2010. szeptember 17.

Baj-e, ha Orbán Viktor király lesz?

Ezt majd kifejtem, ha ráérek, de addig is egy témánkba vágó értékelés:

Kiszelly: Orbán a nép fölött lebeg

"Kiszelly szerint a gondosan a nép felett lebegő miniszterelnök alapvető célja, hogy megtartsa kétharmados többségét – ez, vélekedett a politológus erősebb és jobb pozíciót jelent, mit egy félprezidenciális rendszer, ahol a miniszterelnök azért lehetne riválisa. Ehhez viszont nem az államforma módosítás a kulcs, hanem a választási rendszer átszabása, ugyanis a Fidesz vélhetően a parlamenti választásokon is úgy alakítja a szisztémát, rajzolja át a választókerületeket, mint ahogy azt az önkormányzati választások előtt tette."

Ezt a nép felett lebegést nagyon jól szemlélteti az Alternative Revelation blog:


A Kiszelly Zoli remek elemzését közlő ATV-cikk címe ügyes kétértelmű szójáték:

 Kiszelly: Orbán Monarchiát áhít és keletre néz

A szövegben ugyan ártatlanabbul szerepel a Monarchia, de a cím telitalálat. Orbán monarchiát áhít  - magának és utódainak...

Folytatás:

Az igazi kifejtés majd jön (egyszer...), de aggodalmaim lényege máris kirajzolódik az önkormányzatokra rátelepedéssel, amik emiatt akár kaphatnának is új nevet. Az új helyzetben nem "ön"-kormányzatok ezek, hanem Viktor Urunk helytartóságai az egyes településeken. Török Gábor frappánsan összefoglalja a dolog lényegét ("Lehet széllel szemben?"):

 "A Fidesz esélyes lehet arra, hogy szinte egypártrendszert hozzon létre az önkormányzatokban, ami politikai értelemben eddig nem tapasztalt helyzetet teremthet."

"(...) az aszimmetrikus politikai helyzet miatt minden korábbinál erőteljesebb módon, az ország összes fideszes indulója ugyanazzal érvel: ebben a szituációban ellenzéki városvezetőt választani öngyilkosság lenne."

" S ez akkor is igaz, ha ezúttal még a hátszél is különösen fújhat: miután egy-két budapesti kerület kivételével várhatóan szinte minden fontosabb település élére kormánypárti politikusok kerülnek, komoly előnyre a „sok eszkimó – kevés fóka” világában önmagában fideszes párttagkönyve miatt szinte senki nem számíthat. Úgyhogy nem is potenciális haszonról, inkább a veszteség elkerüléséről lehet szó akkor, amikor egy közösség helyben kormánypártiakat választ."

Az utóbbi, abszolút találó megjegyzésről nekem a régi rossz vicc jut eszembe a lengyel szükségállapot idejéből, amit nálunk a Kádár- rendszer dicséreteként meséltek:
Milyen a magyar egérfogó? Lerakunk egy borotvapengét az egérlyuk elé, mellé balra kolbász, jobbra szalonna. Kidugja az egér a fejét, nyaka a penge felett és balra, majd jobbra fordul: kolbász, vagy szalonna? És elvágja a torkát.
Milyen a Jaruzelski-féle lengyel egérfogó (a sorbanállások és jegyrendszer idején): Kiraknak egy borotvapengét az egérlyuk elé és mellé semmit. Kidugja a fejét az egér, a penge felett balra, jobbra fordul: se kolbász, se szalonna! - és elvágja a torkát...


Vegyük észre, hogy Orbán Viktor egyeduralkodói ösztönével és a hozzá párosuló tehetséggel, meg elképesztő szerencsével a hatalma alá kerülő szervezeteket rövid idő alatt teljesen maga alá gyűri, formálisan meghagyott demokráciájuk helyén ő uralkodik. Először a Fidesszel sikerült ezt megtennie, nyilvánvaló, hogy nem a pártnak van elnöke, hanem Orbán Viktornak van egy saját hatalmi gépezete, amit formálisan pártnak neveznek és formálisan választásokat is tartanak benne, stb, de ez senkit nem kell, hogy megtévesszen. Ez dísznek van. Most pedig ezt a jól bevált szisztémát terjeszti ki az egész országra, sajnos az önkormányzatokat is beleértve. Ebből pedig baj lesz, mert ez csakis egy feudalisztikus rendszert jelenthet, ahol a helyi helytartóknak törvényszerűen sok mindent meg kell engednie. Legalább vidéken meghagyhatná a több szem többet lát elvének érvényesülését, közérdekből. Természetesen a feje tetejére állított posztindusztriális gazdasági berendezkedésben, ahol már rég nem a vidék tartja el a központot, hanem fordítva, a központi költségvetésből élnek a vidéki "önkormányzatok" (haha) ez tulajdonképpen nagyon is logikus (csak undorító és ez a semmire, adóssságra, illúzióra épülő gazdaság már rövid távon is fenntarthatatlan).


A másik érdekes adalék a nyílt koronás, vagy a népképviseleti látszatot gondosan megőrző, alig burkolt királyság alakulási folyamatához az, ahogy egyre biztosabban szorul a hurok a Nagy Rivális Trónkövetelő nyakán.
Nem kérdéses, hogy amikor egy világrend összedőlése szolgáltatja a hátteret, az alapot és talán a dolog helyességét megindokló okot az egyeduralomra való visszatéréshez, amikor a jóléten alapuló békeidők rohamosan végetérnek, nem lehet többé kesztyűs kéz, ilyenkor a nagy ellenfelet fizikailag szokás megsemmisíteni. A terrorelhárító központ (OV magánhadserege) abszolút indokolt dolog emiatt, hiszen a játszma még nem dőlt el, a leendő királynak van oka merénylettől tartani. Amennyiben a Központ jól végzi dolgát, jól őrzi az uralkodót, a nagy riválisnak a dolgok logikája alapján belátható időn belül börtönbe kell kerülnie.( több kisebb társával együtt). Ehhez nincs szükség koholt vádakra, hiszen teljesen jogállami keretek között is épp elég okot adott, adtak rá. PR-szempontból a letartóztatás időzítése ideális lehet egy olyan időpontban, amikor a kormány jelenlegi népszerűségét , a belé vetett tömegbizalmat valamennyire megingatják a globális összeomlás elkerülhetetlen következő hullámai. Ez lehet akár az idei fűtési szezon közepe, vagy végefelé is, de konkrétan most nem jósolnék.
Ami túlmutat a jogállami kereteken, az az, hogy az én vízióimba simán belefér, hogy a gaz Nép Ellensége aztán cellájában önkezével vet véget életének... hacsak nem szökik el időben mondjuk Indonéziába a letartóztatás elől.
(nem arról van szó, hogy sajnálnám személyét!!!)

2010. szeptember 2.

I Viktor magánhadseregének megalakulása mérföldkő a királysághoz vezető úton



Akik képben vannak, tudják, hogy értsék az alábbi hírt:

Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is?

"A kormányfő véleménye szerint a néhány nap híján kilenc évvel ezelőtt a világot alapjaiban megváltoztató New York-i terrortámadás után kijelenthető, hogy a világban globális és korszakos átrendeződés zajlik hatalmi, politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Az újonnan formálódó világrendben alapvetően megváltoznak a biztonság, a nemzetbiztonság feltételei is."

A fenti kulcsmondat a Terrorelhárítási Központ vezetőjének kinevezésén hangzott el Orbán Viktortól és számos, korábban ezen a blogon általam is feltett kérdésre ad egyértelmű, további kételyeket kizáró választ, valamint határozottan jelzi a hazai és globális események irányát. Geddonisták természetesen képesek lennének így értelmezni az eseményt akkor is, ha OV nem mondaná ki ennyire nyíltan, de ő tulajdonképpen korrektül kimondja azok számára, akik minimálisan is felfogják a világ helyzetét, hogy mit tesz igazából és miért.
Különféle, nagy történelmi, társadalmi kataklizmákról szóló filmek, könyvek motívuma, hogy a későbbi drámai eseményekhez vezető trend korai fázisában olyan jelenetek zajlanak, amit a vájtfülűek már akkor érthetnek, de a többség nem sejtheti, mi lesz ebből. Ez egy ilyen esemény.

Végső választ kaptunk a kérdésre, hogy Orbán Viktor tudatában van-e a globális erőforrásválságnak, a modern társadalom, a globalizáció összeomlásának, a relokalizáció elkerülhetetlenségének. Természetesen igen.

Eldőlt, hogy korábbi bejegyzésem hasonlata Odor Emíliával, aki úgy vezette a toronyba "híveit", hogy még nem tudta, mit fog csinálni, sőt kiugrott, Orbán Viktorra téves. Ő tökéletesen tudja, mit akar csinálni és ráadásul helyes is a terve. (ha nem is minden vonatkozásában rokonszenves, illetve egyes vonatkozásaitól fel is fordul a gyomrom) Céltudatos, tehetséges, könyörtelen.

És végül számomra eldőlt régi dilemmám, hogy a modern társadalom összeomlása folyamatában vajon egy kb. "svájci mintájú" "kisgazda demokrácia" Kertmagyarország alakulhat-e ki, vagy egyfajta új "feudalizmus" (most ne firtassuk a fogalom túl általános és téves használatát a múltra), nagyurak oligarchikus uralmával, nagybirtokokkal, magánhadseregekkel, jobbágysággal. Az események az utóbbi irányába mennek, nemcsak politikai szereplők, pl. Orbán akarata következtében, hanem nyilván ez a legkisebb ellenállás iránya. A társadalmi folyamatok mindig arrafelé haladnak...

Az új Terrorelhárítási Központ, mely ellátja a kormány- és államfő személyi védelmét is és az ország teljes területén rendelkezik a "terrorveszélyhez" mért, az események haladtával KORLÁTLANNAK IGÉRKEZŐ felhatalmazással, demokráciában ( micsoda hülye tréfa a szó is...) szokatlanul Orbán Viktor korábbi személyi testőrét kapta meg parancsnokául. Ezen túl nem a tökéletesen súlytalanná tett honvédelmi, hanem a fideszesek jókora része számára is enyhén szólva ellenszenves, zűrös kapcsolatokkal rendelkező, de épp ezért Orbánhoz láncolt mameluk belügyminiszter, Pintér alá tartozik.

Tehát az új szervezet Orbán Viktor magánhadserege.

Most már értjük, amit eddig vagy értetlenkedve, vagy rosszat sejtve kérdeztünk, hogy a ballib ámokfutás idején teljesen szétvert magyar honvédség fölé Orbán miért nevezte ki a bohóc senki Hendét teljesen komolyanvehetetlen miniszternek, (vadásszon csak korrupt tábornokokra a továbbra is operetthadseregben), miért fenyegette az államtitkári rangban elvileg még mindig ott levő Simicskót, hogy az önkormányzati választáson Újbuda polgármesterjelöltjeként indítják, amit nyilván elnyerve le kellett volna mondania a kormánytisztságről és amit ő is kétségbeesve panaszolt a sajtóban. Az ÁLLAMI, a köz célját szolgáló honvédség újjászervezése nem volt fontos Orbán Viktornak és továbbra sem lesz az. Simicskó egy tökös, önálló döntésekre, cselekvésre képes ember, aki maga képviselte korábban a Gárda-koncepciót és aki nem szokta a Jobbikot szidni, mert gondolkodásmódja nem áll távol e párt józan, értelmes szárnyának tagjaiétól. Egy ilyen vezető egy hivatalosan is demokratikus kontroll alatt álló, netán lelkes, hazafiságtól fűtött önkéntesekkel, Nemzetőrséggel/Magyar/Honi Gárdával is megerősített véderő élén nemhogy nem lenne automatikus kiszolgálója, hanem a legfőbb akadálya lehetne Orbán Viktor egyeduralmi, diktátori , egyszerűen szólva királyi ambícióinak.

Tehát se erős honvédség, se Gárda/Nemzetőrség nem lesz. Lesz viszont bőkezűen kistafírozott Terrorellenes Erő, Királyi Testőrség, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik, Támad a Terror, Elvtársak...

A Hírszerző cikke nagyon találóan a Szentkorona (leendő saját koronája?) előtt ábrázolja Orbánt elit-magánhadserege megalakulásán.
A sereg két legfőbb vezetője az Uralkodó hű mamelukjai, akiket rossz esetben urukkal közös sírba temetnek, jobb esetben tovább szolgálhatják a Dinasztiát, az utódot. Aki ez esetben lehet akár I Ráchel is???
(egy hungarista portál szerint az új sereg vezérét Izraelben képezték ki, de nem ad meg forrást. Mindenesetre passzolna...)

Folyt.köv.

2010. június 16.

Ki az országháborító nemzetközi ügynökök szobraival a Nemzet Főteréről!

Az alábbi kérdés a látszat ellenére a lehető legszorosabb összefüggésben van a fejlődés fenntarthatatlansága, az erőforráskimerülés és jelen uzsoracivilizációnk bukása kérdésével, mert rávilágít hazánk lezüllesztése, tönkretétele és a globális pusztítási folyamatok összefüggéseire.

A Jobbik nem utolsósorban a Trianon-évforduló kapcsán melegen tartja az országot belülről szétverő hazaáruló Károlyi szobrának a Kossuth-térről való eltávolítása ügyét, legutóbb ez ügyben országgyűlési határozati javaslatot nyújtva be. Nagyon furcsa és saját szavazótábora hazafias zöme előtt is kínos lenne, ha a Fidesz a kezdeményezést nem támogatná, főleg, hogy a minap Kövér László is úgy nyilatkozott, hogy négy év múlva az áruló szobra már nem fog az országház mellett állni.

Azonban ha kicsit alaposabban elgondolkozunk a kérdésen, feltűnhet, hogy Valakik úgy látták jónak, hogy a Nemzet Főterén valamiért csupa trónfosztó szobor-főalak legyen! Rákóczit most nem bolygatnám különösebben, egyrészt, mert e pillanatban a leginkább vagyok megértő az ő fellépésével kapcsolatban, a mai kuruc és labanc érzelmű értelmiségiek vitájában valami középutas-félének érzem magam, tehát a nagy kuruckodás elvetése mellett épp elég hibát látok nem egy Habsburgban is. De tény, hogy ismereteim e téren minimálisak, igyekszem pótolni, amennyire lehet.
Még Rákóczi ügyében fontos, hogy ő valóban csak a Habsburg dinasztiát trónfosztotta, ő a királyságot nem akarta megdönteni. Ettől még indokolt lenne mellékalakként mellé szobrintani egy kuruc és egy labanc tábornok, valamint egy nagyvonalú Habsburg uralkodó szobrát, akiknek köszönhetjük, hogy a szabadságharc kudarca nem vezetett teljes nemzeti bukásunkhoz.

Viszont a Trianonhoz vezető úton szinte Károlyiéval vetekedő felelőssége van a másik trónfosztónak és felforgatónak, akiről magáról van a Nemzet Főtere még elnevezve is. Természetesen nem egymagában, hanem a "felvilágosodás" korától kezdve a magyar elliberálisodó elit árulásának folyamatába illeszkedve.

Drábik János művéből idézek. Az idézet első fele tényszerű, bár sajnos nem ad meg a szövegben hivatkozásokat, csak a mű végén adja meg forrásjegyzékét. Nem vagyok történész, vagy filológus, ha téves, vagy torz forrásokból dolgozott Drábik, cáfolja, aki tudja. Mindenesetre beleillik az egész egy szélesebb képbe, hazai és nemzetközi téren egyaránt.
Az idézet második fele Drábik részéről egy olyan "piros-fehér-zöld farok", amit e ravasz szerző részéről csakis az indokolhat, hogy a hazai közvélemény, így saját olvasótábora jó része sem érett még a tények után a következtetések nyílt levonására. Legalábbis ő nem kockáztatta meg olvasói egy részének elvesztését. Az is lehet, hogy őszintén hisz abban, hogy a Kossuth-bankó a nemzetközi pénzhatalommal való szembeszegülés kísérlete volt, ez esetben nekem e ponton vitám van Drábikkal, nem értek egyet. Abszolút naívság lenne ilyet feltételezni Kossuth életműve ismeretében, beleértve az itt taglalt tevékenységet, ahol a szabadkőműves internacionálé nemzetközi kádereként, ügynökeként szerepel.

Nem hiszem, hogy ennek a felforgatónak az ügyében e parlamenti ciklusban esedékes lenne hasonló országgyűlési határozati javaslat benyújtása szobra eltávolításáról...
Ugyanis ez ügyben a háttérhatalmi felforgatás becsomagolása sokkal jobban sikerült, a szálak titkos mozgatói sokkal alaposabb munkát végeztek, K.Lajos személyében sokkal tehetségesebb kádert neveltek ki a kezdettől, az árvák pénzének elkártyázásától kezdve. (ami kiválóan zsarolhatóvá és kézbentartható engedelmes eszközzé tette)
Nagy kár, mert Trianon megértéséhez Károlyi csak szükséges, de édeskevés, Kossuth nélkül a dolog nem megy, mégha ő se elsősorban okozója volt az eseményeknek, inkább végrehajtó, de Károlyinál nagyobb formátumúként talán még károsabb is.
Annyi miatt mindenképpen, hogy miközben Károlyit a hazafiak kezdettől megvetik és ballib rajongói egy elszigetelt csoportocska a magyar társadalomban, addig Kossuth a hazafias agyakba sikerrel belemosottan egy szentkép. Amíg jószándékú hazafiak őt tisztelik, addig nemhogy meghaladni, még megérteni sincs esélyünk többek között Trianont és újra megismétlődhet a történelmünkben (és más népekében) többször látott eset, hogy a globális uzsorahatalom egy félrevezetett népet saját lelkes hozzájárulásával igáz le, vagy tart rabságban.
Drábik záró mentegetésére a folytatásban fogok kitérni.

----------------------------------------------
Drábik János: A pénzoligarchia és a központi bankok

(...)

"Terv Amerika kettéosztására


Nathan Rothschild 1836-ban - viszonylag fiatalon - 59 éves korában váratlanul elhunyt. A pénzoligarchia uralkodói jogara azonban nem Nathan 28 éves fiának Lionel-nek a kezébe került, hanem Nathan franciaországi testvére James, a párizsi központi bank feje lett az utóda. Amikor az amerikai Kongresszus érvényben tartotta Tyler elnök vétóját, a szabadkőműves Henry Palmerston brit külügyminiszter Párizshoz fordult segítségért. Palmerston a kormány tagjaként keményen dolgozott az angol szabadkőműves kábítószer lobby érdekében, és James Rothschild tudomására hozta: kész együttműködni a francia szabadkőművességgel, hogy az amerikai pénzrendszer feletti ellenőrzést csellel szerezzék meg. James Rothschild haladéktalanul javaslatot terjesztett elő a francia szabadkőművesség Legfelsőbb Tanácsához emlékeztetve annak pénzember tagjait, hogy milyen könnyedén tudták megnövelni vagyonukat a napóleoni háborúk idején. Miközben Európa és Nagy-Britannia számos részéről érkező vezető szabadkőművesek számára hat szabadkőműves fesztivált rendeztek Párizsban 1841 és 1845 között, a francia szabadkőművesség ugyancsak hat Legfelsőbb Tanácsi megbeszélést tartott. Ezeken megvitatták Amerika felosztásának lehetséges módozatait. Az itt először formát öltő terv került kivitelezésére az amerikai polgárháború kirobbantásával.

Az angol szabadkőművességnek szüksége volt az amerikai szabadkőművesek támogatására azért, hogy végre tudják hajtani tervüket Amerika pénzügyi gazdasági ellenőrzésének a megszerzésére. Ehhez azok az amerikai szabadkőművesek nyújthattak segítséget, akik politikai és ezoterikus-fiktív hatalom megszerzése érdekében készek voltak az amerikai nemzet érdekeinek az elárulására. A pénzoligarchia választása Caleb Cushing-ra és Albert Pike-ra esett. Pike volt az, aki számos más szabadkőműves támogatását megszerezte, köztük az olaszországi carbonari mozgalom vezetőjének, Giuseppe Mazzininak az együttműködését. Mazzini az olasz Grand Orient nagymestereként biztosította a forradalmi szellemet ahhoz a színlelő programhoz, amelyet a pénzoligarchia - - kialakult módszerei szerint - mindig beindít az eredeti, vagyis a valódi célját szolgáló program álcázására. A pénzoligarchia íratlan alkotmányának legfontosabb szabálya, hogy a nem beavatottak számára a szabadkőműves pénzoligarchia és hálózata nem is létezik, és aki ennek ellenkezőjét állítja, az csupán képzelődik és teljesen alaptalan "összeesküvési elméleteket" állít fel. A titkolódzás ugyanis a pénzoligarchia hatalmának egyik fundamentuma. Ezt a mindent átható titkolódzást azonban csak valódi céljainak az elhallgatásával, beindított stratégiai programjainak más álcázó programokkal való elfedésével tudja biztosítani. A pénzoligarchia a 19. század közepére már nem látott más lehetőséget az amerikai pénzrendszer kisajátítására, mint az Egyesült Államok felosztását. Ezt az igazi célját forradalmi mozgalom beindításával kellett álcázni. A színlelő program előkészítését Albert Pike, az amerikai skót rítusú szabadkőművesség déli illetékességű hálózatának a szuverén nagymestere, továbbá Caleb Cushing, az északi illetékességű szabadkőműves hálózat egyik vezetője vállalta. A déli lázadókat a londoni szabadkőműves bankárok finanszírozták. Az Uniót védelmező északiakat pedig a párizsi szabadkőműves bankárok. Az egyik csoport élén a londoni Rothschildok, a másik élén a párizsi Rothschildok álltak.

Giuseppe Mazzini a pénzoligarchia megbízásából 1851-ben kezdte meg a polgárháború előkészítését az észak-amerikai Egyesült Államokban. Első lépésként elhatározta olyan forradalmi csoportok létrehozását az országban, amelyek a rabszolgaság felszámolását helyezik a politikai közélet vitáinak a középpontjába. Mazzini legközelebbi munkatársát Adriano Lemmit (élt 1822-től 1896-ig) és az ekkor emigrációban élő nagy magyar politikust, Kossuth Lajost (élt 1802-től 1894-ig) bízta meg azzal, hogy szervezzék meg az Egyesült Államokban a "Young America" ("Fiatal Amerika") páholyokat. A pénzoligarchia valódi programját álcázó és céljait elfedő eme színlelő program koordináló központja a Cincinnati Lodge (páholy) No. 133 volt. Lemmi még 1851-ben visszatért Londonba, miközben Kossuth Lajos továbbra is az Egyesült Államokban maradt. Amint azt a történelemből tudjuk, Kossuth egy nagyszabású körutazás keretében számos szabadkőműves páholyt meglátogatott és segítséget nyújtott az amerikai szabadkőműves hierarchiának ahhoz, hogy hogyan toborozzon, szervezzen és képezzen ki fiatalokat a forradalmi mozgalomban való részvételre. A szabadkőműves dokumentumok tanúsága szerint Kossuth beszédet mondott az indianapolisi Center Lodge (páholy) No. 23-ban, majd látogatást tett a St. John's Lodge No. 1-ben, és 1852. május 10-én a Grand Lodge of Massachusetts-ben.

1852 választási év volt az Egyesült Államokban. A demokratapárti jelölő konvenció zsákutcába jutott, mert a vezető elnökségre pályázók nem tudtak egyezségre jutni a rabszolgaság kérdésében. Végül Franklin Pierce-t választották, mint kompromisszumos jelöltet, mert ellenezte az amerikai társadalmat megosztó erőteljes rabszolgaellenes agitációt. Kossuth, aki vendégként tartózkodott az Egyesült Államokban, felvette a kapcsolatot Franklin Pierce-szel és felajánlotta neki a "Young America" (Fiatal Amerika) mozgalom propaganda-szolgálatait. Az elnökjelölt Pierce legfőbb kampány-jelszava a megosztottság felszámolása, és az amerikai társadalom egységének a helyreállítása volt. Kossuth az elnökjelölt által szorgalmazott társadalmi egység melletti kiállásért azt kérte cserébe, hogy Pierce elnökként helyezze fontos politikai pozíciókba az általa megjelölt személyeket. Franklin Pierce, aki nem volt szabadkőműves, nem volt tisztában azzal, hogy a "Young America" mozgalom a szabadkőművesség irányítása alatt áll, és tagjait arra készítették fel, hogy az elnökválasztást követően fokozzák az amerikai társadalmat végletekig megoszló vitát a rabszolgaság kérdésében. Pierce ugyancsak nem volt tisztában azzal, hogy a Kossuth által átadott listán szereplők egyrészt szabadkőművesek, másrészt olyan szabadkőműves operatív személyek, akiknek megbízatása az Észak és a Dél közötti ellentét végsőkig való kiélezése, végül polgárháború kirobbantása. Azért, hogy ezt a feladatot hatékonyan végrehajtsák, szükséges volt, hogy Pierce kulcspozícióba helyezze őket. Pierce annyira elnök akart lenni, hogy elfogadta Kossuth ajánlatát. Giuseppe Mazzini maga is megerősíti, hogy Pierce hajlandó volt elfogadni Kossuth segítségét, valamint a szabadkőműves operatív személyek hálózatának a támogatását. Ezt írja Mazzini a naplójában: "Kossuth és én együttműködünk azokkal a német származású személyekkel (Young America) az Egyesült Államokban, az ő (Pierce) megválasztása érdekében olyan meghatározott feltételek között, amelyeket ő elfogadott. Ezekből a feltételekből már annyit teljesített, amennyi elegendő ahhoz, hogy a többit is teljesítse."/11/

Pierce megválasztása 1953-ban az Egyesült Államok 14. elnökévé, egy új forradalmi mozgalom beindítását is jelentette Amerikában. Pierce koalíciós elnökként mind déli ültetvényeseket, mind északi üzletembereket kinevezett kormány tagjává. Mazzini megjegyezte naplójában: "Csaknem valamennyi kinevezése olyan, amilyenre vágytunk."


Kossuth csak eszköz volt


Kossuth Lajos az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc vezetőjeként a pénzügyi szuverenitás nemzeti kézben tartásának a politikáját követte és a végsőkig ellenállt az Osztrák Nemzeti Banknak, - amely a Rothschild dinasztia bécsi ágának a magántulajdonában volt, - hogy pénzkibocsátási és hitelezési monopóliumát, és vele együtt kamatszedő magánpénzrendszerét Magyarországra is kiterjessze. Ez az országot már akkor adósságfüggésbe, és véget nem érően kamatjáradék fizetésére kényszerítette volna. Kossuth igaz magyar hazafiként keményen ellenállt ennek a törekvésnek, és az önálló magyar pénz kibocsátását választotta. A Kossuth-bankó rendkívül sikeresnek bizonyult, és döntően hozzájárult a szabadságharc sikereihez.

Kossuth a magyar forradalom és szabadságharc idején nem volt szabadkőműves. De mind az angolszász, mind a francia vezetésű szabadkőművesség rokonszenvezett személyével és politikájával, mivel a katolikus egyház egyik legfőbb támaszának számító Habsburg dinasztia ellen harcolt. A szabadkőművesség nem ismeri el Jézus isteni eredetét, tehát a keresztény vallás legalapvetőbb kérdésében eltérő az álláspontja. De ellensége a katolikus egyháznak a szabadkőművesség elődjének számító Templomos Lovagrend pápai felszámolása és vezetőinek kivégzése miatt is. A szabadkőművesek célja egy szekuláris világállam létrehozása, amelyben az uralkodó dinasztiáknak és a születési arisztokráciának át kell adniuk a főhatalmat a szabadkőműves pénzoligarchiának és az általa kiválasztott politikai vezetőrétegnek. A fiktív pénzdemokráciának ez a gondosan kiválasztott elitje aztán demokratikus technikákkal biztosítja a szabadkőműves pénzarisztokrácia autokratikus uralmát. A katolikus és a dinasztikus Habsburg birodalomnak tehát el kellett tűnnie, mivel két okból is útjában állott a szabadkőműves pénzoligarchia stratégiai célkitűzéseinek.

Miután csatlakozott az emigrációban a szabadkőművességhez, Kossuth tudta, hogy az osztrák birodalom halálra van ítélve, mert a nemzetközi szabadkőművesség meg akar szabadulni tőle. 1867. márciusában, a "Negyvenkilencz" c. lap hasábjain így ír erről a problémáról:

"…az osztrák sas átokterhes társasága gyengékké teszen, mert belerőnket megoszlatja, természetese barátainkat, sőt polgártársaink egy részét is, ellenségeinkké teszi; isolál (elszigetel) a világtól, elkülönít azoknak az érdekeitől, kikre különben számíthatnánk a veszély órájában, és nem hágy fel számunkra más dicsőséget, mint hogy mi legyünk a máglya, melyen az osztrák sas megégetik, - égve magunk is."

"…Mi nem, mint osztrák ellenségek, hanem mint osztrák bűnrészesek fogunk számba vétetni. Magyar légióról többé nem lesz szó, hanem lesz szó cseh, horvát, szerb, oláh légióról."

"Ha pedig (Ausztria) legyőzetik, sikertelen kísérlete a birodalmat szét fogja bomlasztani úgy, hogy a szerte omló romok súlya Magyarországot is eltemeti, mert a szétbomlásnál mi nem mint önálló tényezők jelenendünk meg, kikkel számolni kell: hanem mint préda, mellyel a győztesek rendelkezendnek."

"A világ az országgyűlés után ítél; 's azt hiszi, hogy a magyar nemzet testestől lelkestől szerelmes az osztrák uralomba, 's mert ezt hiszi, mint osztrák-barát fog nemzetünk számba vétetni, a legközelebbi európai válságnál 's így vétetvén számba belelöketik a sírba, melyet a történelem az osztrák dynastia számára ásott."/12/

Kossuth 1868. szeptember 12-én ezt írja Vukovics Sebőnek, aki 1849-ben igazságügyi miniszter volt:

"Az idők elmúltak édes Barátom midőn a dynastiák közössége a nép érdekek közösségének a hiányát pótolhatná. Austria elvész, a legelső crisisnél elvész; s Magyarország oly helyzetet teremtett magának, hogy vele együtt fog elveszni. Ha Magyarország önmagához hű marad, hivatva volt volna e felbomlás alkalmával, egy új alakulás támpontját képezni; - de így lovagjává szegődvén egy veszett ügynek, ezt lehetetlenné tette; a bomlasztó elemeket magától el, s oly irányba erőszakolta, mely mellett Ausztria kikerülhetetlen bukása Magyarországot is magával fogja rántani, ha a véletlen nem menti."/13/

A véletlen nem mentette meg Trianontól Magyarországot. Fejtő Ferenc a "Rekviem egy hajdanvolt birodalomért" c. munkájában meggyőzően bizonyítja, hogy a nemzetkőzi szabadkőművességnek sorsdöntő szerepe volt az első világháború ideológiai háborúvá történő átalakításában, valamint nemzetközi jogi elveket felrúgó versaillesi és trianoni diktátumok kikényszerítésében./14/

Kossuth csak Amerikában lett szabadkőműves és nem ért el magas fokozatot. Alappal feltételezhetjük, hogy a szabadkőműves pénzoligarchia akkor sem avatta be a legmagasabb rangú szabadkőművesek által ismert szupertitkos céljaiba, amikor az Egyesült Államokba küldte. A pénzoligarchiának csupán színlelő-programja magasztos céljainak a hirdetésében volt szüksége a köztiszteletben álló és kiváló szónok magyar politikusra. Maga a szabadkőművesség pedig csaknem hű tükre a nem szabadkőműves, profán világnak. Sokféle irányzata van, és számtalan belső ellentét feszíti. Soraiban ugyanúgy megtalálhatók a világ jobbításán fáradozó tisztességes emberek, mint látható világunkban. Kossuth igaz magyar hazafi és tisztességes ember volt, még akkor is, ha a láthatatlan hatalmak időnként eszközként használták titkos céljaik eléréséhez."
---------------------------------------------------------

Miközben Drábikról bennem fel sem merül, hogy fenti zárónyilatkozatát komolyan gondolta volna, tehát naív lenne, (hiszen az övénél alacsonyabb szellemi szint mellett is világos, hogy teljesen ellentmond a szöveg nagy részében taglalt eseményeknek), addig sajnos Bogár Lászlóról el tudom képzelni, hogy naívul komolyan is gondolja, amit itt ír:

"A forradalom drámai fordulatokban bővelkedő folyamat, amelynek örvényléseit aligha lehet kiszámítani. Ahogyan Orbán Viktor többször is említette, tanulnunk kell 1848 és 1956 történéseiből, nem szabad megengednünk, hogy a birodalom harmadszor is leverje szabadságharcunkat. Az elmúlt két hét éppen e szabadságharc anatómiáját rajzolja meg, fontos adalékokkal szolgál ahhoz, hogy megértsük e küzdelem bonyolult mélyszerkezetét.

Az nyilvánvaló, hogy a birodalom az új rendszer kormányaitól, így a jelenlegitől is azt várja el, hogy engedelmesen kiszolgálja a birodalom alapvető érdekeit, üzemeltesse a kifosztószivattyúkat, és tartsa féken a bennszülötteket. Csakhogy a magyar választók óriási többsége e kifosztás jelentős enyhítésére adta a voksát."

Most nem megyek ble Bogár nézeteinek általános kritikájába (úgy értem, nem nézetei fő vonalát vitatnám, csak egyes vonatkozásokat), talán egyszer sort kéne rá keríteni. Itt most témámba csak annyi vág ebből, hogy elképesztő naívság (ha őszinte) 1848-at a kifosztó birodalom elleni szabadságharcnak tekinteni. Most 56-al nem foglalkozok, de éppoly naívság ezt beleilleszteni egy ilyen kifosztáselenes szabadságharc-folyamatba, amelynek végén persze Orbán Viktor kétharmados "forradalma" áll. HA Bogár komolyan veszi OV süket dumáját az ő forradalmáról, akkor Bogárral már csak, mint lezárt életművel kell foglalkozni.

Tehát a lényeg, hogy a 48-as, hatalmas térségekben bámulatosan összehangolt "Népek Tavasza" magyarországi kiadása (mert ez garantáltan nem volt hazai gyökerű esemény!) NEM a háttérhatalmi kifosztószivattyú ELLEN, hanem éppen annak céljaiért folyt! A "forradalom és szabadságharc" nyitotta meg az addigi , nagyrészt szűzföld Magyarországot a kifosztás előtt. Természetesen ennek előkészítése akkor már egy több, mnit fél évszázados folyamatként zajlott legalább a francia forradalom óta hazánkban is. Sőt, mehetnénk visszább is a múltba.

Bogár e megjegyzésének és Drábik írása "piros-fehér-zöld farkának" megítéléséhez (miszerint "Kossuth igaz magyar hazafi és tisztességes ember volt"), feltétlenül javaslom Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme c. terjedelmes műve XI kötetében a Kossuthról szóló fejezetet elolvasni, ahogy persze a többit is. Előre szólok, hogy a hagyományos Kossuth- és 48-képet elfogadóknak javasolt a címben és az előszóban szereplő nagyon katolikus és Habsburg-barát hozzáállás és vitathatatlan elfogultság kérdésével először mit sem törődve egyszerűen csak elolvasni az idevágó részt. Nem azért, mert ne lehetnének benne akár tárgyi tévedések, akár értékelésbeli elfogultságok. Azonban a köztudatban rögzített Kossuth- és forradalmi 48-as szentkép a mű alapján (is) teljességgel tarthatatlann.
E blogon kiemelten a globális kifosztószivattyú történetének feltárása szempontjából is.
Bogár felvetése kapcsán nem lehet nem észrevenni a pezenhofferi Kossuth-kép és Orbán Viktor politikusi arculata között egyes kísérteties hasonlóságokat. (a belső kritika elfolytása, hitvány talpnyalók elburjánzása a Vezető környezetében, vagy akár még más is)

A Pezenhoffer-műre bukkanásért (amit még nem voltam képes alaposabban megismerni, csak itt-ott belekapni és nem biztos, hogy mindenben egyet fogok érteni a szerzővel, de érdeme akkor is óriási) köszönettel tartozok a Konzervatív Teakör csapatának, mert ők emlegették.

2010. június 7.

Szeressétek Orbán Emíliát!

A Fidesz mesebeli kétharmados győzelméről és a hozzá kapcsolódó csodavárásról, meg a még rémisztőbb lehetőségről, hogy ők maguk is komolyan elhitték, hogy kétharmad birtokában csodákra lesznek képesek, nekem már egy idő óta Sándor Pál filmje, a "Szeressétek Odor Emíliát!" ugrik be.
A filmbeli főhős lány, mint vezéregyéniség a film zárójelenetében a tőle iránymutatást váró társai tömegét magabiztos vagánysággal az intézet tornyába vezeti fel a csigalépcsőn. A "tömeg" lelkesen követi. Neki nem kell saját fejét törnie, hogy mit tegyen, neki Vezére van. A csigalépcsőn felfelé haladva a Vezér-lány külső magabiztossága máza alatt kétségbeesetten mondogatja magában: "Na most kéne gyorsan valamit kitalálni..." Mert persze fogalma sincs, hová vezeti "népét" és minek. De a hangulat, az események így hozták, meg persze akart is vezér lenni. A helyzet megoldása: a csúcsra érve Odor Emília a mélybe veti magát a nyitott toronyablakból.
Nem vallhatta be az általa fellelkesített hívek tömegének, hogy semmi ötlete nincs, az ablak meg nyitva volt, frappáns megoldásnak csak ez maradt.

Félek, nehogy Csodatevő Orbán Emília az egész országot vezesse ki a nyitott toronyablakon...

2010. május 5.

Minden recseg-ropog???!!!

Akik kicsit is odafigyelnek a világ pénzügyi rendszerére, azoknak olyan vérfagyasztó élményben van része, mint a tengerészeknek, akik látják, hogy hajójuk patkányai menekülnek kifelé...

A mi hajónk még nem süllyedt el, de a Jel felettünk lebeg.

Angela Merkel német koalíciós kormánya az EU-nál előterjeszti a további eurozóna-országokban várható államcsődök rendezett lebonyolítása szabályainak kidolgozását!

Merkel szerint "egy rendezett fizetésképtelenségi eljárás biztosítaná, hogy a jövőbeli mentőakciókban a hitelezők is részt vennének".

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a hitelezők nem jutnának hozzá minden pénzükhöz, mint ahogy egyelőre elvileg áll a helyzet a görög válság "megoldása" során (de nem vennék rá mérget, hogy ez a végső állapot), nem fizetnének "szolidárisan" az eurozóna adófizetői, mint a katonatiszt, hogy az uzsorások és spekulánsok tovább élvezhessék a Nagy Szivattyú áldásait, hanem le kellen mondaniuk követeléseik minimum egy részéről, ahogy az a magán csődeljárások során bevett gyakorlat.
Tehát a német adófizetők-választók dühétől, szavazófülkebeli büntetésétől rettegő Merkel és politikustársai maguk vágják le a Magyarországon eddig csak a Jobbik által nem tisztelt szent tehenet, a dogmát, hogy a hitelezőknek, spekulánsoknak az államadósságot bármiáron fizetni kell, ha beledöglünk is.

Termnészetesen egyúttal világosan jelzi, hogy Merkel kormánya további európai, sőt euróövezeti államcsődökre számít. Épp ezért kritizálják a gazdasági sajtóban azzal, hogy a javaslat ugyan helyes, de időzítése a lehető legrosszabb, hiszen szétoszlatja a befektetők körében a görög mentőcsomag révén úgy-ahogy helyreállt bizalmat az eurozóna iránt.
Én nem feltételezem, hogy Merkelék ezt ne vették volna számításba, ebből arra következtetek, hogy számításaik szerint az a bizalom amúgy is hamar elillanna, ezért semmit nem kockáztattak, viszont jelezték, hogy őket többé ne nézzék fejőstehénnek.

Még a minapi választási kampányban és a választás után is visszatérő motívum volt a ballib és fideszes sajtóban és blogszférában is a Jobbik "felelőtlenségének", "dilettantizmusának" emlegetése, a párt e programpontja által is jelzett kormányzásra éretlensége, hiszen a Szent Befektetőket (Hozsánna néked, Uzsorakamat!) életünk és vérünk árán is táplálni kell.

Az eszkalálódó válság gyorsan keresztülhúzhatja az amúgy is csetlés-botlásokkal induló kétharmados Fidesz-kormányzat terveit és hamar kiábrándíthatja csodaváró szavazóit.
Egy súloys európai, majd nyilván hamar globális pénzügyi válság azt jelentheti, hogy nemhogy a megigért fejlesztésekre (pl. 3000 új rendőrre, vagy új Széchenyi Tervre, és főleg a "növekedés beindítására") nem lesz pénz, hanem még a meglevő intézményhálózat és szociális ellátási szint fenntartására sem.
Az elképesztő felfordulásban, ami ebből kialakulhat, hirtelen a társadalmi elvárások és a reális lehetőségek fősodrába kerülhetnek a Jobbik máig szélsőségesnek bélyegzett elképzelései több ponton.
Az államadósság átütemezése és részleges, (majd a válság súlyosbodásával nyilván teljes) elengedése, a multikra alapozott gazdaság helyett az önellátó nemzetgazdaság modellje, és számos mai állami feladat fokozottan önkéntes helyi lakosok kezébe helyezése, közte a rendfenntartás egy jó részéé is, megkerülhetetlen, kényszerűségből alternatíva nélküli megoldások lehetnek rövidesen, világszerte.

Természetesen ez már a mai világberendezkedésre egy kicsit sem emlékeztető új világ lenne, egy elképesztő fájdalmakkal, borzalmakkal járó kataklizma, a jóléti álom vége.

Vnnak ijesztő jelei az USÁ-ban is, hogy a Globális Elit is ilyesmire készül!

A Felvilágosodás háttérerői, mint a darvinista eszmét valló rablócsorda körében teljesen megszokott dolog, hogy miközben oligarcák szövevényeként kizsákmányolják a világot, egymást is gátlástalanul pusztítják, ha a helyzet kiéleződik. Ezt tanúsítja a francia forradalom, a bolsevik forradalmárok, vagy a szovjet és a náci rendszer egymás elleni gigászi háborúja története is. Természetesen e kért utóbbi rezsim ugyanazoknak a globális háttérerőknek volt a terméke, de nem voltak szívbajosak darvini élethalálharcban tesztelni, hogy melyik válik be jobban. (erre talán még kitérek később, elképesztő a kurucinfó íróinak vaksága, ahogy Hitler születésnapját ünneplik...)

Az USÁ-ban az uzsoraelit a pénzügyi rendszer megkezdődött összedőlését látva saját soraiból az egyik legkipróbáltabb, legtűzközelibb csapat, a Goldman Sachs vezetőit veti az éhes farkasok elé, hogy egy időre lefoglalja őket.

A LATOC fórumán a törzskommentelők vitatják meg Catherine Austin Fitts lényeglátó írását.

A Goldman Sachs nem egy a Wall Street tolvajai közül, a cég vezérkara az előző és a mai kormányzat számos pénzügyi-gazdasági csúcskáderét szolgáltatta. A cég, a vezetői és részvényesei odavetése a közvéleménynek a pénzügyi felügyelet általi perindítás és köztörvényes bűncselekmények, csalások vádjával ijesztgetés útján azért szemforgatóan álszent dolog, mert a direkt bukásra tervezett és naív befektetőknek eladott szar "érték"(telen)papírok és a bukásukra kötött jólfizető biztosítások módszere a GS részéről nem a kivétel, hanem a szabály az uzsoracivilizáció pénzügyi rendszerében.
Az egész világgazdaság és annak pénzügyi rendszere egy bukásra ítélt pilótajáték, egy nagy csalás. Ha már a GS-t kell a kocsiról a farkasok elé vetni, akkor a globális összeomlás nem lehet messze, tehát a Europe 2020 már idézett előrejelzése a nyárra várható brit csődhelyzetről és a FED esetleges téli csődjéről talán most nincs tévesen időzítve.

A Föld fog sarkából kikelni...
---------------------------------------

Frissítés, május 6.:

ide is beteszem, amit egy korábbi bejegyzésnél március 15-én már betettem, mert érdekes, hogy a gyakori váddal ellentétben Orbán Viktor azért ezt-azt kimondott néha a kampány idején is a valós helyzetről, amiről persze sokkal többet tudhat. Emlékszünk, hogy az MNB-elnök offshore-ügyeiről is Merkeltől értesült annak idején (saját tippem, lásd a korábbi bejegyzést), a további államcsődökről szóló Merkel továbbra is nyilván ellátja néppárti kollégáját infókkal. A nép háta mögött az elit lázasan tárgyalhatja az elkerülhetetlen sötét jövőt:


"Orbán Viktor rámutatott, a helyzet nem könnyű, hiszen az ország nagyon rossz állapotban van, beteg és gyenge a teste: "kómába esett a gazdaság, tántorog az állam, a kormányzás az utolsókat rúgja, elborzasztó állapotok az egészségügyben, a közbiztonság megadta magát". Ráadásul - folytatta - a civilizációnk jövője is bizonytalan, a nyugati gazdaság recseg-ropog, újabb válság előérzete nyomasztja a világot. "

Annál megdöbbentőbb és cinikusabb Pintér miniszteri jelölése részéről. Lehet, hogy arra számít, nemsokára talán neki kell tüntetők szemeit kilövetnie, csontjait töretnie, ehhez kell a megbízható "szakember", aki az ilyen hivatásos szadista közeg tagja, Gergényi barátja-kollégája???

2010. május 2.

Genetikailag módosított dinnye: Kívül zöld, belül Bilderberg

Egy baráti listáról, de a Zöld Pók környezetvédelmi mozgalmár zöld listáról eredően most kaptam az egyébként nem olyan friss hírt, hogy GMO szörnycége, a Monsanto szabadalmaztatni akarja a sertéshúst. Minden egyes eladott szelet karaj, vagy sonka után jogdíjat kellene neki fizetni, amit az ő jogvédett génpiszkált takarmányával hízlaltak. (A nem génpiszkált takarmány termesztését pedig tűzzel-vassal-perrel-verőlegényekkel irtja világszerte.)

Ez is egy nagyon jellemző és szemléletes példa arra, hogy miért kell saját nagy eséllyel odaveszésünk kockázata mellett is örülnünk, hogy összeomlik a mai globális világrend. Ha így menne tovább, amennyiben nem omlana össze belátható időn belül a nagy globális pénzügyi és általános pilótajáték, akkor nemsokára mikrocsippel a bőrünk alatt szaladgálnánk mind, akiket a Világ Urai nem küldenének vágóhídra.

Viszont a Zöld Pókról jut eszembe ugyane tendenciának egy szintén aljas vonatkozása.

Mint egykori zöldmozgalmár, több, 15 évvel ezelőtti távozásom előttről ismert zöld névvel találkozhattam az idei választási kampányban. Van, aki Jobbik szinekben lett képviselő, van, aki az LMP-ében. Öröm, hogy a Jobbiknál is, mert eszerint nem mindenki volt elégedett a hazai és általában a nemzetközi zöldmozgalmak jó részének a háttérhatalmak általi becsatornázásával. Az LMP listáján (pl. egy "gender kutató" társaságában, tudjuk mit jelent ez...) tudatosan nem befutó helyen, mint "húzónév" ott láthattuk Foltányi Zsuzsát, aki globális karvalytőke egyik legfontosabb pénzosztó helytartója volt 15 éve a hazai mozgalomban, gondolom, azóta se bírt romlani a pozíciója. (nem láttam a keresztlevelét, de az arc is jelez ezt-azt, bár az LMP-nél ez nem a kivétel, hanem a szabály)

Annak idején néhai Piros, György Lajos barátunk már öreg zöld harcosként produkált egy látványos indulatkitörést egy jelzésértékű ügyben. (Igen, ő is zsidónak született, de annyira magyarrá lett, hogy temetésén saját fia rugdosta meg képletesen koporsóját a "búcsú"beszéddel, amiért a Jobbikkal és a Gárdával rokonszenvezett egykori munkaszolgálatos létére. György Péter ismert ballib multikulti ideológusról van szó, az almáról, aki a gojgyűlölő zsidó identitás fájától kicsit sem esett messzire, csak az ágtól, apjától. Az apa, Piros volt a szerencsés, egészségesen messzire gurult alma.)Szóval a mozgalom nagy öregje egykor egy gyűlésen indulatosan, trágárul kelt ki a döntés ellen, amikor az ELTE zöld klub vidravédői elfogadták a Ford Alapítvány pénzügyi támogatását.

Valójában nála is csak egy kitörés volt, hiszen az egész , amúgy részben valóban spontánul, alulról kezdeményelett zöldmozgalom sikeresen esett bele a gazda- és gengszterváltás után a globális tőke csapdájába és a zöld szervezetek fő szervezőerejévé a mindenféle alapítványi támogatások elnyerése vált. A zöldek közé dobott maréknyi apró elosztását néhány alapítvány, módszertani központ, stb. végezte, amik között akkor, úgy 15 éve (amikor nálam elszakadt a film) a REC, a FÖK és az Ökotárs Alapítvány voltak a szentháromság. Az óbudai Selyemgombolyító volt (legalább a FÖK és a REC) székhelye. Az Ökotárs-Autonómia Alapítvány (jellemző, hogy a zöldeken kívül főleg cigányszeparatizmust, annak leendő kádercsapatát pénzelte) a German Marshall Found pénzét osztotta, a FÖK-öt tudtommal Soros hozta létre, a REC elvileg az EU pénzéből létesült, de megalakulását az idősebb Bush jelentette be budapesti látogatásán. (Mint a "demokrácia terjesztésének" segítőjét ökológiai téren.) Gyakorlatilag mind a globális háttérhatalom eszköze volt a hazai ökológiai és elvileg potenciálisan nagyon is rendszerellenes mozgalmak, kezdeményezések bagóért történő megvásárlására. (A globalista fogyasztói-növekedéselvű rendszerről van szó.)

Mielőtt más mondaná, fel kell tárnom, hogy egykor magam is e körök révén kaptam amerikai ösztöndíjat. Aztán szétváltak útjaink.

Kicsit sem meglepő, hogy a szadi tökéletes leamortizálódása után a globális háttérhatalom számára az utód helytartópárt bázisául kézenfekvően a már kb. 20 éve teljesen általuk kontrollált ökológiai "mozgalmi" bázis kínálkozott.

Ez ellen lázadt fel a tisztességes (és szintén zsidó, jegyezzük meg, hogy ez önmagában nem a jó, vagy rossz oldalra állás döntő tényezője, mármint a származás) Lányi András, emlékezetes interjúival is, amikben még a kampány idején leleplezte az USA nagykövetség általi LMP-pénzelést, bár tény, hogy a Helytartó("nagykövet") asszony a választás estéjén nem érezte szükségét semmilyen demokratikus fügefalevélnek, annyira nem is akarták titkolni.

És biztató lehet, hogy legalább egy mozgalmi kollégát ott látok a Jobbik frakciójában, illetve látok ott több , a fenntarthatóság gondolata iránt elkötelezett embert is. Ők az igazi "ökopárt", már amennyiben szükség lenne szűken értelmezett ökopártra. Persze nincs, a világot egységében kell látni, a "környezetvédelem" kipreparálása a tágabb folyamatokból épp azon globalista háttér-és előtérerők manipulációja, amelyeknek a Monsanto egy különösen aberrált, gátlástalan képviselője.

2010. április 26.

(L)egyenruha?

A múltkori bejegyzés kifejtésére még közéteszem ezt, amit még a két forduló között írtam. Azóta egyrészt Vona és Kiss Róbert is finomított:
"A politikus a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, a cél a Magyar Nemzeti Gárda törvényes megalakítása, melyben a Fidesz támogatására számít."

másrészt Orbán is jelezte, hogy a Nyugat felé való szalonképesség jegyében a Jobbikot (eleinte mindenképpen) "szélsőséges" leprásként fogja kezelni, a Gárdát nem fogja tolerálni:
„Akkor tudom felszámolni a félkatonai, törvénytelen szervezeteket, ha megerősítem a rendőrséget.”

Ezt írtam a múlt héten:

A lényeg, hogy még nem tudhatjuk, a Fideszben tartósan a hazafias, vagy a globalista vonal lesz erősebb. Azt viszont tudhatjuk, hogy rövid távon, az elején elhatárolódik a Jobbik "szélsőségességétől", szalonképtelenségétől és ennyiből jól is jön neki, hogy van kontrasztja. (A szép lány csúnya barátnővel mutatkozik, ez esetben a Nyugat szalonképességi szempontjából. Igaz, Viktória sokáig nem akart ilyen barátnőt, de már látja, milyen hasznos)

A Jobbiknak azt kell megfontolnia, hogy némileg változott a helyzet a teljesen, nyíltan nemzetellenes és teljesen dilettáns ballib kormányról (talán kétharmados) Fidesz-kormányra váltással a Gárda megítélése ügyében a meghatározó középrétegek szemében.
Az én véleményem természetesen lehet elitista illetve nyilvánvalóan az, bár a geddonizmust osztják alul, középen és felül levő figurák is, más-más okból. Ezt az egyenruhás bohóckodást azonban nem "értelmiségi" nézőpontból ítélem el, nem érdekel, hogy ilyenek mit gondolnak róla és nem érdekel a bunyót szerető radikális kemény mag véleménye sem, bár felfogom, hogy a Jobbik táborában elég túlreprezentált és azt is belátom, hogy nehéz helyzetekben kellenek a szilaj harcosok.
A döntő itt a széles értelemben vett vidéki magyar középréteg, amely nem ideológiai megfontolásból, hanem elemi hétköznapi, praktikus okból lett híve a Jobbik rendpártiságának és közte a Gárda alulról szerveződő népi önvédelmi szervezete ideájának. (sokan tagjai is, de e réteg túlnyomó része legfeljebb szimpatizált az érzéssel, hogy kell ilyen)
Egyszerű a helyzet, a kormány elhanyagolta feladatát a rendfenntartás terén is, illetve a ballib ideológiák őrültjeinek adott szabad kezet a cigányok elszemtelenítése terén, az egyetlen lehetőség a Gárda-szerű csináld magad önvédelem volt.

Én geddonistaként hosszú távon is nélkülözhetetlennek tartom ezt, de egyrészt némileg másképp kellene csinálni, másrészt attól függően, hogy alakul a bel- és külpolitikai helyzet, vagy pártok felettivé kell tenni, vagy nem. Egy ismert vélemény gondolkodó hazafiak körében, hogy a mai Gárda elsősorban politikai marketingeszköz volt, ez eléggé igaz és ennek is megvolt a maga létjogosultsága.

Tehát a széles középrétegek nem szerelmesek a Gárdába, ha az új kormány észnél lesz és valóban él a kezében levő lehetőséggel, (gyakorlatilag a Jobbik programját megvalósítva, de ezt megköszönni nem fogják) és a rendőrség megerősítésével, törvényi változtatásokkal, a ballib ideológiai ámokfutás radikális beszüntetésével megjavítja a közbiztonságot, akkor - legalább átmenetileg - széles rétegek érdeklődése csökkenhet a Gárda iránt. Ezt kell a Jobbik vezetésének felfognia, hogy a jelen helyzetben nem taktikus erőltetni ezt a Gárda-kérdést, amikor saját potenciális szavazóbázisának jelentős része is érdeklődve, reménnyel telve várja a fideszes rendteremtést. Ebben a helyzetben konfrontációt kelteni a Jobbik részéről a Fidesz ellen a Gárda erőltetésével nem taktikus, mert a Jobbikot szélsőséges bajkeverőknek rágalmazó ballib és Fidesz-közeli propaganda vádjaihoz szálljt látványos(an kiforgatható) érvet, álérvet. Saját szavazói, vagy szimpatizánsai egy része se fogja helyeselni.

Sokkal ésszerűbb lenne (főleg, amennyiben a Fidesz nem lenne tele számunkra elfogadhatatlan globalistákkal) egy informális egyeztetés a két párt között, hogy amennyiben a Fidesz meggyőzően bizonyítja, hogy nem globalista helytartó, hanem a nemzeti érdek képviselője akar lenni, akkor a Jobbik lemond a pártkötődésű gárdáról, azzal a feltétellel, hogy megalakul a pártsemleges önkéntes Nemzetőrség egyrészt területvédelmi, másrészt kisegítő rendfenntartó szereppel. Természetesen ekkor a Fidesznek be kell szüntetnie a támadásokat a jobik ellen, a Jobbik "érdemei elismerése mellett" kell az önkéntes önvédelmi erőnek átkerülnie össznemzeti hatáskörbe. Mindezt nem muszáj nyilvánosan reklámozni, mert a világpolitikai helyzetben a nemzeti hozzáállás még szalonképtelen. Ez tehát az 1. helyzet, amikor a Fideszben a globalisták dísznek vanak, de nem meghatározó a szerepük.

a 2. esetben, amennyiben a Fidesz netalán a globalisták helytartójának bizonyul és lényegében a bukott ballib kormányzat szerepét vinné tovább nemzetiszín pántlikával és némileg jobb szervezéssel (ez esetben tehát veszélyesebb ellenfél lenne!), akkor természetesen a hazafias erőknek nagyon is szüksége lehet fegyveres önvédelmi szervezetre, ekkor azonban ennek teljesen konspiratív, ütőképes földalatti harci szervezetként kell kiépülnie a Hezbollah mintájára. Ebben az esetben a dolog lényegénél fogva nem merülhet fel, hogy a Jobbik elnöke ennek egyenruhájában villogjon az országház épületében! (mivel egyenruha nyilván nem is lenne)

Mivel még nem tudjuk, melyik eset fog végül kialakulni, nem taktikus most kavarni ez ügyben, itt ki kellett volna várni. Semelyik esetben sincs semmilyen értelmes elérendő célja a Jobbiknak bíróság előtt, pl. a döntés visszavonásáért küzdeni, sem a politikai szimbolikus térben "polgári engedetlenséget" játszani. Vagy 1. eset, vagy 2., eset állhat elő, harmadik esetet én nem látok értelmesnek, tehát azt, hogy van egy jogállami, nemzeti kormány, mégis van pártkötődésű gárda, amely nyilvánosan, egyenruhában masíroz. Vagy hogy nyilvánosan masíroz egy olyan szervezet, melynek a helytartó kormányt kellene idővel megdöntenie.

Tehát zavarja le Vona ezt a bevonulást, de igyekezni kéne nem továbbvinni ezt a saját érdekeinkkel (a nemzeti erőkével) ellentétes ürügyteremtést a Jobbik törvénysértőnek minősítéséhez.

2010. április 21.

Nemzetünk Sorskérdése

Országunk, gazdaságunk drámai helyzetében a választás győztesétől elvárjuk, hogy gőzerővel dolgozzon a kiút kiépítésén. És nem is kell csalódnunk:

"Kifog a Jobbik a Fideszen?"

"Egyelőre nem tudja a Fidesz, miként akadályozhatná meg, hogy a Jobbik elnöke ígéretéhez híven a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában vonuljon be az Országgyűlés alakuló ülésére - írja a Népszabadság."

"A lap szerint a Fidesz jogászai gőzerővel dolgoznak azon, hogy kiskaput találjanak a törvényen, de a képviselőket mentelmi jog védi. Így hiába szólítják fel őket a kormányőrök a törvénysértés megszüntetésére, más eszköz nincs a kezükben - olvasható a cikkben.

Orbán Viktor a választások után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján a gárdaegyenruhára vonatkozó kérdésre azt válaszolta: ruházati kérdésekről nem tud nyilatkozni, de minden törvénysértés ellen határozottan kell fellépni. Magyarországon világosan értelmezhető rendszabályok vannak, és ezeket a parlament tagjainak is be kell tartaniuk - tette hozzá. "

Húztam egy rovást a falra. Még nem tudom, hány ilyennek kell összegyűlnie ahhoz, hogy a Jobbik elveszítse szavazatomat, de sürgősen szokjanak le az ilyen gyerekes baromkodásról! Ilyen ostobaságból tálcán nyújtani az igazolást az ellendrukkereknek, hogy a Jobbik komolytalan és szélsőséges! Ez a legnagyobb bajunk? Most, hogy brit államcsődtől retteg a brit elit??? Ami a világ gazdaságai dominósorának egy korai, nagy, sok mindent, vagy mindent dőlésnek indító eseménye lehet?

2010. április 9.

Irodalmi rovat: Mikszáth pénzzavarban

A múltkori folytatásaként most Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője c. regényéből idézek pár érdekes részletet.

Bemelegítésnek már ez se semmi, de ez még nem a lényeg:

"E hasznavehetetlen tárgyak közt lehetett az esernyő. Megvette a fehér zsidó. Nos, fel kellett tehát a fehér zsidót keresni. Ez az első teendő.

De ki voltaképpen a fehér zsidó?

Mert a boldog bányavárosokban még az árverés idejében ritka volt a zsidó. Egy-kettő ha akadt, könnyű volt megkülönböztetni. Az egyik sárga volt, a szőke hajánál fogva, a másik fekete, a harmadik esetleg vörös, vagy ha megőszült, fehér; ezzel a négy színnel a város valamennyi izraelitáját meg lehetett különböztetni - de azóta több száz családra növekedtek Besztercén, a hajszínek szaporításáról ellenben nem gondoskodott az Úristen."


(HARMADIK RÉSZ - A NYOMOK - AZ ESERNYŐ KIBUKKAN)

A történet szerint az árverés, az öreg Gregorics halála és gyermekének ismert ügyvédkénti viszontlátása között semmiképpen nem telhetett el olyan 15 évnél több, ennyi idő alatt növekedett az egyetlen (nem túl nagy) Besztercebánya pár fős zsidó lakossága több száz családra!!!

Még egy érdekesség a java előtt:

"- Ösmerte, gyámatyám, Müncz Jónást?

- Hogyne! Igen becsületes zsidó volt, azért nem vitte szegény semmire."


Ennyi szurkapiszkát megengedett magának Mikszáth, majd látni fogjuk, miért a fő mondanivaló ellenére, kb. mint ahogy Kubatov Gábor Orbán Viktor iránti nyalizása során egy, a Főnök iránti apró kritikával lopja be magát hallgatói bizalmába...

"Gyakran megfordult nálam, mintha most is látnám kopasz fejével, lengedező fehér hajával a széleken. Istenemre mondom (s itt felugrott Sztolarik, mint egy kecske), a Gregorics Pál veres esernyője volt a kezében, mikor legutoljára láttam. Hallod-e, Gyuri, most már tisztán tudom, meg mernék rá esküdni, még tréfáltam is vele: »Talán bizony a másvilágra is eljár házalni, Jónás, és ott vette ezt az esernyőt Gregoricstól?« Mire ő nevetett, és kedélyesen ellenveté, hogy annyira még nem vitte, ő csak Zólyomban és Hontban jár, a többi megyéket felosztotta a fiai közt, Móricé Trencsén, Nyitra, Számié Szepes, Liptó, a legkisebbik kölyök, a Kóbi, csak a múlt héten kapta Bars vármegyét, de a másvilágra sem ő nem szándékozik, sem a gyerekeket nem ereszti, ha nem muszáj."

Hogy nem alaptalanul gondolunk egyből a Rotschildok hasonló világfelosztására az utódok között, azt maga Mikszáth teszi kétségtelenné pár mondattal később:

"- Van egy keresztény legenda a zsidókról. Hogy minden hosszúnapon elvész a világban nyomtalanul egy zsidó. Így veszett el az öreg Jónás is, most vagy tizennégy esztendeje őrá esett a sor. (Ne félj, a Rotschildok közül egy sem vész el.)"

"- Hát persze, persze. (Sztolarik elgondolkozott.) A Müncz-fiúk szanaszét vannak a világban, - a gyufapaklik, melyekkel kezdték, azóta talán házakká dagadtak valahol, a Müncz-fiúkról semmit sem hallottam, hanem tudod mit, eredj el Bábaszékre, az özvegy anyjuk ott lakik."

Ha én ezt tudom, én is gyufapaklikkal kezdem! Elég bámulatos tőkefelhalmozási tempó, tekintettel az ország átlaglakosainak ugynezidő alatti sokkal szerényebb gyarapodására és ez a zsidó eredeti felhalmozás a kor Magyarországán egyáltalán nem írói túlzás.

De jön a JAVA:

-------------------------
"- Merre esik Bábaszék?

- Mindjárt Zólyom mellett, a hegyek közt, azzal csúfolják, hogy kánikulában megfagyott Bábaszéken a birka.

- És bizonyosan tudja, hogy Münczné ott lakik?

- Egész bizonyosan. Egy pár év előtt megfogadták és elvitték zsidónak Bábaszékre.


A MI ROZÁLINK

Igenis, az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet.

A dolog voltaképpen úgy áll, hogy Bábaszék ama kolibri városkák egyike, melyek csak abban különböznek a szegényes felföldi falvaktól, hogy a bírájukat polgármesternek titulálják, s hogy az év egyik napján odahajtanak a »laz«-oknak nevezett tanyákról és a szomszédos falukból egy-két üszőt, tinót és néhány görhes lovacskát, s ugyancsak e napon eljön a zólyomi mézeskalácsos, Plokár Sámuel is s kirakodik a sátorában; mézeskalácsból való szíveit, huszárjait és bölcsőit gyorsan szétkapkodják s viszik a környékbeli leányoknak és gyermekeknek. Egyszóval, vásár van Bábaszéken. És erre századok óta rátartó minden bábaszéki bennszülött, kétfelé osztván a naptári esztendőt és a világeseményeket, olyanformán, hogy az egyik részük történik a vásár előtt, ennyi és ennyi héttel vagy hónappal, a másik részük ellenben a vásár után következik be, mint ahogy például a Deák Ferenc halála éppen két napra esett a bábaszéki vásár után.

Mindennek pedig okai a régi királyok, kik a zólyomi vagy a véglesi várban vadászgatván, a szomszéd falvakat borravaló helyett városokká emelték.

Hát végre is szép privilégium. A városban minden többet ér, többet mutat, a fundus, a kert, sőt maga az ember is. Mégiscsak polgár az ember, s ez már valami. Ha beválasztják a tanácsba, hát szenátor, a szalmafedeles ódon ház, ahol a tanács ül, városháza, a bocskoros »kisbíró«, dolmány helyett ámbár rézcsatos tüszű van a hasán, hajdúnak neveztetik. A hajdúnak még dobolni is kell tudni, mert a városkának saját dobja van - sőt a gazdagabb városok még vízipuskát is szereznek. Hiába, rang a rang - de fenn is kell azt tartani.

Kivált mert olyan szelek kezdenek fújni a megyeháza felől, hogy a kis nyolc-kilencszáz lakosú városkák nagy részét eltörlik, megindult ennélfogva a versengés közöttük, mindenik mutatni akarván életképességét, mindenik siet nagy lóra ülni, pedig a zabos tarisznyája csak egy csikófejhez való... Nem lesz ennek jó vége; meglátja, aki megéli.

Jó Zólyom városa Tótpelsőc ellen tör.

- Hiszen nem város ez, még patikája sincs.

Megfojtaná Zólyom egy kanál vízbe Pelsőcöt. (Pedig én istenem, hiszen nem lehet minden zug és szöglet Beszterce vagy London!)

De Pelsőc is kutya, ő meg a nyomorult Bábaszék ellen ugat és acsarkodik:

- Hiszen nem város az! Még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való.

Bábaszék ismét a nálánál kisebbeket marja... De nem azért vagyok én most itt, hogy ezt a csúf birkózást kifessem, csak azt akarom röviden megjegyezni, hogy Bábaszék érdemes elöljárósága, okulván az ellenség irigy piszkolódásából - mint ahogy a méh a mérges növényből is ki tudja szedni a mézet -, alkudozásba lépett vala az említett özvegy Müncz Jónásnéval aziránt, hogy átjöjjön lakni Bábaszékre, nyitván ott a piac kellő közepén boltot, szemben a kovácsműhellyel, hogy minden átutazónak legott szemet szúrjon, kelendők lévén kiváltképpen a következő árucikkek: szappan, ostor, pirosító, kékítő, lókefe, vakaró, ár, szög, só, kocsikenőcs, sáfrány, gyömbér, cimet, csiriz, kenderolaj, szóval mindazon cikkek, melyek Bábaszék határában nem teremnek és Bábaszéken nem is készíttetnek, s valóban a felsoroltakon kívül is van még néhány ilyen a világon.

Így került Münczné Bábaszékre, hol is nagy tisztelettel fogadták s mindenben kényeztették, majdhogy a tenyerükön nem hordták (ami egyébiránt nem lett volna tréfa, mert Rozáli asszony nyomott vagy két mázsát).

Eleinte soknak visszatetszett, hogy a magisztrátus nem zsidót szerzett, hanem zsidó asszonyt, mert mégiscsak szebb lenne, lélekemelőbb lenne, ha így szólhatnának: »A mi zsidónk ezt mondta, azt mondta. A mi Móricunk vagy Tóbiásunk azt tette, emezt tette«, de csak annyit mondhatni, hogy »a mi zsidóasszonyunk, a mi Rozáliánk«, az semmi, ez túlságosan szerényen hangzik. Egy szó mint száz, zsidót kellett volna hozni Bábaszékre, nagy szakállút, görbe orrút, ha lehet vörös hajjal - az az igazi.

De Konopka uram, a legeszesebb szenátor, aki Müncznével az alkudozásokat folytatta, s maga ment el érte, meg a holmijáért Besztercére a kirendelt szekerekkel (még fel is bokrétázta a lovakat, melyek az asszonyt hozták), kegyetlenül levágta az elégedetleneket olyan argumentummal, hogy a Dávid parittyájából kirepült kő se sújtott jobban.

- Ne legyenek ostobák, kegyelmetek! Ha egyszer egy asszony király lehetett Magyarországon, miért ne lehetne másszor egy másik asszony zsidó boltos Bábaszéken?

Igaz, ami igaz, lecsillapodtak lassanként, sőt még magasztalni is kezdték a magisztrátus választását, midőn az első purimkor s azután is minden sátoros ünnepen összejöttek a világ minden részéből a Münczné fiai, számszerint heten, s látták őket ünneplő úri öltözetekben, fűzős cipőkben a lábukon, magas, fazékalakú kalapokkal a fejeiken, végigsétálni a piacon.
A bábaszéki polgárok kiálltak ilyenkor mályvarózsás kertjeikbe, s büszkeségtől dagadozott a szívük, amint utánok néztek, azt mondogatván egymásnak a liceum-kerítéseken keresztül:

- No, ha már ez se város, koma, akkor a denevér is csak muslinca!

- Tíz évig se látni ennyi zsidót Pelsőcön - válaszolta a hasát simogatva a másik koma.

Az öreg Münczné a boltajtóból legeltette szemeit a fiain, mert rendesen ott üldögélt, kötögetve a boltajtóban, rezes pápaszemmel az orrán (már maga ez a pápaszem bizonyos előkelő, városias külsőt kölcsönzött Bábaszéknek), de különben nyájas, kellemetes arcú öregasszony volt Münczné, s hófehér fodros főkötőjében úgy odaillett a piachoz, a fehérre meszelt épületekhez, a városház méltóságteljes homlokzatához, hogy senki se tudott elmenni mellette kalapemelés nélkül, éppúgy nem, mint a Nepomuki János szobra mellett. (Hiszen végre is csak ez a két nevezetes látnivaló volt Bábaszéken.) Mindenki ösztönszerűleg érezte, hogy a kis gömbölyű anyóka beleszövődik Bábaszék felvirágzásának terveibe.

- Jó napot, ifiasszony. Hogy van, ifiasszony?

- Jól, édes gyermekeim.

- Hogy megy a bolt, ifiasszony?

- Jól, édes gyermekeim.

Úgy örültek, de úgy örültek, hogy az ifiasszony fürge, mint a gyík, egészséges, mint a makk, s hogy vagyonosodik szemlátomást; el is dicsekedtek vele mindenfelé, amerre csak jártak a furmányos szekerekkel.

- A mi Rozáliánk gyarapszik. Teringette, egyre tollasodik a mi Rozálink. De hát lehet is Bábaszéken! Bábaszék aranyszék. Bábaszék szűz hely... Bábaszéken lehet még élni.

Valóságosan kényeztették Rozáli ifiasszonyt. Már a hetvenbe járt, de mégis csak úgy hítták »mlada pani« (ifjú asszony). És ebben is van logika. A király magához kaparintotta az összes értéktelen címeket, és csak őneki szabad azokból adományozni, a nép fogta magát (érezvén, hogy ő is szuverén), a fiatalságot adományozza címnek. Hát mondom, nagyra becsülték, kényeztették Rozáli ifiasszonyt, s mikor néhány évre az ideköltözése után egy kőház építéséhez fogott a piacon - az összes szekeres gazdák szívességből ajánlkoztak egy-egy forduló útra, kőért, fáért, a zsellérek pedig egynapi ingyenmunkára vállalkozának; alig akadt egy-két lustább, aki húzódék vagy el nem jött, bezzeg azokat is hogy lehurrogták az okosabbak és előkelőbbek.

- Hitvány ember - mondták az olyanról -, nem becsül az semmit; se istent, se papot, se zsidót.

Sőt annyira ment a városi hatóság respektusa, hogy a határtagosításnál a messzetekintő Mravucsán János polgármester felszólalására külön kihasítottak két darabot a beltelkekből, egyet egy esetleges zsidótemplom, egyet pedig zsidó temető számára - holott csak az az egy zsidó asszonyuk volt.

De mindegy. Hiszen a jövő előttük áll, s ki tudja, mi fénylik abban? És végre is olyan jól esik beleszőni az idegenekkel való közönséges beszélgetésekbe »a bábaszéki zsidótemető mellett egy kődobásnyira«, vagy ilyesmit: »a bábaszéki zsidótemplom fundusa mellett menve« stb.

Mindezeket pedig nagy irigykedéssel és mérgelődéssel hallgatták a Bábaszéknél is kisebb szomszéd városkák, ekképpen nyilatkozván a hátuk mögött:

- Ah, ezek a bábaszékiek! Nagyzási hóbortba estek a nyavalyások."

------------------------------

Az elképesztő, abszurd hízelgésben, zsidó-dicsőítésben azonnal felismerjük a napjainkból is jól ismert mantrát, hogy a zsidók a Haladás, a Fejlődés, a Gazdasági Felvirágzás hordozói mucsai hazánkban és nélkülük mi csak a bő gatyát és a fütyülős barackot találtuk fel. Természetesen az író által a bábaszéki elöljárók és polgárok alakjára ráhúzott naív viszonyulás a zsidókhoz teljesen hiteles leírás Mikszáth korából, csak éppen Bábaszéket Magyarországnak hívták, a zsidókat a fejlődés hordozóiként (pénzért, a haszonból jutó kisebb falatokért) ajnározó elöljáróság az ország elitje a kiegyezés után, sőt, mint utaltam rá korábbi bejegyzéseimben, már előtte is, legalább a jakobinusok mozgalma óta. Természetesen fokozatosan vált az elit egyre nagyobb része naívvá, vakká, vagy megvásárolttá a zsidó honfoglalás elősegítőjeként. Mikszáth Bábaszékre elfelejtett olyan ellenzéket rajzolni az ügy kapcsán, amilyen Istóczy Győző antiszemita pártja és néhány éleslátó hazafi személyében a "tágabb Bábaszéken", Magyarországon azért előfordult, amíg el nem hallgattatták az áruló elit tagjai. Akikhez a maga területén, a kor PR-iparágában dolgozó Mikszáthot is odasorolhatjuk!

A "Szent Péter esernyője" 1895-ben jelent meg, 12 évvel a tiszaeszlári per után és kb. egy emberöltővel Trianon előtt. Amit tulajdonképpen Mikszáth is megérhetett volna, nem lett volna még egy matuzsálem, 63 évesen halt meg 1910-ben. Érdekes lett volna látni az élő Mikszáth reakcióját a katasztrófa láttán, melyhez szerény, de korrupt módon maga is hozzájárult. (Ugyanez érdekes lett volna Adyval is.) Az eszlári per és az antiszemita párt működése nyomán az országot akkorra már teljesen markukba kaparintó zsidó körök nyilván szükségét látták egy kis arculatjavító PR-akciónak és ehhez jöhetett kapóra az addigra befutott, népszerű író. Tudjuk, milyen nehezen indult pályája és egzisztenciája, ami miatt még el is kényszerült válni feleségétől, akit csak egyenesbe jövése után tudott újra elvenni. Egy ilyen tapasztalattal a háta mögött nyilván volt az a pénz... amennyiért hajlandó volt bértollnokként szolgálni az országhódítókat.

Azazhogy, idáig jutva a gondolatmenetben felmerül egy még durvább prostitúció lehetősége: mi van, ha eleve azért jött ki az író a tragikusan mély egzisztenciális gödörből, mert kapott egy jó ajánlatot Valakitől? (igen, a Gonoszra célzok...)
Amikor a polgári esküvő bevezetéséért, a Katolikus egyház szerepének visszaszorításáért csatáztak a "Felvilágosodás" erői, akkor Mikszáth szintén szállította a kűzdelem PR-jához kiválóan alkalmas művet, a Különös házasságot.
Nem lehet nem gondolni a bejegyzett élettársi kapcsolat minapi kivívására. Ezek a történelmi trendek megdöbbentően régiek már. Ebbe a sorba illik persze a homoszexuális kapcsolatban értelmezett megrontás korhatárának leszállítása a heteroszexuális megrontás korhatárára szintén közelmúltunkban. Tudjuk, ki volt a beadványt jegyző, azóta országos hírű jogász szakember.
Tartsuk rajta a szemünket...

2010. április 7.

Irodalmi rovat: micisapkázás, szabadkőművesek, "függetlenség"

A minapi március 15. témájú bejegyzés adalékául egy kis Jókai. A történet a reformkor előestéjén játszódik a debreceni református kollégium diákjai között. Ne feledjük, nemsokára ők, ilyen közegben nevelődött tanárok fogják tanítani Petőfit, meg a 48-as liberális nemesség ifjait is...

A CSITTVÁRI KRÓNIKA

"Másutt van dolgunk. A pincében.

Oda Nagy uram csak a válogatott vendégeit eregeti, egy nagy csapóajtót nyitogatva fel előttük, s az ő híre-tudta nélkül oda senkinek belépkedni nem szabad.

A diákok úgy híják azt egymás között: hogy a "sacro sanctum".

Ennek a szentélynek a két oldalát természetesen hordók foglalják el. Egy oldalboltjában pedig van felállítva egy asztal, akörül zöldre festett szalmaszékek; az asztal közepén egy tíziccés "órros", körülrakva egy tucat bádogpohárral.

A sacro sanctum látogatói éppen most érkeztek meg. Tizenegyen vannak, a tizenkettedik szék üresen marad.

Kilencen tógátusok, kettő pedig az akkori divat szerinti világi öltözetet visel: szűk, csípőn alul érő zsinóros dolmánykát, körül fehér bárányprémmel, sokrétű fehér nyakravalót, tászlis inget, virágos tarka mellényt és sárga csizmát. Ezek "kinnlakók", valószínűleg "baltás"-ok, ami a joghallgatók bevett neve. Egyébiránt az is meglehet, hogy nem kinnlakók, hanem rendbontók, kik minden egyházi, polgári, iskolai és társadalmi törvényekkel dacolva, önkényűleg levetették a tógát, s a jóérzelmű népség közbotránkozására elég orcátlanok feszes dolmányban és sabbesztekli helyett piros csákós süvegben menni végig azon a nagy hídon, amely a debreceni sárlagúnák fölött a kollégiumtól a városházáig az utcán végigvezet.

Az egyik diákra pedig, ugyan mondom, nem illik az a nyalka öltözet. Először, hogy alig ötödfél láb magas; aztán a feje úgy a válla közé van húzódva, mintha semmi nyaka sem volna; a fej búbján hosszú, arcban lapos, orra fölfelé fintorult, szája széles és lefelé húzódó, szemöldöke sertés; s ami még nagyobb kifogás benne, mind a két lábára sántít, úgyhogy mikor megy, mintha a Balatonon csónakáznék, úgy dülöng egyik csípejéről a másikra. Ez a görbe diák: humanissime Biróczy Sándor.

De annál délcegebb alak a másik ifjú; magas termete, komoly, kissé erősen nyúlt arca, szelíd dióbarna szemei, vékony szemöldei, gesztenyeszín fürtjei két csigában kifelé göndörülve ábrándozó jellemet adnak tekintetének; csak összeszorított ajkai képeznek a többi vonások összhangjából kivételt, azokban kemény önakarat, harapós dac van kifejezve; hanem aztán a szép sima domború homlok kiegyezteti az ellentéteket, azon megtisztulva egyesül a két ellentétes kifejezés, s a lágyságból lesz költői emelkedettség, a dacból öntudat.

Ez humanissime Jenőy Kálmán.

A tógátusok között három alak válik ki; az egyik szertelenül magas, csontos, szikár termet, kit a hosszú tóga még hosszabbnak mutat, fejét legörbítve tartja, mintha restellné, hogy ilyen nagyra felnőtt, vagy mintha elvesztett tárgyat keresne mindig a földön. Kiülő pofacsontjai, erős álla kemény kitartásról tesznek bizonyságot. - Ennek a neve humanissime Barkó Pál.

Egy másik ifjú izgékony alakjával tűnik ki. Arca első tekintetre kellemetlen, ragyaverte és veres, de szemei tüzében, arckifejezésében, mikor beszél, van valami elragadó, mely őt egyszerre széppé teszi. Ez humanissime Borcsay Mihály.

Aztán még egy figyelemreméltó alak van: egy pirospozsgás siheder, kinek izmos karjain megfeszül a tóga, s széles öblös melle inkább papruhába öltözött huszárnak adja ki, mint teológiahallgatónak. Ez pedig Csuka Ferenc humanissime, egyúttal "nagybotos", hanem az most nincs nála.

A tizenegy ifjú körülállta az asztalt, mindegyik fogott egy poharat (annak meg "finak" volt a neve), s azzal rázendítette a diákok bordalát, mely elébb búsongó halottkísérő melódiával kezdődik, s azután marsütenyben, végre rohamlépésben megy tovább; egyike a legszebb bordaloknak, amiket valaha mester alkotott:

Múlik, mint az árnyék, ez az élet:
Észre sem vesszük, hogy semmivé lett.
Hej, bizony esztelen,
Aki búsul, midőn
Örömök közt mulathat és vigadhat!
Észre sem is veszi,
Elsuhan élete;
Elenyészik, mint az őszi pára, köd,
Megszaporodik ez az életfonál
A kotyogó kebelű kancsónál.
Fogj, nosza, kulacsokat,
Tölts tele finakokat,
A fekete bajokat
Öntözd le!

S aztán megint vissza az első sorra: "Múlik, mint az árnyék, ez az élet."

Hanem az ének kezdetén az történt, hogy az egyik diák a poharával feldöntötte a gyertyát, s sötétben maradtak. Azért csak végigdanolták a nótájukat, s csak azután kezdtek el kiáltozni: "Nagy uram, elaludt a gyertyánk!"

A korcsmáros jött mindjárt a másik gyertyával, s egészen debreceni szemet csinált a látottakhoz, mikor a diákok szövétnekét meggyújtotta. Tudniillik, hogy "debreceni szem"-nek nevezik azt, mikor valaki nem akar valamit meglátni, amit láthatna.

A hosszú asztalon ugyanis nem volt többé semmiféle kancsó; a diákok kezében nem volt pohár; ott ültek azok csendesen és komolyan az asztal körül, mindenik előtt egy iratcsomó, az asztalba fúrva ugyanannyi szeges végű kalamáris. S az asztalfőn, hol a kancsó állt elébb, egy vastag, negyedrét alakú könyv.

A kocsmáros nem kérdett, nem szólt semmit, a fejével bólintott egyet, s aztán kiment.

Az a nagy könyv volt a Csittvári krónika.

1665-ben kezdék el azt a könyvet szerezni, ha jól tudom, Sárospatakon, névtelen szerzők.

Nevezetes gyűjteménye volt az mindazon érdekes apróbb és nagyobb adatoknak, miket a nagymérvű história elfeledett följegyezni lapjaira, vagy amit a hatalom vaskeze kitépett e lapokból, vagy amiket az udvaronc hízelgés meghamisított azokban.

Ezért a neve Csittvári krónika.

"Csitt" azt teszi, hogy "legyünk némák!"

A jezsuiták, akikről ez a krónika sok kedvezőtlen adatot jegyzett fel, azt híresztelték el felőle, hogy ez a válogatott hazugságok és bolond ötletek tárháza, s még a nevét is elferdítették "Csicsvári krónikának", s ha valaki valami nagy bolondot vagy nagy hazugságot mondott, az volt rá a közmondás, hogy "ez is a Csicsvári krónikába való!" Hanem voltak - kevesen -, akik tudták, hogy mi az; akik pedig nagyon keresték, sohasem tudták még, hogy hol van. Mindig a fiatalság kezén volt az. S a fiatalság rajongó, jó titoktartó és jó szövetkező.

Ott lehetett találni e krónikában az elfeledett, az eltemetett országos gyászeseményeket; mindig volt itt valami, amire fátyolt kellett vetni, amit az utókorral el kellett felejtetni; amire rá kellett fogni: Álom volt az! Hazugság az!

Az utolsó Zrínyinek fogsága, ki börtönében elfeledett beszélni.

A harmincnégy gályarab szenvedése, kik mind magyar prédikátorok voltak.

Az örök kenderkötél története, amit Pálffy Antal grófnak holta napjáig kellett nyakán viselnie, hogy minden percben megemlékezzék rá, ha netalán ifjúkori rajongása megint elővenné, hogy már egyszer egy ilyen patriotikus botlásért ezt a kötelet szerezte a nyakára, s a kötél vége a hatalom kezében van.

Mikes Kelemennek, Rákóczi titkárának siralmas levelei Rodostó partjáról.

Caraffa eperjesi mészárlása.

Vak Bottyán viselt dolgai; Józsa vezér járása-kelése.

A pozsonyi diétán elhallgattatott urak titkos története.

Sok nagy uradalom keletkezésének szomorú adatai.

És ezekkel vegyest nagy históriai személyeket jellemző adomák. Mária Terézia és magyar udvari bolondjának komoly alapú tréfái.

A kecskeméti rácpusztítás és az erdélyi pórlázadás leírása.

A debreceni castellum kísértetes rejtelmeinek felvilágosítása.

És ezek közt emlékezetes epigrammok, gúnyversek és erős politikai pasquillusok.

Ott volt feljegyezve Bercsényi verse:

Bátya, ne higgy a németnek,
Akármivel hitegetnek;
Mert ha ád is nagy levelet,
Mint a kerek köpönyeged,
Pecsétet üt olyat rája,
Mint a holdnak karimája,
Nincsen abban semmi virtus,
Verje meg a Jézus Krisztus!

Az országgyűlési gúnyiratok; az emlékezetes "compono, impono" kezdetű, mint a soproni országgyűlésre írtak, a törvénytemetési paródia az 1791-i országgyűlésről.

A gúnyversek, miket József császárra írtak a jezsuiták, Josefus lutheringusnak csúfolva őt, s a császár válasza rájuk: "Aquila non captat muscas." (A sas nem kapkod legyek után.)

S később aztán a berlini gúnydal, melyben egy posta két tarisznyával jön elő, az egyikben viszi a császár kedvező rendeleteit, miket májusban kiadott, a másikban ugyanazoknak júniusi visszavonását.

A sajátságos tarifa, melyet a török a legutóbbi háborúban a foglyok váltságdíjára megállapított: mely szerint egy német lovas katona 5 forint, egy magyar gyalog 3 forint, egy huszár 10 forint, egy havasalföldi nyolc garas.

Mélyen titkolt politikai iratok: Martinovics katekizmusa, a Manch-Hermaeon - I. Napóleon proklamációja a magyarokhoz! - az Árpád-ivadék Crouy család dokumentumai; s az a végzetes színdarab, melyet XVI. Lajos lefejeztetéséről írtak, s melyet K...ban elő is adtak a diákok: a XVI. Lajost személyesítőnek egy álfejét levágva guillotine-nal, amiből az lett, hogy majd az igazi fejét is utána vesztette - s más ilyen szomorú emlékű iratok, miket a szerzők sírjának porával porzóztak be!

Azután vallásos tartalmú ritkaságok. Luther aforizmái. A jezsuita parancsok. A nagyszombati veres barátok tragédiája. A Bafometh-bálvány imádóiról szóló mondák. Az őskori ördögidézési formulák. Hatvani debreceni tanár bűvészetének emlékezetes hagyománya: a végzetes "cras" fölirat (holnap) története, a megénekelt rémtörténettel együtt, mit e hagyományos vers örökít:

Infans, ut vervex, puerulus, nupta, maritus. Cultello, flamma, fune, dolore cadunt.

(Bárányként csecsemő, kisgyermek és anya és férj Kés, láng és kötelen s fájdalom által esék.)

A rejtelmes epitáfium története az volt, hogy egy kisgyermek játékból csecsemő testvérét lekéselte; aztán féltében a kemencébe bújt, ott kenyérsütő anyja ráfűtött, az anya kétségbeesetten felakasztotta magát, s a hazaérkező férj fájdalmában szörnyethalt. - Ez eseményről írandó epitáfiumra Hatvani jutalmat tűzött ki, s a legrosszabb diák írta rá a legjobb verset. Persze hogy az ördög készítette azt neki.

Ott voltak a sejtelmes próféciák messze századokból, a jelen időkre jóslók és nagy emberek emlékezetre méltó mondásai.

Közben tarkázva voltak a lapok nevezetes arcképekkel. Némely arckép olyan is volt, amelyhez nem volt törzs.

És rég elhangzott, eltiltott, a levegőből is kitépett dalok hangjegyei, miket egykor tárogatókon fúttak, táborban énekeltek, s miknek nem volt szabad hangzani többé. A Csittvári krónika azokat is megőrizte. Szerzői mindenhez értettek: íráshoz, rajzoláshoz, zenéhez, a világ minden nyelveihez, és mindenütt jártak, mindent megtudtak, összeszedtek, megtakargattak.

Ilyenforma tartalma volt a Csittvári krónikának.

Nagy vastag könyvre nőtt már az fel, s minden évben új meg új lapokat tettek hozzá, mik nem voltak egymáshoz fűzve, hanem közös tábla gyanánt egy nagy borjúbőr borítékkal voltak összefoglalva.

A krónikaírók mindig tizenketten voltak. Eskü és becsületszó kötelezte őket soha, senkinek, semmi esetben el nem árulni a krónika hollétét. Ha egy eltávozott a kollégiumból, helyette választottak újat, de annak mind a tizenegy tag szavazatát kellett bírnia. Voltak tanárok, kik diák korukban szintén részt vettek a krónikaírásban, akik aztán a hatalmi polcon ülve ellene fordíták nézeteiket; de már azok hiába keresték a krónikát ott, ahol az ő idejükben volt, már akkor máshová volt az rejtve. Reverendissime A... három esztendeig kutatta a krónikát inkvizítori buzgalommal, s azalatt mindennap rajta ült. Ott volt az a katedrája padozata alá rejtve. Ott persze nem kereste senki.

Jelenleg itt van az a Nagy uram pincéjében. De hogy annak melyik odújából került elő, azt Nagy uram maga sem tudja megmondani.

A krónikaírók minden vasárnap összegyűlnek a nagyerdői csárda pincéjében, s bemutatják, amit azóta szereztek. A többség határoz fölötte, hogy érdemes-e az a krónikába fölvetetésre. Azután hogy szabad-e arról másolatot venni, vagy unikumnak marad a krónikában, és nem szabad elterjesztenie?

A költeményekről többnyire szabad volt másolatokat venni. Akkor ez volt az irodalompártolás. A kedvenc költő munkáit leírta ki-ki magának saját kezűleg. Ott nem izgágálkodhatott a cenzúra. Egymás közt pedig sohasem nevezték azt Csittvári Krónikának, hanem Koszorúnak, hogy a cím ne menjen szét a szelekbe.

Ez idő szerint Jenőy Kálmán volt a krónikások társulatának elnöke.

Midőn a kocsmáros rájuk csukta az ajtót, Jenőy megnyitá a gyűlést.

- Barátim. Ma egy hete, mint tudjátok, egy társunk adatát visszautasítottuk. Ez a "Dungó" dala. Igaz, hogy gúnyvers, minők vannak a krónikában; népszerű is, mert hiába doboltatta ki a tanács az utcaszegleteken, "hogy a Dungót ne danolják" - az volt rá a felelet, hogy "csak azért is Dungó!" -, hanem mindamellett nem érdemes, hogy a krónikában a helyet foglalja. Egyikünk sem hipokrita; nem prédikátoroskodunk, feljegyeztük a legkegyetlenebb ítéleteit a közvéleménynek a legnagyobbak fölött is. S ha egy igazi költő lángesze trivialitásokba téved, annak is helyet adunk az olympon; Apolló kihágásai isteni skandalumok, s méltók márványba vésetésre; de ha Marsyas trágárkodik, meg kell nyúzni! Ez a "dungó" egy olyan sárban járó s amellett oly ostoba nóta; szövege undorító, dallama sületlen; csupa kicsiny nagyságok szidalma, még kisebb nép által, hogy a jelenkor szégyenleni fogja azt, s a jövő kor átugrik rajta. Azért nem vettük fel azt a Koszorúba. Most az a társunk, ki ezt ajánlotta, s ki azt, mint tudjuk, maga szerzette, e visszautasításért ránk megneheztelt, s íme ma már meg sem jelene közöttünk. "Genus irritabile vatum." (A költők ingerlékeny nép!) Tartok tőle, hogy még gonoszabbra is képes. Azért azt indítványozom előttetek, hogy a mai összegyűlésünk legyen e helyen az utolsó, s jövőre más helyet keressünk.

Mindenki helyeslé az indítványt. Az elnök megbízatik más helyet keresni. A mentségtelenül kimaradt társ pedig még egyszer felszólíttatik, mielőtt helyébe más választatnék.

- És most térjünk át a rendre. Biróczy Sándor barátom van feljegyezve első előadásra.

A kis sánta ember felállt, s elővonta bekecse zsebéből az avatag iratokat, s elkezdé recsegő, ráspolyhangú szóval:

- Ismét jutottam többrendbeli szatirikus költeményekhez, amik eddigelé még unikumok.

- Kérjük felolvastatni.

- Az első Kovács József verse a "kopott nemesekhez".

Rettenetes egy gondolat! E század első felében egy ilyen blaszfémiát versbe szedni merni!

Földiek! Lehettek nemcsak, meddő tök -
Fejjel is, ha egyszer van kutyabőrötök.
Lehettek, ha függnek gunyhótokban ősi
Atyátoknak rozsdás fegyveri, köntössi.
Mind nemes az, aki megmohosult neve
Elébe egy fakó görcsös "N"-et teve.
Lám, a régiség is nektek az efféle
Csúffá lett rangot már eb-bőrre festé le.
Óh, idők, erkölcsök! már ma a nemesi
Rang az agarak közt csak a nyulat lesi.
Ah, nem! nem ily színnel kell azt az isteni,
Szívben lakó nemes rangot lefesteni:
Mert ráillik árva, keseredett Dózsa
Katonájára is a koszorús rózsa,
Ha megsértett szíve a felfegyverkezett
Nemes elszántsággal azért fogott kezet,
Hogy az elalélt Just a lármás kard nesze
Által orvosolván, ismét felébressze.
Azok érdemlik meg azt a nevet, akik
Közt a halhatatlan drága Virtus lakik;
Nem az, aki a holt ősöknek penésszel
Bévont érdemik közt szunyókálván vész el.

Én Nemes vagyok; de nem tudom, a nagy Nem Fényétől elvakult Apám az-e vagy nem?

No, hiszen jó szerencse, hogy akkori időkben az ilyen verseket nyomdai festék nem sokszorozhatta, mert szerzőjükkel az a hármas fátum történt volna, hogy először is a publikum beveri a fejét, másodszor a hatóság lehúzza a bőrét, és harmadszor a bőréből kiugratott lelke egyenesen a pokolra esik.

A tíz bíró egyhangúlag méltónak ítélte a verset a krónikába beíratásra, s engedelmet adott lemásolására is.

A kis sánta diadalizzadtan törlé meg serteborostás homlokát, s szatírnak illő szemöldeivel hunyorítva mondá, hogy van még egy másik is.

Ennek pedig a címe: A két forintos Tallér, a Vén Krajcár és Kajla Márjás együtt való beszélgetése.

Ez pedig egy politiko-financiális gúnyköltemény, melyben a feketebankós gazdálkodás van kegyetlenül ostorozva.

Egyhangúlag felvétetett a krónikába.

A két bemutatott költemény a krónika nagyságához mért papírra volt írva, hogy egyenesen beilleszthessék.

- Most következik Barkó Pál barátunk.

Ez a hosszú, csontos alak nagy buzgalommal tanulmányozza a keleti nyelveket, minden üres idejét a könyvtárban tölti, abban görbült úgy előre a nyaka; a vakáció idején pedig gyalog elvándorol messze utakra, s kutat ősrégiségeket. Szavát ritkán hallani, pedig tízféle nyelven tudna felelni akárkinek. Van tőle már egy érdekes ismertetés Juliánról, ki IV. Béla idejében harmadmagával elindult az ősmagyarokat felkeresni; visszajött, és tudósítá a királyt, hogy a Volgán túl még van egy nagy magyar nép, mely ősvallását tartja, saját betűket használ. - Hanem aztán jött a mongol csorda, s végigsepert egész Európán. Az ősmagyar népet ki tudja, hová terelte el?

Barkó Pálnak azóta mindig az zúg az agyában, hogy milyen derék volna ezeket az ősrokonokat valahol felkeresni a világ pusztaságaiban.

Most éppen az ősmagyar betűket mutatja be társainak. Még a tizenkettedik században a papok is ezekkel írtak; egyszerű vonalakból vannak azok összetéve, miket könnyű volt késsel egy négyszögű pálca négy oldalára vágni, úgy olvasták a sort felülről lefelé. A magyar hitrege, a régi pogány dalok ily botokra voltak felróva. A keresztyén hitbuzgalom elégette azokat, ahol találta. A székelyföldön maradt meg egy templomon még ilyen írás.

A fiatal krónikások nagy figyelemmel hallgatták az ifjú archeolog értekezését, s azt is átvették a krónikába.

Harmadik előadó volt Jenőy.

Szent István koronájáról beszélt. Olyan dolgokat mondott el, amiket ma is csak suttogva lesz jó továbbadni: hogy az a korona mindenestül, gyöngyöstül, drágakövestül nem ér többet tízezer tallérnál, sőt egy bécsi ötvös ajánlkozott, hogy ezer tallérból kiállítja mását, mégis hetvenezer aranyat adott érte első Mátyás idejében az ország, hogy visszakapja, pedig ahogy a rajta lévő képek és nevek bizonyítják, ez a korona nem is volt soha Szent Istvánnak a fején. Az angelus, aki azt hozta, nem valami angyal; hanem αγγελως, ami görögül "küldönc"-öt jelent. Dukasz Mihálynak valami embere.

A hallgatóknak hidegen borsózott végig a hátuk. Az ilyen felfedezések megpróbálják még a legerősebb szíveket is. Éppen mint mikor azt kell hallani, hogy ezt a világot nem teremthette hat nap alatt az Isten: mert íme itt vannak a geológia bizonyítványai ellene. - Az ember nem szereti, ha az illúzióit háborgatják.

Ez értekezés is felvétetett a krónikába, de utána lőn jegyezve, hogy ezt soha le ne írja, tovább ne adja senki.

(Biz azt ki is nyomtatták már azóta.)

Most következett Borcsay.

A himlőhelyes ifjú sokat tartott szavalási tehetsége felől; neki nem volt elég az asztal mellett ülve felolvasni a maga részét; ő szavalni szokta azt könyv nélkül és kiállva a középre, hogy a két kezével szabadon hadonászhasson.

Egy felfordított szűrőkád volt a rostrum, onnan mennydörgött alá.

Szavalatának tárgya Csokonai Vitéz Mihálynak egyik titokban tartott verse volt e címmel: Vallás.

Hajmeresztő poéma.

Megtámadja magát a pozitív vallást, gúnnyal és komolyan, emberszeretetből, istenismeretből. Nem a pápista vallást; valamennyit; mindenféle dogmát, religiót, legyen annak papja érsek, dervis, bonc, rabbi vagy szuperintendens! Megtámadja a tornyokat, templomokat, s azt meri mondani, hogy egy cifra toronynak az árából száz szenvedő embernek Iehetne menházat építeni.

E rettenetes költemény egy sötét, félig világított föld alatti odúban elszavalva egy hosszú, fekete ruhás pap forma alaktól, más nyolc fekete ruhás pap forma alak előtt, a legborzalmasabb konspiráció képét mutatta fel, amit valaha föld alatt forraltak.

Az egy szál gyertya úgy lobogott az asztalon, a körülülő arcokat reszkető világításba hozva.

A szavalónak a tekintete pedig egészen fel volt magasztosulva. Elfeledteté, hogy nem szép, hogy ragyái vannak: a lélek ült rajta, csillagfény volt körülte. - Azt mondják az ilyenre az igazhivők, hogy "az ördög is szereti a magáét!"

Négy társa tapsolt neki, és vivátot kiáltott; hatan hallgattak.

Egy vén teológus azt a megjegyzést tevé rá, hogy ez a költemény igen szép; de egy századdal korán született, és ránk nézve még akkor is nagyon korán.

A többiek hallgattak.

Jenőy föltevé a kérdést, hogy beírassék-e e költemény a krónikába?

Titkosan szavaztak. Az volt a módja, hogy bezárt öklét mindenki egy lefordított kalpag alá bedugta, s egy fehér vagy fekete cédulát hagyott alatta.

Jenőy felemelte a kalpagot.

Csak hat szavazattal öt ellen lett eldöntve, hogy Csokonai ismeretlen verse befogadtassék a krónikába.

Következett a második kérdés: szabad legyen-e e költeményről másolatot venni?

Jenőy feltette magában, hogy "nem"-re fog szavazni. Ha e költemény kimegy innen, veszélyt fog hozni az egész társulatra. Maradjon ez a késő kornak.

Aztán mikor másodszor fölemelte a kalapot, hét fehér és csak négy fekete cédula volt alatta. Egyik a feketék közül a sajátja.

Tehát "kettőnek" az először "nem"-et szavazók közül kellett másodszor "igen"-re szavazni.

Jenőy súgva mondá a mellette ülő sántának:

- Nem tetszik nekem az, hogy először hat, azután hét. Vigyáznunk kell egymásra...

A költeményt aztán mindannyian leírták, Borcsay diktandója után.

Azzal mindenki kiverte a pennáját, becsavarta a kalamárisa födelét, s elrejté azt a tóga zsebébe hátul. Az írásnak e napra vége van.

De még valami van hátra.

Csuka Feri felleghajtójának hármas gallérja közül előkerült egy sajátságos instrumentum. Olyan, mint a klarinét, de rokon a trombitával: fa a fuvolája, a tölcsére öblös; a fúvója hosszú és vékony, mint a tollszár.

Ez a tárogató.

Tiltott, üldözött hangszer. Kiáltó emlék azokból az időkből, amikor még rebellis kurucok hordták zászlóikat egész Németújvárig, s harsogtatták a szabadságdalokat.

Össze kellett törni minden tárogatót. Nehogy még valaki belefújjon ez ördöngös hangszerbe, s arra ismét előrepüljenek annak üregéből mindazok az alvó démonok, amik egykor a repkedő zászlókon szerettek lovagolni, nyerítő paripák, csattogó szablyák hangjával véres menyegzőben párosodni. Rég kiveszett már az ivadékuk is e harcbűvölő hangoknak. Megégtek a tárogató forgácsaiban. Utolsó riadójuk az volt, mikor a kemencében pattogott a fájuk. A nótákat is elfeledte mindenki.

Utoljára fújták e nótákat a budai országgyűlésen a felgyűlt nemesi bandériumok előtt, mikor a koronát Bécsből hazahozták; akkor hallatta még egyszer a tárogató a Héj, Rákóczi, Bercsényi! indulót - s aztán azt a másikat: Őszi harmat után. Volt is nagy riadal Budán. Mintha a fél világot akarta volna vállára venni a magyar! - Hanem már tizennyolc év múlva a nemesi felkelő bandériumokat ezzel a marssal vitték a táborba: "Hol lakik kend, komámasszony? Keresztúrban!" De úgy is vették hasznát. Mert a másik nóta nagy hamar az lett, hogy "Retirálj, retirálj! Komáromig meg se állj."

A Csittvári krónika ez eltemetett dalok hangjegyeit is őrzi. Csak tárogató kell hozzá, mely azokat kiadja; meg ember, aki a tárogatót tudja fúni. Mert mesterséges eszköz az. Nehéz kitalálni a fúvásmódját; aki nem ért hozzá, egy sikoltó hangnál egyebet nem tud belőle kihozni, aki pedig tudja nyitját, annak annyiféle hangot ad, ahányat kíván tőle; sír, buzdít, harsog, kesereg, feljajdul, a levegőt hasítja, s megint panaszra fordul, egész a szellősuttogásig.

Maga a szóbeli értelme a Rákóczi nótáinak nem valami különös.

Annak a nótának a szövege, amit az őrtüzek mellett panaszolt el a tárogató, így szól:

Hejh, a sasnak körme között,
Körme között,
Hervad, mint a lép,
Szegény magyar nép.

Lám a német mily kövér,
Bőribe se fér.
Mégis mindig többet kér.
Szegény magyar vér!

Biz ez együgyű versecske: hanem mikor az a tárogató magyarázni kezdi a fiatal diák kezében, mennyi emlékezet van abban! Aki hallja, azt képzeli, hogy élt már akkor, mikor ennek a versnek a történetét játszották, maga is részt vett benne, aztán meghalt, megint újraszületett, a két élet között elfeledte az elébb történteket: hanem ezeknek a láthatatlan lényeknek az érintésére, ezekre a hangokra megint megzendült a lelkében a megelőző élet minden emléke.

Még kevesebb jelentőségű a harci riadója:

Hejh! Rákóczi, Bercsényi!
Vitéz magyarok vezéri:
Hová lettél, Bezerédi?
Nemzetünknek fényes csillagai!
Ocskay?

De ennek a nótája már a kétségbeesés rivallása. Az utolsó erőfeszítés halottébresztő felhívása. Tűz van a hideg fában!

Lám, azok a fiatal diákok hogy hevülnek, hogy ég az arcuk a kürtriadóra.

Pedig hát mit nekik Rákóczi? Bercsényi? Bezerédy?

Ki volt az az Ocskay?

Tanítja azt valaki? Tudja azt valaki?

A harmadik nótának a verse pedig éppen igénytelen. Pedig az volt legjobban eltiltva, megüldözve; sok ember megheverte miatta a börtönök reves szalmáját!

Pedig hát mi van azon, hogy

Őszi harmat után
Fujdogál a téli szél,
Fujdogál a téli szél.
Zöld erdő árnyékát,
Piros csizmám nyomát
Hóval födi el a tél,
Hóval födi el a tél.

Hanem ez volt az a dal, amellyel a kiűzött fejedelem utolsó csapatjai búcsút vettek a hazai hegyektől.

Az ő piros csizmáik nyomát födte el hóval a tél! S olyan jól elfödte, hogy soha nem is tértek e nyomok többé vissza.

És még most sem tudja senki, aki e búsongó búcsúdalt hallja, hogy mi van abban, amitől a könny a szemeket eltölti, s a keblet elnyomja valami nehézség.

Egyik lehajtá fejét az asztalra, úgy sírt rajta, a másik félrefordult; az orientalista hátraszegte fejét, mintha távolba nézne; magának a tárogatót fúvónak is két kövér csepp víz gördült végig duzzadó orcáján.

A sötét tógás alakok csendesen zengték a tárogató után:

Zöld erdő árnyékát,
Piros csizmám nyomát
Hóval födi el a tél,
Hóval födi el a tél.

...Perduellio volt e dalt énekelni!

Egyszerre a pincegádorból, mint a behemót kiáltása, hangzik Nagy uram jelszava:

"Ad cantum!" (Fel dalra!)

A diákok egyszerre fellökik az asztalon lobogó gyertyát, s a következő percben a sötétben felzendül a leglármásabb bordal:

Hejh, hajh! Igyunk rája!
Úgyis elnyel a sír szája,
Ott lesz fáradt testünk
Csendes hazája.
- Ez a bortól undorodik; -
- Ez, mint szapu, sajtár iszik: -
Ez nem iszik; - ez nem józan; -
Itt is, ott is, nagy hiba van.
Ejh, hajh! Igyunk rája!

Mire a világosság kívülről megjelent a pincében, a Csittvári krónikának híre sem volt sehol; kalamáris, íróeszköz eltűnt az asztalról, helyette ott állt a tíziccés órros az asztalon, s minden diák kezében magasra volt emelve a bádogpohár.
"


Megdöbbentő látni, milyen régóta rombolják a felvilágosodás beavatott és megtévesztett ügynökei a magyar közösségi összetartozás eszméit és jelképeit, a nemzeti identitást, hogy mennyire nem új rombolás mindez, milyen régóta zajlik társadalmunk szétverése. Természetesen a nemzetszétverést eleinte nagyon is nemzeti köntösbe kellett csomagolni, hisz különben, e megtévesztő álcázás nélkül sem a debreceni diákok, sem Petőfi sem mondjuk mai magyar hazafiak nem szajkóznának olyat, ami valójában nemzeti érdekeinkkel ellentétes. Ezért a "függetlenség" mítosza, külsőségei, ezért a tárogatózás. meglepő, hogy már a rovásírás is akkor is keveredett a nemesgyalázással és micisapkázással, ma is dicsőítik kossuthot Jobbikosok és hungaristák.

A csomagolás nélküli gyalázkodás csak később, a zsidók tömeges, nyílt megjelenésével a sajtó, az irodalom, az értelmiségi pályák és a politika terén vált lehetségessé.

Érdemes a szentkorona micisapkázásának motívumát egy közbenső időszakban is felmutatni, amely összeköti a reformkor előestéjének naív kuruc protestáns diákjait korunk SZDSZ-LMP-MSZP-s nemzetgyalázóival, ez a téma is újra meg újra felmelegítésre kerül:

Tormay Cécile: Bujdosó könyv
feljegyzések 1918-1919-ből


"Kun Béla a magyar szent koronára külföldi antikváriusokkal alkuszik!
Mondják, 170.000 koronát kínáltak neki. A kövek másodrendűek, az arany elvékonyult, csak a történeti emlék ér valamit... Már csak 170.000 koronát ér a magyar királyi múlt.
A kormányzótanács még vár. Ki ad többet érte? ... És ha egy napon eljönne, aki többet ad...Ha eljönne, akkor Kun Béla és Szamuelly, Landler elvtárs és a többiek kinyitják a vaspántos ládát fenn a kápolnában. Fölé hajolnak, a kezükbe veszik és... a zsidók árverésre viszik Európa legrégibb királyi koronáját.
"