A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pilótajáték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pilótajáték. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 2.

Orbán behívja a kínaiakat

Nemegy emlékezetes vezetőnk arról is emlékezetes, hogy behívta kora domináns nagyhatalmát hozzánk, hogy csináljon rendet, hozzon egy jó kis (vagy jó nagy) FEJLŐDÉST, civilizálódást.

Szent István behívta a németeket, pár olasszal, franciával, lényegében EURÓPÁT, de nagyrészt németeket.
Lett is olyan fejlődés, hogy máig attól koldulunk...
Kis túlzással, alig erőltetve mondhatom, hogy, később Horthy is "behívta" a németeket. (igaz, olyan vezetés alatt, amely a németeket tette tönkre leginkább...)
Zápolya és Izabella behívta a törököt. (a Jobbik valahogy nem hangsúlyozza eléggé az első komolyabb együttműködésünk áldásos hatásait...)
Ferenc József és Kádár behívták az oroszokat, nekik már bérletük van hozzánk.
Utóbbinak volt némi szerepe a nemzetközi zsidó tőke behívásában is Fekete János és társai segítségével, de annak útját annyian egyengették történelmünkben, hogy hosszú lenne felsorolni.

Az amerikaiakat, vagy talán Globáliát szinte mindenki hívta, közte Orbán Viktor is, de töredelmesen be kell vallanom, hogy a magam szerény szavazatával én is hozzájárultam beeresztésükhöz a NATO és EU-csatlakozásról szóló népszavazáson. (mindjárt más lett volna, ha ellene szavazok...) Igen, Európa is visszajött újra, de most nem annyira német lovag formájában, mint Szent István idején.

És most újra őrségváltás van a domináns hatalom posztján, az USA feldarabolódni készül, Kínában viszont 400 KILOMÉTERPERÓRÁVAL SZÁGULD A VONAT!!! Azannya...
Tehát ideje őket behívni, Orbán Viktor pedig kicsit sem meglepően meg is teszi ezt, hiszen a Jobbik programjában benne van...

Igazából azonban keveset tudunk róla, mitől is száguld ennyire a kínai NÖVEKEDÉS (Hozsánna néked, NÖVEKEDÉS!!!), érdemes lesz egy kicsit közelebbről megnézni, milyen csodát honosítanak meg nálunk is, ha teljesítik OV kérését (illetve volt ott fenyegetés is, ha netán nem jönnének, akkor megemlegethetik még a Hunok Földjének haragját, emlékezhetnek, hogy legutóbb a Nagy Falat is miattunk kellett építeniük):
-----------------------------------------------------------------------------------------------------

A kínaiak büszkén bontanak le félig kész új épületeket, hogy a Dicsőséges Ingatlanbuborék Örökmozgó, a Növekedés Motorja tovább zakatolhasson



Csodálkoztál valaha, hogyan tudja Kína évről-évre pontosan teljesíteni a kitűzött  8.00001 % növekedési tervet? Vagy hogyan tud számunkra hatalmas és egyre nagyobb árukészleteket találni? Egyszerű: soha nem hagyja abba az építkezést. Ami szemmel láthatóan azt jelenti, hogy felrobbantják az épületeket, mielőtt teljesen elkészülnének és újjáépítik őket. Öblítés. Ismétlés. Végül is le kell kötniük az építőmunkásokat, hogy ne érjenek rá lázongani, meg a dollártartalékokat, amelyeket brazil és ausztrál nyersanyagokra költenek, amióta Kína nem igazán vásárolja az USA államkötvényeit. A China Hush  hozott pár lehangoló bizonyító képet, hogy a Politikai Bizottságbeli elvtársak rátaláltak a nagy ingatlanbuborék örökmozgóra.  Még több kép a Tervszerű Rombolásról a  China Hush-nál.
Mint a világ egyik legtöbbet építő országa, Kína évente 2 milliárd négyzetméter új beépített alapterületű épületet produkál, a világ beton- és acéltermelésének kb. 40%-át elfogyasztva. Az építkezési láz másik oldalán viszont ott a "régi" épületek bontási törmeléke, négycsillagos szállókat bontanak le, hogy a helyükre ötcsillagosokat építsenek és új létesítményeket bulldózereznek el, még mielőtt befejeznék őket. Rengeteg új, erős épület végzi természetellenesen rövid létét a robbantás moraja közepette. (források: ifeng.com és people.com.cn)



1. Vienna Wood Lakópark, Hefei. "005. december 5-én meghalt, mielőtt megszületett volna. 20,000 m2-nyi alapterület, a főépület 58.5 m magas. A több tízmillió jüan értékű épületet felrobbantották, miközben 16. emelete még épült. A városvezetésvezetés szerint akadályozta a főútvonal kiegyenesítését és rontotta a kilátást a közeli hegyek felé...



2. A Bund Lakópark Wuhanban, 4 éves, 2002 március 30-án felrobbantották. “Neked adom a Jance folyót" volt a lakópark népszerű szlogenje, valóban folyóranéző kilátással. A korábban engedélyezett lakóparkot az árvédelmi szabályokat sértő illegális építkezésnek minősítették, kényszerbontása 200 millió jüan közvetlen veszteséget okozott



3. Yuxi Kiállítóközpont, 5 éves korában 2005 augusztus 20-án lebontva. Yongchuan város meghatározó épületének építése 40 millió jüanba került, felrobbantásához 250 kg dinamit és 250 detonátor kellett. Az új tulaj, aki 30 millió jüanért vette meg, úgy döntött, a hely még jobb lesz a város első ötcsillagos szállodája számára, amely 250 miillió jüanért épül. Az alpolgármester személyesen felügyelte a robbantást.

4. Zhongyin épület Wenzhouban, 6 éves, élete végetért 2004 május 18-án. A város legmenőbb övezetében álló 93 méter magas épületet soha nem vették használatba, mert veszélyesnek minősült és a város legnagyobb pénzügyi botrányának tárgya lett, 43 vádlottal és több, mint 30 millió jüan kenőpénzzel. Ezért "a korrupciós épület"-kémnt emlegették. Az épület biztonságossá tétele többe került volna, mint egy új épület építése, ezért a hatóságok felrobbantatták.

5. Shouyi Sportközpont, 10 éves, felrobbantották 2009 június 16-án. "Bajnokok bölcsőjének" hívták, mert sok sporttehetséget nevelt ki a környéknek, közte a tollaslabda világbajnokat, Gao Linget és Wei Yilit. De útban volt az 1911-es Forradalom 100-adik évfordulójára tervezett 20 milliárdos múzeum projektnek, ezért mennie kellett, pedig robbantásáig folyamatosan korszerűsítették.

6. Öt Tó Hotel,  Nancang City, 13 éves, felrobbantották 2010 február 6-án. A négycsillagos hotelt megvette egy hong kongi cég, hogy a helyére egy ötcsillagosat építsen. A bontás kb. 40 ezer tonna építési törmeléket eredményezett, aminek elhelyezéséhez egy nagy területre van szükség.

7. Shenyang Nyári Palota, 15 éves, felrobbantották 2009 február 20-án. 200 millió jüanból épült vizi szórakoztató központ volt, ez volt akkor Ázsia legnagyobb kupolás épülete. Sokáig a város legérdekesebb szórakozóhelyének számított, emlye első 5 évében 400 millió turistát fogadott. Mégis felrobbantották 2 másodperc alatt egy új ingatlanfejlesztés kedvéért.

8. A Zhejiang Egyetem 3. sz. épülete a tóparti campus területén, 16 éves, ledöntötték 2007 január 6-án. 67 méter magas, 20 emeletes volt, de az egyetem eladta a campus egy részét 2,46 milliárd jüanért egy fejlesztőcégnek, ezért ledöntötte a tornyot, hogy sima placcot adhasson át. A hallgatók és oktatók együtt nézték a látványos és tragikus pillanatot.

9. Tsingtao Vasuti Épület 16 éves, felrobbantották 2007 január 17-én. Az épület háromcsillagos szabvány szerint épült és kb. 100 évre tervezték. A 2008-as olimpia építkezéseinek kellett helyet adnia.

10. Shenyang Wulihe Stadion, 18éves felrobbantották 2007 február 12-én. 250 millió jüanért épült, itt jutott be a kínai csapat a világkupába 2001 október 7-én. Egy 1,9 milliárd jüanos Olimpiai Központhoz kellett a helye.

11. “Asian First Arc”, Shanghaj, 11 éves, lebontották 2008 február 13-án. A hidat legalább 100 éves élettartamra tervezték, de a közlekedési útvonal áttervezése miatt ennek egytizedéig volt használatban.  “Nekünk, építészeknek előre kell néznünk a tervezésben” - mondta Said Zhao Lizhong, a tervező.

forrás: Zero Hedge

Agyrém!

2010. október 29.

2017: Amerika felbomlásának éve

Paul Craig Roberts: Amerika felbomlásának éve

2017 volt. Klánok uralták Amerikát.

Az első klánok a helyi rendőrségek körül szerveződtek meg. A konzervatívok bűnözésellenes háborúja a 20. század végén és Bush/Obama terrorellenes háborúja a 21. század első évtizedében a rendőrséget civil kontroll nélküli hadsereggé változtatta.

Ahogy a társadalom összeomlott, a rendőrök hadurakká váltak. Az állami rendőrség széthullott és tagjai csatlakoztak lakóhelyük helyi rendőreihez. Az újonnan alakuló törzsek kiegészültek a rendőrök rokonaival és barátaival.

A dollár 2012-ben összeomlott, mint nemzetközi tartalékvaluta, amikor a súlyosbodó gazdasági válság világossá tette Washington hitelezői számára, hogy a szövetségi költségvetési hiány túl nagy volt ahhoz, hogy másból finanszírozzák, mint a bankóprésből.

A dollár veszte után az importárak az egekbe szöktek. Mivel az amerikaiak nem tudták megfizetni a külföldi termékeket, a multi vállalatbirodalmak, melyek a tengerentúlon gyártottak az USA piacára, csődbementek, tovább erodálva a kormány adóalapját.

A kormány számlái kifizetése érdekében kénytelen volt fedezetlenül pénzt kibocsátani, ami a belföldi árak rohamos növekedéséhez vezetett. A hiperinfláció miatt Washington megszüntette a Társadalombiztosítást és az Egészségbiztosítást, majd elkobozta a magánnyugdípénztárak maradék vagyonát. Ezzel egy év haladékhoz jutott, de amikor nem volt több elkobozható forrás, a pénzkibocsátás és hiperinfláció folytatódott.

Az élelmiszerellátási láncok megszakadtak, amikor a kormány a hiperinfláció elleni harc keretében befagyasztotta az árakat és előírta, hogy minden vásárlást és eladást USA papírpénzben kell elszámolni. Mivel senki nem akart növekvő értékű árukat csökkenő értékű papírért eladni, az áruk eltűntek az üzletekből.

Washington úgy reagált, mint Lenin a szovjet történelem hadikommunista korszakában. A kormányzat a hadsereget küldte ki, hogy kobozzák el az árukat a lakosság részére történő természetbeni kiosztás céljából. Ez egy átmeneti megoldás volt a meglevő készletek kimerüléséig, mivel a további termeléstől elvette a kedvet. Az elkobzott javak zöme az őket begyűjtő katonák tulajdonába ment át.

Az áruk újra feltűntek a helyi hadurak védelme alatt álló helyi piacokon. Az árucsere barterben, arany, ezüst és rézpénzekben folyt.

Más klánok olyan családok és egyének körül jöttek létre, akik élelem-, arany-, fegyver- és lőszerkészletekkel rendelkeztek. Kényszerszövetségek alakultak a klánok erőbeli különbségeinek kiegyensúlyozására. Árulások tették a hűséget rövid idő alatt a túlélés nélkülözhetetlen követelményévé.

A nagybani élelem- és egyéb termelés leépült, mert a helyi milíciák adóztatták a területükön áthaladó áruszállítmányokat. Washington kezébe kaparintotta a belföldi olajkitermelést és a finomítókat, de a kormányzat benzinjének nagyobb részét a klánoknak kellett átadni a felségterületükön való biztonságos áthaladás fejében.

A Washington tengerentúli támaszpontjain állomásozó katonák zömét sorsára hagyták. Amint készleteik kimerültek, a magukrahagyott katonák kénytelenek voltak szövetségre lépni azokkal, akik ellen korábban harcoltak.

Washington egyre nehezebben tudta fenntartani magát. Amint elvesztette az ország feletti ellenőrzést, kevésbé volt képes erőforrásokat külföldről beszerezni azok hűbéreként, akiket nukleáris támadással fenygetett. A többi nukleáris hatalom fokozatosan felismerte, hogy az egyetlen célpont Amerikában Washington volt. A dörzsöltebbek látták az írást a falon és eliszkoltak a volt fővárosból.

Amikor Róma birodalomépítésbe kezdett, a pénze arany és ezüst érmékből állt. Róma jól szervezett volt, hatékony intézményekkel és képes volt a harctéri csapatok olyan ellátására, hogy szakadatlanul háborúzhatott, ami abban az időben az ő monopóliuma volt.

Amikor az önhittség Amerikát tengerentúli birodalom építésére hajtotta, a vállakozás következményeként a tengeren túlra szervezték ki az amerikai gyártó és szakmunkát jelentő szolgáltatási munkahelyeket, emiatt erodálódott a kormányzat adóalapja, hatalmas költségvetési és külkereskedelmi hiány keletkezett, a rendeleti papírpénz elértéktelenedett, Amerika külföldi hitelezőktől és bábkormányoktól vált függővé.

A Római Birodalom évszázadokig állt fenn. Az Amerikai Birodalom egy nap alatt összeomlott.

Róma korrupciója ellenségei erejévé vált és a Nyugati Birodalmat legyőzték.

Amerika akkor omlott össze, amikor a kormány többé nem a népet képviselte, hanem egy magánoligarchia eszközévé vált. A döntéseket kevesek rövid távú haszna érdekében hozták a többség kezelhetetlen jövőbeli tartozásai árán. A tartozások súlya alatt a kormány összeomlott.

A globalizáció végigfutott pályáján. Az élet helyi alapokon szerveződött újjá.

2010. augusztus 13.


A szerző, Dr. Roberts korábbi pozíciói:
Az USA Kincstárügyi minisztériuma helyettes államtitkára, A Wall Street Journal társszerkesztője, a Business Week rovatvezetője, a Stanford Egyetem Hoover Intézete vezető kutatója, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja William E. Simon Politikai Gazdaságtan tanszékének vezetője, Washington, D.C.

Forrás: LATOC: The Year America Dissolved

-----------------------------------------------------

Roberts hitelességét számomra növeli, hogy (nyugalmazott) elitfigura létére publicisztikai-közéleti munkássága során élesen kritizálta Izrael gyarmatosító politikáját, az USA Külügyminisztériuma Izrael-bábjakénti viselkedését és megkérdőjelezi a WTC-tornyok elleni támadás és összeomlásuk hivatalos magyarázatát.

Figyeljük meg a nyugdíjalapok kisajátítására vonatkozó részt, ezt Roberts OV lépése előtt írta, nagyon logikus és én helyeslem is. Továbbá rímel az olajkutak és finomítók államosítására az OV-kormány terve is a MOL orosz részvénycsomagjának megvételére.
Persze nálunk, mint kis európai országban némileg más kifutás várható és pár apróságban vitatható Roberts leírása, pl. az USA kormányzata nem "megszűnt képviselni a népet", hanem eleve az oligarchák eszközeként jött létre és a birodalomépítésbe nem az "önhittség" hajszolta az USA elitjét, hanem a globális kamatkapitalista háttérhatalom viselkedésének logikus következménye volt.
Vagy a háttérhatalomtól eltekintve mondhatnám, hogy az emberiség fenntarthatatlan erőforrásfelélő életformájának egy törvényszerű fázisa, a korábbi birodalmak láncolatának folytatása.
Az USA eleve a nyugat , kelet, észak és dél felé folyton lerabolható szűzföldeket kereső óvilági civilizáció gyarmataként jött létre, mivel ott akkora szűz erőforráskészleteket találtak a gyarmatosítók, amekkora máshol nem létezett, törvényszerűen vált a Birodalom központjává, pontosan a szűz készletek felzabálásának idejére.

Ez az idő telt most le.

2010. május 5.

Minden recseg-ropog???!!!

Akik kicsit is odafigyelnek a világ pénzügyi rendszerére, azoknak olyan vérfagyasztó élményben van része, mint a tengerészeknek, akik látják, hogy hajójuk patkányai menekülnek kifelé...

A mi hajónk még nem süllyedt el, de a Jel felettünk lebeg.

Angela Merkel német koalíciós kormánya az EU-nál előterjeszti a további eurozóna-országokban várható államcsődök rendezett lebonyolítása szabályainak kidolgozását!

Merkel szerint "egy rendezett fizetésképtelenségi eljárás biztosítaná, hogy a jövőbeli mentőakciókban a hitelezők is részt vennének".

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a hitelezők nem jutnának hozzá minden pénzükhöz, mint ahogy egyelőre elvileg áll a helyzet a görög válság "megoldása" során (de nem vennék rá mérget, hogy ez a végső állapot), nem fizetnének "szolidárisan" az eurozóna adófizetői, mint a katonatiszt, hogy az uzsorások és spekulánsok tovább élvezhessék a Nagy Szivattyú áldásait, hanem le kellen mondaniuk követeléseik minimum egy részéről, ahogy az a magán csődeljárások során bevett gyakorlat.
Tehát a német adófizetők-választók dühétől, szavazófülkebeli büntetésétől rettegő Merkel és politikustársai maguk vágják le a Magyarországon eddig csak a Jobbik által nem tisztelt szent tehenet, a dogmát, hogy a hitelezőknek, spekulánsoknak az államadósságot bármiáron fizetni kell, ha beledöglünk is.

Termnészetesen egyúttal világosan jelzi, hogy Merkel kormánya további európai, sőt euróövezeti államcsődökre számít. Épp ezért kritizálják a gazdasági sajtóban azzal, hogy a javaslat ugyan helyes, de időzítése a lehető legrosszabb, hiszen szétoszlatja a befektetők körében a görög mentőcsomag révén úgy-ahogy helyreállt bizalmat az eurozóna iránt.
Én nem feltételezem, hogy Merkelék ezt ne vették volna számításba, ebből arra következtetek, hogy számításaik szerint az a bizalom amúgy is hamar elillanna, ezért semmit nem kockáztattak, viszont jelezték, hogy őket többé ne nézzék fejőstehénnek.

Még a minapi választási kampányban és a választás után is visszatérő motívum volt a ballib és fideszes sajtóban és blogszférában is a Jobbik "felelőtlenségének", "dilettantizmusának" emlegetése, a párt e programpontja által is jelzett kormányzásra éretlensége, hiszen a Szent Befektetőket (Hozsánna néked, Uzsorakamat!) életünk és vérünk árán is táplálni kell.

Az eszkalálódó válság gyorsan keresztülhúzhatja az amúgy is csetlés-botlásokkal induló kétharmados Fidesz-kormányzat terveit és hamar kiábrándíthatja csodaváró szavazóit.
Egy súloys európai, majd nyilván hamar globális pénzügyi válság azt jelentheti, hogy nemhogy a megigért fejlesztésekre (pl. 3000 új rendőrre, vagy új Széchenyi Tervre, és főleg a "növekedés beindítására") nem lesz pénz, hanem még a meglevő intézményhálózat és szociális ellátási szint fenntartására sem.
Az elképesztő felfordulásban, ami ebből kialakulhat, hirtelen a társadalmi elvárások és a reális lehetőségek fősodrába kerülhetnek a Jobbik máig szélsőségesnek bélyegzett elképzelései több ponton.
Az államadósság átütemezése és részleges, (majd a válság súlyosbodásával nyilván teljes) elengedése, a multikra alapozott gazdaság helyett az önellátó nemzetgazdaság modellje, és számos mai állami feladat fokozottan önkéntes helyi lakosok kezébe helyezése, közte a rendfenntartás egy jó részéé is, megkerülhetetlen, kényszerűségből alternatíva nélküli megoldások lehetnek rövidesen, világszerte.

Természetesen ez már a mai világberendezkedésre egy kicsit sem emlékeztető új világ lenne, egy elképesztő fájdalmakkal, borzalmakkal járó kataklizma, a jóléti álom vége.

Vnnak ijesztő jelei az USÁ-ban is, hogy a Globális Elit is ilyesmire készül!

A Felvilágosodás háttérerői, mint a darvinista eszmét valló rablócsorda körében teljesen megszokott dolog, hogy miközben oligarcák szövevényeként kizsákmányolják a világot, egymást is gátlástalanul pusztítják, ha a helyzet kiéleződik. Ezt tanúsítja a francia forradalom, a bolsevik forradalmárok, vagy a szovjet és a náci rendszer egymás elleni gigászi háborúja története is. Természetesen e kért utóbbi rezsim ugyanazoknak a globális háttérerőknek volt a terméke, de nem voltak szívbajosak darvini élethalálharcban tesztelni, hogy melyik válik be jobban. (erre talán még kitérek később, elképesztő a kurucinfó íróinak vaksága, ahogy Hitler születésnapját ünneplik...)

Az USÁ-ban az uzsoraelit a pénzügyi rendszer megkezdődött összedőlését látva saját soraiból az egyik legkipróbáltabb, legtűzközelibb csapat, a Goldman Sachs vezetőit veti az éhes farkasok elé, hogy egy időre lefoglalja őket.

A LATOC fórumán a törzskommentelők vitatják meg Catherine Austin Fitts lényeglátó írását.

A Goldman Sachs nem egy a Wall Street tolvajai közül, a cég vezérkara az előző és a mai kormányzat számos pénzügyi-gazdasági csúcskáderét szolgáltatta. A cég, a vezetői és részvényesei odavetése a közvéleménynek a pénzügyi felügyelet általi perindítás és köztörvényes bűncselekmények, csalások vádjával ijesztgetés útján azért szemforgatóan álszent dolog, mert a direkt bukásra tervezett és naív befektetőknek eladott szar "érték"(telen)papírok és a bukásukra kötött jólfizető biztosítások módszere a GS részéről nem a kivétel, hanem a szabály az uzsoracivilizáció pénzügyi rendszerében.
Az egész világgazdaság és annak pénzügyi rendszere egy bukásra ítélt pilótajáték, egy nagy csalás. Ha már a GS-t kell a kocsiról a farkasok elé vetni, akkor a globális összeomlás nem lehet messze, tehát a Europe 2020 már idézett előrejelzése a nyárra várható brit csődhelyzetről és a FED esetleges téli csődjéről talán most nincs tévesen időzítve.

A Föld fog sarkából kikelni...
---------------------------------------

Frissítés, május 6.:

ide is beteszem, amit egy korábbi bejegyzésnél március 15-én már betettem, mert érdekes, hogy a gyakori váddal ellentétben Orbán Viktor azért ezt-azt kimondott néha a kampány idején is a valós helyzetről, amiről persze sokkal többet tudhat. Emlékszünk, hogy az MNB-elnök offshore-ügyeiről is Merkeltől értesült annak idején (saját tippem, lásd a korábbi bejegyzést), a további államcsődökről szóló Merkel továbbra is nyilván ellátja néppárti kollégáját infókkal. A nép háta mögött az elit lázasan tárgyalhatja az elkerülhetetlen sötét jövőt:


"Orbán Viktor rámutatott, a helyzet nem könnyű, hiszen az ország nagyon rossz állapotban van, beteg és gyenge a teste: "kómába esett a gazdaság, tántorog az állam, a kormányzás az utolsókat rúgja, elborzasztó állapotok az egészségügyben, a közbiztonság megadta magát". Ráadásul - folytatta - a civilizációnk jövője is bizonytalan, a nyugati gazdaság recseg-ropog, újabb válság előérzete nyomasztja a világot. "

Annál megdöbbentőbb és cinikusabb Pintér miniszteri jelölése részéről. Lehet, hogy arra számít, nemsokára talán neki kell tüntetők szemeit kilövetnie, csontjait töretnie, ehhez kell a megbízható "szakember", aki az ilyen hivatásos szadista közeg tagja, Gergényi barátja-kollégája???