2008. május 7.

Válságtudatosodó kormány?

Jó hír: Az ú j miniszter megtartja a szárnyvonalakat


Az egyik ok nyilvánvaló: Gyurcsány szögreakasztotta a reformprogramot, a túlélési versenyfutásban jól jöhet minden népszerű döntés. Viszont bennem felmerül, hogy mi van, ha az erőforrásválság tudatosodott a kormányzatban, ahogy a Jobbklikkes Doncsev András is adta jelét, hogy a finesznél is kezdenek egyesek fineszesebbek lenni.

Bármilyen rosszember is ez a Szabó, miniszterjelölti meghallgatásán is ebbe az irányba mutató dolgokat mondott a 200 dolláros olajárról, a ligniterőművekről, meg az energetikai önerőre támaszkodásról.

Tippem: fű alatt a kormány már elég válságtudatos, de ott még nem tartunk, hogy erről nyíltan beszéljenek. Egyébként pont nekik nincs vesztenivalójuk, választást nyerni amúgy se esélyesek.
Népszerűséghajhászás ide vagy oda, a most bejelentett kezdeményezés a térségi vasutakról ráadásul még a racionális kiút is. Elég biztos bukásra állni és az ámokfutó kormánynak megjön az esze?

Fidesznek ideje komolyan felkötni a gatyát, ezek most csökkentik a támadási felületeket. Az jó is az országnak, de a Fidesz "nekem csak egy kávé lesz" "programja" már nagyon kevés, főleg így világvége küszöbén...

-------------------------------------------

Index

| 2008. 05. 07., 07:10 |

Szabó Pál frissen kinvezett közlekedési miniszter első döntése
legalább az év végéig megmentett 12 vasúti mellékvonalat, írja a
Népszabadság.

A Népszabadság úgy tudja, hogy Szabó Pál frissen kinevezett
közlekedési miniszter első döntése a korábban lezárásra ítélt vasúti
mellékvonalak megmentéséről szól. Az alacsony forgalmú, a tárca előző
vezetése szerint gazdaságtalan mellékvonalak közül 38-at akartak
lezárni az idén. Tavaly decemberben a szakszervezet kiharcolta az
akkor még SZDSZ-es tárcánál, hogy ezek közül 12-n május végéig, 26-on
pedig az év végiéig tovább járhassanak a vonatok. Szabó Pál most a
nyáron bezárni tervezett 12 vonal működését meghosszabbítja az év
végéig. Az eredeti terv szerint csak akkor maradhattak volna, ha a
velük párhuzamosan indított buszjáratok ellenére is sokan használták
volna.

A Magyar Posta éléről hétfőn a közlekedési tárca miniszterévé
kinevezett Szabó Pál azzal indokolta a döntést, hogy még nem derült
ki, hogy a vonalak üzemeltetését át lehet-e adni térségi vasutaknak,
ilyenek alakítását kezdeményezik-e az érintett települések
önkormányzatai. Szerinte a kormányátalakítás miatt nem volt idő
egyeztetni a szakszervezetekkel sem. A legutóbbi vasúti sztrájkok
egyik fontos követelése volt e mellékvonalak megmentése.

A tárca szerint az lehetne a megoldás, hogy ezeket a vonalakat térségi
vasúttá minősítik, és befektetők működtethetnék a MÁV helyett.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egy lépés előre, kettő hátra...
(akkor higgy a bolsinak, ha ló legel a sírján!)

A szívem azt mondja, igen, egyetértek, ahogy itt le van írva, ez így lenne jó. Hiába, javíthatatlan optimista a kicsike...
Sajnos az eszem meg azonnal lerángat a földre, hogy alkalmatlanok ezek ilyen komoly váltásra.

A Fidesz meg "csak" annyiból jobb (mondjuk nem kis különbség!), hogy messze nem lopnak annyit. Meg is látszik/látszott az országon a különbség.
Azt a pénzt lehetne felkészülésre fordítani. Ezt talán nem teljesen esélytelen megértetni velük.

Magam ugyanakkor arról vagyok meggyőződve, hogy nem lesz itt komoly készülődés, mígnem a fal adja a másikat...
Üdv,
Batka

Marosi Csilla írta...

Magam is nagy híve vagyok a térségi vasúti rendszer kialakításának, de azért az, hogy meghagyjuk a döglődő vonalakat tovább döglődni, nem old meg semmit, sőt elmélyíti a vasút válságát és energetikailag sem hasznos.

5 utasért vonatot indítani sokkal több energiába kerül, mint 5 utast gépkocsival vinni. Akkor értelemes egy ilyen döntés, ha olyan körülményeket is teremtünk, ahol az utasból 50 lesz.

Jó lehetőség erre a térségi vasút rendszere, ha beszri vagy szűklátókörű politikusok nem tesznek keresztbe, és nem elkerülhetők az olyan népszerűtlen döntések sem, hogy holnaptól nincs buszjárat (meg érdemi közútfejlesztés) a vasút mellett, akkor sem, ha a busz gyorsabb, kényelmesebb, közelebb visz a belvároshoz. Ha meg mégis olyan fontos az a busz, akkor tényleg a vasút felesleges.

Ezek bevállalása nélkül üres politikai népszerűségjáték az egész, semmi több.

Névtelen írta...

gábor:
szerintem hosszabb távon kifizetődő fenntartani az 5 utas miatt is. ugyanis MOST ilyen a gazdaságosság, de energia-/olajcsúcs miatt ez nagyon gyorsan változni fog. Nem csak az autobuszközlekedés fenntartási költségei emelkedése, hanem az egyéni autózás csökkenése miatti utasszám növekedés okán is!
Ha leállítják a forgalmat, akkor vége. A tapasztalatok szerint ellopják a pályát. Újraépíteni aligha lesz egyszerű feladat a szűkülő erőforráskínálat közepette. Amit át lehet menteni, azzal lehet számolni a jövőben.

Csak nincs sehol az a politika, amelyik ekkora távlatban lenne képes gondolkodni. Jó lenne, ha tévednék.
Üdv,
Batka

Aron írta...

Érzésem szerint megéri megtartani a pályákat, de mivel hajtanánk a vonatokat?
Villamosítanák őket?

off:
Úgy látom, hogy nem szerepel az ajánlott linkek közt Végh László munkássága, pedig Mo-on szerintem ebben a témában is nagyon jót alkotott.
Pl. 99-ben már írt a peak oilról a Fenntartható fejlődés c. könyvében.
jó olvasást:
http://www.angelfire.com/moon/vl/html/dolgozatok.html
http://www.atomki.hu/kornyezet/

Aron írta...

Villamosítanák őket? - ha nem egyértelmű: itt a szárnyvonalakra gondoltam

Névtelen írta...

szén és gőzmozdony.
ezt mondják sokan, nem csak Bobkó úr és alighanem igazuk van.
üdv,
Batka