2011. január 29.

A nemzetközi helyzet fokozódása előrehozza a Geddont???

Egy élő bejegyzésként tervezem ezt a témát továbbírni.
---------------------------------------


Mubarak beszédéből:
“Azt mondja, a történelemben sokszor előfordult, hogy az ilyen lázadásokból nem demokrácia lett, hanem pusztulás és szenvedés.”
EBBEN természetesen igaza van, épp erre gondoltam már korábban. Hogy az erőforrástorta végzetes szűkülése miatt kirobbanó lázadások (amikor már nem bírják tovább) csakis a káoszt fokozhatják és felgyorsítják majd a pusztulást, bármennyire is voltak bűnei a rezsimeknek, a szervezett központi hatalom fenntartásával jobban kezelhették volna a válságot. Itt üt vissza a sok régi csúnya elnyomás miatti csapdahelyzet, mint a banánt fogó majomnál.
Ez a lázadósdi egy ördögi kör, egy örvény, amiben csak egyre méylebbre lehet süllyedni. Pl. állítólag Egyiptomban csak magyarból több ezer van e pillanatban. Ahogy ezek hazamenekülnek, idén sok turista érkezésével az országba már nem kell számolni…
Tehát az eddig is nehéz gazdasági helyzet egyenesen katasztrofális lesz. És kiút nincs, mert egyre durvább vérontás tud csak lenni ebből, tehát a turisták bizalma nem szerezhető vissza. Főleg, hogy a válság továbbterjedése miatt meg nem is lesz sok embernek a volt fejlett országokban pénze utazni, mert a mi gazdaságaink is bedőlnek.
A józan, higgadt ész azt diktálta volna, hogy ne lázadjanak, hanem a központi hatalom igyekezzen menedzselni a válságot, jegyrendszerrel, közmunkákkal, bármivel. Ettől csak rosszabb lesz az anarchia, máris a nemzeti múzeumból rabolná a fáraók kincsét a szervezett bűnözés.
Hiába látjuk ezt így, mégse lehet megállítani a káoszba zuhanás ördögi körét. Remélem, nálunk ez elkerülhető…

Nincsenek megjegyzések: