Az alábbi bejegyzést szülővároskám, Sátoraljaújhely hivatalos városi honlapjának (pangó)vitafórumán követtem el eredetileg. A jelenség általánosan jellemző, nem különlegesen újhelyi.
-----------------------------------------------
A hírek rovatban olvasható, hogy valószínűleg már e hónapban megkezdődik a sétálóutca kivitelezése a városközpontban.
Akkor magam részéről mintegy mementóként összefoglalom álláspontomat a dolog ellen, a beruházás hívei esetleg kifejthetnék álláspontjukat mellette.
Először is jellemző, hogy a város vezetése soha nem publikált semmilyen részletes, érvekkel alátámasztott koncepciót, miért is lesz jó, ha sétálóutcásítják a főutca központi részét, ez számukra magától értetődőnek tűnik, elvégre máshol is ezt csinálják (sok helyen), EZ A DIVAT.
Ugyanígy nem hiszem, hogy tudna a polgármester, vagy a vezetés más tagjai pár szót szólni arról, hogy egyáltalán mi célt is szolgál a főutca, hogy alakult ki történelmileg, milyen szerepet tölt be a város és vidéke életében, működésében. Tágabban magáról a gazdaságról se igen tudnának valami határozott képet bemutatni, hogy mi is az a gazdaság, a helyi és általában, a jelek arra utalnak, hogy a város vezetése nem olyan gondolkozós típus, világképük, vezetési "filozófiájuk" hihetetlenül egyszerű, infantilis: úszni kell az árral, azt kell csinálni, amit mások, utánozni kell a nagyokat. Most globalizáció van, EU van, modernizáció, FEJLŐDÉS, kellenek a FEJLESZTÉSEK és akkor minden szép és jó lesz.
Pedig érdemes néha kicsit elgondolkozni, hogy mi miért van, hogy hova vezetnek a folyamatok, mert a divattrendek gyakran (többnyire) a jövőt ássák alá a múlt értékeinek, felhalmozott közösségi tőkénknek rombolásával. E tőke része az az infrastruktúra is, amit a hagyományosan kialakult főutca jelent.
A gazdasággal és a főutcával kapcsolatos mai koncepciótlanság szorosan összefügg. A hagyományos újhelyi főutca a világ legtöbb főutcájához hasonlóan még akkor alakult ki, amikor a gazdaság a talpán állt és nem a feje tetején, mint ma. A gazdaság elsősorban helyi gazdaság volt, egy város a közvetlen térsége gazdaságának volt a kiszolgálója kereskedelmi, kis- (és később nagyobb) ipari, kézműves és hasonló szolgáltatásokkal, továbbá távolsági kereskedelmi kapcsolatokat is kiszolgált.
E szolgáltató funkciónak volt nélkülözhetetlen infrastruktúrája és egyúttal terméke a hagyományos főutca, ami a dolog lényegénél fogva közlekedési főütőér volt, hiszen ettől volt érdemes odakoncentrálni az üzleteket, műhelyeket, fogadókat, szállodákat, vendéglőket, stb.
Logikus, hogy a mindenkori közlekedési, szállítóeszközökkel (régen szekér, hintó, később autó, busz, netán kisvasút, vagy villamos, hol mi) átjárhatónak kellett lennie a főutcának, ha valahol nem volt alkalmas ezek befogadására, akkor a főutca áthelyeződött oda, ahol ehhez volt elég hely.
Természetesen épp ez történt napjainkban Újhelyben is, az új "főutca" a Torzsás Nagy Dobozai között van, bár ezt a patinás nevet az a primitív, igénytelen(né tett) helyszín nem érdemli meg. Érthető, hiszen a karvalytőke rablóhasznának megszerzését elősegítő, pár év alatt összetákolt "új főutca" egyrészt nem versenyezhet az évszázadok alatt kicsiszolódott régivel célszerűségben, esztétikumban, másrészt a bármikor odébbállni kész karvalyok érdekeltsége sem olyan hosszú távú, mint a patinás főutcai vállalkozásokat, polgárházakat birtokló, építő, üzemeltető egykori polgároké, akik a városban is éltek, (a rangosabbak magán a főutcán) nem távolból, arctalanul szívták ki a hasznot a helyi gazdaságból.
A régi főutca részleges funkcióvesztése annak a modernizációs ámokfutásnak a velejárója, amely a gazdaságot a talpáról a feje tetejére állította, ahol kirohadtak az alapok, a mezőgazdaság, a helyi ipar, a gyakorlati hasznos termékek helyi előállítása, ahol elnéptelenedtek, elcigányosodtak a falvak, sőt már az Újhelyhez hasonló perifériás kisvárosok is. A gazdaság alapja átmenetileg az olcsó, nem megújuló erőforrások (pl. olaj) és a HITEL lettek, de ez egy pilótajáték, az uzsoracivilizáció bukásra van ítélve és a megkezdődött világválság ennek a bukási folyamatnak a része. Az összeomlás keretében eltűnik, töredékére zsugorodik az az állami újraelosztási szektor, amely Újhely gazdaságát ma lényegében szőröstül-bőröstül jelenti.
A szőrnyű nehézségekkel járó átállás valami fenntarthatóra csakis a korábbi bevált gazdasági modelhez való visszatérést jelentheti, a helyi, produktív gazdaság újjáépítését, a földek gondos megművelését, a helyi ipar, kézműipar újjáteremtését, a távoli elosztóforrásoktól (magyar költségvetés, EU-pályázatok) való függetlenedést. Főleg, mert e források elapadnak.
Az életképes, helyi forrásokon, helyi munkán alapuló gazdaság pedig épp abban a formában igényli majd az újhelyi és a többi főutcát is, ahogy az történelmileg kialakult, tehát abban, hogy a rendelkezésre álló közlekedési eszközökkel átjárható, megközelíthető legyen.
A torzsási nagy dobozok alkalmatlanná válnak majd a kereskedelemre, jó esetben hasznosíthatók lesznek majd raktározási, ipari termelési, vagy más célra, de a kereskedelem a megdráguló közlekedés korában vissza kell, hogy térjen a központokba.
A mostani sétálóutcaberuházás tökéletes tévedés, kb. olyan a városvezetés hozzáállása, mintha egy süllyedő hajón a kapitány elrendelné, hogy lakkozzák újra a fedélzetet.
Most a lyukakat kell betömni, a fő feladat a gazdaság kirohadt alapjainak újjáteremtése, a parlagon heverő földek megművelése (multik kikapcsolásával, közvetlenül eljuttatva a terményeket a fogyasztókhoz, Magyarok Vására, ill. egyszerűen a hagyományos piac útján), a produktív termelőtevékenység felélesztése, a turizmus helyére tevése a fontos, de most mégsem leglényegesebb ágazat szintjére.
Ehhez majd kell olyan kapitány is, aki érti a dolgát ilyen helyzetben.
Durva lenne, ha a világválság, az összeomlás úgy felgyorsulna, hogy már be se tudnák fejezni a sétálóutca kiépítését, de e pillanatban ezt se tartom kizártnak. Ahogy a négyes metró se lesz kész soha, meg annyi más.
