megváltás programja, én hiányolom alóla a talapzatot, amelyben pl. kifejtenék, mi vezetett a mai válsághoz és milyen jövőképük van. Nem tudunk meg semmit a Szövetség szentkoronás sámánjainak felfogásáról pl. az erőforrásválságról. Sokan értelmezhetik úgy ezt a kiáltványt, hogy ha a kormány, a köztársasági elnök, a parlament stb. reszketni méltóztatik és annak rendje módja szerint, fülét-farkát behúzva eltakarodik a sunyiba és átadja a helyét a Magyarok Szövetségének (és akkor Vukics lesz a Magyar Királyság Alapító Kezdeményezője?), akkor rövid úton minden megoldódik, jórafordul, a Szentkorona kb. frigyládaként fog őrködni a magyarok felett, ellenségeit kiirtja, jólét lesz és Hawaj.

Nem kéne egy helyzetelemzést és komolyan vehető programot is letenni, mielőtt a teljes elitet szólítjuk fel takarodásra? (amit persze, hogy megérdemelne, csak ne felejtsük, a népet nem lehet leváltani és bármennyire is fáj, még az elit is mi vagyunk valamilyen fokig)

Nem kéne megfontolni, hogy a királyi út vágyával szemben még a legszebb programról is tudni kell fáradságos munkával meggyőzni a népet, melynek üdvéért elvileg mindent teszünk?

A Magyarok Szövetsége úgy tudja, hogy ez már megtörtént?

Komolytalankodnak ilyen fontos kérdésben.

11 megjegyzés:

Do-Mi írta...

Na ja !!!

Bobkó Csaba írta...

Kedves Dóri, ne kjméáld a bloggazdát se, meg pár ember azért erre jár naponta! Miért lenne unalmas? Maga a szentkoronaduma szerintem a nép zömének unalmas, mennyivel gyakorlatiasabb kérdéssel, főleg a cigányügyi közbiztonság kérdésével hívta fel magára a figyelmet a Jobbik! Furcsa, hogy ilyen elméletieskedve, életidegenül közelít a válsághoz a MSZ, ehhez képest akkora ambíciója van, hogy ő így nemzeti kiadásban tudja, meri, teszi, utasítja a hatalmat, bizos benne, hogy a Nemzet egy szavára felkel majd úgy két hónap múlva, ha a gaz kormányzat nem teljesíti a parancsot.

Do-Mi írta...

MagyarSorsOnline "Új buborék."
Érdemes beleolvasni...

Bobkó Csaba írta...

Kedves Do-Mi, kösz a tippet, nagyon jó cikk! (az igaz, hogy pápistáknak talán lesz hozzá egy két szava, várnám is a véleményüket, pl. Dóri?

A link, ha valakit érdekel:

http://szeszak.hu/Comment/Kommentarok/Magyarok_Szovetsege.htm

Új buborékok... Magyarok Szövetsége

Egy aranyköpést muszáj idéznem: "Gyorsolvasással kezdtem tehát, de hamar rájöttem, ez most nem lesz jó. No' meg beleakadtam a Szentkoronába és már jött is az asszociáció: Halász Jóska (!). Manapság nélküle már nem lehet Szentkoronát emlegetni. Pláne, hogy újabban a "Szentkorona alázatos szolgájának" titulálja önmagát. [Én ugyan nem szeretem az alázatosokat, mert lelkökben kevélységet hordoznak. De legyen ez az én magánvéleményem.] A komplexum [kupac] turkálása közben persze hogy rátaláltam Halászra. Ennélfogva választ kaptam arra a kérdésre is, amit magamban, a levélírót illetõen, tettem fel [hát' hülye ez (?)]. Vadainak semmi baja, csak úgy járt, mint aki sugárfertõzést kapott: maga is sugárzik..."
------------------

A tavaly év végi cikk arra döbbent rá, hogy a Magyarok Gyűlésén most kiadott ultimátum lényegében már decemberben készen állt, az augusztusi gyűlést is tervezték (igaz, ekkora rendezvényt kell is ennyi idővel előtte...) és hogy megváltó tanaikat katekizmus formában terjesztették. Mi következik ebből? Hogy tipikus felülről szerveződő modellel van dolgunk, ahol az alapítók már mindent tudnak, kész programjuk van, a tömeg, a tagság, csak statisztának, vattaembernek kell, csatlakozzatok hozzánk mert mi tudjuk a tutit, az fel sem merül, hogy a Szövetség programjába, teendőibe beleszóljanak a kis tagok, elég, ha áhítattal lesik az Alapító Atya szavait.
Akinek elnökké választása a legsúlyosabb kételyeket veti fel, ha igazak a pletykák. Ijesztően nem vezérnek való alkat, ha nem volt színjáték az egész, de akkor meg azért, hogy ilyet játszik.
Hogy valakinek, a családja veszélyben van, aki ilyen szerepet vállal, az nem kérdés, de ez nem most derült ki, ez sokkal korábban eldőlt, hát milyen vezér, aki tömegeket csődít magával egy szakadák feletti keskeny hídra, ahonnan visszaút nincs és a közepén elbizonytalanodik, hogy állj, talán mégse... ???!!!

Do-Mi írta...

Azt irja egy monarchista valahol a hálón : "A Szentkoronatan" régi magyar csel arra,hogy miként kerüljük el a királyság valóságos tiszteletét. (Brrrr,de totalitárius...vagy mi izéééé ? )

Kedves Dori! " ...ideológia alapján történő besorolás..." persze,hogy igy van...legfeljebb rosszul skatulyáznak (akarattal vagy pancserségből-pl:"A MSzP baloladali párt"...jó!...akkor én meg Pápa...A SzDSz liberális párt..igen ha a szabadgondolkodás szinonimája a szabadrablásnak...)
"Kérem szépen" untasson minket...
Járunk ide fejtágitóra páran,még ha nem is pőttyentünk mindig ide valamit "zsenialitásunkból".

Do-Mi írta...

Jéééé ! Dori pápista ?
Valamelyik nap beszélgettem egy jezsuita barátommal...assszongya nekem : a felvidéki magyar katolikusoknak azt ajánlanám,hogy járjanak református templomba mindaddig amig Pápa Őszentsége nem "ad nekik" magyar püspököt...
Én : Jééé! Mi lett veled ?
Ő : Radikalizálódok én is...

Az eredeti témára még visszatérek ... nyomja a"begyem" "ez-az"...

szd írta...

Ne értsétek félre az előző hozzászólásomat, csak furcsán érzem magam, amikor egyedül szólók hozzá egy bejegyzéshez, meg általában a kevésbé szaftos cikkek elfogyasztása nagyobb izgalommal tölt el, mert alapjában véve a konstruktív vitát szeretem. Ez az, amiért kiválónak és színvonalasnak tartom ezt a blogot, és örülök neki, ha egy-egy gondolatébresztő elemzés után kommentelés folyik.

Do-Mi írta...

Kedves Dori! Szivemet melegség tölti el,hogy vannak még rendes emberek is a világon...
"Énméltóságom" kicsit másképp látja, (véli,hogy látja!)a "dolgokat"...még visszatérek ide. Előztesben annyit:
1.Nagy tisztelője vagyok Bogár professzornak...
2.Mivel "veszélycentrikusan" gondolkodok (lásd Páskándi "A megvallás" : "politikai szüzek, akik bűnben fogantattak...") Vukicsról (szerintem) csak a választásoknál tudjuk meg,hogy egy lelkes pol-naiv,vagy tégla...

Névtelen írta...

injekciózásba fordult az egész, sajnos...
Batka

Bobkó Csaba írta...

Kedves Batka, kifejthetnéd részletesebben, ez így túl talányos. Gondolom, te ott voltál személyesen.
Nekem úgy tűnik, Vukics azért ment neki úgy a pártoknak, mert szerinte pártból elég egy is, igaz, nem pártnak nevezve és annak ő legyen a főnöke.

Do-Mi írta...

Most már "leszólt" (választ irt!!)a Szili Katica is a MSZ-nek.
El is magyrázza mit kell tenni ! Jééééééééé de okos ötlete van!

Mondtam én,irtam én,hogy mikor válik el a viz a tűztöl !