2007. április 13.

Ültess krumplit!

MNO: Elfogyott a búza, leállhatnak a malmok, de kenyér lesz

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=405318&rvt=5&PHPSESSID=476e905a696d846eb5ca87a8825df85c&pass=2

"Egyes malomipari cégeknek várhatóan le kell állniuk a búzaőrléssel a nyári aratásig hátralévő hónapokban, mivel elapadtak a hazai szabad árukészletek, írja a Világgazdaság. A szakemberek szerint attól azonban nem kell tartani, hogy veszélybe kerülne a kenyérellátás.
A tavalyi betakarítás óta hatalmasat változott a magyar búzapiac: míg a korábbi években az itthoni raktárakban 2 millió tonnás uniós intervenciós mennyiség halmozódott fel a túltermelés miatt, most az ágazat minimális átmenő készlettel vág majd neki az aratással induló új szezonnak.

Nincs szó ugyanakkor arról, hogy a mai helyzet a betakarításig veszélyeztetné a hazai kenyérellátást, mondta a lapnak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség elnöke.
A szabad árukészletek rohamos csökkenését elsősorban az okozta, hogy a 4,5 millió tonnás tavalyi búzatermés időjárási okokból kisebb volt a korábbi évek terméseredményeinél, miközben jelentősen nőtt a nemzetközi kereslet.

Vermes András, az Agrograin Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az elmúlt év nyara óta rekordmennyiségű, 2,9 millió tonna búza hagyta el az országot. A fizikai piacról főként a lengyel, az olasz, a román és a bosnyák megrendelők vásároltak, míg az EU-s intervenciós készletek a hazai piac mellett tengerentúli országokban találtak gazdára. A brüsszeli döntések nyomán a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által korábban felvásárolt 2 millió tonnás uniós intervenciós búzamennyiség is minimálisra szűkült.
(vg.hu)"
---------------------------------------------------------------------------------

Hova lettek azok az "eladhatatlan készletek", amikre futószalagon alapították a bioüzemanyaggyártó üzemeket? Csak nem mégis azoknak lesz igaza, akik szerint a "kaja-csúcs" együttjár az Olajcsúccsal? Hasonló hírek járnak az USA kukoricájáról, nálunk krumpliárduplázódásról is cikkeznek.

Újhely határában tavaly karácsony óta üzemel a TESCO, a polgármester elvtárs ennek örömére le is záratná a főutcát ("sétálóutca"), hagy dögöljenek meg az ottani hazai tulajdonú boltok, lényeg, hogy a multi karvaly hízzon. Nem kell ragozni, mivel jár a folyamat: míg a hazai sarki kisbolt elvileg vehet árut akár környékbeli kistermelőktől is, addig a TESCO-félék nagyban vásárolnak távoli beszállítóktól, többszáz, de gyakran többezer kilométeres ellátási láncokkal helyetttesítve a korábbi max. 20-30 km-eseket. Természetesen mindent kamionnal szállítva.

A környékbeli kistermelők fel is hagynak a termeléssel, mert nem versenyképesek a nagyüzemekkel, amik a TESCO-kba szállítanak. A falvak lakosainak egyre kisebb része foglalkozik mezőgazdasággal. Magukon az újhelyi szőlőhegyeken is messziről barnállanak a parlagok, saccra legalább a terület 30%-a. A mai olajcsúcsos helyzetben, amikor borotvaélen vagyunk, csak a világ még nem ébredt rá, elég egy első dominó kidőlése, pl. egy Irán elleni USA-izraeli támadás és az olajár az égbeszökik, a kamionos ellátási láncok akadozni, szakadozni kezdenek, mi meg éhezhetünk az üres TESCO-k mellett, bámulva az orrunk előtti parlagokat, amiket elfelejtettünk felásózni, szántani, bevetni, mert ott a TESCO.
A katasztrófa közelebb van, mint gondoltuk.

Ültess krumplit a kertedbe a pázsit helyére!

Még nem késő.

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Beleolvasva írásaidba, érdekesek, néha elgondolkodtatóak, de borzasztóan unalmas a trágár jelzők tömkelege, ézért elgondolkodtam, érdemes e a továbbiakban elolvasni a jelzők mellett írt véleményedet. Az is elgondolkodtató, vajon miért van szükséged mások folyamatos becsmérlésére? Miért nem bízod az olvasóra, hogy megtegye ezt? Bár tudom, ez a te blogod... Szíved rajta!
További jó vagdalkozást, kevesebb érveket, majd csak megutál mindenki! Vagy te már önmagaddal így vagy?...

Bobkó Csaba írta...

Jogod van ehhez a rosszindulatú véleményedhez. A trágár szavakat patikamérlegen adagolom, ott, ahol helyénvalónak látom. "Tömkelege" az ilyesminek nincs, itt igen nagyot túloztál. Kit becsmérlek? Olyan politikusokat, akik kalandorpolitikával egy egész országot sodornak veszélybe? Nem arról van szó, hogy te nagyra becsülöd némelyiket az általam bíráltak közül? Abszolút jogod van ehhez is. Én személy szerint azokra vagyok a legdühösebb, akiktől sokkal jobbat vártam, sokszor szavaztam is rájuk és erre ámokfutásba kezdenek. Haragomat nem rejtem véka alá, blogom célja, hogy szerény lehetőségem szerint hozzájáruljak a pozitív változáshoz.
nem szólnál hozzá valami tartalmi kérdéshez is? Nem kell szeretnünk egymást, de közös bajunk van kibontakozóban, jobb lenne ezeket megvitatni, nem drága vezéreink iránti tiszteletlenséget felpanaszolni hű talpasként. Mikor fogsz az újságodban cikket írni a készülő borzalmas válságról az újhelyieknek? Többen olvasnák, mint az én blogomat. Természetesen nem kellenek bele trágár szavak.
(Más: hűség ide, hűség oda: mi a véleményed a széphalmi építményről? Szép?)
Nem mindenki utál, vannak, akik azonosulnak álláspontommal. Ez normális dolog.

Bobkó Csaba írta...

Gyorsan átfutottam, mert megijedtem, hogy tényleg elvetettem a sulykot és "trágár jelzők tömkelege" került bejegyzéseimbe, és persze a blog is nyilvánosság, ha kicsit más hangulatú műfaj is, mint a nyomtatott sajtó, vagy a parlamenti beszéd. Nos, a legutóbbi 5 bejegyzésben 2 ilyen van, az egyik, hogy az oroszok kirúgták a nyugati tőkét, amely a spanyolviaszt szarja, a másik, hogy "hétszeres seggberúgás a Fidesznek". Ez fáj neked? Talán tudod, hogy én is voltam rajongó Fidesz-hívő. De meggyógyultam, már nem hiszek semmilyen szent pártban. Tévedhetetlen Bölcs Vezérben sem. Viszont mit szólsz a konkrét állításhoz a krumplis bejegyzésben, amihez hozzászóltál és ahol egyetlen trágárság sincs (ahogy a Bogár Lacisban, vagy a Gáz van...-ban sincs), tehát, hogy a TESCO kés a torkunkon. Na és a Zempléni Gázprogram elleni 12 évvel ezelőtti fellépésem, amit persze a Körkép nem hozott le, csak a konkurens lap? Nem kéne abhagyni a mondvacsinált hibáim keresését (pl. hogy trágár vagyok) és szembenézni férfiasan a ténnyel, hogy nekem volt igazam? Nem ez a lényeg, hogy nekem, hanem, hogy ha nem épül meg akkor, ahogy én javasoltam, akkor ma kevésbé lennénk kiszolgáltatottak az oroszoknak.

Névtelen írta...

Persze, hogy túloztam, de te sem teszel másképp. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy sokkal ovashatóbb lenne (természetesen számomra, ezért úgy gondolom, más számára is), ha a személyek bírálatát rábíznád az olvasóra, mert biztosan megteszik. Sokkal olvasmányosabb az írás, ha a tényeket, vagy annak vélt állításokat olvashatja az ember. Sokkal meggyőzőbb.
Tetszenek azok az írások, ahol valóban látszik a világunk iránti féltés, és felkínálsz a gondolkodásban más alternatívát is. Ha ennél maradnál hatásosabb lenne az, amit állítassz, vagy amit el akarsz érni. Nem távolítod el azokat, akik másképp gondolkodnak. Ha tényeket írsz, azok makacs dolgok. Ha a tényekkel vezetsz el arra, hogy felismerjem személyek felelősségét, az ítéletem nem marad el, lehet, hogy én is jelzőkkel illetem. De ezt kérlek bízd rám, az olvasóra, a jelzőidet pedig tartsd meg magadnak. Elnézést kérek azért, ha megsértettelek volna, nem ez volt a szándékom. Az meg, hogy kit becsülök, és kit nem, ez maradjon az én magánügyem. Az, hogy "talpas" vagyok...? Lelked rajta, te biztosan jobban tudod mint én. De pl. ez a jelző nem csak engem, de téged is minősít, hiszen miből állapítottad meg? Itt pl. ezzel olyat állítassz amit nem tudhatsz megítélni, hisz nem is ismersz. (Erről csak ennyit)
Mivel nincs újságom nem tudok abban cikket írni. (Erről meg, megint csak ennyit)

Névtelen írta...

Nehogy mág ez legyen a legnagyobb bajunk! Mármint a szókészlet megválogatása. Máshol jogos lehetne, de ez egy blog.

Egyébként a birka tömegnek ennél sokkal több kellene, hogy észbe kapjon, annyira apatikus már.

Szóval hajrá! Csak így tovább! Inkább hajts rá és frissíts!
Üdv,
Patrik