A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olajcsúcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olajcsúcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 18.

A biztonságos tömeges légiközlekedés az olcsó olaj korának velejárója VOLT


A Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj repülőgép katasztrófájának konkrét okozóiról és a célokról egyelőre csak összeesküvéselméleteket szőhetünk, magam is kapásból tudok ilyeneket gyártani. A fedélzeten utazó nyugati, közte kb. kéttucatnyi USA-állampolgár jelenléte felveti egy második "Luzitánia", mint casus belli teremtésének lehetőségét.


Az erőforráskimerülés szempontjából azonban a talán soha ki nem derülő tények ismerete nélkül is levonhatjuk a tanulságot, hogy beigazolódott az olajcsúcs kapcsán köreinkben évek óta emlegettt megállapítás, hogy a globalizációnak elengedhetetlen feltétele volt az olcsó olaj bősége, nemcsak a szállítás és az elautósított, repülgetőssé tett jóléti életforma energiaigénye miatt,hanem a globalizációhóz nélkülözhetetlen, alapvetően jó "globális közbiztonság" miatt is, mert ehhez is kellett az olcsó olaj. Ezt a globális közbiztonságot, melyben az aktuális, elszigetelt válságzónáktól eltekintve a fejlet országok jómódú tömegei nyugodtan repkedhettek, alapvetően a Pax Americana testesítette meg a második világháború óta.

A globalizáció első világháború előtti első felvonásához, amikor az akkor jóval szűkebb létszámú körök még gőzhajókkal közlekedhettek megfelelő biztonságbab a kontinensek között, és melynek politikai kereteit akkor még a "Pax Britannica" biztosította, analóg módon az olcsó szén, tehát szintén egy nem megújuló fosszilis energiahordozó nyújtotta az alapot.

A fosszilis energiarabszolgák kitermelési csúcsán, döntő jelentőséggel az Olajcsúcson évekkel túl vagyunk és sajnos az előrejelzésnek megfelelően a szemünk láttára omlik össze a globalizációhoz nélkülözhetetlen megfelelő szintű globális közbiztonság, közte a repülés biztonsága is. A véres konfliktusok halálzónái a távoli, egzotikus Isten háta mögötti szemétlerakókról Európa peremeire kerültek, sőt, az észak-afrikai, szíriai, iraki, gázai válsággócokkal szemben a donyecki, vagy korábban a kijevi, majdani csataterek a térségnek kijáró megszokott lesajnálás ellenére igazából kontinensünk, civilizációs térségünk belsejében vannak. Az ukrán háborúban való alig burkolt, csak egy hajszál híján közvetlen orosz és amerikai részvétel jelzi, hogy a konfliktus összefügg a maradék erőforrásokért megindult gyilkos hajszával.

A Boldog Békeidők végetértek és soha nem térhetnek vissza.

2011. szeptember 9.

Összeesküvők műve-e az Olajcsúcs?

És az olajcsúccsal csak fémjelzett általános globális erőforráskimerülés, éghajlati katasztrófa, a modern (egy kisebbség számára jóléti) komplex társadalom megkezdődött összeomlása. Szóval mindezek mögött a Háttérhatalom áll?
A kérdés átfogó megválaszolása helyett csak egy speciális szálon indulnék el a téma belsejébe egy felvetés nyomán, ami Tibor bá blogján került elő.
  

jancsika: "Egyébként, visszatérve az összeesküvésre, ez megint egy érdekes kérdés, hogyan is definiáljuk az összeesküvés tényét magát. Szerintem az egyik legjobb definíció Adam Smith-től származik:"

“Az azonos foglalkozást űzők ritkán jönnek össze, akárcsak szórakozás, kikapcsolódás céljából, de a beszélgetés egy  közérdek elleni összeesküvésbe, vagy árkartell-megállapodásba torkollik. Gyakorlatilag lehetetlen megakadályozni az ilyen találkozókat bármilyen törvénnyel, ami egyáltalán végrehajtható lenne, vagy összhangban lenne a szabadságjogokkal és igazságossággal.  De miközben a törvény nem gátolhatja meg az azonos foglalkozásúakat az időnkénti összejövetelben, nem is kell elősegítenie az ilyen találkozókat és főleg nem kell azokat kötelezővé tennie.”

Ennek a meghatározásnak az értelmében tehát szükség van rá, hogy az azonos érdekek mentén gondolkodó és cselekvő emberek TÉNYLEGESEN találkozzanak és megegyezzenek. Viszont bizonyos értelemben felfogható az is összeesküvésnek, ha az azonos érdekek érvényesítéséről explicite nem egyeznek meg, egyszerűen ezeknek a köröknek a hatalma elegendő ahhoz, hogy a dolgokat az általuk kívánt irányba terelje. Magam is vélekedtem korábban úgy, hogy VAN ilyen típusú összeesküvés, de ez a szemlélet vitatható. Ha Géza ezt most olvasná, ő szerintem úgy fogalmazna, hogy ez inkább a “rendszer szerkezetéből eredő irányítás”


Molnár Géza utólagos jóváhagyásával magam válaszoltam erre a fórumon.
Géza az általa emlegetett “szerkezetben megnyilvánuló irányítás” alatt mást ért.

Amit a szabadpiaci ideológia Szentje (a kapitalizmus Marx-Engelse), Adam Smith leírt az egy szakmába tartozók rendszeres összejöveteleiről és az árak szabályozásáról, az természetesen nem összeesküvés, hanem becsületes nevén CÉH. Csakhogy a szakmabeliek, a vevők és az össztársadalom érdekeit tisztességgel összehangolni igyekvő (és e téren évszázadokig sikeres!) céhek a “bűnös régi rend” szétverni való oszlopai közé tartoztak annak a rablókapitalizmusnak az ÖSSZEESKÜVŐI számára, melyek egyik vezető propagandistája volt Smith.
Ez a duma: “De miközben a törvény nem gátolhatja meg az azonos foglalkozásúakat az időnkénti összejövetelben, nem is kell elősegítenie az ilyen találkozókat és főleg nem kell azokat kötelezővé tennie” nyilvánvalóan hátsó szándékú uszítás a jó öreg céhek ellen, amik gátolták a szabadrablást.

(azt hiszem még Gézának is lesz egy pár szava Smithhez…)

Nagyon hasznos, hogy előkerült ez az idézet a vitában, mert jó érvet szolgáltat az ebben eleve kapcsolódó két kérdéshez. Az egyik, hogy korunk és általában a történelem társadalmi-gazdasági-pénzügyi katasztrófái, romlásai mögött “összeesküvés” áll, vagy kizárólag szerkezetben megnyilvánuló irányítás, populárisan, hogy azért nyitja mindenki egyszerre az esernyőjét, mert esni kezd (Tibor bá hasonlata). A másik, ezzel összefüggő és a "geddonista" fórumokon gyakran hevesen vitatott kérdés, hogy a természeti rendszerek emberi társadalom általi lerablása és ezzel az ág magunk alatti elvágása törvényszerűen az emberi természetből fakad-e, ami ellen semmit nem lehet tenni.

Molnár Géza művei nyomán is úgy vélem, hogy az emberi közösségek eredendően igyekeztek együttműködni a természettel és e téren sokáig sikeresek voltak, a rablógazdálkodást jelentő modellek, a kapitalizmus erőszakkkal, összeesküvésekkel verte szét ezeket a természettel együttműködő, vagy más téren méltányosabb, a jövőre is tekintettel levő társadalmi-gazdasági formákat. Többek között démonizáló propagandával, a fenntarthatóbb élet kereteit jelentő intézményeket, szabályokat kikiáltva mindenféle gonosznak, feudálisnak, elnyomónak, stb.
Az Adam Smith által propagált szabadkereskedelem és ipar alapját képező termelőtevékenységek a “haladás” erői által “sötétnek” bélyegzett “középkorban” is léteztek, tehát elvileg (és valamennyire a gyakorlatban is) megvolt a lehetősége a csak a rövidtávú haszonra törekvésnek a (kis)iparban. A társadalmi fejlődés a maga organikusabb módján történelmileg először épp azt a céhrendszerű szabályozást fejlesztette ki, amely ezt a hosszútávon öngyilkos haszonhajhászást megakadályozta és összehangolta a társadalmi szereplők érdekeit a méltányosság elvén.
Majd a “haladás” során ÖSSZEESKÜVÉS segítségével verték ezt szét és nyitották meg az utat a szabadrablás előtt. Tehát szó sincs arról, hogy az emberi természetből automatikusan következne az esztelen jövőfelélés, hasonlóan a természettel való viszony terén is előbb alakultak ki a fenntarthatóbb megoldások (pl. ártéri gazdálkodás), ezt a rombolás, a szabadrablás sötét erői (okkultista ideológiai háttérrel) erőszakkal verték szét a “racionalizmus” nevében.
Azonban a többek kötött folyószabályozó mérnököket is képező Akadémiákat a kabbalista és más gnosztikus irányzatokat képviselő titkos társaságok, ÖSSZEESKÜVŐK hozták létre Európa-szerte, ugyanazok a körök, melyek az angol “polgári forradalomtól” a magyar kuruclázadásokon át, a francia forradalmon, 1848-on és a bolsevik forradalmon át a szexuális forradalomig és genderideológiáig mindenféle felforgatást szerveznek a fenntartható társadalom intézményeinek szétveréséért.

Tehát igen, szerintem állnak összeesküvők modern világunk mai összeomlása mögött, ahogy persze eleve létrejötte mögött is. A Nagy Bűnös Összeesküvésnek talán nem a második szakasz, a Gonosz Mű összeomlása a bűnösebb következménye, bár mi most ezt fogjuk megszenvedni, hanem inkább az első szakasz, a modernista, ember- és természetpusztító társadalom és gazdaság létrehozása.

2011. március 16.

Apokalipszis - nem csak Japánban

Günter Oettinger az EU energiaügyi biztosa tegnap az Európai Parlament előtti beszédében kijelentette:

"Az apokalipszis egy különösen ideillő szó. Gyakorlatilag minden kikerült a kontroll alól. Nem zárhatom ki a legrosszabbat az elkövetkező órákban és napokban"

A magyar elektronikus hírportálok mai beszámolóikban ugyan megemlítik az energiaügyi biztos nevét és különféle kijelentéseit, de ez a konkrét kifejezés feltűnően hiányzik a híreikből. Nem kérdéses, hogy működik a cenzúra, az agyatlan március 15-i ünnepségek napján, a szabad sajtó nagyobb dicsőségére...

A japán katasztrófa kapcsán egyrészt a világsajtóban is találkozhatunk korunk közgazdasági képzésének tipikus termékeivel, barom drágaöltönyös juppikkal, akik elégedetten latolgatják, mekkora plusznövekedést, konjunktúrát eredményez majd az újjáépítés. Nem ők a gazdasági képzés és világnézet selejtjei, hanem a rendszer selejtes.

Kevésbé elvakult, intelligensebb egyének hazai fórumokon is a ma megszokott sémák szerint gondolkozva hivatkoznak Japán óriási valutatartalékaira, amiből nyilván telik majd az újjáépítésre.

Ezzel szemben a kegyetlen valóság az, hogy:

Japán a katasztrófa előtti állapotába már nem építhető újjá.
Az uralkodó gazdasági paradigma által elvakítottak nem tudják, hogy a pénz csak egy - lényegében szimbolikus - tranzakcióbonyolítási segédeszköz, önmagában semmit nem lehet pénzzel elintézni, csak akkor lehet, ha azt a pénzt elfogadják valami tényleges, belső értékkel rendelkező áruért, erőforrásért, stb. Illetve, ha egyáltalán léteznek ilyen tényleges értékkel rendelkező dolgok, amikre a pénz beváltható.

Bármekkora valutatartalékai is vannak Japánnak, vagy bárkinek, ezek a fiktív eszközök értéküket veszítik, amikor kiderül, hogy pl. nincs elég energia, pl. olaj az újjáépítéshez.
Egyrészt a világ túljutott az olajkitermelés csúcsán és ez visszafordíthatatlan, másrészt a japán katasztrófával egyidejűleg Bahreinben részben a szaudi sereg fegyvereivel elkezdték százasával lelövöldözni az Irán által támogatott siita tüntetőket.
Tehát még a kitermelési plató nagyon szoros olajkitermelése és exportja se igen fog fennmaradni a közeljövőben. Dollárból pedig nem lehet újjáépíteni, oda olaj, szén, acél, cement stb. kellene. Ezek hiányában viszont a világgazdaság nagyon hamar olyan káoszba csúszik (nem használok feltételes módot!!!), aminek örvényéből a káosz miatt elpusztuló termelőkapacitások és infrastruktúra miatt nincs visszaút.

Bevégeztetik...


Ajánlom a témához az alábbi bejegyzéseket:

Ezt viszont most lehozták cenzúra nélkül, lényegében ugyanazt mondja más szavakkal:
"Akihito japán császár: beláthatatlan a helyzet"
Nagyon szokatlan, hogy egy ilyen szakrális király, aki ellentétben a tényleges és szakrális királyi pozícióra egyaránt törő I.Viktorral már egy ősi dinasztia sarjaként az, ilyen , végülis demoralizáló kijelentést tesz.
Ennek csak egyetlen oka lehet, hogy a helyzet tényleg beláthatatlan és ezt végre ki kellett mondani, egy tekintélyesebb vezetőnek (szimbolikus vezetőnek), mint a miniszterelnök, aki tegnap az egyik reaktorrobbanásról csak egy órás késéssel értesült...

 ---------------------
Fukusimában az igazán nagy radioaktív kibocsátás veszélyét a hírek szerint a használt fűtőelemek tározója jelenti. Egyrészt van olyan hír, hogy eredeti kapacitása 4-5-szörösét tartották benne, de a lényeg, hogy a reaktorok robbanása rongálta meg a tározót és annak hűtését.

Tehát kiderült, hogy a lehető legrosszabb ötlet az atomerőmű területén a reaktorok közvetlen közelében tárolni a kiégett fűtőelemeket.
Pakson is az erőmű területén tárolják őket, nem tudom, mennyire közel a reaktorokhoz.
Az egyik tanulság a hazai óvintézkedésekhez, hogy a használt fűtőelemeket a legrövidebb időn belül át kell helyezni a reaktoroktól távolabbra, és olyan körülmények közé, hogy esetleg egy természeti csapás, vagy terrorakció, stb. miatt kialakuló térségi infrastruktúra-leállás se okozzon katasztrófát.

Most látom az infót, hogy Fukusimában a 40 évnyi kiégett fűtőelemet hét folyadékkal teli tározóban tartottták, ebből hat az egyes reaktorok tetején volt elhelyezve, tehát a robbanás szétszórta őket!!!

Alert: Fukushima Coverup, 40 Years of Spent Nuclear Rods Blown Sky High

A mesékkel ellentétben a "kiégett" fűtőelemek nem olyan dolgok, amiket csak úgy "szárazon" leraknak valami "atombiztos" sóbányába, vagy gránittömbbe, a világ használt fűtőelemhegyeit, ezer tonna számra többnyire az atomerőművek területén tárolják, mint Fukusimában, vagy Pakson és állandó hűtést igényelnek.

Az energiabőségre alapozott modern civilizáció évek óta zajló összeomlása elvezet egy olyan helyzethez, amikor a káoszba süllyedő helyi társadalmak nem lesznek képesek fenntartani ezek szakszerű hűtését, kezelését, őrzését és a kiaszabaduló radioaktív szennyezés óriási területeket tesz majd lakhatatlanná!!!

Erről ír Dmitrij Orlov is fentebb linkelt blogjában.

A "fejlődés", a "jóléti társadalom" néhány utóbbi évtizedének kényelméért irtózatos árat kell fizetnünk, nekünk, ma élőknek, az összeomlás kortársainak és utódainknak...

A francia Energiaügynökség javasolja a  japán atomkatasztrófa 7-es fokozatúvá minősítését a maximum 7-es skálán, arra a szintre, amit eddig csak a csernobili baleset ért el!

2011. március 12.

Csernobil-2 van Japánban???

A Stratfor vészriasztása szerint a földrengésben megsérült Japán  Fukushima Daichi atomerőműben nukleáris leolvadás következett be, a helyzet emlékeztet a csernobilira:

Red Alert: Nuclear Meltdown at Quake-Damaged Japanese Plant

Nem vagyok babonás, nemigen vettem komolyan a maja naptár 2012-es "világvége" évszámát, de hátborzongató, ahogy a nyilvánvaló globális lepusztulás folyamatában, az olajkitermelési csúcsot túlhaladva egyre több csapás éri az emberiséget, amik esélytelenné teszik a modern globális fejlett civilizáció fennmaradását...
Egyre kevesebb erőforrás birtokában kellene megkűzdeni egyre nagyobb csapásokkal.

frissítés:

A Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség elismerte, hogy a balesetet csak a reaktormag olvadása okozhatta:

"Japanese Government Confirms Meltdown"

A kormányszóvivő nyilatkozatai rendszeresen tompítják a szakmaibb nyilatkozatokat.


Nem értek hozzá, de egy amerikai fórumon olvasottak alapján és józan ésszel is nyilvánvaló, hogy a megolvadt reaktormagot tengervízzel hűteni olyan elkeseredett lépés, amit csak azért csinálnak, mert más lehetőségük nem maradt.

Könnyű belátni, hogy semmi mást nem kezdhetnek a hűtésnél elhasznált és durván radiokatív tengervízzel, mint hogy visszaengedik a tengerbe, minden tisztítás nélkül. Hova tennék, nincs rá semmilyen tározó tervezve és nem is építhető ki hirtelen. Tehát jókora területen lemondhatnak a halászatról is. Csak kínjukban tehetnek ilyet, ennek a fele se tréfa!

Frissítés, márc.14:

A folyamatról egyre ijesztőbb hírek jönnek:

Robbanás volt a fukusimai atomerőműben

“Robbanás történt hétfőn annak az észak-japáni atomerőműnek a hármas blokkjában, amelyben a három nappal ezelőtti földrengés és szökőár következtében leállt a hűtési rendszer; a detonációban kilencen megsérültek. ”
“Szombaton ugyanennek a Fukusima-1 erőműnek egy másik - az egyes számú - blokkjában következett be robbanás.”
“Elfolyt a Fukusima-1 atomerőmű 2. reaktorának hűtővize is
Emiatt fennáll annak veszélye, hogy robbanás következik be ebben a blokkban is, mint korábban a másik kettőben - közölte az erőművet üzemeltető Electric Power Co.”
Ez eddig három reaktor a Fukusima 1-ben, ahol kettő máris robbant, tehát a leolvadás garantált és a harmadiknál ugyenerre lényegében biztosan számíthatnak, vagy már meg is történt, csak a kormánypropaganda igyekszik késleltetni a vészhírt.

Angol nyelvű (számomra ellenőrizhetetlen hitelességű) blogokon, fórumokon ettől is ijesztőbb kép bontakozik ki, amik alapján itt esetleg nem "Csernobil jellegű", hanem mondjuk 6, vagy 10 Csernobil jellegű folyamatot képzelhetünk el!
Winds at Japan Power Plants should send radiation out to sea

“Vasárnap egy másik japán atomerőműben, Onagawában is rendkívüli állapotot rendeltek el. Az ENSZ atomenergiaügyi hatósága szerint a normálisat meghaladó sugárzási szintet észleltek a pénteki földrengés után.
Az Onagawa erőműben három reaktoregységet tartanak megfigyelés és ellenőrzés alatt radioaktív szivárgás és esetleges leolvadás veszélye miatt.”
Ez egy másik erőmű!!!

De nézzük a Fukusima 1. és Fukusima 2. erőművek összesen 10 reaktorának helyzetét:

Mennyire fekete a japán nukleáris hattyú?
6 reaktor van a Fukushima 1 erőműben és további 4 a közeli  Fukushima 2-ben. A Tokyo Electric (TEPCO)  jelzése szerint hűtési problémák vannak és a nyomás veszélyesen növekszik ezek közül több egységben:
A Tokyo Electric szombaton közölte, hogy egy másik atomerőműben, a közeli   Fukushima Dai-ni négy reaktorában nő a nyomás. Rendkívüli helyzetet rendeltek el és kiengedték a "potenciálisan radioaktív gőzt", de nem tapasztaltak az erőmű környékén megnövekedett sugárzást.
A hűtés megszűnése általános problémának tűnik:
Tokyo Electric Power Co. (TEPCO), a Fukusima atomerőmű tulajdonosa és üzemeltetője közölte szombaton, hogy az erőmű hatodik reaktora veszítette el képességét a reaktormag hűtésére a pénteki földrengés óta. A Fukusima 1-es atomerőmű 3.sz. reaktora  vesztette el hűtőfunkcióját az 1. sz. erőmű 1. és 2. számú reaktora és a 2. sz. erőmű 1, 2 és 4.sz reaktorai után.
 És ha ez kevés lenne, egy harmadik japán erőműben, Tokai-ban is baj van:

 Egy harmadik erőműben állt le a hűtőrendszer

Számoljunk, hány reaktornál van eddig baj összesen: eddig 10!!!
Remélhetőleg nem mindegyiknél jut el a folyamat a magolvadásig.

A Tokai erőműben azóta álljtólag újraindult a hűtés.

2011. február 23.

2011: leomlik az "Olajdollár-Fal" - az USÁ-t döntő pénzügyi- és olajsokk éri

E blogon már többször idéztem Franck Biancheri szájtjáról. (felfogásukkal, személyükkel szembeni fentartásaimat is megírtam, nem mindenben értek egyet velük, vannak torzulásaik, illetve hiányosságaik*) Előrejelzéseiket egyesek gyakran minősítették tévesnek némely hazai fórumokon.
A jelen események fényében  érdemes felidézni, hogy már 2008 júniusában előre jelezték az észak-afrikai arab államok térségének összeomlását:

Elemzésünk szerint Egyiptomot politikai csapás formájában fogja érni a globális rendszerválság durva szakaszba lépése. A társadalmi instabilitás erősebb lesz, mint a rezsim rendőrállami jellege. Szerintünk ez az ország lesz az utolsó bástya a Maghreb-övezet összeomlása előtt, melyet a mára az egész Közel-Keletet eluraló Amerika-ellenes erők okozta feszültség vált ki. Amennyiben, ahogy mi véljük, Egyiptom nagyon instabillá válik 2009 elejére, Tunéziát, Algériát és Marokkót hamar elmossa a hullám.
A nemzetközi helyzet fokozódásának megfelelően legutóbbi hírlevelük, fizetős elemzéseik ingyenes ismertetői elég tömények és izgalmasak:

Globális rendszerválság / Világméretű geopolitikai felbomlás – 2011 vége: Az "Olajdollár Fal" leomlása  és egy döntő monetáris- és olajsokk az Egyesült Államok számára


Bár nem mondja így, szerinte nem esélyes, hogy a mostani rezsimváltásokat az USA generálta volna, mert a térség rezsimbedőlései következtében "leomlik a petrodollár-fal", ami miatt az idei év végére egy drámai monetáris-olajsokk éri az USÁ-t.

"az 1945 utáni világ szemünk láttára omlik össze az USÁ-val az élen, a nemzetközi közösség minden nap lejjebb bomlik egy kicsit, akárcsak a világ legtöbb országának társadalmi és gazdasági szövete"

A térségbeli szovjet hatalmat védő berlini falhoz hasonlítja az USA "arab falát", vagy "petrodollár-falát", ami a szemünk láttára omlik össze.

"ez a "fal" része volt a szélesebb rendszernek, amit Washington épített fel, hogy fenntartsa (US A dollárban) kivételezett hozzáférését a térség olajforrásaihoz és védelmezze Izrael érdekeit."

"tehát a Müncheni Biztonsági Konferencián a berlini fallal való összehasonlítást alaposabban átgondolva a német kancellár asszony ezzel a kérdéssel fordulhatott volna szomszédjához, Hillary Clinton USA külügyminiszterhez: "Nem gondolja, hogy a jelen események Tunéziában és Egyiptomban korai jelei azon rezsimek bukásának, melyek fennmaradásukhoz Washingtonra vannak utalva? És hogy ez rohamosan összeomlaszthatja a rendszert, amelyet évtizedekkel ezelőtt építettek ki az Egyesült Államok olajellátása céljából? Ezáltal összeomlasztva a globális olajszámlázási rendszert és abban a dollár központi szerepét[7] ? Miközben a müncheni biztonsági konferencia résztvevői hirtelen ráébredhettek volna, hogy végre valami komoly dolgot tárgyalnak meg, [8] , Angela Merkel hozzátehette volna: És mi lesz Izraellel? Nem gondolja, hogy a "fal" leomlása miatt nagyon gyorsan újra kell gondolni az egész térségbeli USA-Izrael politikát [9] ?"

Sajnos a konferencián ez a kérdés nem hangzott el...

Franck Biancheri  új könyve: "Világválság:  az út az Azután világába - Európa és a világ a 2010-2020 közötti évtizedben"

"A világ által az utóbbi két év során megtapasztalt pénzügyi és  gazdasági válság  az 1945 után kialakított világrend végét jelzi. 1989-ben összeomlott ennek "szovjet oszlopa", most pedig szemtanúi vagyunk a "nyugati oszlop" gyorsuló lebomlásának, az Egyesült Államokkal a szétesés központjában.
Miután két évtizedig éltünk a "végetért történelem" mítoszában,  melyben a Nyugati Tábor az egész világra van kényszerítve, szinte lehetetlen elképzelni "a világot AZUTÁN",  melyben  a tendenciákat nem Washington, vagy a Wall Street szabja meg, ahol az Anglo-Amerikai nem feltétlenül jelent "modernt" és ahol a dollár már nem király többé. "
A könyv kivonata: "Az évtized első felét nagyrészt a világ geopolitikai széthullása jellemzi "


Hogy ennek az egésznek a fele sem tréfa és az arab rezsimbukások mellett a minapi wisconsini (USA, Közép-Nyugat, hagyományosan stabil, békés vidék!) "lázongások" hírei után már a brit kormány NÉPFELKELÉSTŐL  való félelmei is jelzik!!!

Jövőnk.info: Zavargásokra és általános munkabeszüntetésekre készülnek Londonban

Az arab világban zajló folyamatok, és az euró-zóna megmentésére létrehozott pénzügyi alap újabb megszorításokat vont maga után az angol kormány részéről is, ami egyre fokozódó unió-ellenes hangulatot váltott ki az angliai munkásság körében. (...)

Fokozott rendőri erők védik a kormányhivatalt és további egységeket tartanak készenlétben Londonban, hogy a kormány által a népre kirótt megszorítások elleni tömeges felvonulások ne fokozódhassanak népfelkeléssé.
Nagy-Britannia fő szakszervezetének vezetője példátlan társadalmi harcokra és a „jóléti állam” modelljének összeomlására figyelmeztetett. Az ország rendőrségi vezetői már hónapok óta készülnek a kormány megszorítási intézkedései által kiváltott társadalmi zavarokra, és a hatóságok különös figyelmet fordítanak a fontosabb létesítmények, mint például a metróhálózat és az energiaközpontok védelmére. Szállítási menedzsereket és egyes börtönfőnököket is bevontak az országos akcióba, hogy az esetleges zavargásokat azonnal kezelni tudják. Több ezer börtön, iskola, kórház, vasútállomás, buszgarázs és energialétesítmény munkásait tartják fokozott megfigyelés alatt, különös tekintettel azokra a helyekre, ahol a fegyveres erők körében működő szakszervezetek tagjai bármilyen tevékenységet folytatnak.

* Az egyik fő hiányosság, hogy a Biancheri-csapat úgy tűnik, nem tud az olajcsúcsról, legalábbis soha nem említette. Az USA dominanciájának megszűnése utáni újjjáalakuló világrendben "felemelkedő hatalmakat" vízionál, tehát ez nem "geddonista", "Olduvai-elmélet" talaján álló felfogás, mint az enyém, amelyben az összes létező és potenciális hatalom visszahanyatlik a modern kor alatti szintre és az erőforrásbőségen alapuló komplex, modern társadalom örökre végetér.

2011. január 29.

A nemzetközi helyzet fokozódása előrehozza a Geddont???

Egy élő bejegyzésként tervezem ezt a témát továbbírni.
---------------------------------------


Mubarak beszédéből:
“Azt mondja, a történelemben sokszor előfordult, hogy az ilyen lázadásokból nem demokrácia lett, hanem pusztulás és szenvedés.”
EBBEN természetesen igaza van, épp erre gondoltam már korábban. Hogy az erőforrástorta végzetes szűkülése miatt kirobbanó lázadások (amikor már nem bírják tovább) csakis a káoszt fokozhatják és felgyorsítják majd a pusztulást, bármennyire is voltak bűnei a rezsimeknek, a szervezett központi hatalom fenntartásával jobban kezelhették volna a válságot. Itt üt vissza a sok régi csúnya elnyomás miatti csapdahelyzet, mint a banánt fogó majomnál.
Ez a lázadósdi egy ördögi kör, egy örvény, amiben csak egyre méylebbre lehet süllyedni. Pl. állítólag Egyiptomban csak magyarból több ezer van e pillanatban. Ahogy ezek hazamenekülnek, idén sok turista érkezésével az országba már nem kell számolni…
Tehát az eddig is nehéz gazdasági helyzet egyenesen katasztrofális lesz. És kiút nincs, mert egyre durvább vérontás tud csak lenni ebből, tehát a turisták bizalma nem szerezhető vissza. Főleg, hogy a válság továbbterjedése miatt meg nem is lesz sok embernek a volt fejlett országokban pénze utazni, mert a mi gazdaságaink is bedőlnek.
A józan, higgadt ész azt diktálta volna, hogy ne lázadjanak, hanem a központi hatalom igyekezzen menedzselni a válságot, jegyrendszerrel, közmunkákkal, bármivel. Ettől csak rosszabb lesz az anarchia, máris a nemzeti múzeumból rabolná a fáraók kincsét a szervezett bűnözés.
Hiába látjuk ezt így, mégse lehet megállítani a káoszba zuhanás ördögi körét. Remélem, nálunk ez elkerülhető…

2008. június 13.

Orbán Viktor képben van!

A legutóbbi bejegyzés állítása: "Az idei a fordulat éve a válság tudatosításában" teljesen beigazolódott és óhajom: "Bár az ellenzéknek is lenne ennyi esze", szerencsésen túl is teljesítődött Orbán Viktor tegnapi beszéde során!

A jövő nemcsak elkezdődött, de öles léptekkel halad is tovább, Orbán Viktornak nemcsak annyi esze volt, mint Gyurcsány Ferencnek, hanem úgy tűnik, sokkal több is.
A beszéd kemény, lényegre törő és csak a tömegdemokráciában elengedhetetlen mértékben van növekedési demagógiába csomagolva:


"A helyzet lényege két szóban összefoglalva így hangzik: nincs idő! Mondjuk ki egyenesen: a világ egy új globális gazdasági átalakulás küszöbén áll, sőt, belépett annak előszobájába. A nyakunkba szakadó gyors átalakulást az energia, a nyersanyagok és az élelmiszerek árrobbanása jelzi. Nem reménykedhetünk abban, hogy mindez átmeneti lesz, nem reménykedhetünk abban, hogy visszaáll a régi rend" - szögezte le a Fidesz elnöke, majd kijelentette: a kérdés csak az, hogy milyen gyorsan, milyen hullámokat vetve halad az átalakulás. A kőolaj ára hat év alatt hatszorosára nőtt, az utóbbi egy évben megkétszereződött, a földgáz ára vágtat, a szállítási és termelési költséget elszabadultak, az élelmiszerárak felszöktek - sorolta Orbán Viktor."

"El kell indulnunk minél hamarabb a megerősödés útján, egyébként el fognak sodorni bennünket a hatalmas mértékű világpiaci változások. Ha még időben nekilátunk, felkészülhetünk rá, s talán felkészülhetünk annyira, hogy legyen reális esélyünk komolyabb károk nélkül átvészelni a nehéz időszakot, sőt, a változásokból adódó új lehetőségek némelyikét is talán a magunk javára fordíthatjuk."

Sajnos most nincs időm alaposabban elemezni a beszédet, mert két napra elutazok, de a szöveg magáért beszél. Felfogta, képben van, kész a feladatra, hogy téynleg akár a hétvégén átvegye a tűzoltóparancsnok posztját. Biztos vagyok benne, hogy már nem töri a fejét valamilyen szakértői kormányfőn, most már saját kezébe készül venni a vészprogram irányjtását.

Bevallom őszintén, annyi Fidesz- és Orbán-ostorozás után megkönnyebbülés újra bizakodni benne!

A válságot nem lehet egyénileg túlélni, csak kollektív túlélés lehetséges, az állami szint nélkülözhetetlen a válságkezeléshez. Annak esélye, hogy erre tudatosan készülő vezető kerülhet az ország élére, most már igen nagy.
Erre vágytam régóta, ez most teljesült.

Ettől még jön a "világvége", de ez olyan, mint fegyverrel a kézben fogadni az ellenséget. Na jó, egyelőre csak ott tartunk, hogy valaki megígérte, hoz fegyvert a csata kezdetéig...

2 nap múlva visszatérek, addig is hogy látjátok ti, kedves olvasók? (Mind a 3-an... :-) )

2008. június 5.

A Jövő Elkezdődött! - Gyurcsány a válsággal kampányol!

Kétséget kizáróan bebizonyosodott legutóbbi sejtésem, hogy a miniszterelnök teljes mértékben tisztában van a Peak Oil kérdéskörével és ezzel elő is jön a nyilvánosság előtt, egyelőre szőrmentén, előremenekülési útvonalként használva mai sanyarú politikai helyzetéből:

Gyurcsány: "Magyarország Európa leggazdagabb országává válhat"

A felvezető:
"Gyurcsány Ferenc a Magyar Agrárkamara XXI. küldöttgyűlésén elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság sikerágazat, amely példát mutathat az egész magyar gazdaság számára. Soha az elmúlt évtizedekben nem állt ennyi fejlesztési forrás az ágazat rendelkezésére, mint most. A miniszterelnök véleménye szerint hazánk kiváló minőségű vizeinek köszönhetően az elkövetkezendő évtizedekben Európa egyik nagyhatalmává válhat."

A lényeget idézem:

"EZEKNEK AZ ÉVTIZEDEKNEK A GAZDAGSÁGÁT NEM EGY RÉGIÓ ÉS NEM EGY ORSZÁG SZÁMÁRA AZ OLAJ ÉS A GÁZ HOZTA MEG, DE NAGYON SOK JEL VAN ARRA, HOGY PÁR ÉVTIZEDEN BELÜL A LEGFONTOSABB NEMZETI ERŐFORRÁS A TISZTA, JÓ MINŐSÉGŰ, JELENTŐS MENNYISÉGBEN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ VíZ. Magyarország e tekintetben Európa egyik leggazdagabb országává válhat."

Nem kérdés, hogy lépéselőnybe került A Fidesz vezetőjével szemben és hogy van annyi esze (ill. ez politikusnál elég evidens), hogy a válságról pozitív csomagolásban beszél, tehát nem azzal indít, hogy emberek, pár év múlva nem autózhattok majd, hanem a magyar szemmel POTENCIÁLISAN pozitív oldalát emeli ki, miszerint felértékelődik olyasmi, ami nekünk van. Kimondottan ügyes, (bár nem sokáig alkalmazható, csak kezdetként, de ezt nyilván ő is tudja) hogy a nemsokára rettenetes fázisba jutó Nagy Válságot ilyen pozitív bulvárcímmel dobja be, hogy Európa leggazdagabb országává válhatunk! (Ennek igazságtartalma kicsi, de nem e bejegyzés tárgya a dolog veszélyeit elemezni, pl. elsivatagosodás, a jó mezőgazdasági potenciál katonai megvédésére való mai alkalmatlanságunk, stb., erről később)

Vegyük észre, hogy szerinte a jövő a mezőgazdaságalapú civilizáció! Mintha csak magam írtam volna... :-)

Ez egyelőre egy szakmai fórumon hangzott el, de a mai felgyorsult politikai helyzetben nyilván heteken vagy napokon belül a nép előtt is jön. Először zártabb körben tesztelte az új üzenetet.
Semmi progresszió, semmi reform (a globalizációba való jobb illeszkedésünk érdekében), ez a "víznagyhatalom leszünk" üzenet egy az egyben az erőforrásnacionalizmus jegyében mondatott.

A kormányfő fejében megtörtént a paradigmaváltás!

Bár az ellenzéknek is lenne ennyi esze. Nyilván firtatni fogják a hitelességet, miért váltott megint, de ettől rosszabbat tesznek (magukkal és az országgal), ha demagóg módon kétségbe vonják majd válságügyi üzeneteit.

Az idei a fordulat éve a válság tudatosításában.