A következő címkéjű bejegyzések mutatása: apokalipszis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: apokalipszis. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 3.

MALÉV: megdöglött az egyik első Nagy Kanári a szénbányában


Évek óta riogatunk az összeomlással a mi kis geddonista szubkultúránkban, közben újra meg újra rágódva azon, hogy az Összeomlás vajon inkább esemény, vagy folyamat.
Nyilvánvaló, hogy folyamat, de az is nyilvánvaló, hogy vannak időnként földrengésszerű rövidebb szakaszhatárok, amikor a rendszer látványos elemei dőlnek össze, két ilyen között pedig folytatódik a lassú erózió. A tavalyi év mindenestől tele volt a lassabb bomlás gyorsulásának jeleivel, pl. az eurozóna válságának képében, ami persze valójában attól sokkal átfogóbb dolog.

Ugyanígy a MALÉV leállása is csak látszatra egyetlen cég bukása, hiszen a légiközlekedés a geddonista blogoszférában régóta emlegetett módon az egyik legkorábbi megdöglő kanári a bányában.
 Per pillanat, az előtünk álló hetekre-hónapokra (ha ugyan hónapokra...) a MALÉV összeomlása ugyan még elszigeteltnek tűnhet, ami ugyan kellemetlenül érintheti most a reptéren rekedt utasokat és méginkább a cég dolgozóit, egyes hitelezőit, de a forgalmat átvehetik a konkurens cégek, azonban kicsit hosszabb távon valójában a légikanárik járványos elhullására kell felkészülni:

Az egyik komoly konkurenciának számító Austrian Airlines-nál drasztikus költségcsökkentés és járatbeszüntetés áll a küszöbön, ami új utasokat jelenthet a Malévnek. Egy másik erős versenytárs, a cseh CSA pedig egyre inkább mélyrepülésben van, olyan rossz mutatókkal, amik alapján nem kizárt a közeli csőd.
Akkor pedig már teljesen más helyzet lesz, amikor negy egyetlen légicég dől be, hanem az egész szektor...
Nem tudom elképzelni, hogy a folyamat odáig érésekor továbbra is helyreálljon a két nagyobb válsággóc közötti lassú erózió állapota, ugyanis a légiközlekedés globális csődje gyakorlatilag automatikusan része lenne a globális ellátási láncok szétzilálódásának, ami két héten belül embermilliárdok éhhalálát és erőszakos halálát jelentheti.

Vessük össze ezt azzal, hogy a Baltic Dry Index történelmi mélypontja a tengeri teherszállítás eddigi legalacsonyabb szintjét is jelzi, amióta ebben a formában mérik.

Tehát lehet, hogy küszöbön áll a globális világgazdaság, az interkontinentális ellátási láncok összeomlása, az összeomlás apokaliptikus szintű fokozatának kezdete...

Visszatérve a magyar terepre, a MALÉV bedőlése önmegában még kezelhető, amíg a szektor egésze funkcionál, sőt elvileg egy feneketlen állami pénznyelő kút betömésével még veszteségcsökkentésnek is tekinthetnénk. Azonban ez csak az egyik korai Nagy Kanári, mely megdöglésével jelzi a robbanás közeledtét, képzeljük el, mennyivel kezelhetetlenebb helyzetet okozna a fővárosnak és az egész országnak a BKV szintén lassan, de mostanában már gyorsan és biztosan közeledő csődje, netán fizikai leállása? Az utóbbit gyakorlatilag nem engedheti meg magának a kormányzat, amíg létezik és funkcionál olyan, hogy magyar állam! A legrémisztőbb kilátás, hogy természetesen ez utóbbi, maga az államszervezet is összeomolhat, aminek következménye csakis a lakosság töredékére csökkenése lehetne.
Ehhez képest a kormányzat passzivitása például a BKV ügyében is, ahogy a globális összeomlás túléléséhez szükséges más alapvető ügyekben is szélsőséges, láthatóan fogalmuk sincs róla, mit kéne tenni és közben az utolsó olyan kormánytagokat rúgják ki (Bencsik, Ángyán), akiknek tudottan volt ezekről némi fogalma.

A lovak közt a gyeplő...

2011. április 14.

A japán kormány a főváros áthelyezését fontolgatja Tokióból???

Frissítve

Szinte tegnapi hír volt, hogy a fukusimai atomkatasztrófa megkapja a 7-es, csernobili szintű, tehát eddig legmagasabb súlyossági fokozatot.
Azonban, ha a bolgár Novinite.com hírügynökség által az orosz Itar-Tassz hírügynökség hírére hivatkozva közölt információ hiteles, akkor igazából nem sokáig lesz 7-es, hanem máris lehet bővíteni a skálát egy 8-assal:

Japán a katasztrófa miatt aggódva fontolgatja a főváros áthelyezését

Április 14, kedd
Miközben újabb nagyerejű földrengések rázzák meg Japánt és a sugárzás szintje növekszik Tokió környékén, az ázsiai ország döntéshozói megfontolják a főváros áthelyezését egy másik városba.
A legvalószínűbb helyszín egy új főváros számára az Itar-Tassz szerint Oszaka, vagy Nagoja. Mindkét város nemzetközi repülőtér mellett helyezkedik el. A fő feltételek, hogy az új fővárosnak legalább 50 ezer fős lakosságúnak kelle lennie és elegendő kapacitással kell rendelkeznie a parlament, a kormány, a Császár rezidenciája és a külföldi diplomáciai képviseletek elhelyezéséhez.
Szakértők szerint, ha egy 7,2-es erősségű földrengés sújtaná Tokiót, a halálos áldozatok száma 11 000 körül lenne, a sérülteké 210 ezer, az anyagi kár pedig körülbelül egymilliárd dollár.
Enyhén szólva demoaralizáló hír a tokiói agglomeráció kb. 35 millió lakójának, hogy a fejesek elhúznak délre (mint a vadlibák), őket meg sorsukra hagyják. Bármilyen fegyelmezettek is a japánok, ez egy erősen népfelkelés-esélyes helyzet lenne...

Az önmagában egy magától értetődő és minden komoly országban kötelező elem, hogy léteznek forgatókönyvek, tervek a kormányzat folytonosságának fenntartására természeti csapás, terrortámadás, háború, stb. esetére, és ezek a forgatókönyvek természetesen tartalmazzák a kormányszervek földrajzi áthelyezésének lehetőségét is.

A hírt, ha jól látom, egyelőre nem vették át a "komoly" hírügynökségek, a Google a cikk címét mindenhol e bolgár ügynökségre hivatkozó helyeken dobja ki. A dolog lehet tudatos dezinformáció is, de lehet hiteles szivárogtatás is.

A kitelepítési tervet indokolhatják az alábbbi infók, vélemények is:

"A fukusimai reaktorok időpzített bombák, a japán kormány tagadja a tényeket"  Beszélgetés Michio Kaku japán-amerikai atomfizikussal


Korábban elismerték, hogy a 2-es reaktorban ellenőrizetlen láncreakció zajlik időnként.
A Zerohedge blog olyan forrásokra hivatkozik, melyek szerint a 4-es reaktornál, amely le volt állítva a földrengés idején és nincsenek benne a fűtőelemek, a kiégett fűtőelemtározóban indult be a láncreakció!!! Mindez a szabad ég alatt, hisz hűtővizét elvesztette és épülete felrobbant...

A TEPCO megerősíti, hogy a 4-es reaktor használ fűtőelemtározója most egy ellenőrizetlen nyíltszíni maghasadási folyamat

Frissítés:

Érdemes a fenti hírt egybevetni a Europe2020 legutóbbi elemzésének a Japán katasztrófára vonatkozó részével:

Globális rendszerválság: 2011 második fele - az USA kincstárjegy piacának leolvadása várható

A globális infláció tekintetében öt utat ismerhetünk fel, amiken keresztül a japán válság erősíteni fogja a jelen inflációs nyomásokat:
• a polgári nukleáris iparág terjeszkedésének drasztikus befejeződése világszerte rohamosan fokozni fogja a nyomást az olaj, földgáz és szén árára [15].
• A gyárakat és szállítást befolyásoló áramkimaradások [17] miatt sok létfontosságú elektronikai alkatrész hiánya, magasabb árakat jelent az elektornikai termékeknél a számítógépektől a lapos képernyős TV-kig  [16]).
• növekvő nyomás a világ élelmiszer- és energiaáraira, [18] a japán élelelmimport (főleg rizs) növekedése miatt, mivel az atombaleset által érintett terület egyike az ország fő mezőgazdasági régióinak.
• A világgazdaság további hanyatlása  a japán gazdaság majdnem teljes leállása következményei miatt, (Japán az export és a "just in time" szállítások terén is kiemelkedő) [19], ami éppannyira korlátozni fogja  a "deflációs" hatást a globalizált kereskedelemre. [20]
• és végül, a Bank of Japan masszív  likviditásinjekciói miatt zuhanó jen  és a pénz "kölcsönzési költsége" világméretű növekedésének kettős jelensége (magasabb kamatok), Japán hatalmas újjáépítési szükségletei miatt.

Ezek az előrejelzések értelemszerűen nem veszik figyelembe a legrosszabb katasztrófaforgatókönyvet, amely szerint a Tokiói-régiót súlyos sugárszennyeződés érné a fukusimai erőmű  robbanása miatt.[21]. Egy ilyen eset Csernobilhoz hasonlóan egy lezárt zóna létrehozását eredményezné, ami érintené ezt a több, mint harminc millió lakos által lakott régiót, és amely a globális alapvető szükségleti cikkek áramlásának szivében található,  és ami egy történelmileg példátlan humanitárius katasz trófához , továbbá a  globális  áru- és pénzügyi piacok azonnali ellehetetlenüléséhez vezetne.  Egész egyszerűen: nincs "B-terv" a Tokió és környéke által képviselt globális csomópont "hirtelen leállása" esetére.

2011. április 13.

A Fukusimai helyzet fokozódik, a japán kormány kommunikációs stratégiát vált

A TEPCO a bűnös.

Egyelőre angolul tudóknak:
"Az atomkatasztrófa első napjának hiteles története", nem az utóbbi hetekben megszokott kormánypropaganda:

Daily Yomiuri Online: A TEPCO szerencsétlenkedett az atomerőművi vészhelyzet során


Elképesztő vakrepülésben volt a japán (és talán a globális) atomipar, csak idő kérdése volt, mikor következik be ilyesmi. Hihetetlenül felkészületlenek voltak bármilyen üzemzavarra, és az utórengések körüli események mutatják, hogy továbbra is azok. Amikor a gazdasági miniszter elrendelte, hogy a dolgozók kézileg nyissák ki a szelepeket, hogy kieresszék a radioaktív gőzt, ami már a maximum megengedett kétszeresével feszítette a reaktort (áram híján nem tudták a normális módon kinyitni), a dolgozók csak lassan haladtak, mert sötétben kellett matatniuk...

A más erőművekből odairányított áramfejlesztős autókat nem tudták csatlakoztatni, mert túl rövid kábeleik voltak...
Horror, ami előre borítékolva volt. Kuroszava közel 30 éve megjósolta utolsó filmjében.

Nyilvánvalóan elég drámaian rosszabbodik a helyzet, hogy a cenzúra kiengedte, pontosabban a kormány megíratta ezt a cikket.

Itt a "leleplező cikksorozat" második része:

Daily Yomiuri Online:  A TEPCO vezetők távolléte késleltette a döntő lépéseket


Már egymás fejére borogatja a bilit a kormány és a TEPCO vezetése. A kormány a TEPCO-ra hárítja a felelősséget, hogy miért tökölt 15 órát a biztonsági szelepek megnyitásával, a TEPCO pedig arra hivatkozik, hogy a miniszterelnök másnap reggeli személyes jelenléte az erőműben hátráltatta a radioaktív gőz kiengedését, mert nem akarták őt is lefúvatni az ocsmánysággal...
Természetesen ez a cikksorozat is a kormánypropaganda része, kormánytagok és hasonlók nyilatkoznak "teljes nyíltsággal" az újságnak, ellentétben az eddigi hetekkel, ami csakis parancsra történhet és nyilván most is nagyon megválogatják, hogy mit mondanak látszólag "teljesen őszintén".
A TEPCO-ra hárítja a kormány a teljes felelősséget, ezért e második cikk részletesen rágcsálja, hogy a cég két elsőszámú vezetője az első két napon távol volt, egyikük Kínában. A cikk arra célozgat, hogy a TEPCO habozott tengervizet engedni a reaktorba, hiszen az attól tönkremegy és egy ilyen reaktor százmilliárd jenbe kerül... Meghogy egy ilyen döntés előtt "ki szokták kérni a részvényesek véleményét". Ez propagandafogás.
Természetesen a TEPCO felelőssége nem kérdés, azonban a kormány az első órában állami irányítás alá vehette volna az egész ügyet és ezt meg is kellett volna tenniük.

A helyzet rosszabbodásának a jele a taktikaváltás a propagandában, most nem kisebbítik a veszélyt (mert már nem lehet, Hawaiiban a tejben a megengedett hétszeresét mérik sugárzó izotópokból), most bűnbakot kell találni.

Most már magától értetődően 7-esre, csernobili fokozatúra emelték a katasztrófa besorolását is, de igazából hetek óta javasolják független szakértők egy 8-as kategória bevezetését, hogy Fukusima  megfelelő helyre kerülhessen...
A 9-es fokozat a Duncan-féle  Olduvai Energiaszakadék, a globális áramellátási összeomlás idejére marad, amikor világszerte fenntarthatatlannak bizonyul a reaktorok és kiégett fűtőelemtározók hűtése, karbantartása...

2011. április 7.

Újra van láncreakció az egyik (leolvadt...) fukusimai reaktorban, az egyik olvadt reaktormag talán már áttörte a padlót

Gundersen:
"A TEPCO új adatai bizonyítják, hogy a fukusimai 1-es reaktorban időszakonként van láncreakció"

"A Kiotói Egyetem Nukleáris Intézetének professzora meggondolta magát: Kezdem úgy vélni, hogy újra zajlik maghasadás... újra kritikus" (azaz megint van - szabályozatlan - láncreakció)

"Interjú Akira Hiroshi Koide professzorral, a Kiotói Egyetem Kutatóreaktor Intézetétől (Nem szó szerinti fordítás)

“A Fukusima I atomerőmű baleset egyáltalán nincs lecsengőben. Úgy vélem, meg kell változtatnom korábbi véleményemet, ami túl optimista volt.”

[kérdező:] Mi volt túl optimista?

“Azt gondoltuk, hogy a reaktorban "hidegleállás" történt, ami azt jelenti, hogy az uránium maghasadás leállt. De most kezdem úgy gondolni, hogy a maghasadás újraindult. Más szóval a reaktor újra "kritikussá" vált, amit "újrakritikusságnak" nevezünk.”

[kérdező:] Koide professor, az Ön véleménye az volt, hogy nincs "újrakritikusság".

“Igen és megváltoztattam a véleményemet. Lehet, hogy van.” …

“Először is: a jód[-131] szint nem csökken, hanem nő. A jód[-131] felezési ideje 8 nap. A baleset óta több, mint 3 hét telt el, tehát a Jód-131 szintjének a kezdetben mért egytizedének kellene lennie. Másodszor, a turbinaépület sugárszennyezett vizében klór-38-at mutattak ki. [nem mondja, melyik reaktoréban].” …

“Nos, ha klór-38-at mutattak ki [a TEPCO szerint], az csak "újrakritikusságot" jelenthet”. … "

Ez nem minden.

A LATOC egyik utódfórumán tegnap idézték a Reuters hírét:

"A fukusimai reaktor magja keresztülolvadt a nyomásálló tartályon, mondta Edward Markey demokrata kongresszusi képviselő a nukleáris katasztrófa ügyében tartott meghallgatáson szerdán."

"Úgy tájékoztattak a Nukleáris Szabályozási Bizottságtól, hogy a kettes reaktor magja annyira felforrósodott, hogy egy része valószínűleg keresztülolvadt a nyomásálló reaktortartályon," mondta a Kongresszusban Markey, egy vezető atomenergia-ellenző képviselő.
Azóta persze van helyreigazítás (nemcsak az elírt reaktorgyártó neve miatt):


"HELYREIGAZíTÁS - 2. FRISSíTÉS- A demokraták aggodalmukat fejezik ki az atomerőművek kapcsán"

részlet:

"Nukleáris Szabályozási Bizottság- A FUKUSIMAI REAKTORTARTÁLY NINCS ÁTTÖRVE

A meghallgatáson Edward Markey, az atomenergia-ipar közismert kritikusa elmondta, a Nukleáris Szabályozási Bizottság jelezte, hogy a fukusimai 2-es reaktor magja valószínűleg keresztülolvadt a reaktortartályon, a radioaktív anyagok elzárva tartásának egy kulcsfontosságú elemén.

Azonban Martin Virgilio, (a Nukleáris Szabályozási Bizottság reaktor- és készültségi programja igazgatóhelyettese ) elmondta, hogy ez a Bizottság Tokióban tartózkodó szakembereinek információi alapján még nem történt meg.

"Naponta többször kapunk helyzetjelentést kiküldött csapatunktól, és a jelen pillanatig nem véljük úgy, hogy a mag áttört volna. mondta Virgilió az újságíróknak.

"Úgy véljük, hogy szignifikáns fűtőelemkárosodás történt mindhárom reaktornál és mind a négy használt fűtőelem-tározónál. Nem hisszük ebben a pillanatban, hogy a reaktormag elhagyta a tartályt" - mondta."

Jellemző, hogy a bizottsági fickó végig a "we believe" (hisszük, véljük) szót használja, nem valami határozott, kijelentő, tényt jelentő kifejezést. Én emeltem ki a "még" szót is az olvadt reaktormag áttörésének cáfolatánál is.

Ez az atomipari felügyeleti szerv nemrég küldte ki csapatát Japánba, hogy az USA kormányának szeme és füle (GM-mérője...) legyen, mert érthetően nem bíztak a japán kormány által szolgáltatott (ál)információkban. A jelek szerint a harcias atomellenző kongresszusi képviselővel (mint "munkaadójukkal") őszintén (és naívul) hiteles infót közöltek a kiküldött szakemberek (lehet, hogy nem hivatalosan), amit a Reuters világgá is repített, miután a képviselő a kongresszusi meghallgatáson nem habozott kimondani a rossz hírt.

A Bizottsággal és a Reuterssel rövid időn belül cáfoltatták a hírt, de a dolog kint van, mint a fing az ebédlőasztal mellett...

Egy magyarra fordított cikk a magolvadásról:
Idők Jelei: Olvadás Fukusimában és legfrissebb EURAD animáció

2011. április 1.

18 ezer százalékkal lépi túl az eső radioaktív jód-131 tartalma az ivóvíz határértékét San Franciscoban!!!

Az esővízminta radioaktív Jód-131 tartalma San Francisco közelében 18.100%-al haladta meg a szövetségi ivóvíz-határértéket

Nem elírás, az ivóvíz határértékét TIZENNYOLCEZERSZER EGYSZÁZ SZÁZALÉKKAL lépi túl az eső radioaktív jód-131 izotóp tartalma, amit a San Francisco közeli Berkeley egyetem atombuheráló tanszéke épületének tetején mértek, tehát ezek nem amatőrök, van hozzá műszerük és tudják, hogy kell leolvasni!!!

UCB Esővíz Mintavétel Eredménye, University of California, Berkeley, Nukleáris Műszaki Tanszék:
Jód-131 szint az esővízmintában, mintavétel helye: UC Berkeley campus Etcheverry Hall épületének teteje, March 23, 2011 from 9:06-18:00 PDT

20.1 Becquerel per liter (Bq/L) = 543 Picocuries per liter (pCi/L) — Átszámító itt.
A szövetségi ivóvíznorma Jód-131esetén 3 pCi/L. (Sajtóközlemény)

Tehát az esővíz radioaktív jódizotóp tartalma az ivóvízben az USA területén megengedett érték 181-szerese.
 Kéréds, hogy mennyi ideig fog ilyen durván radioaktív eső esni az USÁ-ban és nyilván nálunk is?
A japán katasztrófaelhárítás nyilvánvalóan vagy teljesen tehetetlen, vagy ügyetlenkedésükkel még fokozták is a bajt. A vízágyús "akció", ahogy a helikopteres "vödrözés" is egyértelműen csak a kameráknak rendezett cirkusz volt, ezekkel semmit nem lehetett elérni, csak egy kis időt akartak nyerni, hogy pár nappal tovább húzzák a tokiói, japán országos, majd globális pánik kitörését.
Az alábbi hír szerint a minapi bejelentés, hogy a Fukusima Daicsi erőmű négy reaktorát "kivonják a használatból"  a sajtó értelmezésével ellentétben nem azt jelentette, hogy a TEPCO cég (amit érthetetlenül máig nem volt a japán kormány állami, vagy katonai ellenőrzés alá!!!) már nem számít rá, hogy ezek többet áramot termelnek, hiszen ez szinte kezdettől fogva nyilvánvaló.
A bejelentést ez a hír úgy értelmezi, hogy a japánok nem látják többé esélyesnek, hogy a megolvadt reaktormagok és használt fűtőelemtározók "lehűthetők", az ezzzel való kísérletezést hagyják abba és mostantól a stratégia a betonszarkofággal való betemetés.
A hír nem mellesleg beszámol arról, hogy az erőmű körzetében talált kb. ezer holttesthez a hatóságok nem mernek hozzányúlni, mert olyan erősen sugároznak:

'Meghalunk, ha az ország megmentése ezt követeli': Az "50 fukusimai" csapat tagjai arra számítanak, hogy "heteken belül" meghalnak a sugárbetegségtől

Ezen a videón egy szakértő elmondja (angolul), hogy miért csapdahelyzet az erőműnél a hűtési kényszer (hogy ne forrósodjon a megolvadt fűtőelemek anyaga még tovább): mert a napi 200 tonna bevitt hűtővíz sajnos törvényszerűen ki is jön vissza, vagy "kivérzik", radioaktív vízpára, vagy víz formájában és viszi magával a környezetbe a sugárszennyezést. Pl. San Franciscóba, meg felénk is...

URGENT - MUST SEE - Updates on Fukushima -- Fairewinds Associates, Inc -- March 31, 2011


2011. március 30.

Mi a valós helyzet Fukushimával? Tibor bá bejegyzése

Az alábbi bejegyzést Antalffy Tibor bá blogjáról veszem át, mert olyan jól összefoglalja a japán atomkatasztrófa jelenlegi állását és kilátásait, ahogy én nem tudtam mostanában összeszedni. Igaz, kevés olyan olvasó járhat a blogomon, akik ne ismernék Tibor bá blogját, de hátha valaki itt bukkan rá:


Tibor bá blogja - Mi a valós helyzet Fukushimával?

Publikálva 2011.márc.30. | Tibor bá blogja |
önarcképAz alábbi írásnak nem egy adott forrása van, hanem a lényeget különböző országokból, különböző szakértők véleményéből ötvöztem össze. A végső következtetés, hogy a Fukushima Daiichi atomerőműben a helyzet folyamatosan romlik, a katasztrófa méretére fokozatosan derül fény. Vasárnap (03.27.) a Tokyo Electric Power Co. Szóvivője közölte, hogy a 2. Reaktor blokknál a szivárgó tengervíz radioaktivitása százezerszerese a normál értéknek. Emiatt a kárelhárító munkásokat kiparancsolták a helyszínről. A fűtőelemek teljes leolvadásának esélye - ami beláthatatlan következményekkel járna - valószínűbb, mint eddig. Amennyiben a elhasznált fűtőelemek a hűtés hiányában fellobbannak, a hatalmas hő radioaktív párát fog feljuttatni az atmoszférába, vagyis szétterül az egész Földön. Ez az igazi lidérces álom, hónapokon át radioaktív porfelhők keringenek az atmoszférában, ahonnan szép csendben aláhullnak. Ráadásul a NewScientis arról számol be, hogy a Bécsi Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet szerint a folyamat már el is kezdődött.
A Fukushimai megsérült reaktorokból radioaktív jód és cézium olyan mennyiségben távozik, ami az osztrák kutatók szerint, pillanatnyilag az 1986-os Csernobili katasztrófát követő kiáramlástól alig marad el. A pontos mérések azt mutatják, hogy az jód izotóp  kiáramlás a csernobilinek 73 százaléka, míg a cézium kábé 60 százaléka. Tehát a radioaktív anyag már fertőzi az egész Földet. Csernobilhez képest azonban van némi változás, a megszökhető radiaktív anyag Fukushimánál tízszer több. Egyértelmű, hogy a jelenlegi világkatasztrófa lényegesen nagyobb. Csernobilben 180 tonna radioaktív anyag volt, Fukushimában 1760 tonna van.  
A CNN arról számolt be pénteken, hogy a 3-as blokk fűtőelem tartálya „valószínűleg” felrepedt. Mivel az épület lerobbant, a tartály felrepedt, a fűtőelem és az atmoszféra között nincs semmi, ami megakadályozhatná a nagytömegű kiáramlást.  
A New York Times szerint: „nevét elhallgató atomerőmű vezető azt állítja, hogy a fűtőanyagtartályon egy hosszú, függőleges repedés tátong, ami a vízszint alatt is folytatódik, amin keresztül radioaktív folyadék és pára áramlik ki.” Tehát a repedés valóságos, és a repedéseknek van egy furcsa tulajdonságuk, hogy egyre nagyobbak lesznek, nem pedig kisebbek.
Ugyanakkor a mainstream médiánál jelentkezik a BP olajplatform robbanási szindróma. Mindent megtesznek, hogy a bajt lekicsinyítsék, és megnyugtassák a tömegeket a baj bagatellizálásával, illetve téves információk bekeverésével. A cél a katasztrófa minimalizálása az atom lobby érdekeinek a megvédése. Don’t worry, be happy. Ugyanakkor a mérések felfedték a reaktorokból származó radioaktív anyagok jelenlétét Észak Amerikában, sőt már Európában is.
A Reuters szerint: „Csak néhány nap kérdése és az egész északi féltekén jelen lesz a radioaktív hamu.” Hivatkozva a Norvég Légköri Kutató Intézet közleményére. Ezek szerint az a tény, hogy az atomkatasztrófa 20.000 kilométerre történt, egyáltalán nem megnyugtató.  A Washington’s Blog szerint, bár Kolorádóban se a növényzetben, se a levegőben nem találtak jód-131-et, a szarvasok pajzsmirigyében már kimutatták. A „füstölgő” Fukushimai reaktorok tökéletes gyilkoló gépekké váltak. „….a talaj szennyezettsége nagy, az erőműtől 40 km-re a talajban ezerszer több jód-izotópot találtak, de cézium esetében ez 4000-szeres”. Ismétlem, 40 km-re, de ez a hivatalos. A Kyoto Kísérleti Reaktor Intézetből Dr. Tetsuji Imanaka szerint az ő mérésük ennek az értéknek legalább a dupláját adják. Ekkora értéknél Csernobilben kötelező volt elhagyni a házat. Ismételjük meg, a Csernobili érték kétszeresével állunk szemben, és a katasztrófális folyamat még hónapokig fenn fog állni. A helyzet sokkal rosszabb lesz, mint ahogy most áll, és ahogy hivatalosan be van állítva. Miközben a katasztrófamentés egyhelyben áll, úgy tesznek, mintha történne valami, de valójában nem történik semmi.
Ezt viszont normális észjárással könnyen meg lehet érteni: Az iszonyatos mennyiségű radioaktív fűtőelemet (elhasznált és még aktív) víz alatt kell tartani, és folyamatosan el kell vezetni a felforrósodott vizet, amit hideg vízzel kell folyamatosan felváltani. A felhasznált vízmennyiség iszonyatosan sok, percenként több köbméter. Ezt a fantasztikusan sok vizet nem lehet tömegoszlató vízágyúval 50 méterről belőni csak úgy vaktában a megfelelő helyre, ami különben meg van rongálódva. Közelebb menni természetesen nem lehet. A helikopterről történő beloccsantás pedig már vicc kategória. Minden jel szerint fogalmuk sincs, hogy mit lehetne tenni. Tudhatták volna, mert a radioaktív anyag az, amit nem lehet lúggal, vagy savval közömbösíteni, elégetni, lebontani, átalakítani, elföldelni. Ha egyszer valami radioaktív lesz, akkor csak egyet lehet csinálni, hagyni kell, hogy szép csendben elsugározza magát, ami néha évtizedek, vagy akár évmilliók. Szóval ezt vállalta fel az emberiség a kényelem, a mindenre használható elektromos energia kedvéért.
Viszont a Katrina hurrikán után, a Fukushima atomkatasztrófa egyértelműen bizonyítja, hogy a kormányok a bajba került állampolgárokat egyszerűen leírják, mert számukra fontosabb a tőke kiszolgálása. Arra is fel kell figyelni, hogy ide jutunk, ha a szociális vívmányokat feladják. Vasárnap a japán miniszterelnöknek annyi volt a mondanivalója, hogy a „helyzet komoly”. Valóban az és még sokkal komolyabb lesz, amit a következő adatokból érzékelni lehet. Csernobilben ha a talaj sugárzása elérte a négyzetméterenkénti 550.000 Bq-t (ami jó 5 ezerszerese a normálnak) akkor oda nem mehetett be senki, mert „erősen fertőzöttnek” volt ítélve (és ugye az oroszoknál nem a legnagyobb érték az ember). Nos ilyen fokú fertőzöttség 30 km-es körzetben volt található. Japánban ezt az értéket a reaktoroktól északra már 50 km-re is meg lehet találni, és még nincs vége a „szivárgásnak”.
A sugárbetegségről a legújabb ismereteket holnap fogom posztba szedni.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

2011. március 27.

A sugárzás a normális tízmillószorosa, de "aggodalomra semmi ok" !!!

msnbc.com: A sugárzás a normális érték tízmilliószorosa a japán atomerőműben
"A dolgozókat evakuálták a fukushimai 2-es blokknál, a víz 'majdnem biztosan' a magból szivárog"

Tibor bá szerint ez "óránként 1000 mSv. 3 óra és azonnali halál."

De nehogy megijedjünk:
"A Fukusima Daiicsi erőmű mellett a tenger sugárzási szintje a normális szint 1850-szeresére nőtt   a katasztrófa óta eltelt két hét alatt, jelentette a japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Hivatal.
Azonban egy vezető hivatalnok szerint a radioaktív részecskék szétszóródnak és feloldódnak, nem okozva veszélyt a tenger élővilágára, vagy az élelmiszerbiztonságra.
"Nincs ok aggódni az egészségügyi kockázatok miatt" mondta Hidehiko Nishiyama."
Közben a hír áttörte a hazai média falát is, bár nem látom se az Indexen, se a Hírszerzőn:
Világgazdaság online: Vészhelyzet Fukusimában: tízmilliószoros a sugárzás

"A Tokyo Electric Power Company közleménye szerint a Fukushima Daiichi atomerőmű 2. számú reaktoránál a vízben a megengedett szint tízmilliószorosára nőtt a radioaktív sugárzás.
Az üzemeltető, a TEPCO  azt állítja, hogy 2,9-milliárd becquerelnyi sugárzást mértek egy köbcentiméter vízben  a kettes számú reaktor turbinaépületének pincéjében. Ez a szennyezettség körülbelül ezerszerese annak, amit az egyes és hármas reaktor turbinaépületeinek pincéjében mértek a kiszivárgott vízben. Minden mentőmunkát azonnali hatállyal felfüggesztettek"
Jó pont a Világgazdaság Onlinenak, hogy a hír végére nem raktak "optimista farkat", de nem fognak ezért a paksi fejesek haragudni? 

2011. március 16.

Apokalipszis - nem csak Japánban

Günter Oettinger az EU energiaügyi biztosa tegnap az Európai Parlament előtti beszédében kijelentette:

"Az apokalipszis egy különösen ideillő szó. Gyakorlatilag minden kikerült a kontroll alól. Nem zárhatom ki a legrosszabbat az elkövetkező órákban és napokban"

A magyar elektronikus hírportálok mai beszámolóikban ugyan megemlítik az energiaügyi biztos nevét és különféle kijelentéseit, de ez a konkrét kifejezés feltűnően hiányzik a híreikből. Nem kérdéses, hogy működik a cenzúra, az agyatlan március 15-i ünnepségek napján, a szabad sajtó nagyobb dicsőségére...

A japán katasztrófa kapcsán egyrészt a világsajtóban is találkozhatunk korunk közgazdasági képzésének tipikus termékeivel, barom drágaöltönyös juppikkal, akik elégedetten latolgatják, mekkora plusznövekedést, konjunktúrát eredményez majd az újjáépítés. Nem ők a gazdasági képzés és világnézet selejtjei, hanem a rendszer selejtes.

Kevésbé elvakult, intelligensebb egyének hazai fórumokon is a ma megszokott sémák szerint gondolkozva hivatkoznak Japán óriási valutatartalékaira, amiből nyilván telik majd az újjáépítésre.

Ezzel szemben a kegyetlen valóság az, hogy:

Japán a katasztrófa előtti állapotába már nem építhető újjá.
Az uralkodó gazdasági paradigma által elvakítottak nem tudják, hogy a pénz csak egy - lényegében szimbolikus - tranzakcióbonyolítási segédeszköz, önmagában semmit nem lehet pénzzel elintézni, csak akkor lehet, ha azt a pénzt elfogadják valami tényleges, belső értékkel rendelkező áruért, erőforrásért, stb. Illetve, ha egyáltalán léteznek ilyen tényleges értékkel rendelkező dolgok, amikre a pénz beváltható.

Bármekkora valutatartalékai is vannak Japánnak, vagy bárkinek, ezek a fiktív eszközök értéküket veszítik, amikor kiderül, hogy pl. nincs elég energia, pl. olaj az újjáépítéshez.
Egyrészt a világ túljutott az olajkitermelés csúcsán és ez visszafordíthatatlan, másrészt a japán katasztrófával egyidejűleg Bahreinben részben a szaudi sereg fegyvereivel elkezdték százasával lelövöldözni az Irán által támogatott siita tüntetőket.
Tehát még a kitermelési plató nagyon szoros olajkitermelése és exportja se igen fog fennmaradni a közeljövőben. Dollárból pedig nem lehet újjáépíteni, oda olaj, szén, acél, cement stb. kellene. Ezek hiányában viszont a világgazdaság nagyon hamar olyan káoszba csúszik (nem használok feltételes módot!!!), aminek örvényéből a káosz miatt elpusztuló termelőkapacitások és infrastruktúra miatt nincs visszaút.

Bevégeztetik...


Ajánlom a témához az alábbi bejegyzéseket:

Ezt viszont most lehozták cenzúra nélkül, lényegében ugyanazt mondja más szavakkal:
"Akihito japán császár: beláthatatlan a helyzet"
Nagyon szokatlan, hogy egy ilyen szakrális király, aki ellentétben a tényleges és szakrális királyi pozícióra egyaránt törő I.Viktorral már egy ősi dinasztia sarjaként az, ilyen , végülis demoralizáló kijelentést tesz.
Ennek csak egyetlen oka lehet, hogy a helyzet tényleg beláthatatlan és ezt végre ki kellett mondani, egy tekintélyesebb vezetőnek (szimbolikus vezetőnek), mint a miniszterelnök, aki tegnap az egyik reaktorrobbanásról csak egy órás késéssel értesült...

 ---------------------
Fukusimában az igazán nagy radioaktív kibocsátás veszélyét a hírek szerint a használt fűtőelemek tározója jelenti. Egyrészt van olyan hír, hogy eredeti kapacitása 4-5-szörösét tartották benne, de a lényeg, hogy a reaktorok robbanása rongálta meg a tározót és annak hűtését.

Tehát kiderült, hogy a lehető legrosszabb ötlet az atomerőmű területén a reaktorok közvetlen közelében tárolni a kiégett fűtőelemeket.
Pakson is az erőmű területén tárolják őket, nem tudom, mennyire közel a reaktorokhoz.
Az egyik tanulság a hazai óvintézkedésekhez, hogy a használt fűtőelemeket a legrövidebb időn belül át kell helyezni a reaktoroktól távolabbra, és olyan körülmények közé, hogy esetleg egy természeti csapás, vagy terrorakció, stb. miatt kialakuló térségi infrastruktúra-leállás se okozzon katasztrófát.

Most látom az infót, hogy Fukusimában a 40 évnyi kiégett fűtőelemet hét folyadékkal teli tározóban tartottták, ebből hat az egyes reaktorok tetején volt elhelyezve, tehát a robbanás szétszórta őket!!!

Alert: Fukushima Coverup, 40 Years of Spent Nuclear Rods Blown Sky High

A mesékkel ellentétben a "kiégett" fűtőelemek nem olyan dolgok, amiket csak úgy "szárazon" leraknak valami "atombiztos" sóbányába, vagy gránittömbbe, a világ használt fűtőelemhegyeit, ezer tonna számra többnyire az atomerőművek területén tárolják, mint Fukusimában, vagy Pakson és állandó hűtést igényelnek.

Az energiabőségre alapozott modern civilizáció évek óta zajló összeomlása elvezet egy olyan helyzethez, amikor a káoszba süllyedő helyi társadalmak nem lesznek képesek fenntartani ezek szakszerű hűtését, kezelését, őrzését és a kiaszabaduló radioaktív szennyezés óriási területeket tesz majd lakhatatlanná!!!

Erről ír Dmitrij Orlov is fentebb linkelt blogjában.

A "fejlődés", a "jóléti társadalom" néhány utóbbi évtizedének kényelméért irtózatos árat kell fizetnünk, nekünk, ma élőknek, az összeomlás kortársainak és utódainknak...

A francia Energiaügynökség javasolja a  japán atomkatasztrófa 7-es fokozatúvá minősítését a maximum 7-es skálán, arra a szintre, amit eddig csak a csernobili baleset ért el!