2009. április 24.

Öszeomlás, kecske-nagykoalíció

Gazdasági összeomlás esetén Kósa vagy Botka vezetésével Fidesz-MSZP nagykoalíció alakulhat

"Miközben zajlik az EP-választási kampány, miközben a Bajnai-kormány még mindig a gazdasági minisztert keresi a gazdasági válság kellős közepén, eközben a háttérben zajlik egy egészen más irányú folyamat. Pest megyei fideszes képviselők zárt értekezletén került szóba, hogy amennyiben a gazdasági válság elsöpri a Bajnai-kabinetet, a kormányrudat egy Fidesz-MSZP nagykoalíció veheti át. A kormányfői tisztséget Kósa Lajos (Fidesz) debreceni vagy Botka László (MSZP) szegedi polgármester viselheti.

Az első hallásra kicsit furcsa feltételezés abból indul ki, hogy a soron következő kormány semmivel nem lesz könnyebb helyzetben, mint a Bajnai Gordon vezette csapat. Nem csak a mélyülő válsággal, de az egyre elégedetlenebb társadalommal, a számonkérés igényével és a fokozódó nemzetközi nyomással is szembe kell néznie majd az új vezetésnek. Bárki is vállalja el, az szinte a biztos bukást vállalja. Ezért merült fel több fideszes agytrösztnél, hogy a Fidesznek meg kell osztania a felelősséget - és ezáltal a bukás lehetőségét - az MSZP-vel. Így ugyan megmenti a szocialistákat a teljes megsemmisüléstől, de elkerülheti, hogy röviddel utána a polgári szövetség is hasonló sorsra jusson.

Egy ilyen nagykoalíció persze csak átmeneti időre szólna, egyfajta fegyverszünetet jelentene, nem békét. Az egyértelmű, hogy egy ilyen konstellációban fel sem merülhet Orbán Viktornak a neve a kormányfői poszton. Ő valószínűleg maga elé tolná Kósát, hogy a várható amortizáció ne őt, hanem a debreceni polgármestert érje. Az sem elképzelhetetlen, hogy a Kósával állítólag jó kapcsolatot ápoló Botka László szegedi szocialista polgármester vinné a prímet. Mindenesetre a tandem már elkezdte az együttműködést."

---------------------------------

A fenti hírben most nem is a két "ősellenség" összefogásának felvetése az érdekes, mivel valóban tragikus válsághelyzetben ez számomra is logikus és kívánatos, már csak azért is, mert a másik lehetőség egy polgárháború.

Az igazán érdekes az, hogy ezek ott fent már nagyon is képben vannak, mi van kialakulóban, de a népnek mostanáig nem mertek még erről nyíltan beszélni.
Az egyéni terveket is ehhez kell igazítani. Aki úgy gondolja, hogy tudna még ezt-azt tenni családja válságra felkészítéséért, siessen, van pár hónapja. A minimum, hogy kell fával is működő konyhai tűzhely és fűtés (lehet egyben, a család a télre a konyhába költözik), pár heti, de inkább havi kajakészlet otthon, hálózsákok, tüzelőkészlet, és ha van kert, sürgősen veteményezni, még lehet gyümölcsfát ültetni. (már nem sokáig, kivéve, ha konténeres)

Helyi vezetőitektől, képviselőitektől azt kérdezzétek (ha kell, az utcán elkapva a gallérjukat!!!), hogy MIT TESZTEK A HELYI LAKOSSÁG TÚLÉLÉSE ÉRDEKÉBEN A KÖZELGŐ ÖSSZEOMLÁSRA KÉSZÜLVE?

Természetesen nem kizárólag az a két alternatíva van, hogy vagy polgárháború, vagy Fidesz-Mszp koalíció és főleg nem e két párt mai programjával, eddig megszokott demagógiájával.
Mivel már ők is összeomlásra készülnek, világos, hogy az eddigi "szalonképes" politika és ideológiák jó része szemétdombra kerül rövid időn belül, az új "fősodor" pedig tele lesz olyasmivel, amit ma "szélsőségesnek" bélyegeznek.
Bukik a globalizáció, a liberális ideológia, a sok politikailag korrekt tabu, a multikulti.
A bukás óhatatlanul fel fogja vetni a felelősök kérdését és a két nagy párt - természetesen nem azonos mértékben! - illetve sok vezetőjük egyértelműen felelősek a globalista, bukásba vezető rendszer kiszolgálásáért.

Tehát indokolt, hogy a választók (ha lesz választás...) olyan pártnak is bizalmat szavazzanak, vagy olyannak elsősorban, amely kezdettől ellenezte a globalizációt, kifosztásunkat, és a nemzeti önállóság híve volt.

A cikkben említett Kósa élenjárt a globalizáció debreceni terjesztésében, városát eladósította, teletömte fenntarthatatlan szörnyberuházásokkal, betonnal, tehát durva lenne, ha az egyik kisebb, vidéki kecskére bíznák a káposzta maradékát, miután a javát már megették a globális kecskék és hazai segítőik.

A felelősség felvetésének kérdése mellett szerintem abszolút katasztrófa idején, ami biztosan lesz, kívánatos egy nemzeti egységkormány, természetesen a 100%-ban nemzetellenes SZDSZ kizárásával, sőt politikusainak (minimum) bebörtönzésével, a többi, már kormányon volt párt esetében pedig a bukáshoz vezető út kövezésében részt vevő vezetők kitakarításával.
Hogy ki vezesse a nemzeti kormányt, azt pedig döntse el a mielőbb megtartandó választás eredménye. De arra már az igazság hiánytalan feltárásával kampányoljanak a pártok, ne a demagógiák versenyével. Ha ezt elmulasztják, nem patak vér fog folyni, hanem Dunányi.

8 megjegyzés:

Intuitív írta...

vezetőitektől, képviselőitektől azt kérdezzétek (ha kell, az utcán elkapva a gallérjukat!!!), hogy MIT TESZTEK A HELYI LAKOSSÁG TÚLÉLÉSE ÉRDEKÉBEN A KÖZELGŐ ÖSSZEOMLÁSRA KÉSZÜLVE?"Én is tagja vagyok egy település tanácsának, de ha felhozom ezt a témat úgy néznek rám mint egy hittérítőre. Egyénekben sikerült elültetnem a magot, de ők se veszik túl komolyan egyelőre. Néha úgy érzem reménytelen... egyedül hiába készülök bármire is.

Bobkó Csaba írta...

Érdekes, egy vidéki önkormányzati vezető barátom hasonlót mondott. Hogy, jó, veled ezt megbeszéljük, de tudod te, kikből áll nálunk a testület? Ezek mentőt hívnak hozzám, ha előjövök vele, hogy minden össze készül omlani!
Könnyű nekem, de én egyenesen megmondanám mindennek ellenére, hátha kiderül, hogy nem is mind olyan tuskó, amilyennek látszik...

Névtelen írta...

Nem hiszik el.
Még én sem hiszem el, pedig már egy jó éve elolvasok majd minden píkolajos hírt, voltam HZs egy előadásán, stb.
Még akkor sem hisszük majd el, ha üzemanyag, tüzelő és élelemhiány lesz, és elszabadul a pokol. Várni fogjuk, mikor térnek vissza a régi szép idők.

Bobkó Csaba írta...

Én ugyan elhiszem, de még kérdés, hogy emnnyit fog ez rajtunk segíteni. Egy barátom felesége mondta, hogy attól, hogy előre tudod, hogy kapni fogsz egy pofont, még fájni fog.
Azért úgy vélem, hogy akik váratlanul kapják, azoknak talán mégis jobban.

Molnár Sebestyén írta...

Hát igen, egyetértek a bejegyzés gondolatmenetével. Nagyon érdekes dolgok lesznek. Szerintem a drága üzemanyagárak miatt fel fog élénkülni a szegénység és a bűnözés (ha az etnikai demográfiát is még hozzávesszük ez enélkül is úgy lenne) erre, ha az állam egyáltalán létezni akar, és lesz még közbizalom, ami létben tartja, akkor majdnem törvényszerűen diktatórikussá fog alakulni. Csak egy rendőrállam tudja megakadályozni a tömeges bűnözést, és elérni azt, hogy a maradék olaj pl a nép élelmezése érdekében traktorok és ne a gazdag emberek kocsijának motorjába kerüljön.

Molnár Sebestyén írta...

Ami pedig a politikai elit számonkérését illeti (amivel szintén szívemből szóltál), nos ez is csak egy Kína szerű országban képzelhető el reálisan, ahol ugyebár a milliárdokat sikkasztó embereket halálra ítélik. Amíg nincs igazi kényszer az emberek nem fogják maguktól pl a munkát választani a segély és a lopás helyett, kicsibe sem, nagyban sem. És az is biztos, hogy a széles tömegek bambák és nagyon meg vannak vezetve. Álomvilágban élnek, amit nagyban a média és a sok hamis ígéret gerjeszt. Most még amiről itt olvashatunk, való igaz, hogy "szélsőséges", de szerintem is minden jel arra mutat, hogy ez kell legyen a fősodor.

Bobkó Csaba írta...

Elvileg gazdag emberek kocsijában nagyon nem szeretnék ülni egy általános tömegnyomor közepette. Hacsak nem tankja van gazdagkámnak, nagyon sebezhető egy hagyományos gépjármű. És hova autókázna vele, a nem létező, lepusztult bevásárlóközpontokba? Meg pár ezer gazdag autós kedvéért fogják fenntartani az úthálózatot megfelelő minőségben?
A rendőrállam bizonyos értelemben ugyan akár kívánatos is lehetne (de tán inkább nem, gondolva a gyurcsányi népveretésre), de erőforrásszűkében nem igazán esélyes, inkább olyat tartok elképzelhetőnek, ahol a vidéki helyi társadalmak nagyrészt csináld magad alapon tartják fenn a rendet saját házuk táján és erre ráépül felül egy szerény államhatalom az egész társadalmat érintő kérdések intézésére.

Esélytelen egy masszív állami újraelosztás fenntartása, a rendprség is helyi lesz és nagy eséllyel önkéntesekből, ahol összemosódik a katonai, a rendfenntartó és talán még sok más funkció is. (pl. rögtönítélő bíróság, kivégzőosztag., stb. ...)

Konok írta...

Valamiért nem hiszem, hogy katasztrofális összeomlás lesz. Az olajra alapozott civilizáció építménye elkezd leépülni. Lesznek falak amelyek beomlanak, de talán nem az egész épület egyszerre.

Ha meg a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, úgyis fölösleges minden EGYÉNI készülődés. Az anarchiának csak felkészült, kőkemény közösségek tudnának ellenállni. Ki tud ilyenekről?

Ezért szerintem az egyéni készülődés csak a leépülést veheti alapul, esetleg kisebb omlásokat.
Közösséget építeni pedig egyrészt pont azért nehéz, amit az előttem szóló is említett – Vajon hülyének néz-e ha elmondom neki? Másrészt mert sokan, akik tudnak ezekről a dolgokról valamennyit, a leépülésben reménykednek, ezért az egyéni felkészülést választják, és ott talán jobb ha többiek nem tudják. (Még el tudom adni valamennyiért az autómat, vidéki házra cserélhetem a blokklakásomat, még olcsó a termőföld stb.).

Tanulmányozni kellene a római birodalom szétesését úgy 300 körül, amikor elkezdett leépülni az addig virágzó kereskedelem. A városok akkor is ellehetetlenültek, anarchiába süllyedtek, és lakóik vidékre költöztek. Vajon mi az, ami alkalmazható az akkori tapasztalatokból?