2007. április 27.

Az oroszoknak esze ágában sincs fokozni a gázkitermelést?

Egy cikk az államal összefonódott orosz tőke gigantikus nyugati bevásárlókörútjáról főleg a stratégiai nyersanyagágazatok terén: MNO: A német nyelvterület lapszemléje


Elgondolkodtató jelenség. Mindenféle - talán naív - elemzők verik a vészharangot, hogy a Gazprom a nagy luxusköltekezésben elhanyagolta a tőkebefektetéseket az új gázmezők feltárásába, ezért pár éven belül nem lesz képes eleget tenni szállítási kötelezettségeinek. (És kirúgta a megváltó nyugati tőkét is, amelyik a spanyolviaszt szarja köztudottan)

Az alábbi hír szerint az orosz állam tele van befektetni való tőkével és azt nagyon erőforrásválság-tudatosan hasznosítja hatalma növelése céljából. Miért van az, hogy pont a gázmezők feltárásába nem jut elég? Lehet, hogy abszolút hideg fejjel osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy kár lenne a mai felhasználási ütemmel 20 év alatt elpocsékolni az egész maradék készletet (amely nem lehet olyan sok, mint az optimistább becslésekben és ezt Putyinék nagyon jól tudják). Jobb lesz, ha a mai szinten hagyott kapacitások mellett hiány támad a piacon, ez felnyomja az árat az égbe, ez lerombolja a kereslet egy jó részét, a világ megtanul takarékoskodni a gázzal az oroszok pedig alacsonyabb eladott mennyiség mellett is többet keresnek a magasabb árakon, amit más ritkuló erőforrások megszerzésére fordíthatnak. És ezzel a stratégiával kitolható a rohamosan fogyó készletek végső kimerülési határideje is.

Nemcsak, hogy abszolút racionális stratégia (ha jól spekulálok, hogy erről van szó), hanem ráadásul egyszerre szolgálja az orosz hatalmi érdeket és fogyasztóik javát is! Ha az oroszok ész nélkül pumpálnák nekünk a gázt nyugatra a mai árak mellett, még nagyobbat zuhannánk a végén, amikor kifogy . Egy mesterségesen gerjesztett hiány, áremelkedés elősegítheti az alkalmazkodást, takarékoskodást, tudatosítja, hogy a dolog nem tart örökké, ugyanakkor meghosszabbítja az átállásra rendelkezésre álló időt.

Ez a Putyin egyre rokonszenvesebb nekem. Nem lehetne mégis módosítani azt a fránya alkotmányt, hogy még maradhasson egy darabig elnök? Esetleg helyreállítani a cárizmust és trónra emelni? Magyar vezetőinknek pedig javasolnám sürgősen, hogy Budapest pár utcáját kereszteljék át azon orosz hercegnők neveire, akik több Árpád-házi királyunk feleségei, másoknak anyjai voltak! Kurucéknak meg a fejébe verni, hogy a Szabadság-téri emlékművet közös egyetértéssel kéne áthelyezni, ha meg netán ilyen nem lesz, akkor maradjon, ma nem ez a legéletbevágóbb bajunk, de ha áttesszük, mint az észtek, akkor még lehet!
------------------------------------------------------------------------------------------

A lapszemle-cikk teljes terjedelemben:

"Die Presse (diepresse.com)

A konzervatív osztrák napilap Felvásárlások: jönnek az oroszok című cikkében foglalkozik Moszkva célzott európai vállalatvételeivel. Az Airbus és az Eurofighter gépek gyártója, az EADS egyvalamiben hasonlít a MALÉV-ra és a svájci Oerlikon konszernre: mindegyikben egy orosz milliárdos a legfontosabb részvényes. Jelenleg a nyugat-európai gazdaság lélegzet-visszafojtva figyeli az orosz bevásárlókörutat. A jelentős energia- és nyersanyagkivitelből származó bevételek lehetővé teszik, hogy orosz vállalkozók számukra fontos cégeket vásárolhassanak. S most az olaj és gázbevételekből felhizlalt állami befektetési alap is be kíván szállni a játszmába.


Hivatalosan orosz vállalatok évente 13 milliárd dollárt fektetnek be külföldön, bár szakértői becslések szerint legalább további 20 milliárd folyik külföldre. Ez már mostanáig jelentős tőkeakkumulációhoz vezetett. Hivatalos adatok szerint 140 milliárd dollárt, más számítások alapján 250 milliárdot költöttek el az oroszok külföldön. Az összegek növekedésével párhuzamosan a befektetések is egyre komolyabbá váltak. Eleinte még a pénzmosás volt a cél, vagy éppen egyes oligarchák hobbijai (mint pl. egy brit labdarúgócsapat megvétele), mára már jelentős vállalkozásokat vásárolnak. Jelenleg az orosz befektetők elsődlegesen a nyersanyagüzletben aktívak.


A Gazprom és a Lukoil a közelmúltban létrehozott egy közös céget külföldi részesedéseik ellenőrzése érdekében. A német Wingas gázkereskedelmi cég felét már a Gazprom birtokolja, s további városi energiaellátó-cégek felvásárlását tervezi.


Az oroszok elcsúsztak, amikor a legnagyobb brit gázellátó céget szerették volna felvásárolni. Európa ugyanis egyre izgatottabban figyeli az orosz milliárdosok bevásárolókörútjait. Megfigyelők szerint egyre jobban észrevehető az oligarchák és Putyin összjátéka, melynek célja az orosz részvétel biztosítása az európai kulcsiparágakban – miközben az orosz piacról továbbra is kizárják a külföldi befektetőket.


Putyin világos viszonyokat teremtett: az a 60 személy, aki a kilencvenes évek privatizációja során milliárdos lett, és az elnök ellenzékét támogatta, annak vagy emigrációba kellett vonulnia, mint az Borisz Berezovszkij esetében történt, vagy szibériai büntetőtáborba zárták, mint Mihail Hodorkovszkijt. Aki megállapodott Putyinnal, annak szabad – Moszkva elvárásainak megfelelően – tovább üzletelnie."

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Valoszinuleg eszuk agaban sincs novelni a termelest. Ez azt a hamis kepet sugallna, hogy van meg boven gaz. Egyaltalan nem egyertelmu, hogy tudjak novelni az exportot. A termeles meg tavaly nott, az export csokkent.
Mas orszagokban az olajtermeles csokken, de kb. dupla ennyivel csokken az export. Pl. Mexiko 5%-os termeles eses tavaly, de az export eseteben -11%.

Névtelen írta...

Nyilvánvalóan túlvállalták magukat az oroszok már eddig is. Már ami az export volumen és a tartalékok arányát illeti. De ez szükséges volt a jelenlegi pozíció (és a valutaalapok) megteremtéséhez. Most azután lehet, hogy tényleg visszafogják magukat egy kicsit...

De azért csapdahelyzetként is lehet értékelni, hogy a hatalmi érdekek miatt kénytelenek erőteljesebben kitermelni a tartalékokat, mint az más országokban szokásos.

Üdv,
Batka