A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öszeomlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öszeomlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 19.

Dumakormány

Lemondott Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Távozásakor le is olthatja maga után a villanyt, mert a nemrég távozott Bencsik János után ő volt a kormányzat utolsó tagja, akinek van fogalma a fenntarthatóságról.

De előbb nézzük Orbán Viktor brüsszeli szereplését a "kínpadon"!
Az előadás meglepően jól sikerült neki, ha csak fele ilyen jól tudna a nemzeti érdeket és a fenntarthatóságot szem előtt tartva kormányozni, mint amilyen jó színész, nyugodtabbak lehetnénk a jövőt illetően!
Természetesen óriási segítséget kapott a fellépés előtt EU-zászlót égető Jobbiktól, de igaz, meg is hálálta a hazai cigány és zsidó kisebbségek "megvédésével a paramilitáris (rohadtnáci) szervezetektől". Gondolom, OV hazafias hívei szájukat elhúzva közlik, hogy ennyi benyalás a brüsszeli komisszároknak sajnos a fennálló erőviszonyok ismeretében elkerülhetetlen volt, és ezt el is lehetne fogadni, ha nem gondolta volna komolyan és ha nem lenne ez a téma kormányzása egyetlen stabil, sose változó eleme a kezdetektől.

Azonban a zászlóégetés szemmel láthatóan jól jött neki, nagyon érzékelhető volt az óvatosabban bíráló, alapvetően még ember módra viselkedő kritikusok szövegén, hogy érzékelik, milyen eurokrata-ellenes düh gyülemlik fel az elnyomorodó tömegekben EU-szerte és felfogták, hogy a TV-k által közvetített EU-zászló égetés hamarosan többszáz utánzóra találhat a recsegő-ropogó birodalom sok-sok pontján. Ezért hangoztatták többen is, hogy természetesen ők nem Magyarországot, vagy a magyar népet kritizálják, ugyan már. Ez is fontos eleme volt tehát az Orbáni előadás sikerének, az EU már nem olyan magabiztos, nem érezheti magát erősnek, meg persze Orbán is maximálisan rugalmasnak bizonyult, ahogy várható is volt, a legfőbb stratégiai cél, egyéni hatalma megőrzése érdekében.

Hogy a legvéresszájúbb ballib ugatógépek, pedofil Kohn-Bendit és a mellette őrjöngő másik szarházi magukból kivetkőzve üvőltöztek és gesztikuláltak, mint felhergelt majmok az állatkertben, az szintén jó szolgálatot tett a zászlóégetők (helyes) meggyőződésének megerősítéséért és az EU-alattvalók (ezt látó része) további felvilágosításáért. Ezek a legveszettebbek az utolsó pillanatig nem fogják fel, hogy már nem lehetnének ilyen magabiztosak, remélem, kinéz nekik végül egy jó kis lincselés valahol az utcán, ahol politikai karrierjüket forradalmárként kezdték. Szép halál egy forradalmárnak, ha elkapja a gépszíj és felkelő tömeg veri agyon...
Természetesen ennek az EU-nak a zászlaját égetni nem bűn, hanem magától értetődő dolog.

Azonban a hazai következményekre visszatérve, az előadás alapvetően sikeresnek ígérkező volta csak rövid távon hozhat enyhülést pl. a frankhiteleseknek, hosszabb távon pedig megerősítette az amúgy is láthatót, hogy Orbán sose fog lemondani és hogy pártját elég erősen tartja kezében ahhoz, hogy belül ne buktathassák meg. A "régi Orbánt" láttuk, aki érezte a puskapor szagát és tudta is, mikor kell lőni, jól is célozva, azt is tudta, mikor kell fedezékbe húzódni, visszavonulni.
Ez hasznos is lehetne, ha e képességeit a haza javára a kormányzásban is hasznosítaná, de láthatóan csak hatalma védelme mobilizálja e képességeit, a közérdek már nem.

Ángyán távozásának szűkszavú sajtóindoklása végleg eloszlatja illúzióinkat, hogy egy hazafias kormány segítségével az ország népe csökkentheti a növekedéselvű világgazdaság összeomlásával járó veszteségeket.

"Agrárberkekben tudni vélik, hogy a szélsőségesen kisbirtokpárti államtitkár egyre kellemetlenebb a vidék békéjét szorgalmazó, a társas vállalkozásokkal békülékenyebb hangot megütő tárca vezetésének. Ezért az elmúlt időszakban sorra váltották le, illetve távolították el a tárcától Ángyán embereit. Ezt elégelte meg szerdán az államtitkár"
A piac- és támogatásorientált nagybirtok-lobbi viselkedése tipikusan beleillik a régi, bukóban levő gazdaság érdekcsoportjainak hozzáállásába: ők a végsőkig kitartanak a fenntarthatatlan gyakorlatukhoz ragaszkodáshoz, csak az összeomlás egy adott fázisa sepri majd el őket. Sajnos akkor már késő lesz az átállásra pl. egy ésszerű földosztással, egy olyasféle kisbirtokszerkezet kialakításával, amilyet a kilőtt államtitkár és csapata képviselt.

A közelmúlt indulatos vitáiban számos geddonista, a mai viszonyok fenntarthatatlanságát jól látó ismerősöm és barátom is ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy a jelen helyzetben az ország lehető legjobb vezetője Orbán Viktor. Akkor lenne igazuk, ha Orbán egyfajta "geddonista-hazafias felvilágosult abszolutizmussal" épp az ilyen, a társadalom fenntarthatóbb életformára átállását elősegítő intézkedéseket akadályozó, megfúró érdekcsoportok erejét törné meg.

A minap meghirdetett új Darányi Ignác-program, hogy ne importszemetet együnk, hanem egészséges hazai élelmet, természetesen Ángyán távozásának fényében csak süket duma, ez éppoly dumakormány, amilyennek elődjét nevezték a mai  propagandistái.

Én nem arról beszélek, hogy bármelyikünk leválthatná Orbán Viktort. A tét mindössze anyi, hogy azok, akik látják, hogy összeomlás zajlik és a kiutat a fenntarthatóbb emberi gazdaságban látják, már semmivel nem indokolhatják Orbánt támogató álláspontjukat.
Királyságot épít, de nem a haza, hanem a saját javára és oligarchákra fog támaszkodni, nem a népre.

Ha így megy tovább,  a fenntarthatósághoz elengedhetetlen kisbirtok-szerkezet kialakítása érdekében már nem Darányi Ignác Programra lesz szükség, hanem talán Dózsa György Programra.
A siker nem garantált, lehet, hogy a "parasztjelöltek" felkelését vezető Ángyán Józsefet Zápolya Viktor és Nagyurai tüzes vastrónon megégettetnék...

2012. január 6.

ÁRAMSZÜNET

Az alábbi egy olasz cikk fordítása:

Teljes mértékben kiszolgáltattuk magunkat a technikai civilizáció perverz logikájának. Ha csak egy héten át szünetelne az elektromos áram, csatatérré változnának mindennapjaink – mindössze egy hónap után városaink hadi temetőnek és tábori kórháznak tűnnének, egy év után világunkból csak hamu, füst, és romhalmaz maradna!


A Világ történetében eddig sohasem fenyegetett ilyen eshetőség. Mindez sokat elmond az emberi butaságról. A mai embert megbabonázta és rabszolgává tette a haladáseszme, az olcsóenergia. Épp ésszel elképzelhetetlen mértékben szolgáltattuk ki magunkat egy eszköznek, mely segítségével kondicionálhatnak, szolgasorba taszíthatnak valamennyiünket, amely, vagy inkább amelynek várható hiánya Damoklész kardjaként függ a fejünk felett.

Ma már nem a tömegpusztító fegyverektől (atom, vegyi, biológiai) kell félnünk, hanem attól az egyre nyilvánvalóbb eshetőségtől, hogy rövid időn belül lekapcsolják az áramot. Az előállított energia költsége, a számlákban megjelenő adók egyre magasabbak, egyre többen esünk ki a rendszerből, kényszerülünk fogyasztáskorlátozásra, önkéntes áramszünetre. És a helyzet egyre romlik. Maholnap az emberek többségének egy választása marad: lekapcsolódni a hálózatról. Ez végre rákényszerít minket a helyes útra, hogy akarva-akaratlan újra értékeljünk a felhasznált energiát, s újra gondoljuk az életvitelünket, a legszükségesebb mértékűre korlátozzuk az energiafelhasználásunkat.

A GLOBÁLIS ÁRAMSZÜNET, melyről korábban csak katasztrófahipotézisek között olvashattunk, ma egy kézzelfogható eshetőség. Ha nem készülünk fel rá, nem marad esélyünk, nem kerülhetjük el a végzetünk. Szükségszerű pusztulásunk a rendszer működésének és összeomlásának logikájából egyaránt következik. Elérkezett tehát a pillanat, hogy leszámoljunk az olcsóenergia táplálta illúziókkal, szakítsunk kényelmes életmódunkkal, és valódi energiát állítsunk elő!

Igen, az olcsóenergia ennek a szerencsétlen évszázadnak a rákfenéje. Áttétei megtámadták a társadalom idegközpontjait, hamuvá égették a maradék tudatosság utolsó pislákoló csonkjait! Az egyetlen megújuló és fenntartható energia belőlünk fakad. Tudomásul kell vennünk, a jövőben nem számíthatunk másra, csak amit két kezünk erejével magunk termetünk magunknak.

Sokan nem hisznek az összeomlás lehetőségében. Mások, fanatikusok, próféciák hívői pedig valamiféle vallásos világvégére várnak.. Kevesen vannak azok a kiábrándult, ám mégis derűs szemlélődők, akik pontosan tudják, liberális, relativista civilizációnk önmagába fog roskadni és világunk a fájdalom, az őrület és a halál káoszába zuhan. Vannak emberek, talán ők alkotják a túlnyomó többséget, akiket zombinak vagy élőhalottnak hívnék. Ők még ma is azt hiszik, földi paradicsomban élnek, mereven ragaszkodnak az olcsóenergia minden torzszüleményéhez, s ezzel ők maguk idézik elő a pusztulást és a káoszt!

Bármilyen nehéz is elképzelni, a civilizációnk zsákutcába jutott. Ilyen körülmények között utópisztikus és egyben őrültség kitartóan tovább menetelni előre. Az egyetlen járható út vissza, a múltunk felé vezet. Csak a mai rendszer, életmód és gondolkodás gyökeres átalakításával mérsékelhetjük az egyre fenyegetőbb összeomlás végletesen tragikus következményeit.

Fordította: Olajos Tibor, "ízesítette": Molnár Géza

------------------------

Megjegyzés: a fenti mondatot: "Ma már nem a tömegpusztító fegyverektől (atom, vegyi, biológiai) kell félnünk," én kénytelen vagyok így módosítani:

"Ma már nem CSAK a tömegpusztító fegyverektől (atom, vegyi, biológiai) kell félnünk" 
Sajnos egy összeomló, energiarabszolgáit elveszítő társadalomnak szembe kel néznie a kettős atomkatasztrófa fenyegetésével, tehát az atomfegyverek (és más tömegpusztító fegyverek) bevetésével, másrészt a leálló és hűtés, szakszerű felügyelet nélkül maradó atomerőművek tömegének "járványos Fukushimává" válásával.
Ezek következményei tehát akkor is sujthatnak, és nagy eséllyel sujtani fognak minket, ha netán most sikerülne lekapcsolódnunk az elektromos hálózatról és a hasonlókról.

De ezzel senkit nem beszélek le a felkészülésről, tegyük meg, ami tőlünk telik!

BCS

2011. április 14.

A japán kormány a főváros áthelyezését fontolgatja Tokióból???

Frissítve

Szinte tegnapi hír volt, hogy a fukusimai atomkatasztrófa megkapja a 7-es, csernobili szintű, tehát eddig legmagasabb súlyossági fokozatot.
Azonban, ha a bolgár Novinite.com hírügynökség által az orosz Itar-Tassz hírügynökség hírére hivatkozva közölt információ hiteles, akkor igazából nem sokáig lesz 7-es, hanem máris lehet bővíteni a skálát egy 8-assal:

Japán a katasztrófa miatt aggódva fontolgatja a főváros áthelyezését

Április 14, kedd
Miközben újabb nagyerejű földrengések rázzák meg Japánt és a sugárzás szintje növekszik Tokió környékén, az ázsiai ország döntéshozói megfontolják a főváros áthelyezését egy másik városba.
A legvalószínűbb helyszín egy új főváros számára az Itar-Tassz szerint Oszaka, vagy Nagoja. Mindkét város nemzetközi repülőtér mellett helyezkedik el. A fő feltételek, hogy az új fővárosnak legalább 50 ezer fős lakosságúnak kelle lennie és elegendő kapacitással kell rendelkeznie a parlament, a kormány, a Császár rezidenciája és a külföldi diplomáciai képviseletek elhelyezéséhez.
Szakértők szerint, ha egy 7,2-es erősségű földrengés sújtaná Tokiót, a halálos áldozatok száma 11 000 körül lenne, a sérülteké 210 ezer, az anyagi kár pedig körülbelül egymilliárd dollár.
Enyhén szólva demoaralizáló hír a tokiói agglomeráció kb. 35 millió lakójának, hogy a fejesek elhúznak délre (mint a vadlibák), őket meg sorsukra hagyják. Bármilyen fegyelmezettek is a japánok, ez egy erősen népfelkelés-esélyes helyzet lenne...

Az önmagában egy magától értetődő és minden komoly országban kötelező elem, hogy léteznek forgatókönyvek, tervek a kormányzat folytonosságának fenntartására természeti csapás, terrortámadás, háború, stb. esetére, és ezek a forgatókönyvek természetesen tartalmazzák a kormányszervek földrajzi áthelyezésének lehetőségét is.

A hírt, ha jól látom, egyelőre nem vették át a "komoly" hírügynökségek, a Google a cikk címét mindenhol e bolgár ügynökségre hivatkozó helyeken dobja ki. A dolog lehet tudatos dezinformáció is, de lehet hiteles szivárogtatás is.

A kitelepítési tervet indokolhatják az alábbbi infók, vélemények is:

"A fukusimai reaktorok időpzített bombák, a japán kormány tagadja a tényeket"  Beszélgetés Michio Kaku japán-amerikai atomfizikussal


Korábban elismerték, hogy a 2-es reaktorban ellenőrizetlen láncreakció zajlik időnként.
A Zerohedge blog olyan forrásokra hivatkozik, melyek szerint a 4-es reaktornál, amely le volt állítva a földrengés idején és nincsenek benne a fűtőelemek, a kiégett fűtőelemtározóban indult be a láncreakció!!! Mindez a szabad ég alatt, hisz hűtővizét elvesztette és épülete felrobbant...

A TEPCO megerősíti, hogy a 4-es reaktor használ fűtőelemtározója most egy ellenőrizetlen nyíltszíni maghasadási folyamat

Frissítés:

Érdemes a fenti hírt egybevetni a Europe2020 legutóbbi elemzésének a Japán katasztrófára vonatkozó részével:

Globális rendszerválság: 2011 második fele - az USA kincstárjegy piacának leolvadása várható

A globális infláció tekintetében öt utat ismerhetünk fel, amiken keresztül a japán válság erősíteni fogja a jelen inflációs nyomásokat:
• a polgári nukleáris iparág terjeszkedésének drasztikus befejeződése világszerte rohamosan fokozni fogja a nyomást az olaj, földgáz és szén árára [15].
• A gyárakat és szállítást befolyásoló áramkimaradások [17] miatt sok létfontosságú elektronikai alkatrész hiánya, magasabb árakat jelent az elektornikai termékeknél a számítógépektől a lapos képernyős TV-kig  [16]).
• növekvő nyomás a világ élelmiszer- és energiaáraira, [18] a japán élelelmimport (főleg rizs) növekedése miatt, mivel az atombaleset által érintett terület egyike az ország fő mezőgazdasági régióinak.
• A világgazdaság további hanyatlása  a japán gazdaság majdnem teljes leállása következményei miatt, (Japán az export és a "just in time" szállítások terén is kiemelkedő) [19], ami éppannyira korlátozni fogja  a "deflációs" hatást a globalizált kereskedelemre. [20]
• és végül, a Bank of Japan masszív  likviditásinjekciói miatt zuhanó jen  és a pénz "kölcsönzési költsége" világméretű növekedésének kettős jelensége (magasabb kamatok), Japán hatalmas újjáépítési szükségletei miatt.

Ezek az előrejelzések értelemszerűen nem veszik figyelembe a legrosszabb katasztrófaforgatókönyvet, amely szerint a Tokiói-régiót súlyos sugárszennyeződés érné a fukusimai erőmű  robbanása miatt.[21]. Egy ilyen eset Csernobilhoz hasonlóan egy lezárt zóna létrehozását eredményezné, ami érintené ezt a több, mint harminc millió lakos által lakott régiót, és amely a globális alapvető szükségleti cikkek áramlásának szivében található,  és ami egy történelmileg példátlan humanitárius katasz trófához , továbbá a  globális  áru- és pénzügyi piacok azonnali ellehetetlenüléséhez vezetne.  Egész egyszerűen: nincs "B-terv" a Tokió és környéke által képviselt globális csomópont "hirtelen leállása" esetére.

2011. április 1.

18 ezer százalékkal lépi túl az eső radioaktív jód-131 tartalma az ivóvíz határértékét San Franciscoban!!!

Az esővízminta radioaktív Jód-131 tartalma San Francisco közelében 18.100%-al haladta meg a szövetségi ivóvíz-határértéket

Nem elírás, az ivóvíz határértékét TIZENNYOLCEZERSZER EGYSZÁZ SZÁZALÉKKAL lépi túl az eső radioaktív jód-131 izotóp tartalma, amit a San Francisco közeli Berkeley egyetem atombuheráló tanszéke épületének tetején mértek, tehát ezek nem amatőrök, van hozzá műszerük és tudják, hogy kell leolvasni!!!

UCB Esővíz Mintavétel Eredménye, University of California, Berkeley, Nukleáris Műszaki Tanszék:
Jód-131 szint az esővízmintában, mintavétel helye: UC Berkeley campus Etcheverry Hall épületének teteje, March 23, 2011 from 9:06-18:00 PDT

20.1 Becquerel per liter (Bq/L) = 543 Picocuries per liter (pCi/L) — Átszámító itt.
A szövetségi ivóvíznorma Jód-131esetén 3 pCi/L. (Sajtóközlemény)

Tehát az esővíz radioaktív jódizotóp tartalma az ivóvízben az USA területén megengedett érték 181-szerese.
 Kéréds, hogy mennyi ideig fog ilyen durván radioaktív eső esni az USÁ-ban és nyilván nálunk is?
A japán katasztrófaelhárítás nyilvánvalóan vagy teljesen tehetetlen, vagy ügyetlenkedésükkel még fokozták is a bajt. A vízágyús "akció", ahogy a helikopteres "vödrözés" is egyértelműen csak a kameráknak rendezett cirkusz volt, ezekkel semmit nem lehetett elérni, csak egy kis időt akartak nyerni, hogy pár nappal tovább húzzák a tokiói, japán országos, majd globális pánik kitörését.
Az alábbi hír szerint a minapi bejelentés, hogy a Fukusima Daicsi erőmű négy reaktorát "kivonják a használatból"  a sajtó értelmezésével ellentétben nem azt jelentette, hogy a TEPCO cég (amit érthetetlenül máig nem volt a japán kormány állami, vagy katonai ellenőrzés alá!!!) már nem számít rá, hogy ezek többet áramot termelnek, hiszen ez szinte kezdettől fogva nyilvánvaló.
A bejelentést ez a hír úgy értelmezi, hogy a japánok nem látják többé esélyesnek, hogy a megolvadt reaktormagok és használt fűtőelemtározók "lehűthetők", az ezzzel való kísérletezést hagyják abba és mostantól a stratégia a betonszarkofággal való betemetés.
A hír nem mellesleg beszámol arról, hogy az erőmű körzetében talált kb. ezer holttesthez a hatóságok nem mernek hozzányúlni, mert olyan erősen sugároznak:

'Meghalunk, ha az ország megmentése ezt követeli': Az "50 fukusimai" csapat tagjai arra számítanak, hogy "heteken belül" meghalnak a sugárbetegségtől

Ezen a videón egy szakértő elmondja (angolul), hogy miért csapdahelyzet az erőműnél a hűtési kényszer (hogy ne forrósodjon a megolvadt fűtőelemek anyaga még tovább): mert a napi 200 tonna bevitt hűtővíz sajnos törvényszerűen ki is jön vissza, vagy "kivérzik", radioaktív vízpára, vagy víz formájában és viszi magával a környezetbe a sugárszennyezést. Pl. San Franciscóba, meg felénk is...

URGENT - MUST SEE - Updates on Fukushima -- Fairewinds Associates, Inc -- March 31, 2011


2011. március 19.

Kuroszava előre látta a fukusimai katasztrófát

A Llamedos fórum nyomán:

"Vöröslik a Fuji-hegy"




Ez teljesen megdöbbentő. Akira Kuroszava filmrendező egyik utolsó filmjében, az 1990-es  Dreams - Álmok címűben lényegében megjósolta, prófétálta a fukusimai atomkatasztrófát, (még hat reaktorról is van benne szó, bár lehet, hogy a tipikus japán erőműnek hat reaktora van).
Sőt, a látomás Japán pusztulását is jelenti, de feltételezhetjük, hogy az emberiségét is...

2011. március 12.

Csernobil-2 van Japánban???

A Stratfor vészriasztása szerint a földrengésben megsérült Japán  Fukushima Daichi atomerőműben nukleáris leolvadás következett be, a helyzet emlékeztet a csernobilira:

Red Alert: Nuclear Meltdown at Quake-Damaged Japanese Plant

Nem vagyok babonás, nemigen vettem komolyan a maja naptár 2012-es "világvége" évszámát, de hátborzongató, ahogy a nyilvánvaló globális lepusztulás folyamatában, az olajkitermelési csúcsot túlhaladva egyre több csapás éri az emberiséget, amik esélytelenné teszik a modern globális fejlett civilizáció fennmaradását...
Egyre kevesebb erőforrás birtokában kellene megkűzdeni egyre nagyobb csapásokkal.

frissítés:

A Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség elismerte, hogy a balesetet csak a reaktormag olvadása okozhatta:

"Japanese Government Confirms Meltdown"

A kormányszóvivő nyilatkozatai rendszeresen tompítják a szakmaibb nyilatkozatokat.


Nem értek hozzá, de egy amerikai fórumon olvasottak alapján és józan ésszel is nyilvánvaló, hogy a megolvadt reaktormagot tengervízzel hűteni olyan elkeseredett lépés, amit csak azért csinálnak, mert más lehetőségük nem maradt.

Könnyű belátni, hogy semmi mást nem kezdhetnek a hűtésnél elhasznált és durván radiokatív tengervízzel, mint hogy visszaengedik a tengerbe, minden tisztítás nélkül. Hova tennék, nincs rá semmilyen tározó tervezve és nem is építhető ki hirtelen. Tehát jókora területen lemondhatnak a halászatról is. Csak kínjukban tehetnek ilyet, ennek a fele se tréfa!

Frissítés, márc.14:

A folyamatról egyre ijesztőbb hírek jönnek:

Robbanás volt a fukusimai atomerőműben

“Robbanás történt hétfőn annak az észak-japáni atomerőműnek a hármas blokkjában, amelyben a három nappal ezelőtti földrengés és szökőár következtében leállt a hűtési rendszer; a detonációban kilencen megsérültek. ”
“Szombaton ugyanennek a Fukusima-1 erőműnek egy másik - az egyes számú - blokkjában következett be robbanás.”
“Elfolyt a Fukusima-1 atomerőmű 2. reaktorának hűtővize is
Emiatt fennáll annak veszélye, hogy robbanás következik be ebben a blokkban is, mint korábban a másik kettőben - közölte az erőművet üzemeltető Electric Power Co.”
Ez eddig három reaktor a Fukusima 1-ben, ahol kettő máris robbant, tehát a leolvadás garantált és a harmadiknál ugyenerre lényegében biztosan számíthatnak, vagy már meg is történt, csak a kormánypropaganda igyekszik késleltetni a vészhírt.

Angol nyelvű (számomra ellenőrizhetetlen hitelességű) blogokon, fórumokon ettől is ijesztőbb kép bontakozik ki, amik alapján itt esetleg nem "Csernobil jellegű", hanem mondjuk 6, vagy 10 Csernobil jellegű folyamatot képzelhetünk el!
Winds at Japan Power Plants should send radiation out to sea

“Vasárnap egy másik japán atomerőműben, Onagawában is rendkívüli állapotot rendeltek el. Az ENSZ atomenergiaügyi hatósága szerint a normálisat meghaladó sugárzási szintet észleltek a pénteki földrengés után.
Az Onagawa erőműben három reaktoregységet tartanak megfigyelés és ellenőrzés alatt radioaktív szivárgás és esetleges leolvadás veszélye miatt.”
Ez egy másik erőmű!!!

De nézzük a Fukusima 1. és Fukusima 2. erőművek összesen 10 reaktorának helyzetét:

Mennyire fekete a japán nukleáris hattyú?
6 reaktor van a Fukushima 1 erőműben és további 4 a közeli  Fukushima 2-ben. A Tokyo Electric (TEPCO)  jelzése szerint hűtési problémák vannak és a nyomás veszélyesen növekszik ezek közül több egységben:
A Tokyo Electric szombaton közölte, hogy egy másik atomerőműben, a közeli   Fukushima Dai-ni négy reaktorában nő a nyomás. Rendkívüli helyzetet rendeltek el és kiengedték a "potenciálisan radioaktív gőzt", de nem tapasztaltak az erőmű környékén megnövekedett sugárzást.
A hűtés megszűnése általános problémának tűnik:
Tokyo Electric Power Co. (TEPCO), a Fukusima atomerőmű tulajdonosa és üzemeltetője közölte szombaton, hogy az erőmű hatodik reaktora veszítette el képességét a reaktormag hűtésére a pénteki földrengés óta. A Fukusima 1-es atomerőmű 3.sz. reaktora  vesztette el hűtőfunkcióját az 1. sz. erőmű 1. és 2. számú reaktora és a 2. sz. erőmű 1, 2 és 4.sz reaktorai után.
 És ha ez kevés lenne, egy harmadik japán erőműben, Tokai-ban is baj van:

 Egy harmadik erőműben állt le a hűtőrendszer

Számoljunk, hány reaktornál van eddig baj összesen: eddig 10!!!
Remélhetőleg nem mindegyiknél jut el a folyamat a magolvadásig.

A Tokai erőműben azóta álljtólag újraindult a hűtés.

2011. március 3.

Menjen a kormány az anyjába!

Ez nem a blog új hangvétele, én egyszerűen csak szaván fogtam egy "felelős" kormánytagot:
Óriási nagy gáz van az egészségügyben
 “Persze a terv két oldalas, általánosságokat felsorakoztató egészségügyi fejezetéből sem derül ki semmi konkrétum arról, hogyan lehet megmenteni az egészségügyet. A Széll Kálmán program részleteiről Szócska Miklós sem tudott semmit sem mondani, csak annyit, hogy április elsején kezdenek három hónapos egyeztetésbe a gyógyszertámogatások átalakításáról. A cél az állam gyógyszerkiadásainak radikális csökkentése - 2013-ra 120 milliárddal kevesebbet költene erre a célra az állam. Ez igazi bűvészmutatvány lesz, főleg úgy, hogy - Szócska Miklós szavai szerint - eközben a betegeknek nem kell majd többet fizetniük a gyógyszerért.

Az államtitkár őszinteséget ígért, és láthatóan az is volt, amikor nem éppen politikusi megnyilatkozásokat tett arról, hogy „óriási nagy gáz van”, „csak a ködöt szurkáljuk” és „teljesen jogosan küldenek el engem az anyámba”. ”
 A globalizáció leggyengébb láncszemei sorra pattannak el és válnak bedőlt országokká, már európai, görög, ír, magyar stb. láncszemek is hangosan pattognak egy ideje és a kormány olyan nagy horderejű kérdésekkel foglalja el magát, mint pl. a dohányzási tilalom.

Egy államtitkár elég keresetlen szavakkal bevallja, hogy fogalma sincs, mit kéne csinálni, ebből sejthetően a kormánynak sincs.
A Fidesz-hívők erre mindig azzal jönnek, hogy milyen romhalmazt csináltak az elődök nyolc év alatt és hogy üres kasszával mit tehet a kormány.  Nem vitatom, hogy az elődök kártékonyak voltak, de itt arról van szó, hogy közel egy éve kormányon vannak és a terület kormányzati vezetője csak széttárja a kezét a szakmával való találkozón,  komoly elképzelésük nincs, helyette bizarr ötletekkel dobálóznak, pl. hamburgeradó.
Viktor ötletel, erre szelektált párthadserege bólogat és láncban továbbadja lefelé az aktuális kampányjelszót, mint egykor a KISZ-ben és úttörőmozgalomban, azokból se lett aztán soha semmi kézzelfogható. Közben globális vihar előszele fúj, de már kezd háztetőt szaggatni...

Itt nem az Index torzításáról van szó és nem lehet a gyurcsányi trükkel "őszinteségnek" tehát erénynek beállítani, hogy fogalma sincs a kormánynak, mit kéne tennie. Ezt mondta az államtitkár:

"„óriási nagy gáz van”, „csak a ködöt szurkáljuk” és „teljesen jogosan küldenek el engem az anyámba”"

Így beszél az, aki cselekvésre akar mobilizálni egy országot, egy szakmát, aki meggyőzően fel akarja mutatni, hogy érdemes benne bízni, mert határozott elképzelése van, merre akar vezetni? Azt hajtogatták, ha meglesz a kétharmad, ilyet várhatunk tőlük.

Az se érv, hogy nincs pénz, itt nem arról van szó, hogy hogyan tudnák fenntartani a fenntarthatatlant. Ha egy hajó süllyed, a kapitánynak gyorsan és határozottan kell cselekednie, hogy legalább megmentse a legénységet. Ilyenkor nem lehet az előző kapitányt szidni, neki kell vezényelnie a mentőcsónakok vízrebocsátását.

Ez a "kapitány" illetve tisztje széttárja a karját, pedig a hajó süllyed.

Kiút az adósságtörlesztés? Ettől károsabb ötletet nehezen tudnék elképzelni, mint e blogon párszor már kifejtettem, legutóbb is.
A magyar államadósság bakfitty például az USÁ-éhoz képest. Mégse hirdet Obama erőltetett adósságcsökkentési programot. Mert még ő (a báb) is tudja, hogy az adósságok globális szinten VISSZAFIZETHETETLENEK. Természetesen a rendszert nem azzal a céllal alakították ki évszázadok alatt, hogy az adósságok valaha is "vissza legyenek fizetve", ez egy vagyon-átirányítási eszköz, könnyű belátni, de uralkodó dogmarendszerünkben hagyománya van lemucsaizni, illetve leantiszemitázni a "kamatrabszolgaságot" emlegetőket. (nem teljesen faji, etnikai, vallási, stb. kérdés amúgy)

Ebben a perspektívában nem csak a szerencsétlen hülye, alkalmatlan államtitkár szereplése, hanem a kormányfő erőltetett adósságvisszafizetési terve is megfelelően értékelhető, ezeknek fogalma sincs, mit tegyenek.
Itt valóban süllyedő hajó (ország) "legénységét" kellene megmenteni, szó szerint a puszta életünket.
Kaja, fűtés, közbiztonság, ezt kellene spártaian szegényes viszonyok között fenntartani egy jóléti társadalomhoz szokott "legénység" számára.
(ne tessék lázadni, igen, ez JÓLÉT volt, ahhoz képest, ami most jön!)

Mégse tévedtem Orbán Emíliával???

2010. december 10.

Az USA hadserege gazdasági összeomlásra készül

Raven Clabough cikke a  "The New American" magazinból


A kételkedők, akik hajtogatják, hogy az USA gazdasági bajait eltúlozzák, jobb, ha a Pentagonra tekintenek, hogy belássák, mennyire tévedtek. A CNBC megtudta, hogy a Pentagon mostanában egy amerikai gazdasági összeomlással kapcsolatos hadijátékokat játszik le.
A CNBC szerint “A Pentagon Amerika számára valós gazdasági fenyegetésekre készül.”
A CNBC Gazdasági Hírek elemzője, Eamon Javers kifejti:
A 2008-as megroppanás óta a védelmi hírszerzés vezetése nagy figyelmet szentel a globális piacoknak és annak, milyen fenyegetést jelenthetnek az USA nemzetbiztonsági érdekeire. Egy közeljövőbeli szemináriumon egy sor ilyen ügyet fognak megtárgyalni, többek között: a privát befektetési alapok felhasználása a piacok, valuták manipulálására, nemzetállamok gazdasági összeomlása, államcsőd, nemzetállami instabilitás, az USA szövetségeseinek költségvetései, deficit, nemzetbiztonsági infrastruktúrák.
A hadsereg elindított egy “Egyesített Kutatás 2011” című műveletet, melynek keretében tanulmányozzák “egy széleskörű gazdasági összeomlás következményeit az Egyesült Államokban, amely a Hadsereget zavargások miatti rendfenntartásra kényszeríti”. A Kutatás arra is felkészíti a Hadsereget, hogyan működjön “töredékére csökkent globális hatóerő és drastikusan csökkentett költségvetés” keretei között.
Októberben a Tengerészgyalogság meglátogatta a J.P. Morgan céget, hogy “tanulmányozza a piacokat és a gazdaságot.”
Javers következtetése:
A Pentagon és a Védelmi Hírszerzés különféle egységei a piacokat vizsgálják és azokat az újfajta fenyegetéseket, melyeket ezek jelentenek az Egyesült Államok számára.
A Wired.com szerint “a hadsereg minden évben szervez egy Egyesített Kutatást, melynek során tapasztalt közép- és felsővezetők értékelik a szervezet tevékenységének hiányosságait és megoldásokat javasolnak.”
A 2011-es Egyesített Kutatás igazolja azokat a feltételezéseket, hogy az USA gazdaságában nem zajlik semmilyen kilábalás, ahogy a kormány számos tagja nyilatkozott bizakodva. A katonákat zavargások miatti evakuációkra és internálásokra képezik ki, ami jelzi, hogy fennáll a lehetősége a rendfenntartás érdekében katonai szükségállapot bevezetésének.
A 2011-es Egyesített Kutatás felkészíti a katonákat arra is, hogy diplomatákként viselkedjenek, olyan eseményekre számítva, amikor harctereken nincsenek diplomaták, vagy amikor az utcákon éhes és dühös amerikaiakkal találják szembe magukat. A Wired.com írja: “Egyhangú a vélemény, hogy a hadseregnek fel kell készülnie a tárgyalások profi lefolytatására, amiket jónéhány katonai iskola tanfolyamain oktatnak .”
A Blacklisted News szerint A Pentagon hadijátékai csak egy a sok példa közül, melyek mutatják, merre tart a világ . Egy másik, hogy a FEMA (Rendkívüli Helyzetek Szövetségi Hivatala) egyetlen Washingtoni elosztóközpontját 15 regionális intézménnyé decentralizálták az ország területén. A Blacklisted News azt is állítja, hogy: “nem hivatalos információk szerint az elmúlt években az USA kormányzata volt a liofilizált tartósélelmiszer-készletek legnagyobb felvásárlója, a magánbunkerek építésével foglalkozó cégek szerint pedig a piacon hiány van a felszerelésből és építőkapacitásból”.
Láthatóan más globális hatalmak is “Világvége” forgatókönyvekre készülnek. Oroszország a hírek szerint 5.000 új földalatti óvóhelyet készül kiépíteni Moszkva lakossága számára, az Európai Unió pedig 2006-ben határozott egy “Világvége Vetőmagbank” építéséről a hegyekben mélyen a tengerszint alatt.
A FEMA weboldala javasolja az amerikai családoknak, hogy tartsanak állandóan készenlétben legalább néhány hétre elegendő vésztartalékokat többek között élelmiszerből és vízből.