Gyorselemzés a Fidesz hét népszavazási kérdéséről a hosszú távú fenntartható gazdaság- és társadalompolitika , leegyszerűsítve: az olajcsúcs-tudatosság szemszögéből.
Alapvetően úgy tűnik, hogy a Fidesz nem alapos megfontolás után állt elő népszavazási javaslatával, mintegy a társadalom legégetőbb kérdéseire adandó válaszok javaslataként, hanem a tragikusan eszkalálódó napi politikai helyzetben „ezt a nyulat tudták hirtelen kihúzni a kalapból”, mivel a rendőrterrorral végződött (és már előre is ijesztő perspektívájú) október 23-i előre meghirdetett tömeggyűlésükön mégiscsak produkálni kellett valamit, ami egyetlen csepp olajat sem jelent az utcai indulatok tüzére, de nem is frusztrálja jobban a párt bázisának radikálisabb, több konfrontációt váró részét, mint amennyire elkerülhetetlen. Ennyiből akár tipikus párja is lehetne a legutóbbi Fidesz-nagygyűlésre kizsonglőrködött „Igen Magyarország Chartának”, ahol lényegében ugyanilyen funkcióval kellett egy fából vaskarikát produkálni. (Emlékszünk még erre a „Chartára”? A többség biztosan nem, mert az még az átkos múlt héten volt. Borítsa a feledés jótékony homálya)
Azonban a kérdések zöme a jelen mély válságának alapkérdéseit érinti, ha nem is közvetlenül feltéve, csak inkább a tünetek felől, ezért egyrészt nem valószínű, hogy olyan könnyen elfelejtődik az ügy, mint a „Charta” és más fideszes PR-kontártermékek, másrészt különösen tragikus következményekkel járhat, ha ilyen alapvető dolgokban a Fidesz most meggondolatlanul, elhamarkodottan beássa magát olyan rosz válaszokba, amikhez utána az arcvesztéstől rettegve görcsösen ragaszkodni fog. Ha pedig józanul felülvizsgálná hibás álláspontjait, akkor az a hiba, hogy miért kellett ilyen kiérleletlenül előhozni ezeket. Ettől függetlenül ez utóbbi hozzáállást javaslom, kisebb presztízsveszteség az elején visszakozni, mint a társadalmat belehajszolni a költséges zsákutcákba. Általánosságban óva inteném a Fideszt attól, hogy olcsó népszerűségszerzési lehetőségnek tekintse a mai tragikus helyzetet, ahol egyszerűen mindent tagadnia, elutasítania kell, amit a kormány javasol (és ami értelemszerűen nagyon népszerűtlen), jobb lenne, ha eljátszana a gondolattal, hogy máris kormányon van és neki kell a nehéz helyzetből valamilyen kivezető utat mutatnia, felelősen, hosszú távon gondolkodva, nem a következő választás távlatában.
A 7 kérdés feltevése és az „Igen” válaszok javaslata arra utal, hogya Fidesz a kormánypártokhoz hasonlóan nincs még tisztában a válság valódi gyökereivel, a fosszilis energiakészletek felélésén alapuló fogyasztói társadalom és gazdasági modell bukás előtti állapotával, a globális erőforráskimerülési válsággal.
Amíg ez nem tudatosodik bennük, csak vaktában adhatnak jó megoldási javaslatokat (ez pl. a termőföldnél be is jött), más esetekben görcsösen ragaszkodnak a fenntarthatatlanhoz, ezzel fokozva a veszteségeket.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"
Nem. De nem is ez a fő kérdés. A tömeges diplomagyártás, a fiatal korosztályok közel felének keresztülpasszírozása az értelmetlenül felpumpált és automatikusan leértékelődött „felsőoktatás” rendszerén tragikus zsákutca. A jelenség része az olcsó olaj korára jellemző irracionális, fenntarthatatlan gazdaságszerkezet kiépülésének. A felsőoktatás történelmileg elitképzési modellként jött létre, a diplomások zöme néhány évtizede még joggal remélhette, hogy a megfelelő x-éves szakmai gyakorlat megszerzése után vezető beosztásba jut. Ez a mai, közel 50%-os beiskolázási arámny mellett természetesen képtelenség, miközben a „felsőoktatás” modelljét lényegében változatlanul hagyták, még mindig a korábbi elitképzési elven, vezetői, kutatói (sőt szinte tudósi) feladatra próbálják felkészíteni a hallgatókat. Ez legtöbbjük esetében természetesen nem is sikerül, egyrészt a tömegesítéssel járó automatikus színvonalesés, másrészt a korábbi kis létszámú elitképzéssel együtt járó nagyfokú szelekció hiánya miatt (a leghülyébbek is bejutnak). Az Olajcsúcs korában a legnagyobb probléma az oktatásügy terén, hogy a társadalom egyre kevesebb tagja rendelkezik olyan kétkezi, praktikus szaktudással, amit a jövőben kínkeservvel a feje tetejéről a talpára álló reális gazdaságban hasznosítani lehet. A mai diplomagyártás áldozatainak zöme haszontalan „tudás”-ra fecsérel el értékes éveket az életéből, értelmetlen kiadásba verve szüleit és saját magát, ha még ráadásul diákhitelt is vett fel! A globalizáció várható visszaszorulása, a nemzetgazdaság kényszerű újralokalizálása megköveteli a leépített iparágak, bányászat, stb. rohamos újjáélesztését, ami főleg szamunkásokat, kétkezi melósokat és a diplomások terén praktikus tudású műszakiakat fog igényelni. Továbbbá sok-sok földművest, mivel az urbanizációs trend törvényszerűen visszájára fordul, nem tartható fenn a túlduzzasztott városi népesség és a kiürült falvak állapota. A tandíj egy szükséges eszköz, hogy minél több delikvenst elriasszunk a „felsőoktatástól”, de az igazi az egy tollvonással való 50%-os férőhelycsökkentés lenne. Első lépésként. A megmaradó képzést a reális, fenntartható gazdaság igényeihez kell szabni, kevesebb kozmetológus, divattervező, több mérnök. A népesség negy része számára egy olcsó, praktikus esti, hétvégi felnőttképzési rendszer kell a meglévő általános és középiskolai épületekben, kertészkedésre, kétkezi szakmákra, bármi hasznosra okítva az érdeklődőket, szintén főleg a fenntartható(bb) gazdaság igényeit szem előtt tartva. A reális méretűre karcsúsított valódi felsőoktatásban a rászoruló, tehetséges diákok kaphassanak majd segélyt, állami ösztöndíjat, közérdek, hogy a legjobb koponyákat továbbra is kiképezzük.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"
Igen. Vissza kell verni a gátlástalan rablási kísérletet, a profithajhászó rablógazdálkodást. Viszont a mai pazarló egészségügy fenntarthatatlan, semmiképpen sem maradhat minden úgy, ahogy ma van, lásd a következő kérdést.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?"
Nem. Egyrészt a most bejelentett összeg alacsony, elviselhető, másrészt az egészségügyi költségek elszállásáért a romló demográfiai helyzet mellett a rendszerrel való visszaélés is felelős. Ha vizitdíjat kell fizetni, várhatóan kevesebb lesz azok száma, akik unalmukban, sportból járnak orvoshoz. Biztos vagyok benne, hogy a vizitdíj összege idővel ettől lényegesen magasabb is lehet. Valamit ki kell találni a rászorulók segélyezésére e téren (főleg a gyógyszerárak terén), de be kell látni, hogy az elszegényedő társadalom ilyen drága, pazarló egészségügyi rendszert nem engedhet meg magának. A javasolt „igen” demagóg módon nem néz szembe ezzel az alapproblémával.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"
Igen. A monopóliumon profitérdekből igyekszenek rést ütni az érdekeltek. De egyidejűleg garanciák kellenek arra, hogy a gyógyszerészek törvény által biztosított monopóliuma nem drágítja a gyógyszereket indokolatlanul, ahogy a gyógyszergyártóknak is alaposan a körmére kell nézni az állami szabályozás eszközeivel (és itt sokkal nagyobb a veszély, mint a gyógyszerészek részéről). A nemzetgazdaság újralokalizálása keretében talán megfontolandó az állami tulajdonú hazai gyógyszeripar újbóli létrehozása is, más szektorokhoz hasonlóan (pl. állami szénbányák, stb). A gyógyszertárak árusítási monopóliuma alól értelmes kivétel lehet az aprófalvak esete, ahol külön-külön életképtelen lehet egy posta, egy gyógyszertár, de néha még egy vegyesbolt is, de mindez összevonva már megélhet. Ehhez egyrészt szigorúan képezni kellene az eladót az alapvető gyógyszerek terén, másrészt korlátozható, milyen gyógyszereket árulhatnának. A komolyabb, veszélyesebb dolgokért mégis el kellene utazni a legközelebbi szabályos gyógyszertárral rendelkező településig. A probléma nem marginális, az Olajcsúcs utáni törvényszerű vidékretelepülési hullám keretében sok aprófalu éledhet újjá, jöhet létre (tanyabokrok, stb.)
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?"
Nem. Ha jól értem, a nyugdíjasok munkavállalásának adómentességéről van szó. Egyrészt a mai nyugdíjrendszer demográfiai okból és az erőforrásválság miatt is fenntarthatatlan, le kell számolni a z eddigi illuzórikusan magas elvárásokkal a jövőbeli nyugdíjat illetően. Másrészt sok a fiatal munkanélküli, ne ösztönözze az adómentesség a nyugdíjasokat arra, hogy előlük vegyenek el lehetőségeket. A nyugdíjrendszer általános válsága, drasztikus összezsugorodása elkerülhetetlenül (és ha konzervatívak vagyunk, nem is elítélendően, sőt!) a régi, hagyományos többgenerációs nagycsalád modelljéhez való visszatérést fogja eredményezni, a „szingli-modell” az olcsó olaj korának tipikus velejárója, ami eltűnik az ezt propagáló pártokkal együtt. A hagyományos elvű nagycsaládban a „nyugdíjasok” (maradjunk annyiban, hogy időskorúak, hogy nyugdíjuk lesz-e, az majd elválik) fő feladata a ház körüli munkákban, az unokákkal való foglalkozásban lesz, akárcsak a családanyáknak, a kereső foglalkozások zömét elsősorban a családapáknak és a még nőtlen fiatalembereknek kell majd meghagyniuk. (Utóbbiak közül persze csak azoknak, akik nem teljesítik éppen kötelező – 36 hónapos??? - katonai szolgálatukat, vagy – Ne adj Isten – nincsenek a fronton.)
"Egyetért-e Ön azzal, hogy a – 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint – családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?"
Igen. Viszont a földek esetén a fő kérdés nem is a külföldi társaságok és magánszemélyek, ill. a hazai spekulánsok, tolvajok ( a „spontán privatizáció” haszonélvezői) távoltartása a földtől. Az Olajcsúcs után a föld a kérdések kérdése, ill. a mi földrajzi adottságaink mellett gazdaságunk legfőbb alapja lesz. A fosszilis energiahordozókészletek és más erőforrások (pl. fémek) fogyatkozásával, kimerülésével egy hosszú távú, jó esetben örök időkre fenntartható gazdasági modellben a társadalom, az emberek megélhetésének legfőbb alapja a termőföld. A feje tetejéről a talpára álló gazdaságban helyre kell állnia a társadalmi osztályok olyan pramisszerű sémájának, ahol a legszélesebb talapzatot a társadalom lenűgnépesebb rétege, a földművesek alkotják (egy részük lehet kétlaki, pl. földdel is rendelkező ipari dolgozó, vagy kézműves, vagy akár tanár, stb. is) Gyakorlatilag az emberek túlnyomó többségének kell, hogy legyen valamilyen kapcsolata a földműveléssel, ha a városi, kisvárosi lakosok jelentős része csak saját zöldség,- gyümölcsszükségletének egy részét helyben, szállítási igény nélkül megtermeli, máris sokkal járul hozzá az összenergiaigény csökkentéséhez. Törvényszerű a túlduzzasztott városi lakosság csökkenése, a tömeges falura település. Az állami földpolitika fő célja a vidékretelepülők tömegeinek földhözjuttatása kell, hogy legyen, természetesen szerény méretű kisbirtokokról lehet csak szó, azonban állítólag a legjobb biokertészeti, permakultúrás technikákkal az ilyesmi elég is lehet. A megmaradó városi lakosság is ellátandó kiskertekkel (pl. a lebontott panellakótelepek rekultivált helyén, stb.) A földhözjuttatás az ügyesek, szernecsések számára történhet állami beavatkozástól teljesen mentesen (még most vegyél földet, ha van miből!!!), a nagy tömegek, a röghöz kötendő panelprolik esetén csak az állam részvételével. A jelen helyzetben az államnak (aminek vezetését a multi globalista tőke helytartói, a mai „kormány” bitorolja) termőföldet nem eladnia kell, hanem felvásárolnia az ország minden részén, főleg az elnéptelenedetteken, készülve a későbbi földhözjuttatási programra. A családi gazdaságok növelése sem kívánatos egy bizonyos határon túl, amikor nemsokára százezrek várnak majd földre, tehát elsőbbsége ne ezeknek legyen, hanem a nagy telepítési programra készülő Állami Földalapnak.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés – a fegyelmi és kártérítési felelősség mellett – törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjainak speciális, objektív felelősségét is a költségvetés túllépéséért?"
Igen. Az Olajcsúcs utáni jövőben magától értetődő követelmény, nyilván törvénybe, alkotmányba is kell foglalni, hogy az államnak, akárcsak az önkormányzatoknak csakis kiegyensúlyozott költségvetése lehet, tilos eladósodniuk (a jövő nemzedékeket eladósítaniuk). Ugyanez vonatkozik a magánszemélyekre, törvényileg kell szigorú keretek közé szorítani a hitelezést, a mai kamtoskamaton alapuló uzsora-rendszer bolygónk tönkretételének egyik fő oka. A mai pénzügyi szektor jelentős része valószínűleg össze is omolhat a várhatóan kitörő Nagy Válság keretében, ami többek között pénzügyi és valutaválság is lesz. A növekedésalapú modell bukásával, az önfenntartásra törekvés domiinánssá válásával magától értetődővé válhat e követelményem, a természet, bolygónk korlátai szabják azt az elvet, hogy „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”.
Egyébként nem fogadnék nagy összegben arra, hogy a mai kormányzati, adózási, költségvetési , stb. rendszerünk marad fenn a jövőben is, hiszen mindezek szintén az olcsó energia, a jóléti társadalom termékei. Lehet, hogy a jövőben a „kormányzat” feje efféle Intelmeket hagy majd utódjára: „Fiam, uralkodásod során tartsd szem előtt alattvalóid boldogulását és ügyelj rá, hogy ne hamisítsák aranypénzeidet!”
Persze ez már a jövő zenéje.
Addig is a 7 kérdésre 4 igen a válaszom a fenntarthatóság és az Olajcsúcs realitásának szempontjából, ami nem éppen jó arány a Fidesz problémaérzékelésére nézve. Persze miért is várnék tőlük többet. Csak egy párt.
Bobkó Csaba, 2006. október 25.
